– Bella, ha nem haragszol, szeretnék még megkérdezni valamit – Hallották meg Carlisle hangját.

Edward továbbra is hátulról  ölelte Bellát, aki a mellkasának dőlt. A fiú szorosan átölelte derekánál, kissé megemelte a földtől, egy szempillantás múlva pedig már a kanapén ült, ölében a lánnyal.

Azonban most Bellának nem folyt össze egyetlen zavaros csíkká a mozdulatsor, ugyanolyan könnyedén tudta nyomon követni azt, mintha normál tempóban történt volna meg.

Rosalie és Emmett is leültek egy díványra, míg Jasper Bella és Alice közötti helyen ácsorgott, felügyelve Bella érzelmeit.

– Nyugodtan, Carlisle – mosolyodott el Bella.

– A vadászatról szeretnék kérdezni.

– Bella roppant ügyes volt – dicsérte meg szerelmét Edward.

Bella érezte, hogy arca bizseregni kezd, és már várta, mikor lesz teljesen vörös, ám ez nem következett be. Már nem tudott elpirulni, hiszen immár nem ember, hanem vámpír volt. A vámpírok pedig képtelenek elpirulni.

Tudatában örömtől mámorosan könyvelte el ezt az új felfedezését, ami nem is számított annyira újnak, mint amennyire érezte.

– Elfogult vagy – nézett rá Edwardra.

A fiú kuncogni kezdett.

– Nem vagyok – vigyorodott el, kivillantva tökéletes és éles fogait.

Bella tekintete akaratlanul is Edward ajkaira tévedt, és kedve lett volna megsimítani azokat ujjaival, vagy megcsókolni. Egész eddigi életében nem érezte ennyire hevesen ezt a fajta vágyakozást a fiú felé. Mindennél jobban meg akarta őt csókolni. Az agya leghátsó zugába tömörült az a tudat, hogy Carlisle válaszokat szeretne, és a család mindegyik tagja a nappaliban ül, valószínűleg őt fürkészve. Azzal is tisztában volt, hogy Jasper minden érzését gondosan felügyeli. Azonban ezek most nem jelentettek neki semmit sem.

Csupán arra emlékezett, hogy meg akarta csókolni Edwardot, a következő pillanatban pedig arra eszmélt fel, hogy már annak ajkaival játszadozott a saját ajkaival. Gyengéden becézgette azokat, míg jobb kezével beletúrt Edward tarkóján levő hajába, közelebb vonva magához.

Érezte, amint Edward egyik karja a hátán lassan felfelé kúszik, megállapodva körülbelül a közepénél, míg a jobb keze a lábánál kúszott egyre feljebb. Mikor már a combjaihoz ért, a háttérből egy halk torokköszörülés hallatszódott. Edward belemosolygott a csókba, Bella ezt tisztán kivette, ahogy azt is, hogy el akar húzódni tőle.

De ő nem hagyta. Másik kezét is felemelte, átkulcsolta karjait annak nyaka mögött, miközben nyelvével utat tört magának. Edward újból elmosolyodott, miközben mellkasa hevesen zihálni kezdett, ahogy Bella egyik keze elkóborolt az inge alá.

Bár a lány keze a fiú ingjének ujja alá felfelé kúszva tapogatta ki vállának és hátának egy részét, Bella érezte, hogy a fiú kívánja őt. Nem csupán úgy, ahogy mindeddig. Most már érezhetően kívánta őt. Most Bellán volt a sor, hogy belemosolyogjon a csókba.

Edward ezt szintén érzékelte, mint ahogy fordítva is érzékelhető volt, mire játékosan megharapta a lány alsó ajkát, ezzel is feltüzelve Bellát. Mindketten hallották, ahogy Emmett kuncog, Jasper egyik lábáról a másikra helyezi át a testsúlyát, és Carlisle, illetve Rosalie egyre erősödő torokköszörülését. Azonban egyre inkább nem érdekelték egyiküket se ezek a jelek, amelyek arra utaltak, hogy közönségük is van. Ők csakis egymást akarták, minél közelebb magukhoz. De azt nagyon.

Amint Edward megharapta Bella ajkát, a lány a kezével, amellyel Edwardot simogatta a hátánál, eltépte az ing anyagát.

Erre Emmett hangos hahotázásba kezdett. Rosalie dühödten meredt rá, de nem érdekelte a fiút. Csak nevetett, és nevetett…

Alice viszont megelégelte ezt, és odapattanva Bellához megragadta őt a vállainál, és szabályosan letépte a lányt bátyjáról. Bella küszködött Alice szorításában, szabadulni próbált, mikor pedig kicsúszott az aprócska lány kezei közül, Jasper mellkasába ütközött. Felnézett a fiú arcába, amin a kín és a szenvedés jelei mutatkoztak meg leginkább. Először nem értette, miért annyira könyörgő, ám sóvárgó Jasper tekintete, de ahogy agyában visszajátszódtak az előző pár perc képei, mindent megértett.

Próbálta lenyugtatni magát, már csak Jasper érdekében is. Azonban nem ment annyira könnyedén, hiszen Emmett még mindig röhögött, Edward pedig könyörgőn perzselte őt a tekintetével, mikor rá nézett.

– Alice – suttogta halkan Bella – Kérlek… Kölcsönadnál egy normális állapotban levő ruhát?

El akart menni a nappaliból, mindenáron. Jobb ötlete nem révén eszébe jutott, hogy még mindig cafatokban lóg rajta a ruha, ezért kérte meg barátnőjét hirtelen.

– Gyere!

Alice megfogta Bella csuklóját, és elsietett vele az emelet felé. Amikor elhallattak Edward mellett, Bellában megint úrrá lettek egy pillanatra azok az érzések, melyek még kissé újnak számítottak nála. Akarta őt. Mindennél jobban. De nem csupán az érintésére, a csókjaira vágyott… többet akart. Magában akarta érezni.

Érezte, amint arca újból bizseregni kezd, amit ismerősként üdvözölt. Úgy döntött, jobb lesz, ha inkább Alice-ra figyel és azokra a ruhákra, amiket mutogatott neki. Addig sem gondol Edwardra, és így Jaspernek is megkönnyíti a dolgát.

– Szóval, melyik tetszik? Még akkor összeválogattam neked egy pár darabot, mielőtt ideértünk volna. Úgyhogy nyugodtan választhatsz!

Bella ránézett az ágyra kiterített három féle ruhapárosításhoz.

– Ez a kék szín nagyon tetszik! – bökött a középsőre.

– Remekül fog állni rajtad – mosolyodott el szélesen Alice.

Bella mindentudó pillantással nézett Alice-ra.

– Láttad, ugye?

Alice csak bólintott. Bella a tekintetét ismét a ruhákra fordította.

– Viszont eléggé lengének tűnik.

Alice a szemeit forgatta.

– Bella… vámpír vagy! Már nem fogsz fázni, meleged sem lesz, még meg se betegedhetsz! Már miért ne vehetnéd fel azt a ruhát?

– Kihívó.

– Talán azt akarod, hogy én adjam rád? – morogta.

– Na, jó…

Azzal megfogta a ruhát, és eltrappolt a fürdőszobába. Levetette használhatatlanná vált, véres ruháit, ledobta őket a földre, majd magára vette az Alice által adott ruhát. A tükörbe nézve először azt hitte, valami ismeretlennel került szembe, nem pedig saját magával.

A kék színű ruha kiemelte bőrének fehérségét, mégis rendkívül vonzónak titulálta benne. Comb középig ért, felül pedig egy kis bepillantást engedett a dekoltázsára, ám szolid formában. A hátát pedig szabadon hagyta, mivel nyakpántos volt.

Alice nyitott be a fürdőszobába.

– Na, készen vagy már? Jaj, Bella istenien áll rajtad! – mondta őszintén Alice, mikor meglátta Bellát.

Az felé fordult.

– Köszönöm.

– Gyere, menjünk le! Carlisle már tényleg nagyon kíváncsi – mosolygott.

Alice megragadta Bella kezét, és kifele húzgálta a fürdőből a nappaliba, miközben lelkesen csacsogni kezdett Bella kérdésére, miszerint Edward miért nem mondta el neki addig.

– Tudod, Edwardnak megvan a maga gondja, nem tudott ezzel foglalkozni. Jaspernek is adódnak problémái, így egymást próbálják lehiggasztani. Emmett még azután is csak nevetni bírt, miután feljöttünk. Rosalie és Esme kínosan néznek hol egymásra, hol a kinti tájra, míg Carlisle borzasztó kíváncsi az élményeidre és a beszámolódra.

– Ezt is láttad már – vágott egy fintort Bella, mikor már a lépcsőfordulónál jártak.

– Még szép, hogy láttam! Nem bírtam magammal, így belelestem a jövődbe – vigyorgott angyalian – Valóban nagyon ügyes voltál, még engem is megdöbbentettél. Ha nem tudnám, hogy újszülött vagy, azt hinném, hogy már több évtized gyakorlata áll a hátad mögött.

Bella nem válaszolt semmit, mert időközben leértek a nappaliba, mire minden szempár rá  szegeződött.

Nem szeretett a középpontban lenni, és azt sem, ha sokan bámulták. Márpedig most mindenki őt nézte. Jaspernek és Emmettnek a tekintetében döbbenet, csodálkozás és elismerés ült, míg Edwardéban egyre nagyobb vágy honolt. Akaratlanul is összerándult, ahogy végignézett szerelmén. Rosalie tekintete és arckifejezése azonban semmiről sem árulkodott; pókerarcot vágott. Esme szemeiben szeretet csillogott, míg Carlisle-éban csak a kíváncsiság fénye lobogott.

Emmett halkan füttyentett egyet, mire Edward és Rosalie egyszerre mozdultak felé, ám  ő elhajolt, és inkább zavart nevetésbe változtatta elismerésének kimutatását.

Bella zavartan toporgott egyhelyben, míg kezeit a háta mögött összekulcsolta, és a földet kezdte vizslatni. Időközben ugyanis Alice átszáguldott a szobán, Jasper mellett megállapodva pedig átölelte őt.

– Bella – szólalt meg Esme, megtörve a csendet.

Bella kérdőn felnézett a nőre, aki előtte állt pár lépésre. Most nem lepődött meg, mint korábban mindig, hiszen hallotta közeledni felé.

– Gyönyörű vagy, drágám – ölelte át a lányt.

Bella meglepetten viszonozta a gesztust. Esme erős anyai ölelésben részesítette, azonban ő alig mert hozzáérni, nehogy kárt tegyen a nőben. Ugyan tudta, hogy ez nem olyan egyszerű, nem szerette volna, ha Esmének miatta lennének fájdalmai.

Esme elhúzódott tőle, azonban kezével húzni kezdte őt afelé a kanapé felé, ahol az előbb helyet foglalt.

– Gyere, ülj ide mellém! – kínálta hellyel a nő, amit készségesen elfogadott.

Nem volt benne biztos, hogy ha Edward közelébe kerülne, vagy mellé ülne, akkor vissza tudná fogni magát, megálljt parancsolva a vágyainak. Azt pedig nem tartotta túl jó ötletnek, hogy újból a család előtt rohanja le őt.

Szorongva ült le, miközben tekintetével ösztönösen megkereste Edward szemeit. Újból hirtelen és elemi erővel tört rá a vágy, főleg azután, hogy a fiú féloldalasan elmosolyodott. Próbált arra koncentrálni, hogy mindenki jelen van, hogy Jaspernek is nehéz, mert érzi, amit ő, ráadásul Carlisle is kíváncsi. Azonban azt nem kerülhette el, hogy egy félszeg lépéssel felé ne lépett volna. Ám még időben észbe kapott, és inkább gyorsan leült Esme mellé.

Edward mindentudóan elvigyorodott.

– Mit szeretnél tudni, Carlisle? – kérdezte gyorsan Bella, mikor látta, hogy szerelme lassan feláll.

Carlisle tőle balra foglalt helyet, távolabb, mint Esme Bellától, meghagyva kettőjük közt egy akkora részt, ahova még egy személy is bőven elfért volna.

– Hány vadállat véréből ittál? – tette fel első kérdését a férfi.

Bella félszemmel látta, hogy Edward kínzóan lassan megindul irányába, mire egy pillanatra le kellett hunynia szemeit, hogy nyugodt bírjon maradni. Érezte Edward napfényre leginkább hasonlító illatát, ami hihetetlenül vonzó volt számára.

– Négyből. Négy szarvaséból.

– Ösztönösen tudtad, mit kell tenned?

Edward elérte azt a kanapét, ahol Bella is ült, és teljesen higgadt arccal leült a Carlisle és Bella közti üres részre. Még így is fél méter választotta el Bellától…

– Nos… öhm…  – dadogott Bella, érezve Edward perzselő pillantását magán – Ig… nem. Én… Először nem tudtam… megkérdeztem Edwardtól…  ő mondta, hogy… hagyatkozzak az ösztöneimre… aztán megéreztem az illatot… és utánuk eredtem – nyelt egyet.

Carlisle bólintott.

Edward pimaszul elvigyorodott, és közelebb ült Bellához, így már csak húsz centi választotta el őket. Bella még egyet nyelt, egy nagyobbat.

– Emberként rosszul lettél a vértől. Most hogy viselted?

Bella megpróbálta visszaidézni maga előtt azt a pillanatot, mikor az első szarvassal végezve érezte a vér ízét. Azonban Edward közelsége nem sokat segített.

– Nem lettem rosszul a vértől, ha erre célzol. Ízlett.

Edward még közelebb ült hozzá, karjuk összeért, mire Bella megmerevedett ültében, és levegőt is elfelejtett venni. Vámpírként azt is megtehette, hogy nem vesz levegőt, hiszen már nem volt rá szüksége. Ez valamennyivel meg is könnyítette a helyzetét, hiszen így nem érezhette Edward illatát sem.

– Még egy utolsó kérdés. Mikor a negyedik szarvassal is végeztél, nem voltál még szomjas?

– Nem – nyöszörgött Bella.

Próbált higgadt maradni, azonban Edward közelsége teljesen elvette az eszét. Nem bírt józanul gondolkodni, de kitartóan nézett Carlisle szemeibe, küzdve a saját érzéseivel és vágyaival, melyek szerint legszívesebben ott rögtön folytatta volna a fiúval, ahol az előbb abbahagyták. De ilyenkor mindig bevillant neki, hogy mások is vannak rajtuk kívül a szobában. Ez valamelyest segített neki.

Ám amikor Edward átölelte őt a vállainál karjával, elpattant benne a cérna. Messzebb akart kerülni Edwardtól, hogy ne „támadja le”. Amint kigondolta, teste önkéntelenül, azonnal cselekedett; a helyiség másik részébe húzódott, nekitámaszkodva a falnak, miközben mellkasa hevesen emelkedett fel s alá, amint újból levegőért kapkodott.

Jasper Bellával egyetemben mozdult, s a lány mellé guggolt, aki a kezei közé temetve arcát lecsúszott a földre. A fiú óvatosan megérintette őt a bal vállánál, és nyugalmat sugárzott belé.

Bella léptek zaját hallotta, mire felnézett. Rosalie-val találta szembe magát, aki mellette igyekezett felfelé a lépcsőn, tekintetében pedig félelem suhant át, aztán gyorsan felfelé vette az irányt, elszakítva tekintetét Belláról.

Bella bűntudatot érzett. Bűntudata volt Rosalie miatt. Tisztán és élesen emlékezett arra a jelenetre, mikor egy órával ezelőtt majdhogynem rátámadt a szőke lányra, pusztán azért, mert rásziszegett Edwardra, és kötelességének érezte megvédeni szerelmét. Bár rögtön bocsánatot kért ezután, Rosalie pedig azt válaszolta rá, hogy felejtsék el, most a bűntudata mégis hatalmas volt. Nem akarta bántani Rosalie-t, mégis majdnem megtette. Valahol, az agya hátsó részében felcsendült a vészjelző, amely arra figyelmeztette, hogy így elveszítheti Rosalie-val való barátságát, ami még csak kialakulóban volt. Ha ő továbbra sem tanulja meg kezelni az érzéseit, gondolatait, testét, saját magát, akkor bármikor előtörhet belőle az újszülött vámpír énje, és akkor félő, nem bírnák visszatartani őt…

Elborzadva gondolt arra, mi lett volna, ha Jasper, Emmett vagy Edward ne lett volna ott. Ha egyedül van Rosalie-val. De nem. Jasper szinte minden lépését követi ébredése óta, Emmett pedig megismerkedésük óta kíváncsian várta Bella furcsa reakcióit, ezáltal ő is valahogy mindig ott volt, ha ilyenekre került sor. Edward pedig különben sem engedte volna, hogy baj történjen. Már csak azért sem, mert ismerte Bellát annyira, hogy tudja, miket érezhetett volna, ha mégis megtörténik. A másik ok pedig az volt, hogy szerette őt teljes szívéből, így sosem hagyta magára.

Mindezek átgondolása csupán két másodpercet vett neki igénybe, ami alatt a nappali szinte teljesen kiürült, csak Jasper, Emmett és Edward voltak ott. Észre sem vette, a többiek mikor távoztak…

Lassan felállt, azonban még mindig a fal mellett állt. Jasper vele egyszerre egyenesedett ki.

– Bella… sajnálom.

Edward hangja bánatosan csengett, de leledzett benne még valami, amit nem bírt felismerni Bella.

Tekintetét a fiú tekintetébe fúrta, amiben tisztán kiolvasható volt a hiányzó rész: Edwardnak bűntudata volt, de szemeiben az utálat és gyűlölet jelei is fellelhetőek voltak. Bella hátrahőkölt a pillantásától. Nem értette, miért gyűlöli őt Edward hirtelen.

– Mi… mi a baj? – kérdezte halkan.

Edward felállt a kanapéról, és elé sétált. Megsimogatta arcát.

– Bűntudatod van… ezen kívül még undorodsz is magadtól. Ettől féltem… – hajtotta le fejét.

Keze visszahullott teste mellé.

– Ezért hadakoztam az ellen, hogy te is egy legyél közülünk. Tudtam, hogy ez lesz – szorította ökölbe kezeit.

Bella döbbenetében eltátotta száját.

– Sajnálom, hogy ezt tettem veled. Miattam szörnyeteg lettél az idők végezetéig.

Kezein kirajzolódtak az erek, melyekben már nem folyt vér.

Mielőtt Bella bármit is mondhatott volna, Edward már ott sem volt. Az erdő felé iramodott, futva. Bella sem tétlenkedett, azon nyomban szerelme után vetette magát. Nem érdekelte, hogy Jasper vagy Emmett, esetleg mindketten követik-e őt. Most csak az lobogott a szeme előtt, hogy megtalálja Edwardot, és el tudja neki magyarázni, hogy ő nem ettől a léttől, a vámpírságtól undorodik vagy van bűntudata. Más miatt érzett így…

Követte Edward illatát, ami most teljesen más irányba vezetett, mint amerre vadászni mentek. Gyors tempóban futott, azonban még így se látta maga előtt Edward alakját sehol sem. Futás közben szemeivel pásztázta az erdőt, hátha megpillantja akár egy másodperc töredékére is az alakját.

– Edward! – kiabálta. – Edward, kérlek, várj meg! Félreérted! Edward!

Folyamatosan futott, követve szerelme illatát, miközben az erdő állatait látta fel-felbukkanni maga előtt vagy mellett, mire torkában újra fellángolt a szomjúság, most viszont nem foglalkozott ezzel. Ő csak meg akarta találni Edwardot, mielőtt az bármilyen ostobaságot is elkövethetett volna.

Hirtelen bukkant fel előtte Edward. Bella csak annyit érzékelt, hogy Edward a magasból ugrik alá, de lefékezni már nem volt elég ideje, így szabályosan ledöntötte őt a lábáról, és még épp elkapta, ahogy Edward nagyon halkan és röviden, de felszisszen fájdalmában. Hosszan gurultak Bella heves „rohamától”, mikor pedig már nem mozdultak semerre sem, Bella belenézett Edward szemeibe, amikben most már fájdalom leledzett.

– Sajnálom, nem akartam – szabadkozott Bella, kezeivel gyengéden végigsimítva Edward mellkasán, amibe beleütközött.

Edward arca egy pillanatra újból gyöngéd lett, de aztán megint felvette a hideg álarcát.

– Miért jöttél utánam? – szegezte neki a kérdést.

Továbbra is ugyanúgy feküdtek a fűben; Edward volt alul, míg Bella felül.

– Mert mindennél jobban szeretlek, és nem hagyom, hogy egy újabb félreértés közénk álljon.

– Félreértés?

– Igen. Félreértesz…

Edward felhorkantott.

– Jasper gondolatain keresztül tisztán láttam, hogy bűntudatod van, és undorodsz magadtól, amiket saját szememmel is láttam rajtad. Ezt nem nevezném félreértésnek.

Bella felsóhajtott.

– Valóban így éreztem. De az okát félreértetted.

Mivel Edward nem válaszolt semmit sem, csak kíváncsian nézett rá, folytatta.

– Egyáltalán nem bánom, hogy én is vámpír lettem. Én csak azt sajnálom, hogy majdnem megtámadtam Rosalie-t. Mikor Rose felment mellettem a lépcsőn, láttam a szemeiben a félelmet átsuhanni. Nem akarom, hogy féljen tőlem. Igaz, hogy még nem vagyok tökéletesen ura önmagamnak, de igyekszek megfelelni, és összeszedni magam, hogy több ilyen ne fordulhasson elő. Érted már, Edward? Bűntudatom volt, mert Rose-nál ezt értem el. És undorom magamtól emiatt.

Edward hideg álarca porba hullt a hallottak alapján. Valóban nem gondolt arra, hogy esetleg más miatt érezne így. Hiszen ő saját magából indult ki, és mi mást gondolhatott volna? Mindig is rettegett, hogy Bella undorodni fog saját magától, ha átváltoztatja, és mikor Jasper gondolatai közt meglátta, elveszett.

– Valóban ez lenne az oka? – kérdezte halkan.

Bella mélyen a szemeibe nézett.

– Igen, ez. Hidd el, nem hazudnék neked. Főleg neked… – simította meg arcát.

Edward bűntudatosan nézett rá.

– Hogy én mekkora egy…! Sajnálom, szerelmem. Sajnálom, hogy rögtön ezt feltételeztem rólad. Tudhattam volna, hogy te erősebb és jobb vagy ennél. Meg tudsz nekem bocsájtani?

– Hogy ne tudnék? – mosolyodott el, mire Edward szája sarka is felfelé görbült.

Bellát immár semmi sem tartotta vissza attól, hogy megcsókolja a fiút. Vadul és mohón kapott a fiú szája után, aki viszonozta hevességét. Karjaival még közelebb húzta magához, miközben végigsimította hátát a kezeivel. Bella Edward vállaiba kapaszkodott, ügyelve arra, hogy ne szorítsa meg őt túlságosan. Nyelvük vad táncot járt, miközben mindketten igyekeztek, hogy testük minél szorosabban érintkezzen a másik testével.

Edward maga alá fordította Bellát, egy percre sem szakadva el szájától. Bella kezei lefelé  kalandoztak a fiú mellkasán, simogatva őt. Mikor már a köldöke táján járt, Edward felnyögött, és még hevesebben kezdte „ostromolni” őt. Mindketten ziháltak, ami leginkább az eddig elfojtott vágyaikból keletkezett.

Mind Edward, mind Bella vágyott egymásra, de mivel Edward nem volt hajlandó kockáztatni Bella épségét azzal, hogy ha lefeküdnének, akkor esetleg elveszítené  a fejét, és bántaná, így mindeddig vissza kellett fogniuk magukat. De immár nem gátolta őket semmi és senki, egymaguk voltak az erdőben. Végre szabad utat engedhettek vágyaiknak.

Bella kezei tovább kalandoztak lefelé, elérve Edward gyenge pontját, amit végigsimított kezével, mire érezte, hogy szerelmének nadrágja szűkebb lesz. Belemosolygott a csókba, Edward azonban megszakította azt. Belenézett az alatta fekvő Bella szemeibe, amiben most a puszta vágy lobogott, mint ahogyan az övében is.

– Biztos ezt akarod? Nem muszáj rögtön… – csókolt bele Bella nyakába, mire az felsóhajtott.

– Biztos. Folytassuk, kérlek, Edward – nyöszörgött, mikor Edward a nyakáról áttért a kulcscsontjára, és egyre lejjebb haladt.

Edward elmosolyodott, ahogy Bella belemarkolva a hajába a szájához húzta, hogy ismét egy csókban forrhassanak össze. Bal kezével megtámaszkodott a földön, míg jobbjával a lány oldalát simogatta.

Lassan végighúzta kezeit, egészen a combja közepéig, ahol a ruha végződött. Ujjaival apró  köröket tett ott, nagyon lassan a combja belső felébe haladva.

Bellán borzongás lett úrrá, aztán ismét ő kerekedett felül kettejük közül. Felült Edward csípőjére, és ismételten meggyőződött arról, hogy a fiú is épp úgy kívánja őt, mint ahogy fordítva. Kezeit függőlegesen végighúzta Edward mellkasán, egészen a nadrágja és az ing találkozásáig. Aztán elkezdte alulról kigombolni a felsőjét, miközben a fokozatosan felszabaduló, csupasz felsőtestét csókokkal hintette be. Ajkaival bejárta mellkasát, mikor pedig az utolsó gombot is sikeresen kigombolta, Edward felült.

Ajkaival megkereste a lány ajkait, és most egy sokkal gyengédebb csókkal jutalmazta őt, miközben megszabadult tulajdon ingjétől, amit aztán elhajított.

Bella a csók közben hol Edward hátát, hol a hasánál cirógatta a fiút, míg az a hajába túrt. Aztán finoman lefektette őt a fűbe, miután sikeresen kibújtatta Bellát a ruha nyakpántos részéből. Nem bírt magával, nem bírta lehúzni róla a ruhát, így egyetlen határozott, erőteljes mozdulattal letépte azt róla, mire az anyag tépő hanggal adta meg magát. Bella kuncogni kezdett.

Nevetése hamar átváltott sóhajtozásba, mikor megérezte Edward ajkait a melleinél, amiket még a melltartója takart el valamelyest. Edward kissé megemelte Bellát a hátánál, pont annyira, hogy be tudja alá csúsztatni a kezét, és ki tudja kapcsolni a melltartót. Miután ezt elvégezte, lehámozta róla, és elhajította. Nem figyelte merre dobja, így eshetett az, hogy egy bokor kiálló ágán landolt.

Ajkaival bejárta Bella minden egyes pontját a felsőtestén, a lágy domborulatoktól kezdve a kulcscsontján  át a köldökéig. Apró puszikat nyomott csípőjének vonala mentén, ameddig fehérneműje ért. Egyik kezével lágyan becézgette Bella mellét, míg a másikkal körkörös mozdulatokat tett combján.

Edward egy gyors mozdulattal megszabadult tulajdon nadrágjától, míg alsó nadrágját Bella hámozta le róla. Ezután visszatért Bella fehérneműjének alsó részéhez, amitől szintén gyorsan szabadította meg.

Visszakúszott Bella szájához, és egy vággyal teli csókot váltott vele, miközben óvatosan beléhatolt.

Bella felszisszent, mire Edward nyomban mozdulatlanná dermedt, és kutatva nézett annak arcára. A lány lehunyta szemeit, ajkát beharapta, csípőjével pedig mozogni kezdett, mozgásra bíztatva Edwardot is, aki lassan, de biztosan felvette a lány által diktált ritmust.

Edward úgy akarta, hogy az első együttlétükkor Bella diktálja a tempót, így teljes mértékben a lányra hagyatkozott. Eleinte lassan és lágyan, aztán egyre gyorsabban és hevesebben mozgott benne, miközben mindkettejük torka mélyéből sóhajok szakadtak fel.

Bella körmeivel végigszántotta Edward hátát, fejét hátravetette, csípőjét még közelebb nyomta Edwardhoz, miközben teste ívbe feszült, amikor elérte a gyönyört. Edward egy másodperc után érte őt be, ajkait mély, hörgő hang hagyta el, aztán hevesen zihálva borult Bella meztelen testére.

Több percig csak egymás folyamatosan lassuló légzéseit hallgatták, karjaikkal szorosan körbefonták a másik testét, hogy még közelebb nyomódhassanak egymás testének.

Mindkettejüknek új volt az az érzés, amit a gyönyör megélésekor éreztek, de élvezték. Nagyon élvezték. Újra át akarták élni mindazt, amit közben éreztek, újból meg akarták adni mindazt egymásnak, amit az imént. Sőt, még többet és jobbat akartak nyújtani egymásnak. Érezni szerették volna a másikat, azt, ahogy a szerelmük beteljesül újra és újra, elérve a testi gyönyör kapuit.

Edward úgy érezte, végre hazatalált. Révbe ért. Az elmúlt száz évében sosem tudta igazán, mit is keres az örök létezésben, hogy mi az, ami igazán  élteti őt. Amíg Bellával nem találkozott, mindaddig úgy érezte, ő elég egymagának, neki nem kell senki más. Hogy neki elég a családja, és az, hogy játszhat szeretett zongoráján, zenéket komponálhat, vagy éppenséggel az Aston Martinjával furikázhat tövig nyomott gázpedállal. Csak most döbbent rá, mekkora tévedésben is élt. Hogy mekkorát tévedett mindannyiszor, mikor Esme aggódására iránta mindig azt válaszolta, neki nem kell társ, elég egymagának.

Mióta Bella is a család tagja lett, illetve a szerelme, azóta teljesen megváltozott, kivirult. A lány előhúzta belőle mindazokat az emberi érzéseket, melyek idegenek voltak számára, és melyekről azt hitte, nincsenek meg benne. Azt hitte, ő csak egy vérszívó szörnyeteg, egy vámpír, aki nem érdemli meg a boldogságot, nemhogy a szerelmet. Bella eljövetele, váratlan felbukkanása az életében azonban gyökerestül megváltoztatta, mind a természetét, személyiségét, mind a gondolkodásmódját.

Most már sokkal jobb színben lát mindent, már nem idegeskedik folyton Emmett beszólásain, vagy éppen Rosalie stílusán. Megtanulta végre élvezni az életet. Azt, ami megadatott neki, Carlisle által. Nem hitte volna, hogy valaha is így fog érezni a vámpírrá válása iránt, de most határtalan boldogság és hála járta át a szívét. Mérhetetlenül hálás volt Carlisle-nak, hiszen, ha akkor nem választja társának őt a férfi, akkor most nem feküdhetne karjai közt a számára a világ leggyönyörűbb teremtésével, aki elhozta számára a boldogságát. De ami ennél is fontosabb: a szerelmet.

– Szeretlek – mondta ki szívének minden érzését egyetlen szóba tömörítve Edward. – Köszönöm, hogy vagy nekem.

– Én is szeretlek, Edward. Én is mondhatnám ugyanazt, hogy köszönöm, hogy vagy nekem, de félek, ezzel nem tudnám kifejezni hálámat irántad. Mert mérhetetlenül hálás vagyok neked azért, hogy megtetted, hogy átváltoztattál, és hogy most itt feküdhetek a karjaid közt, miközben az anyatermészettel vagyunk körülvéve – kacsintott Edwardra, aki huncutul elmosolyodott.

– Alkonyat van – suttogta Edward, ahogy a Nap lassan elérte a horizont alját.

– A szerelem napszaka – súgta Bella is.

Edward felé fordult. Bella közelebb hajolt hozzá, felemelve fejét, mire aznap már sokadszorra, egy gyengéd, szerelmes csókban forrtak össze.