Az iskola felé hajtottam a furgonnal, és apámon töprengtem.

• Hiányzol, Bells. Gyere már haza – mondta miközben az általam készített reggelit ette a konyhában.
• Apu, kérlek, csak még egy kicsit had maradjak. Nagyon jól érzem ott magam – néztem rá kérlelő szemekkel.
• Oké, de mennyi az a kis idő? Egy hét? Kettő? – kérdezte, a hangja lemondó. Mintha el költöztem volna otthonról.
• Nem tudom, de szólni fogok, semmi baj csak jól érzem magam, és látom hogy te is örülsz a boldogságomnak. – mondtam neki. Mégsem mondhattam neki azt, hogy addig, amíg azt az őrült vámpírt el nem intézik Edwardék.
• Igen, örülök, csak tényleg hiányzol. – mondta
• Rendben, hívni foglak, de most mennem kell, nem sokára be csengetnek. – mondtam, nyomtam egy puszit apám feje tetejére, ki mentem a házból, és be ültem a furgonba.

A gondolat menetemet egy vörösen csillogó követelődző szempár szakította meg. A vörös szempárhoz vörös haj, és önelégült mosoly társult. Victoria. El kapott. Végig a furgonban volt, de annyira bele merültem a reggeli beszélgetésre apámmal, hogy nem vettem észre. A pulzusom az egekbe szökött, a kezem remegett. Minden bizonnyal Victoria el fog vinni a rétünkre, és ha ezt Alice meg látja oda fognak jönni. Istenem, csak semmi bajuk ne legyen.

• Csak nem zavarok? – kérdezte a macskaszerű vámpír nő. Én az ijedtségtől szóhoz sem jutottam.
• Csak nem félsz drága Bella? – a hangja nyávogós, még is vad. Az arcán még mindig az az önelégült mosoly, szilárdan, letörölhetetlenül.
• Had vezessek én – mondta, majd kíméletlenül arrébb lökött.

Be vertem a fejem, de még csak meg se nyikkantam. Tudtam hova megyünk. A rétünkre, a mi rétünkre. Egész úton azon imádkoztam hogy Edwardnak és egy Cullenek se essen baja. A percek gyorsan teltek. A rétre érve még két vámpírt pillantottam meg. Az egyiknek hosszú, barna haja van, a ruhája elhanyagolt állapotban van. Egy sötét, kopott, néhol szakadt farmer, és egy szürke, mintás póló volt rajta. A másik sokkal jobban öltözött volt. Haja rövid, fekete. Fején egy bőr kalap. Divatos nadrágja sehol sem koszos, szakadt vagy kopott. A fekete garbó is tiszta, melyre egy farmer dzsekit vett fel. Egy szót sem szólt egyik sem, de sötét szemekkel, és éhező tekintettel nézték ahogyan Victoria durván meg lök, és én el estem. Nem volt erőm, csak arra hogy fel üljek.

• Mért csinálod ezt? – kérdeztem
• Tudod, a mi fajtánk nehezen bocsát meg. Főleg ha el veszíti a társát, és én különösképp haragtartó vagyok. És nagyon is jól szórakozom – mondta be hízelgő hangon, és ugyan azzal a le törölhetetlen, ön elégült mosollyal.

Nem reagáltam a válaszára, csak az erdőt bámultam. Minden bizonnyal rémület látszott az arcomon, nem volt erőm ezt leplezni. Hirtelen bokor zörgést hallottam, a következő másodpercben Edward állt a rét szélén. Victoriát biztosan meg lepte, de erről semmi nem tanúskodott. A perifériás látóteremben volt a másik két vámpír is, ők meg rémültek, és mind ketten hátra léptek egyet.

• Ni csak, itt van Edward is, így még élvezetesebb lesz a buli. – Victoria arcáról még mindig csak ön elégültséget olvastam ki.

 Én végig Edwardot néztem, és láttam ahogyan sorban ki lép a rétre a többi Cullen testvér. Alice mellett Rosalie, mögöttük Jasper és Emmett. Victoria ezt nem vette észre, ő csak engem nézett. Meg fogta az államat, erősen, örültem hogy nem törte el az állkapcsom.

• Milyen kár – szólalt meg ugyan azzal a vigyorral az arcán.
• Most meg öllek! – ordította Edward, majd láttam ahogyan a nyakának ugrik. A következő másodpercben valaki mellettem volt. Mikor rá néztem az arcára meg döbbentem. Rosalie segített fel a földről.
• Semmi baj, Bella, minden rendben lesz, el intézik. – nyugtatott.

Láttam ahogy Edward Victoriával harcol, Emmett a szakadt ruhájú vámpírnak ment neki, Jasper és Alice pedig a jól öltözöttet támadták. Victoria próbálta el taszítani magától Edwardot, de az pillanatok alatt le tépte a kezét, és messze el hajította, a rét túlsó felére.

Két másodperccel később Alice próbálta le tépni az ellenfele fejét, de az meg fogta és el dobta. Jasper erre nagyon ideges lett, és cafatokra tépte felesége támadóját. Emmett még küzdött a másikkal, de már nem sok hiányzott hogy szét tépje. Mindeközben Edward Victorával szemben körbe-körbe „táncolt”. A halál tánca volt ez, Victoriának már hiányzott mind két keze, tudtam hogy így már nem nyerhet. Egyszer csak azt vettem észre hogy remegek, és Alice nyugtat.

• Semmi baj Bella, minden rendben lesz, semmi baj, nyugodj meg.

Nem tudtam meg szólalni, csak remegtem tovább. Emmett le tépte ellenfele fejét, és Jasperrel el kezdtek fát gyűjteni. Nem tudtam mire kell a fa. Nem ez a legjobb időpont szalonna sütésre.

• A-Alice minek gyűj-gyűjtenek fát? – kérdeztem, és nem tudtam értelmesen beszélni, még mindig remegtem.
• Csak úgy lehet el pusztítani minket ha szét tépnek, és a darabjainkat el égetik. De ezt tudod te is. – mondta. Igen, tudtam, de nem a gondolkozás nem ment ebben a percben.

Vissza néztem a csata térre. Edward és Victoria még mindig táncoltak. Láttam ahogy Edward el indul Victoria felé, le tépi a fejét, és a lábait. El kellett hogy forduljak, nem tudtam ezt tovább nézni. Közben Emmett és Jasper már nagyon sok fát gyűjtöttek, és egy kupacba rakták, a rét közepén. Japer elő húzott a zsebéből egy kis, piros valamit. Csak mikor meg gyújtotta jöttem rá hogy egy öngyújtó. A tűz fel lobbant, és el kezdték a szét tépett három vámpír darabjait rá dobálni. Emmett egy nagyobb darabot – valamelyik törzsét – vitt, Jasper kezében egy kéznek látszó testrész volt, Edward pedig egy fejet, Victoriáét. Alice és Rosalie még mindig mellettem voltak. Mikor már az összes darabot a tűzre rakták Edward lassan el indult felém.

• Bella, minden rendben, ne félj, vége van. – mondta
• Én fel pattantam, oda rohantam hozzá, a mellkasára hajtottam a fejem, és zokogtam még vissza nem értönk a Cullen házba. Teljesen el felejtettem hogy Esme és Carlilse nem tud erről semmit. Mikor oda értünk csak azt látták hogy én Edward karjaiban zokogok, és a többiek mögöttünk jönnek.
• Mi történt? – kérdezte riadt hangon Esme
• Victoria – Alice csak ennyit mondott.
• Mi? Mit tett? Meséljetek el mindent  - mondta Carlilse.
• Bella? – kérdezte Edward – meséljem, agy el mondod te?
• El mondom én – mondtam, és végre abba tudtam hagyni a zokogást.
• Rendben – mondta, és le tett. A nappaliba sétáltunk, és mindenki helyet foglalt.
• Szóval – kezdtem bele – mikor ki jöttem Charlie házából be ültem a furgonba, és túlságosan bele voltam merülve a gondolataimba. Fél úton az iskola felé meg láttam Victoriát a kocsiban, fogalmam sincs hogyan került oda. Arrébb lökött, és ő vezetett. Mikor a rétre értünk ott várt még két vámpír. Victoria el lökött, és csak nézett rám. Aztán meg jelent Edward, és el intézték őket. Rosalie vígasztalt először – itt szívből rá mosolyogtam  - majd Alice jött oda, aztán mikor végeztek Edward indult el felém. Oda rohantam hozzá, és az óta sírtam.
• Ó,szívem, nem kellett volna ezt át élned. Figyelmesebbnek kellett volna lennünk – mondta Esme
• Ne hibáztassátok magatokat, egyszer úgy is el kapott volna – mondtam
• Az a lényeg hogy minden rendben van  - mosolygott rám melegen a leendő anyám.
• Igen – mondta Edward – Szeretlek.  – mélyen a szemembe nézett és meg csókolt.
• Én is – mondtam mi után el tolt magától – Mindennél jobban. Örökké.