40. fejezet - Egy gyönyörű éjszaka
(Sonja szemszöge)
Boldogan repültem a találkozónk helyszínére, amit még Edwarddal találtam nemrég, amikor versenyeztünk. Csodálatos hely volt. Nagyon apró kis rét, körbevéve hatalmas fákkal. Gyönyörű, nyugodt és békés. Pontosan olyan, amilyenre most szükség van. Szerettem volna, hogyha csodálatosan sikerül az este. Egy kis romantikára vágytam és az utóbbi napok tapasztalatai alapján ez lehetetlen volt, hogyha Emmett is a közelben volt. Még szinte semmi sem történt általában, amikor vagy tett valami elég zavarba ejtő megjegyzést, vagy éppen csak fütyülni kezdett nekünk. Egyszerűen hihetetlen, hogy nem unta még meg azt, hogy minket piszkáljon.
(Sonja szemszöge)
Boldogan repültem a találkozónk helyszínére, amit még Edwarddal találtam nemrég, amikor versenyeztünk. Csodálatos hely volt. Nagyon apró kis rét, körbevéve hatalmas fákkal. Gyönyörű, nyugodt és békés. Pontosan olyan, amilyenre most szükség van. Szerettem volna, hogyha csodálatosan sikerül az este. Egy kis romantikára vágytam és az utóbbi napok tapasztalatai alapján ez lehetetlen volt, hogyha Emmett is a közelben volt. Még szinte semmi sem történt általában, amikor vagy tett valami elég zavarba ejtő megjegyzést, vagy éppen csak fütyülni kezdett nekünk. Egyszerűen hihetetlen, hogy nem unta még meg azt, hogy minket piszkáljon. Bár nem csak velünk kötözködik, hanem mindenkivel, úgyhogy a jelek szerint szerencsére nem mi szúrjuk a szemét, hanem ilyen a természete. Mondjuk az is igaz, hogy nem tudok rá hosszú távon haragudni. Mindig olyan aranyos és bohókás, nem lehet nem kedvelni. De ma este nyugtunk lesz tőle. Alice segítségével pedig tényleg csodálatossá varázsoltuk a rétet. Mindenhol virágok voltak, ami szerintem lehet, hogy már kicsit túlzás volt, de igazából tetszett. Elhelyeztünk körbe néhány lámpást, de természetesen biztonságosat, hogy nehogy felgyújtsunk valamit, és felállítottunk egy sátrat is, hogy legyen hol aludnunk. Nagyon szép volt, bár szerintem hatalmas, mivel négy személyes volt és mi csak ketten voltunk, de Alice-szel kár vitatkozni, mert úgyis eléri, amit akar. Ezt már megtanultam. Nem telt sok időbe, hogy odaérjek és reméltem, hogy még van néhány percem Seth érkezéséig. Gyorsan fel akartam kapni a ruhámat, amit itt hagytam, de legnagyobb meglepetésemre hűlt helyét találtam. Aztán beszaladtam a sátorba, hátha ott van, de ott csak egy szexis ruhát találtam, amilyeneket én nem is szoktam hordani, és csipke fehérnemű garnitúrát. Amikor felemeltem a ruhát, akkor viszont megláttam a kis cetlit alatta.
„Bocsi, hogy elloptam a ruháidat, de tudtam, hogy máskülönben nem veszed fel ezt a fantasztikus szerelést, úgyhogy muszáj volt. Csodálatosan fogsz benne kinézni. Seth is imádni fogja. Kérlek, ne haragudj nagyon.
Ui.: Bella is mindig duzzogott, amikor ilyet tettem aztán meg jött hálát rebegni, úgyhogy bízz bennem.
Puszi, Alice”
Alice, hát persze. Ki más csente volna el a ruhákat, hogy felvegyem ezt a ruhakölteményt. Szerintem többe került ez a ruha, mint a szüleim egy havi fizetése, de tényleg nagyon csinos volt, bár nem éppen sátorozáshoz való. Jesszus. És ez a cipő? Hol van a túra cipőm? Hogy fogok holnap visszamenni a Cullen házba? Tűsarkúban, az erdőben? Ezért még számolok Alice-szel. Beletörődtem, hogy vagy ebben, vagy plédben fogadom Seth-et, és inkább a ruhát választottam. Elég kínos lett volna Seth elé állni csak egy plédet viselve. Miután felöltöztem elakadt a lélegzetem. Tényleg nagyon csinos ruha volt és tökéletesen illett rám. Előkészítettem a mi kis piknikünket, a sátor előtt, majd elhelyezkedtem és vártam, hogy Seth megérkezzen. Nem is kellett rá sokáig várnom, mert néhány perc múlva már éreztem is az illatát, azután pedig ki is lépett a fák közül. A rét szélén megtorpant és körbepillantott, engem pedig egy kicsit elfogott a pánik. Mi van, ha nem tetszik neki? Lehet, hogy ez már túlzás volt? Talán ennyire nem romantikus lélek. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy talán mentegetőznöm kéne, de hirtelen megszólalt.
- Ez csodálatos. Hihetetlenül szép itt minden – mosolygott rám és elindult felém. Mielőtt odaért volna hozzám, felálltam, így megcsodálhatta a ruháimat. Megint megtorpant egy pillanatra és izgatottan nézett végig rajtam. – Gyönyörű vagy, Szerelmem – mondta gyengéden és le sem vettem rólam a szemét.
- Köszönöm – pirultam el, ő pedig újra elindult felém.
Amikor odaért hozzám megcsókolt én pedig örömmel visszacsókoltam és belebújtam az ölelésébe. Azt hittem, hogy már abba sem hagyjuk, mert a sátor felé kezdtünk araszolni, amikor az áruló gyomrom korogni kezdett.
- Oh, bocsáss meg, éhes vagy. Biztosan nem véletlenül készültél piknikkel. Még nem vacsoráztál és én sem – mosolygott rám és leült velem a plédre, majd felnyitotta a kosarat.
Őszintén szólva a kosár tartalma akár több napra elég lett volna, mert hiába próbáltam meggyőzni Esmét, hogy néhány szendvics megteszi, mégis be kellett pakolnom a fél hűtőt a kérésére. Viszont még így is találtunk valamit, ami határozottan nem volt ott, mikor utoljára a kosárba néztem. Egy kis hűtőtáskát. Kíváncsian nyitottam ki és legnagyobb meglepetésemre egy üveg behűtött pezsgőt és két poharat találtam benne, meg egy mosolygós kis arcot egy papírra rajzolva. Alice, hát ki más lehetett volna. Csóváltam meg a fejemet mosolyogva. Mindig túlzásokba esik. Nem is kicsit. A vacsoránk vidáman telt. Seth szorosan maga mellé húzott és egyik kezével átkarolt a másikkal pedig etetett, szeretett volna elkényeztetni én pedig készségesen hagytam magam. Jól esett, hogy így bánik velem. Bár néhány perc múlva úgy döntöttem, hogy neki is ennie kell, úgyhogy én is etetni kezdtem őt. Vacsora után pedig elpakoltunk és eldőltünk a pléden a szabad ég alatt szorosan egymáshoz simulva. Gyönyörű tiszta volt az ég, és látni lehetett a csillagokat, ami Forskban elég ritka volt, úgyhogy ki akartuk élvezni minden egyes pillanatát. Már nagyon későre járt, amikor úgy döntöttünk, hogy behúzódunk a sátrunkba, mert sajnos megérkeztek a felhők és eltakarták előlünk a csillagokat. Kicsit zavarban voltam, csak azt nem tudtam, hogy miért, hiszen már elég hosszú ideje alszunk együtt, de most valahogy mégis más volt minden. Hirtelen ötlettől vezérelve előhúztam a pezsgőt, amit eddig nem bontottunk fel a két pohárral együtt. Seth elmosolyodott, amikor felé nyújtottam az üveget, gondolom látszott rajtam, hogy nem nagyon vagyok jártas az italok kinyitásában, hacsak nem műanyag palackról van szó. Készséggel kivette a kezemből és kiment a sátorból, hogy kinyissa. Gondolom azért, hogy nehogy összefröcsköljön valamit idebent, hogyha esetleg kifutna. Hallottam a pukkanást is, majd Seth a következő pillanatban már ott is volt megint mellettem és töltött a poharakba, amiket tartottam. Majd letette az üveget és elvette a poharát.
- A boldogságunkra és a szerelmünkre – mondta mosolyogva és az enyémhez koccintotta a poharát.
Belekortyoltam a pezsgőbe, ahogy ő is, azután pedig odahajoltam hozzá és csókolni kezdtem, majd kivettem a kezéből a poharát és az enyémmel együtt letettem kicsit távolabb, visszamentem és újra megcsókoltam. Nem tudtam, hogy mi ütött belém, csak azt tudtam, hogy akarom őt mindennél jobban itt és most. Igazából már többször is eljátszottam a gondolattal, hogy szeretnék szeretkezni Seth-tel és most már nem is félek attól, hogy megtegyük, de mindig kijózanodtam, amikor meghallottam a többieket a házban. Hiszen mindent hallottak. De itt, most senki sincs, csak mi ketten. Tökéletes a hely és a pillanat.
Egyre vadabb lettem és ledöntöttem Seth-tet a hátára, majd fölé gördültem és nem törődve azzal, hogy szoknya van rajtam átvetettem lában a csípője felett, és ahogy sejtettem a szoknyám felcsúszott egészen a csípőmig. Ettől egy kicsit elpirultam, de nem hagytam abba a csókot. Seth kicsit bátortalanul végigsimított a combomon, majd lassan elkezdte lecsúsztatni rólam a ruhát, készséggel felemeltem a karjaimat és egy pillanatra elhúzódtam tőle, hogy levehesse rólam. Én is kibújtattam őt a felsőjéből és lassan végigcsókoltam a mellkasát, majd visszatértem a nyakához és gyengéden harapdálni kezdtem. Majd még szenvedélyesebben megcsókoltam, mint az előbb. Éreztem, hogy feléledt benne a vágy és ez elégedettséggel töltött el.
Seth szorosan magához szorított, majd hirtelen fölém gördült, szinte fel sem fogtam olyan gyorsan történt és a csókunk sem szakadt meg közben egy pillanatra sem. Seth még adott egy puszit a számra, majd abbahagyta a csókot, a következő pillanatban pedig már a nyakamon voltak ajkai. Ezzel elégedett sóhajokat kiváltva belőlem. Sokáig időzött a nyakamon én pedig már nem tudtam uralkodni a mozdulataimon, szinte vonaglottam, majd még inkább úrrá lett rajtam a vágy, amikor a melltartóm pántja egy gyengéd simítás kíséretében eltűnt a vállamról. Kicsit megemeltem a felsőtestem, ezzel segítve, hogy a ruhadarab lekerülhessen rólam. Seth értette a célzást és egy kis ügyetlenkedés után sikeresen kikapcsolta a csatot. Egyik kezét finoman a mellemre tette és gyengéden masszírozni kezdte. Önkéntelenül szakadt ki belőlem egy elégedett nyögés, ez a becézgetés még jobban esett, mint a nyakam kényeztetése. Ajkai elérték a másik keblemet, én pedig kezdtem azt hinni, hogy már nem lehet tovább fokozni a gyönyörömet, de aztán kaptam egy extra dózist, mert mellemet becézgető keze elindult lefelé, végigsimított a hasamon, mutatóujjával éppen érintve leírt néhány kört a köldököm körül, majd a combon belső felét kezdte el simogatni. Teljesen ellazultam és éreztem, hogy már a vágy irányítja a testemet. Aztán egy pillanatra kijózanodtam, amikor Seth keze óvatosan felcsúszott a két combom találkozásához.
- Nem akarod? Nem baj, ha meggondoltad magad. Azonnal megállok, hogyha azt szeretnéd – suttogta lágyan a fülembe, majd a szemembe nézett.
- Nem, ne hagyd abba – sóhajtottam, majd vettem egy mély levegőt és megcsókoltam, amitől újra teljesen ellazultak az izmaim.
Lassan kezdett el simogatni legérzékenyebb pontomon, az egész testem bizsergett és már nem voltam ura a mozdulataimnak, a csípőm magától kezdett el mozogni és felvette Seth kezének ritmusát. Hirtelen kerített hatalmába a gyönyör, a hátam ívben feszült miközben az egyik kezem Seth vállába kapaszkodott, míg a másik kezemmel az alattam levő plédet szorítottam. Nem érzékeltem semmit a külvilágból. Mikor újra magamhoz tértem láttam, hogy Seth nem olyan zilált, mint én, hanem mosolyogva figyel engem.
- Oh, te jó ég – szakadt ki belőlem. Valami baj van. Hiszen neki is éreznie kellett volna egy ilyen intenzív érzést, amit én átéltem az imént.
- Mi a baj, Szerelmem? – nézett rám kérdőn.
- Nem élted át a gyönyörömet. Valami baj van? Talán valahogy szétkapcsolódtunk? – mondtam el a félelmemet, mire csak szélesen rám mosolygott.
- Nem, kedves, nincs semmi baj. Éreztem a gyönyörödet csak éppen nem olyan intenzíven. Jasper megtanított, hogy lehet ezt kettőnk között irányítani, így képes vagyok neked örömet szeretni anélkül, hogy elveszíteném a fejemet – magyarázkodott. Jesszusom, tényleg említette Jasper, hogy segíthet, de aztán olyan sok minden történt és teljesen kiment a fejemből.
- Akkor jó – mosolyogtam rá. – Ne haragudj, teljesen elfelejtkeztem Jasper ajánlatáról. Legközelebb én is tanulok veled – mondtam szégyenlősen.
- Nincs semmi baj – mosolygott rám, majd újra szenvedélyesen megcsókolt és bennem újra úrrá lett a vágy.
Kicsit bátortalanul indultak meg kezeim a nadrágja felé, de aztán elszállt belőlem a félelem, amikor eszembe jutott, hogy mennyire szeretem őt. Kigomboltam a gombot és lehúzta a cipzárt, majd finoman lecsúszattam róla a nadrágot. A boxerén keresztül is jól láttam, amikor odapillantottam, hogy még mindig él benne a vágy. Újra megcsókoltam, majd kezeim egyre lejjebb vándoroltak és elérték az alsója szegélyét. Becsúsztattam alá az ujjam és azt is le akartam venni róla, amikor megfogta a kezeimet. Nem tudtam, hogy mi a baj, úgyhogy értetlenül néztem rá.
- Kicsim, nem kell megtennünk. Tiszteletben tartom, hogy még nem akarod ezt – simogatta meg gyengéden az arcomat.
- De én szeretném. Szeretnék veled lenni – mondtam határozottan.
Ahogy biztosítottam róla, hogy én is szeretkezni akarok vele. Azonnal megszűnt az ellenállása, úgyhogy lecsúsztattam róla az utolsó ruhadarabot is. A kezei lassan, lepkeszárny finoman kalandoztak el újra melleimen, majd gyengéd simításokkal lesimogatta a bugyimat a combjaimon, majd a lábszáramon is. Lassan fölém gördült, és megcsókolt. Miután elváltunk egymástól mélyen a szemembe nézett.
- Egész biztos vagy benne, hogy akarod? – kérdezte lágyan.
- Igen – suttogtam, majd visszahúztam magamhoz egy újabb csókra. Tudtam, hogy ő is ideges, hiszen nemrégen megbeszéltük, hogy még egyikünk sem volt soha senkivel.
Seth óvatosan megmozdította a csípőjét és lassan belém hatolt. Belesikkantottam a csókunkba, amikor a feszítés, amit éreztem, fájdalommal is párosult. Seth azonnal mozdulatlanná dermedt és újra a szemembe nézett.
- Nagyon fáj? Bocsáss meg, én… - kezdett bele, de gyorsan leállítottam.
- Shh. Jól vagyok. Csak maradj így egy kicsit, kérlek – suttogtam.
Bólintott, majd lehajtotta a fejét és a nyakamat kezdte el újra csókolgatni és finoman szívogatni, minek hatására teljesen elernyedtem. Egyre kevésbé éreztem a fájdalmat és kicsit bátortalanul megmozdítottam a csípőmet. Seth csípője pedig ritmusosan válaszolt a mozdulatra. Az első néhány mozdulat még kicsit kellemetlen volt, de nem neveztem volna fájdalmasnak, azután pedig minden csodálatos lett. A gyönyör teljesen a hatalmába kerített és Seth-et is. Egyre gyorsabb mozdulatokra ösztönözve bennünket. Mindketten ziháltunk, és alig kaptunk levegőt, de ennek ellenére is a másik ajkai után kaptunk. Hirtelen árasztott el a forróság, és nem tudtam megállni, hogy ne sikoltsak fel hangosan. Seth is felkiáltott, majd zihálva rám hanyatlott. Egy kis ideig így feküdtünk egymást ölelve, majd Seth legördült rólam, szorosan magához ölelt, és gyengéden megcsókolt. Miután megszakadt a csókunk szerelmem mellkasához bújtam, aki folyamatosan simogatta a hátamat. Gyönyörű éjszaka volt - gondoltam, majd kis idő múlva elnyomott az álom.
|