A legjobban most arra vágytam, hogy belevethessem magam egy kád, forró vízbe, s miközben a víz teljesen szétáztatná a testemet, nem másra, mint arra a dalra gondolnék, és a dallal együtt Edwardra. Felejthetetlen érzés volt, amikor mellette ültöm, s õ oly könnyedén, lágyan játszott, mintha évszázadok óta gyakorolta volna. Pedig korban ugyanannyi körül lehetett mint én. Hirtelen nagyon tehetségtelennek és butának éreztem magam, de hát ki ne érezne így, amikor egy ilyen profi zongorista közelében lehet, aki ráadásul a leggyönyörûbb emberi lény, akit valaha láttam. Csigalassúsággal léptem oda Jake elé, akinek már megint az az idegesítõ vigyor ült az arcán.

- Üdv Bella! Látom már jobban vagy! Ennek nagyon örülök! - üdvözölt lelkesen, miközben kezet csókolt nekem szokásához híven.

- Szia Jake! Mi járatban vagy erre? - próbáltam udvarias hangott megütni, és úgy véltem, hogy ez sikerült is.

- Csak gondoltam bepótolhatnánk a La Pushi látogatást. Tudod... a múltkor nem minden úgy  alakult, mint ahogy kellett volna. Van kedved most eljönni velem? - kérdezte.

- Hát... én... izé... nem igazán érek... rá - szívem szerint nemet mondtam volna, de anyám szúrós pillantása kifejezetten idegesítõ volt számomra.

- Bella szívesen elmegy veled Jake! - válaszolt helyettem, s most rajtam volt a sor, hogy mérgesen nézzek.

Anya megfogta a karomat, és kissé odébbhúzott, úgy súgta a fülembe:

- Emlékszel mire kértünk téged? Legyél jóban velük! - emlékeztetett.

- Igen tudom, de ez a fiú az idegeimre megy! - hadakoztam vele kétségbeesetten. - kérlek ne kelljen vele elmennem!

- De Bella, elmész! - azzal, hogy nyomatékot is adjon szavaihoz, odatolt Jake elé, aki illedelmesen nyújtotta a karját, hogy fogjam meg.

Kelletlenül bár, de megfogtam, és elindultunk kifelé a kastélyból. Magamon éreztem anyám gyõzelemittas tekintetét. Ezt nem fogom annyiban hagyni. Nem fogom hagyni, hogy õk döntsenek helyettem, még akkor sem, amikor még nem vagyok felnõtt. A magam ura vagyok, és ezt be is fogom nekik bizonyítani. Jakel együtt beszáltam a hintóba, amely döcögve bár, de elindult. Még mindig féltem egy kicsit az utazástól, de Jake elõtt nem mutattam félelmet. A végén még magára akarná vállalni a védelmezõ szerepét, és felajánlja, hogy utazás közben kapaszkodjak belé. Ha ezt kérte volna, akkor sajnos kénytelen lettem volna megsérteni. Viszont ha Edward kérné ezt akkor... nem elég volt! Nem gondolhatok Edwardra a nap minden percében. Egyáltalán... nem is lenne szabad Edwardra gondolnom.

- Bella jól vagy? - nézett rám Jake nagy szemekkel, miközben egyik kezével a nyitott ajtó fogantyúját markolászta.

Észre sem vettem, hogy idõközben megérkeztünk úticélunkhoz.

- Igen jól vagyok. Csak elgondolkodtam egy kicsit. Na menjünk már! - kértem, és Jake után kiszálltam a hintóból.

Arra nem számítottam, hogy minden csupa sár lesz, így hát az én szerencsémhez hûen elcsúsztam, s természetesen olyan Bellás módon a sárba. Jake persze nem segített volna, még a felállásban sem, helyette csak némán állt, és figyelte, hogy bénázok. Ha Edward lett volna itt velem akkor... ez nem lehet igaz, már megint ezen töröm a fejem. Nem szabad Edward Cullenre gondolnom. El kell terelnem valamivel a figyelmemet, és talán La Push pont alkalmas hely erre. Hozzú küzdelem után végre sikerült kimásznam a csúszós iszapból, s  már így, koszosan indultam meg Jake után, aki a partra tartott.

- Jobb szeretnél inkább bent a házban lenni, mint it kint? - fordult vissza hozzám.

- Hát, szerintem ennél koszosabb úgy sem lehetek, úgy hogy maradjunk csak kint - válaszoltam, miközben azzal voltam elfoglalva, hogy legalább egy kis mértékeben eltávolsítsam magamról a sarat.

Leérve a partra helyet foglaltunk a tûz mellett, és élveztük az abból áradó kellemes meleget. Jake bemutatott a barátainak, akik szintén olyan nagy darab emberek voltak, mint õ maga. Kezdétét vette egy újabb éjszaka is, ami szerintem igen jól indult. A társaság nagyon kellemes volt, mindenki beszélt mindenkivel, Jake haverjai pedig kifejezetten humoros emberek voltak, így egy percig sem unatkoztam. De ami még fontosabb. Egy percig sem gondoltam Edwardra, a La Pushi-ak ugyanis folyamatosan szóval tartottak.

- Bezzeg a Cullenéknek mindenre van pénze! - erre az egy mondatra felkaptam amúgy lehajtott fejemet, és fülelni kezdtem.

- Ja. Annyi pénzük van, hogy akár még a palotát is felvásárolhatnák! - mondta egy másik fiú elkeseredetten - miért az ilyen mocskoknak jut ilyen szerencse, hogy ilyen fényûzésben élhetnek?

- Mocskok? Ti meg mirõl beszéltek? - kérdeztem érzelemmentes hangon, de legszívesebben odaüvöltöttem volna a kérdést, annyira kíváncsi voltam a válaszra.

- Cullenékkel sohasem voltunk jó barátságban. Az õ és a mi õsink már évszázadok óta utálják egymást - válaszolta Jake.

- De miért? Tettek valami rosszat vagy mi? - puhatolóztam.

- A mi õseink Bella, farkasok voltak. Viszont az õ õseik... kitalálod, ha annyit mondok, denevérek? - húzta széles mosolyra a száját.

- Vámpírok... - suttogtam magam elé megsemmisülten - akkor ez azt jelenti... hogy Cullenék...

- Bella ez csak egy régi legenda. Biztos vagyok benne, hogy ha Cullenék vámpírok lennének, tudnánk róla. Hisz tudod... mi vagyunk apád nyomozói úgymond... - nevetett fel hangosan, de én nem találtam ebben semmi vicceset sem.

- De pont most vannak azok a vámpírtámadások! - mondtam, és felálltam.

- Bella hová mész? - kiáltott utánam Jake, mikor látta, hogy eliramodok.

Válaszra sem méltattam, csak rohantam vissza a hintóhoz. Hazafele úton kénytelen voltam Edwardra, és az egész családjára gondolni. Mi van akkor, ha ez a legenda nem is legenda, hanem a valóság? Ez megmagyarázná Edward és a családja többi tagjának tökéletes külsejét, a tartózkodást, mindent. De ha Edward vámpír, akkor nagy veszélyt jelent mindenki számára, én még sem éreztem semmilyen félelmet. Meg kell tudnom az igazat, csak ebben voltam biztos, és hogy ha megtudom, majd akkor eldöntöm mi legyen. Egy biztos, ha igaz is ez a dolog, és õk vámpírok, biztosan semmi közük sincs a gyilkosságokhoz. Akit én láttam vámpírt, nem Cullen volt, az biztos. Egy olyan valaki, mint Edward, aki gyönyörû dalt írt nekem, csak nekem, nem lehet gonosz. Választ fogok találni a kérdéseimre, és majd akkor kérdõre vonom Edwardot.

- Bella kislányom, hogy hogy itthon vagy? - kérdezte anyám, mikor beléptem az ajtón.

- Fáradt voltam, és kezdett fájni a fejem is - hazudtam, és indultam volna fel, de õ megállított.

- Ez neked érkezett - nyújtott felém egy kis csomagot.

- Mi ez?

- Nem tudom. Nézd meg - vonta meg a vállát.

Felrohantam a szobámba, és kibontottam a kis csomagot. Egy apró kis dobozban nem más, mint egy pici porcelán szobor volt, amely egy zongorát mintázott. Elmosolyodtam. Nem is kellett volna megnéznem a kis cetlit, amit hozzá tûztek, anélkül is tudtam, ki küldte, de azért elolvastam. 

Kedves Bella!

Tudom, megígértem, hogy nem adok neked semmilyen ajándékot, de sajnos nem bírtam betartani a szavam, mikor megláttam ezt a kis zongorát, mely a dalra, s rád emlékeztet. Kérlek tartsd meg, és emlékezz, hogy valaha egy Edward Cullen nevű fiú annak szentelte életét, hogy neked zenéljen!

         Edward                                                                                                                                                                                   

Kuncogni kezdtem. Edward mindig képes volt megnevettetni, még így, egy levélben is. Annak szentelte életét, hogy nekem zenéljen. De jó lenne, ha mindez nem csak egy jól hangzó, kedves kis mondat lenne, hanem a valóság. El tudnám viselni, ha egész életemen át Edward zenejét kellene hallgatnom