Egy teljes hete nem beszéltem Edwarddal. Szándékosan került engem, amikor megláttam valahol, és oda akartam hozzá menni, elrohant. Nem is látogatott meg, és nem is írt egy darab levelet sem. Nagyon elszontyolódtam, úgy éreztem magam, mint egy hulla. Most komolyan ezt akarja csinálni továbbra is? Kinek jó az, ha menekül elõlem? Csak rosszul érzem magam miatta. A családja többi tagját sem láttam, kivéve Carlisle-t, aki nap mint nap járta a várost egyik betegtõl a másikig menve. Szombaton elérkezett a bál napja, azé a bálé, amelyet minden évben ugyanazon a napon tartunk. A bálnak az a különlegessége, hogy nem csak a nemesek vehetnek részt rajta, hanem a város legszegényebb emberei is. Persze a bálon való részvétel számomra kötelezõ volt, kísérletet sem tehettem annak érdekében, hogy ne kelljen lemmenem. A bál legfontosabb cselekménye ugyanis a tánc volt. A tánc, amiben én nem voltam valami tehetséges. Elõre féltem az esetleges katasztrófáktól, amelyeket én fogok okozni a próbálkozásaimmal, miszerint meg szeretnék tanulni táncolni. Anya szokásához híven most is leellenõrizte, hogy minden rendben van e velem. Vörös, ujjatlan ruhát viseltem, hajam szabadon lógótt a hátamra. Túlságosan feltûnõnek éreztem magam ebben a ruhában, de anya ragaszkodott hozzá, hogy ezt viseljem.

- Bella, de hisz gyönyörû vagy! - dícsérgetett.

- Lehet, de kényelmetlenül érzem magam! Minek ennyire kiöltöznöm? - nyafogtam.

- Te vagy a hercegnõ, és a hercegnõnek kell a legszebbnek lennie a bálon! - jelentette ki határozottan.

Nem vitatkoztam vele tovább, inkább elindultam a nagyterem felé, ahol a bált tartjuk. A legtöbb vendég már itt volt, a férfiak öltönyben, a nõk csinos báliruhában feszítettek. Kezükben pezsgõs poharakat tartottak, egymással koccintottak, táncolni szerencsére senki nem táncolt, így nekem sem kellett. Megfigyeltem, hogy az emberek arcán álarcok voltak, ezt kissé furcsálltam. Odamentem apához, hogy kiderítsem, miért van ez.

- Apa! Az összes ember álarcot visel, én miért nem vehettem fel? Miért nem szóltatok? - kérdeztem tõle.

- Anyád nem mondta, hogy álarcos bál lesz? És különben is, a hercegnõ nem rejtõzhet maszk mögé!

- Elfelejtette megemlíteni - fújtattam sértetten.

Nem igazság, hogy én nem vehetek fel álarcot. Akkor talán nem ismernének fel, és nem égnek le teljesen, mikor tánc közben esetleg elbotlok. Levettem az egyik tálcáról és pezsgõs poharat és egy húzásra megittam. Inni akartam még egyet, de ekkor megláttam a terembe belépõ embereket. Rajtuk is álarc volt, mint a többieken, de valahogy õk mégis szebbek voltak mint mások. Nem ismertem fel õket, az is lehet, hogy nem idavalósiak voltak. Valaki megütögette a vállamat, bosszúsan fordultam hátra.

- Szia Bella! Nagyon csinos vagy! - vigyorgott rám Jake - jössz táncolni?

- Szia Jake! Bocsi de ez nem hinném, hogy jó ötlet lenne! Nem vagyok jó táncos! - ellenkeztem.

- Bella ne kéresd magad! Kérlek gyere már! Vagyis... elõtt adok neked valamit! - kotorászni kezdett a kabátja zsebében, majd elõhúzott egy nyakláncot.

- Jake nekem nem kell semmilyen ajándék! - de mintha meg sem hallotta volna, ellenkezésem ellenére feltette a nyakamra a láncot

Megnéztem közelebbrõl. A láncon egy farkasosmedál csüngött, a farkas éppen békésen üldögélt. Ezüst lehetett, vagy valami más, de az biztos, hogy nem volt ocsó mulatság.

- Nagyon jól áll neked! - bókolt, közben kezemnél fogva a táncparkettre húzott.

- Jake nem akarok táncolni! - nyafogtam, menekülni próbáltam, de õ megragadott, és maga felé fordított.

- Nem mész sehová Bella! - vigyorgott.

Kezeit a derekamra csúsztatta, bõre égette a testemet, még ruhán keresztül is. Nagyon zavart a közelsége, és ha még ez nem lett volna elég, közelebb rántot magához annyira, hogy a testünk összeért. Forogni kezdtünk a parketten, vagyis csak õ forgott, én meg csak mentem utána. Nem akartam táncolni, legfõbbképpen vele nem. Nem hiszem el, hogy nem veszi észre, mennyire nem tetszik nekem. Túl büszke, hogy elhiggye, van olyan nõ, aki nincs oda érte. Megforgatott, és én a forgás közben majdnem elestem a saját lábamban. Na jó, táncolni akar? Akkor táncolok vele. Magassarkú cípõmmel többször ,,véletlenül" rátapostam a lábára, s mikor a tánc végén lehajlította a testemet, láttam, hogy az arca közeledik az enyémhez. Sürgõsen cselekednem kellett, így hát nem volt más választásom, minthogy beletérdeltem a férfiasságába. Persze arra nem számítottam, hogy ennek következtében a földre ejt engem. Nagyot csattantam a padlón, bevertem egy kicsit a fejemet is, de vigasztalt az elém táruló látvány. Jake elõttem összegörnyed a fájdalomtól, szinte már sír. Elnevettem magam, elõször csak hallkan, de végül már nem bírtam ki, és hangosan kacagni kezdtem. Furcsán méregettek az emberek, amint ott a földön fekve röhögök, de nem zavart.

- Bella... az Istenért... nagyon fáj! - nyöszörögte könnyes szemmel.

- Sajnálom! Csúszik a cipõm és hát megcsúsztam - feleltem, próbáltam komoly hangot megütni.

- Jó erõsen csúsztál akkor! - bosszankodott.

Egy ember állt meg elõttem. Felnéztem. Egy férfit láttam meg, kezét felém nyújtotta. Habozva megfogtam a segítõ kezet, õ felhúzott a földrõl, de nem engedett el, gyengéden maga felé fordított.

- Szabad egy táncra? - kérdezte udvariasan. Bólintottam.

Csak úgy mint Jake, õ is megfogta a derekam, de nem erõszakosan, hanem gyengéden, épp csak megérintve engem. A hangja annyira ismerõs volt, de ugyanakkor idegen. Keze jéghideg volt, kirázott a hideg, amikor hozzámért, de nem éreztem magam kellemetlenül. Lágyan ringatóztunk a zenére, szinte belefeledkeztem a gyönyörû szemeibe. Maszkot viselt, így nem láttam ki az, de ezeket a szemeket bármikor felismertem volna. Nincs a világon mégegy ilyen aranyszínû szempár.

- Edward... - suttogtam magam elé.

Õ felém fordította a fejét, de nem voltam benne biztos, hogy hallotta mit mondtam. Lassan forogtunk, ügyeltem arra, hogy még véletlenül se lépjek a lábára. Valóban Edward lenne, mint ahogy gondolom? Valóban itt táncolok életem szerelmével? De ha õ az, akkor miért nem mondja meg nekem? De azok a szemek... ilyen szemei csak Edwardnak lehetnek. Megfigyeltem arcának azt a részét, amit nem takart el az álarc. Minden vonása teljesen olyan volt, mint Edwardé. Elmosolyodtam, s közelebb húzódtam hozzá. Teste megrándult egy kicsit, de nem húzódott el. A zene véget ért, õ meghajolt elõttem, óvatosan, lassan kezet csókolt, és szó nélkül távozott. Azon a ponton, ahol ajka hozzáért a bõrömhõz, mintha lángolt volna a bõr, pedig a szája, csak úgy mint minden más rajta jéghideg volt.

- Bella ez meg ki volt? - jött oda mellém immár kiegyenesedve Jake.

- Egy nagyon kedves... ismerõsöm - suttogtam kábán.

Jake nem fûzött hozzá megjegyzést, de csendesen felhorkant mellettem. Most figyeltem fel rá, hogy a szívem sebesebben ver, mint valaha. Ezt csak Edward közelében szokta. Mintha megérezné, mikor van itt õ, és mikor nincs. Edwarddal táncoltam, ebben biztos vagyok. De ha így van, akkor miért került el engem ilyen sok ideig? Talán azt hitte, hogy nem fogom felismerni, mert maszk van rajta? Ugyan már, hisz ha a testének csak egyetlen részét mutatnák meg, akkor is felismerném! Most már teljesen biztos voltam benne, hogy teljes szívembõl szeretem õt, és nem fogom hagyni, hogy elmenjen. Holnap ellátogatok a Cullen családhoz, hogy beszéljek vele. Az életem árán is, de meg kell tudnom az igazat.