Edward idegesen járkált körbe-körbe a szobában, szemét le nem vette rólam. Szerettem volna, ha végre elkezdi a beszédet, és nem csinálja ezt tovább, de most nem akartam megzavarni. A végén még meggondolja magát, és nem mond semmit. Hosszú percekig csak állt a fal mellett, és a cipõje orrát vizsgálgatta elmélyülten.

- Edward... kérlek kezd már el! - kértem végül, mert nem bírtam tovább várni.

Felemelte a fejét, és hangosan felsóhajtott.

- Mennyi mindent tudsz? - kérdezte.

Elgondolkozva rágcsáltam az ajkamat, erõsen gondolkoztam a legmegfelelõbb válaszon.

- Csak annyit, hogy... vámpír vagy - nehezemre esett kiejteni ezt a szót.

Nem féltem tõle, egyszerûen csak kellemetlen volt, mert Edwardot inkább képzelném angyalnak, mint vámpírnak.

- Igen az vagyok - felelte a tõle telhetõ legnagyobb nyugalommal, de közben kezei ökölbe szorultak - félsz tõlem?

- Nem - feleltem gondolkodás nélkül.

Edward villámgyorsan az ágynál termett, arca alig pár centire volt az enyémtõl. Hûvös lélegzete csiklandozta a nyakamat, szemei, azok az aranyszínû szemei szinte megbabonáztak.

- Pedig jobban tennéd ha félnél! A félelem nem szégyen Bella! Bevalhatod, hogy ha félsz! - mondta, miközben egyik ujja köré csavarta a hajamat.

- Mondtam már. Nem félek. És nem hazudok. Melletted érzem magam a legnagyobb  biztonságban. Ha te nem lennél... én már lehet, nem is élnék! - válaszoltam határozottan.

Edward szeme megcsillant, mintha az öröm egy apró szikráját fedeztem volna fel benne. Újra járkálni kezdett, majd megállt az ágyam elõtt, és a kezét nyújtotta. Haboztam, de vágül megfogtam a jéghideg kezet. Ugyanaz az érintés, mint a bálon. Elmosolyodtam magamban, miközben a táncra gondoltam, Edward pedig lassan keresztülvezetett a szobán. Mikor rá szerettem volna lépni a lépcsõre, felkapott, úgy vitt le az étkezõbe. A többiek ott voltak, az össze Cullen, mindegyik feszülten figyelte, Edward miként helyez el az egyik széken, Alice mellett. Másik oldalamra õ ült le.

- Sziasztok! - köszöntem illedelmesen, de a hangom megremegett.

- Szia Bella! - köszöntöttek egyszerre, mindegyikük szemébõl mást olvastam ki.

- Edward miért hoztál ide? - súgtam oda neki, erre elmosolyodott, és felállt.

- Bella, mivel már tudod a titkunkat, kénytelenek vagyunk megismerkedni veled közelebbrõl, és reméljük megbízhatunk benned, és nem árulod el senkinek a titkunk - magyarázta.

- Szóval csak kényszerbõl akartok megismerni? - álltam fel kétségbeesetten, szememben gyûltek a könnyek.

Edward elmosolyodott féloldalasan, majd közelebb lépett hozzám, és oldalra simított egy, az arcomba hulló hajtincset.

- Buta Bella hát persze, hogy nem! Csak viccbõl mondtam! - mosolyodott, el de legszívesebben nevetett volna, láttam, hogy a szája szeglete rángatózik.

- Jó - csak ennyit mondtam, és bosszúsan visszaültem a helyemre. Most biztosan hülyének néznek engem. Hülye Bella.

A Cullen család minden tagja felállt, így nagy nehézkésen nekem is fel kellett, bár Edward segített. Elõször Alice táncolt oda elém, maga után húzva Jaspert, és lelkesen üdvözölt engem. Jasper csak biccentett, és köszönt illedelmesen, de nem jött hozzám közelebb. Emmett széles vigyorral az arcán elõre lépett, és megrázta a kezemet. Az én apró kis kezem, szinte elveszett az õ hatalmas tenyérében. Hangosan felnevetett, mikor meglátta elképedt arcomat. Carlisle és Esme kedvesen üdvözöltek engem, Esme még kicsit sután meg is ölelt engem,Rosalie viszont nem szándékozott köszönteni engem. Felvont szemöldökkel figyeltem, amint ott áll a terem túloldalán, ellenségesen méregetve engem.

- Rosalie kérlek üdvözölt Bellát! - kérte Edward feszülten.

- Mégis miért? Ki õ, hogy üdvözölni kell? Egy hülye kis liba! Nem is tartozik a családhoz! Minek kellene kedvesnek lennem vele? A kis hercegnõcske... - gúnyolódott, majd elhúzva száját feltipegett a szobájába, úgy, hogy közben nekem jött. Edward halkan felmordult mellettem. Kissé meglepõdtem, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentõséget.

- Ne is törõdj vele! Mindig így viselkedik! - vonta meg a vállát bosszúsan Edward - gyere velem kérlek! Beszélnünk kellene!

- Hová megyünk? - kérdeztem, mire Edward újra a karjaiba kapott, és kiszáguldott velem az ajtón.

Gyorsan futott, olyan vámpírgyorsasággal, én csak csodálkoztam rajta. Egy ismerõs ösvényen haladtunk el, bár amiatt, mert Edward nagyon gyorsan haladt, nem igazán láttam semmit, csak elmosódó alakokat. Hamarosan megtudtam, miért volt olyan ismerõs minden. A kis rétre hozott, ahová egyszer már feljöttünk mi ketten. Leültetett a fûbe, és õ is mellém ült, ezen kissé meglepõdtem, de nem szóltam semmit. Csak néztük egymást, néztem azt a gyönyörû arcát, és a testének minden egyes szegletét. Felemelte a kezét, és az arcomhoz közelített. Lassan végigsimított az arcomon, én lehunytam a szemem. A szívem szokás szerint õrült sebességgel kezdett el verni, éreztem, ahogy a melegség átjárja a testemet. Sokáig ültem lehunyt szemekkel, még akkor is, amikor már nem éreztem magamon Edward érintését. Elpirultam, mert mikor kinyitottam a szememet, Edward gyönyörû arcával találtam szembe magam, mely alig pár centire volt az enyémtõl, ráadásul tekintetét végigjáratta rajtam.

- Talán jobb lenne, ha elfelejtenénk egymást! - mondta halkan.

- Nem vagyok egy felejtõs típus... -suttogtam magam elé.

- Nem kellett volna beléd szeretnem - felkaptam a fejemet, melyet eddig zavaromban lehajtottam, kitágult szemekkel néztem Edwardra.

- Komolyan belém szerettél? - kérdeztem.

- Igen Bella. Szeretlek. És talán hibát követek el vele, de nem tudok mit tenni. Próbáltam elmenni, próbáltam új életet kezdeni, olyat, amiben te nem vagy benne, de nem ment. Emlékszel arra a levélre amit a zongora mellé adtam? Nos... abban igazából elbúcsúztam tõled. Mert el akartam menni. El messzire. Alice beszélt rá, hogy maradjak. Nem tudom jól tettem e! - hajtotta le szomorúan a fejét.

- Hálás vagyok Alicenek! És Edward... én is szeretlek! - mondtam ki most elõször ezt a szót.

- Nem kellett volna hagynom, hogy belém szeress! - csapott bele dühösen a földbe.

- Nem tehettél ellene semmit! Az érzéseimet nem irányíthatja senki! - megsimítottam az arcát.

Megremegett a teste, de nem húzódott el, hagyta, hagy simítsak végig tökéletes arcán.

- Bella... nem tudom jó ötlet e hagynom, hogy ezt csináld! - tette arrébb gyengéden a kezemet.

- Nekem igenis jól esik! - feleltem bosszúsan - és... most jut eszembe, miért nálatok vagyok én? Miért nem otthon?

- Carlisle mondta, hogy jobb lenne, ha egy orvos lenne a közelben.

- Értem. Nos akkor... Edward... valamit tudnod kell! - kíváncsian nézett fel rám. Elpirulva folytattam.

- Nem érdekel mit mondasz, nem érdekel, mire kérsz, nem foglak elengedni! Szeretlek téged, és nem hagyom, hogy elmenj! - mondtam ki határozottan.

Edward elmosolyodott kedvenc mosolyommal, újra közelebb hajolt. Idegesen megnyalta a száját, majd végigsimított ajkaimon. Feljebb emeltem a fejemet, éreztem Edward kellemesen hideg leheletét.

- Én is szeretlek Bella! Veled leszek még akkor is, ha ez a legnagyobb õrültség életemben! - suttogta, hideg ajkait az enyémekhez érintette.