(Joanne szemszöge) 

Megbabonázva figyeltem az ájultan heverő Noah-t. Most már a nevét is tudom. Elképesztően jóképű volt, ráadásul egy harcos. Már kezdtem feladni a reményt, hogy valaha is bevésődök, hiszen olyan régóta vezetem már a sasokat és hála a Tanácsnak nem sok férfival találkoztam eddigi életem során, mert a sasok vezérének szerintük csak az a dolga, hogy a többi sas boldog legyen, és kiegyensúlyozott és ez bizonyos értelemben persze igaz, de nekem is élnem kell az életem. Ha jól láttam ő is bevésődött, mint én. Remélem, hogy tényleg így van.

Mindenesetre a húgának szépen bemutatkoztam. Első körben is sikerült elérnem, hogy leüssék a bátyját, szép kis barátnő vagyok. Azért csak megbocsájt egyszer nekem, nem volt szándékos, ha tudtam volna, hogy ez lesz, akkor később jövök, vagy inkább holnap.

• Hahó. Föld hívja, Joanne-t – szakított ki Edward a gondolataimból.
• Tessék? – kérdeztem vissza, de a szemem egyszerűen nem tudtam levenni Noah-ról.
• Butaságokat gondolsz. Senki nem haragszik rád. Marie sem, csak megijedt szegény. Ennyi az egész. Évek óta csak a bátyjára számíthatott és fordítva, de most már minden rendben lesz, csak szakadj el egy pillanatra Noah-tól és menj oda beszélni vele. Hozzá kell még szoknia, hogy nincsenek egyedül – mondta Edward határozottan és becsusszant Noah és közém, hogy végre elszakadjak tőle.
• Jól van, megyek és beszélek Marie-val – néztem Edward szemébe. – Addig vigyázol rá? – néztem rá kérlelőn.
• Ne aggódj, amint megmozdul, azonnal szólok nektek – mosolygott rám őszintén.
• Köszönöm. Ő… hol van Marie? – kérdeztem még.
• Fent van az emeleten a harmadik ajtó balra. David szobájában vannak – mondta Edward boldogan.
• Oh, nem akarok zavarni. David a szerelme, nem? Nem ronthatok rájuk – jöttem zavarba.
• Semmi olyasmi nem történik odafent, amiért ne mehetnél be hozzájuk. Beszélgetnek. Illetve főleg David nyugtatja Marie-t. Úgyhogy indulj felfelé most rögtön – parancsolt rám játékosan.
• Oké, megyek már – mosolyodtam el és tényleg elindultam az emeletre.

Gyorsan felszaladtam a lépcsőn bekopogtattam és bementem. Nagyon reméltem, hogy hajlandóak lesznek szóba állni velem és barátkozni. Kicsit furcsa volt ez az egész. Amikor Marie megtudta, hogy mi történt, olyan furcsán kezdett viselkedni. Nem tudtam hova tenni, ami történt. Először még csak a bátyja miatt aggódott, aztán meg értetlenül meredt rám, utána pedig maga után húzta Davidet és eltűntek. Már semmit nem értek vele kapcsolatban.

• Sziasztok – köszöntem félénken az ajtóból.
• Szia – üdvözölt David és felállt Marie mellől. – Azt hiszem, hogy én most egy kicsit magatokra hagylak titeket – mosolygott rám, majd homlokon csókolta Marie-t és már ki is rohant a szobából.
• Köszi – szóltam még utána.
• Szia – köszönt végre Marie is.
• Ne haragudj az előbbiért – kérleltem. – Tényleg nem tudtam, hogy galibát okozhatok, én csak köszöntem.
• Nem kell, hogy mentegetőzz, Joanne. Én nem haragszom rád, csak olyan hirtelen történik mostanában minden és egy kicsit kiakadtam ettől. Tudod beiratkoztam az egyetemre, aztán jött Seth, és Sonja, utána idejöttünk beköltöztünk a farkasokhoz a Black házba, megismerkedtem a Cullenekkel, újra feltűnt David. Hosszú éveken keresztül csak ketten voltunk, most meg hirtelen olyan sokaknak lettünk fontosak, hogy már nem tudom, hogy hol a helyem, de örülök nektek, tényleg – mondta őszintén és elmosolyodott. – Már régóta szerettem volna boldognak látni a bátyámat és így, hogy bevésődött biztosan nagyon boldog lesz. Ideje volt már, hogy szeressen valakit, mármint rajtam kívül is.
• Örülök, hogy így látod – könnyebbültem meg. Hála az égnek, már azt hittem, hogy nem akarja, hogy közöm legyen hozzájuk.
• Gyere, ülj le, megismerkedhetnénk egy kicsit – mosolygott rám Marie és megpaskolta az ágyat maga mellett.
• Nem sokat tudok mesélni. A Black Eagle törzshöz tartozom. Az őseink is alakváltók voltak, de mi csak megfigyelők vagyunk nem harcosok – kezdtem bele a történetembe.
• Várj, te is alakváltó vagy, mint Seth és Noah, meg Sonja? – kérdezte kíváncsian.
• Igen, én ugyanabból a törzsből származom, mint Sonja. Sassá tudok változni. Én vagyok a vezetőjük – mondtam büszkén. Tényleg fantasztikus volt a csapat. Ennyi tehetséges sas ritkán születik.
• Szeretsz alakváltó lenni? – kérdezte kíváncsian.
• Igen, nagyon. Vigyázhatunk az emberekre és szabadon szárnyalhatunk. Csodálatos érzés. Persze megvannak a veszélyei és előfordul, hogy megsérülünk, de akkor is megéri. Nem is tudom, olyan mintha erre születtem volna – meséltem boldogan. Tényleg imádtam azt, ami vagyok. Mindig is ki voltam békülve a sorsommal.
• A szenvedélyed hasonlít a bátyáméra, de ő nem látja ilyen pozitívan az életet, mint te. Remélem, hogy ráragad majd rólad egy kis életvidámság, mert már nagyon ráférne – mosolygott Marie. – Tudod, amikor elvesztettük a szüleinket nagyon bezárkózott, még hozzá adódtak az önkéntelen átváltozások, nem tudta irányítani magát egy darabig az érzelmi sokktól, aztán pedig a medveségébe menekült minden bánata elől és a nézeteltérések elől is nagyon sokszor. Ne értsd félre a bátyám rendkívüli ember, csak azt hiszem, hogy túl sok mindenen kellett keresztülmennünk. Nekem nem sikerült teljesen begyógyítanom a sebeit, de remélem, hogy majd ketten boldog embert faraghatunk belőle – mondta őszintén és megfogta a kezemet.
• Én is nagyon remélem – mosolyodtam el, és nagyon boldog voltam, hogy Marie elfogad engem, hiszen Edward azt mondta, hogy nála senki sem fontosabb Noah-nak.
• Lányok, Noah ébredezik – kiabált fel Edward a földszintről.

Mindketten felpattantunk az ágyról és már siettünk is lefelé. Noah még nem nyitotta ki a szemét, de már mocorgott. Marie odaszaladt és  megfogta a kezét, én meg csak álltam és vártam, hogy történjen valami. Marie azonban hirtelen felém fordult.

• Gyere ide te is. Fogd meg a másik kezét – mosolygott rám, én pedig szót fogadtam neki.

Noah pedig lassan kinyitotta a szemeit. Marie-ra pillantott, aki rámosolygott, majd felém fordította a fejét és szélesen elmosolyodott, amit azonnal viszonoztam.

• Bocsáss meg, kicsim, hogy megijesztettelek – fordult vissza egy pillanatra húgához és megsimogatta az arcát. - Többet nem fordul elő.
• Mindig ezt mondod, de soha nem tartod be az ígéreted, mindenesetre nem haragszom – mosolyogott Marie, majd rám pillantott. – Magatokra hagyunk titeket egy kicsit – mondta, majd elengedte Noah kezét és Davidhez bújt.

David felkapta és kiszaladt vele a házból, biztos programjuk van. Edward és a többiek is távoztak miután ránk vigyorogtak.

• Szia – szorította meg Noah a kezem.
• Szia – mosolyodtam el. – Joanne vagyok.
• Igen, hallottam mielőtt kidőltem – kuncogott fel. – Szépen bemutatkoztam. Igaz? Noah-nak hívnak.
• Ugyan, ne is törődj vele. Az én hibám is volt – nevettem el magam. – Remélem, nem fáj nagyon.
• Túlélem. Gyönyörű vagy – mondta és végigsimított az arcomon, én pedig elpirultam. Soha nem tartottam magam még csak szépnek sem, nemhogy gyönyörűnek. Életem első bókját kaptam az imént, de azt hiszem meg tudnám szokni.
• Köszönöm – mondtam lesütött szemekkel. Nem tudtam, hogy mi mást mondhatnék erre.
• Nem ülsz le ide mellém? – bökött fejével a kanapé szabadon maradt kis sávjára. – Kérlek – tette hozzá, amikor nem mozdultam meg.
• Szívesen – motyogtam, majd leültem mellé. Istenem, mi van velem? Állandóan csacsogtam mindig is, erre most mintha megkukultam volna. Biztos, hogy teljesen hülyének néz.
• Mi a baj? – kérdezte és a homlokát ráncolta közben.
• Semmi, én csak… - Na, ezt most, hogy magyarázzam meg?
• Csak? – kérdezte kíváncsian és felült, hogy egy vonalban legyünk egymással, legalábbis nagyjából, mert így ő lett magasabb.
• Nem tudom, hogy most hogyan kellene viselkednem. Neked nem furcsa ez az egész?
• Talán viselkedj természetesen, ahogy mindig is szoktál – ajánlotta. – Hidd el, hogy tetszeni fog, amit látok. Nem kell félned – mondta határozottan és megint végigsimított az arcomon.
• Rendben, igyekszem normálisan viselkedni – ígértem és mélyen a szemébe néztem. Gyönyörű volt a szeme, elvesztem benne, az a gyengédség és áhítat, amivel figyelt engem, egészen hihetetlen volt. Még soha senki nem nézett így rám életem során.

Muszáj volt közelebb lennem hozzá. Egy kicsit előrébb csusszantam a kanapén, úgy láttam, hogy először Noah meglepődött, de aztán csak elmosolyodott és kitárta a karjait, hogy bújjak oda hozzá, én pedig örömmel elfogadtam az ajánlatot és a következő pillanatban már öleltük egymást. A közelsége megnyugtatott és határozottan jól éreztem magam ebben az ölelésben. Hirtelen a nyelvem is megeredt és mindent elmeséltem magamról, amire kíváncsi volt, azután pedig ő is elmesélte az élete történetét. Időközben pedig eldőltünk a kanapén, úgyhogy összeölelkezve feküdtünk és beszélgettünk. Csodálatos volt az egész, és én egyre jobban örültem, hogy Noah-t szánta nekem a sors. Fantasztikus embernek tűnt. Más volt mint én, egészen más, és mégis valahogy tudtam, hogy összeillünk. Meg is feledkeztem az idő múlásáról, az órámra pillantottam és láttam, hogy már öt órája vagyunk itt kettesben. Vajon a többiek hova tűntek ennyi időre? Nem számít, majd csak visszaérnek – gondoltam, mire az ajtó kinyílt és mi odakaptuk a fejünket. Seth és Sonja léptek be, de valószínűleg nem vettek minket észre, mert sokkal inkább egymással voltak elfoglalva. Sonja háttal sétált befelé, miközben Seth-tel csókolózott. Nagyon boldognak és elégedettnek tűntek, már amennyire láthatóak voltak a külvilág számára.

• Khm… - köhintett Noah, mire felkapták a fejüket, majd szétrebbentek.
• Sziasztok – mosolyodott el barátnőm. Majd Seth is köszönt nekünk, aztán pedig méregetni kezdett.
• Ti bevésődtetek – vigyorgott Seth, Sonja pedig döbbenten nézett rám.

Noah csak rámosolygott Seth-re és bólintott engem pedig már megint elöntött a pír. A fenébe, mostantól kezdve állandóan vörös leszek, hogyha valaki kettőnkről beszél? Ez olyan zavarba ejtő, de valahogy mégis csodás érzés. Gondolataimból Sonja szakított ki, aki egy ugrással ránk vetette magát és megölelt mindkettőnket. Seth is megölelt minket, majd hosszasan elbeszélgettünk. Lassan pedig a többiek is visszaértek. Egy ideig még beszélgettünk, majd megvacsoráztunk. Nekem pedig sajnos haza kellett mennem. Nem szívesen hagytam ott Noah-t, de muszáj volt visszamennem a törzsemhez, hogy ne aggódjanak, de holnap visszajövök, hogy újra Noah-val lehessek. Már alig vártam, hogy újra együtt legyünk. Az első dolgom az lesz, hogy elmesélem Ginának és a lányoknak, hogy mi történt velem ma. Remélem ők is örülni fognak a boldogságomnak.  

(Seth szemszöge) 

Eddig is határtalanul boldog voltam, de most, hogy megtudtam, hogy Noah belenyugodott David és Marie kapcsolatába, ráadásul Noah is bevésődött Joanne-ba, akit szintén nagyon kedveltem egyszerűen mintha lebegtem volna. Annyira jól alakulnak a dolgok. Mégis csak igaz a mondás, hogy párosan szép az élet. Lehet, hogy fölöslegesen estem pánikba, hogy azonnal ránk támadnak, ahogy összeforrtunk Sonjával? Hiszen azóta sem történt semmi rossz, sőt, nagy általánosságban csak jó dolgok történnek velünk. Az is lehet, hogy a Volturi mit sem sejt az egészből. Talán soha nem fogják megtudni, hogy mi történt, vagy csak akkor, ha már késő lesz. Mi pedig boldogan élhetjük le a megadatott időt, vagy örökkévalóságot, majd Sonjával közösen eldöntjük, hogy hogyan cselekedjünk ezzel kapcsolatban. Annyira tökéletes volt minden, hogy eszembe se jutott, hogy a baj már régóta sokkal közelebb volt, mint hittem.