(Edward szemszöge) 

Nagyon boldog voltam, hogy mindenki jól érzi magát végre a környezetünkben. Most, hogy Noah is párra talált és elkezdett elfogadni minket, talán sokkal egyszerűbb lesz minden. Szinte minden tökéletes volt, leszámítva, hogy Renesmee nincs itthon. Még alig ment el, és ez a kis idő is szörnyű nélküle. Mindenkinek nagyon hiányzik, de így volt a legjobb. A legfontosabb most az, hogy ő biztonságban legyen. Jacob is lassan megérkezik haza. Bár azt hiszem, hogy nem lesz jó hangulatában, hiszen minél távolabb van Renesmee annál nehezebb lesz Jake-nek, de tudom, hogy ő is tisztában van vele, hogy most fontosabb a biztonsága.  

Reggel Bellával együtt visszamentünk a nagy házba, a többiek a nappaliban voltak, csak Carlisle nem, aki mostanában a legtöbb idejét a kis laborjában tölti, hogy Sonja és Joanne vérét elemezze, hátha valamit sikerül előbbre haladnia Leah meddőségét illetően. Csatlakoztunk a többiekhez, és beszélgettünk, néhány perccel később, pedig meghallottam, apám ujjongó gondolatait.

• Igen, végre. Ez lehet a baj. Azonnal beszélnem kell Leah-val, ide kell jönnie, amint tud, talán sikerül meggyógyítani, és akkor lehet gyermeke.

Erre a lelkesedésre muszáj volt elmosolyodnom, a többiek pedig értetlenül néztek rám.

• Carlisle, áttörést ért el és valószínűleg meg tudja gyógyítani Leah-t – magyaráztam az öröm okát.
• Ez nagyszerű – lelkesedett Esme, szegény már vagy két napja alig látta Carlisle, mert állandóan csak a szobájában kísérletezett. Bár Esme természetesen elsősorban annak örült, hogy Leah meggyógyulhat, hiszen olyan határtalan a szeretete mindenki iránt, de másodsorban azt sem bánta, hogy végre visszakapja a férjét.
• Milyenek az esélyei? – kérdezte Seth komolyan. – Tudjátok, Leah nagyot fog csalódni, hogyha lát egy esélyt és esetleg mégsem sikerül – mondta aggódva.
• Nem tudom, hogy mik az esélyek, de Carlisle a legjobb tudós, és mindent megtesz, ebben biztos lehetsz – mondtam határozottan.
• Ezt nem is vitatnám soha, csak tudjátok, ez a téma rendkívül érzékenyen érinti a nővéremet.
• Tudjuk Seth, de még mindig jobb, hogyha megpróbálják, mintha hagyják elúszni a lehetőséget – mondtam megértően, tudom, hogy nehéz Leah-nak, de akkor is élnie kell a lehetőséggel. - Carlisle biztosan nem fogja feladni, amíg egy cseppnyi esélye is van annak, hogy meggyógyítsa.
• Tudom, sajnálom, csak aggódom miatta. Nem akartam senkit megbántani, csak nem szeretném, ha megint depresszióba süllyedne – magyarázkodott Seth.
• Nem fog, nem hagyjuk neki – kapcsolódott be Sonja is a társalgásba, majd hozzábújt Seth-hez. Eddig is nagyon édesek voltak, de amióta megpecsételték az összetartozásukat még aranyosabbak lettek. Két ilyen csodás lélek megérdemli a boldogságot. Ügyesen titkolják, hogy mi történt közöttük, majd igyekszem úgy tenni mintha semmit sem tudnék és nem szóba hozni. Én nem akartam hallgatózni, de annyira kiabáltak belőlük az elégedett, örömteljes gondolatok, hogy nem lehetett ellenállni nekik.
• Akkor megyek és idehozom, Leah-t – mosolyodott el Seth. – Velem jössz, Sonja? – kérdezte mosolyogva.
• Nem léphetjük át a határt, hiszen tudod – mondta szomorúan.
• Nem is lépjük át, felhívjuk Leah-t és a határ mentén találkozunk vele – lelkesedett Seth. – Van kedved megint farkason utazni?
• Hát persze, hogy van – kuncogott Sonja.

Én pedig máris kaptam a telefonom után. Leah gyorsan felvette, majd miután megbeszéltük, hogy mi a helyzet, már el is indult a határ felé, ahogy Seth és Sonja is. A következő pillanatban pedig Carlisle jött lefelé egy csomó papírt hozva magával, amiken a kutatási eredményei voltak.

• Sziasztok – köszönt ránk és szélesen elmosolyodott. – Képzeljétek el, hogy sikerült áttörést elérnem… - kezdett bele a történetbe, de amikor felkuncogtunk, szúrósan rám nézett, és inkább már nem is folytatta tovább, amit elkezdett. – Szóval Edward már mindent elmondott – állapította meg határozottan. – Na, nem baj, akkor most gyorsan szóljunk Leah-nak, hogy jöjjön ide, mert akkor el is kezdhetnénk a kezelést.
• Már szóltunk neki, apa – mondtam egy kis bűnbánattal a hangomban, amiért kikotyogtam a jó híreket.
• Remek – mosolyodott el Carlisle. – Nem haragszom rád, Edward. Lenne egy kis időd segíteni nekem? – folytatta gondolatban.
• Persze, hogy rá időm. Mit segíthetek?
• Nézzük át még egyszer a jegyzeteimet. Több szem többet lát, és összeállítanánk egy étrendet is. Kevés a szervezetében néhány vitamin és ásványi anyag, amit javítanunk kell a hatékonyság érdekében.
• Rendben, menjünk – mondtam határozottan a következő pillanatban pedig már újra Carlisle laborjában voltunk, és elkezdtük az utolsó simításokat, hogy mire Leah ideér, akkora már felkészülten várjuk őket.

(Seth szemszöge) 

Ahogy elhagytuk a Cullen házat és beértünk az erdőbe gyorsan levetkőztem és  átváltoztam. Sonja pedig összeszedte a ruháimat és felmászott a hátamra. Ahogy elhelyezkedett már indultam is a határ felé. Néhány perc alatt odaértünk és Leah már ott várt ránk. Alig vártam már, hogy újra találkozhassunk. Hiányzott a nővérem. Gyorsan végigpörgettem az eseményeket, amik azóta történtek velem, hogy elhagytam La Push-t. Elégedetten vakkantott és kifejezte az örömét, hogy boldog vagyok. Legnagyobb meglepetésemre egyáltalán nem haragudott rám, sőt örült neki, hogy egy kicsit szabad voltam.

• Mehetünk? – kérdeztem meg a lányokat, ők pedig azonnal hevesen bólogatni kezdtek.

Leah már  át is lépte a határt és száguldottunk a Cullen házhoz. Carlisle és Edward a teraszon állva vártak minket, biztosan már messziről hallotta Edward a gondolatainkat. A fák mögött visszaváltoztunk és felöltöztünk, majd már mentünk is a házhoz.

• Sziasztok – üdvözölt minket Carlisle.
• Szia – viszonoztuk a gesztust.
• Leah, készen állsz néhány vizsgálatra? – kérdezte Carlisle tapintatosan.
• Igen, természetesen – mosolyodott el Leah, igazából már alig várta, hogy Carlisle jusson valamire az állapotával kapcsolatban, bármit megtett volna azért, hogy egyszer kisbabája szülessen.
• Remek, akkor kérlek, gyertek beljebb és mindent megbeszélünk – mondta Carlisle mosolyogva és a ház felé bökött.

Bementünk és felmentünk a vizsgálóba, majd Carlisle belekezdett a magyarázásba, hogy mire jutott, de igazából egy szót sem értettem, ahogy szerintem szegény nővérem és Sonja sem, a zavarunkat látva Edward szerencsére elkezdte érthetően is elmagyarázni, hogy mi történik. A lényeg az volt, hogy ki lehet fejleszteni egy gyógyszert, ami segíteni fog Leah-n legalábbis, ha minden jól megy, és a kezelés elkezdéséhez most egy hétig speciális étrendet kell folytatnia Leah-nak. A kezelésnek viszont voltak kockázatai is, természetesen. Carlisle legalábbis úgy gondolja, hogyha Leah-t elkezdi kezelni és működik a dolog, akkor valószínűleg kevésbé erős és kisebb farkas lesz belőle. Át tud majd változni, de nem lesz annyira hatalmas, mint a férfi farkasok, hanem attól jóval kisebb.

• Arra is van esély, hogy soha többé nem tudok majd átváltozni? – kérdezte meg Leah hirtelen.
• Nem, az a kockázat nem fenyeget. Csak azok a komplikációk léphetnek fel, amiket már említettem. Tehát valószínűleg kisebb és egy picit gyengébb leszel, de meg tudod, majd védeni magad, ahogy eddig is – magyarázta Carlisle.
• Azt hiszem, hogy ezt a kockázatot még kibírom – mosolyodott el Leah. – Akkor, hogyan tovább? – kérdezte kíváncsian.
• Szeretnék elvégezni egy-két vizsgálatot, és utána pedig egy hétig követned kell az étkezési utasításokat, amiket felírtam neked. Ha minden rendben megy, akkor pedig jövő héten elkezdjük a kezelést – mondta Carlisle lelkesen.
• Rendben – mosolyodott el a nővérem.
• Akkor most kérlek, hagyatok magunkra minket – nézett ránk Carlisle. – El kell végeznem a vizsgálatokat és ezeket jobb lenne négyszemközt.
• Már itt sem vagyunk – vágtam rá azonnal és már ki is mentünk az ajtón Sonjával és Edwarddal.

(Leah szemszöge) 

Istenem, talán van remény. Nagyon hálás lehetek Sonjának és Joanne-nak, na meg persze Carlisle-nak is. Annyira csodálatos lenne, hogyha egyszer tényleg lehetne kisbabám. Már olyan régóta próbál Carlisle megoldást találni, de még sosem jutottunk el odáig sem, hogy egyáltalán találjon valamit. Most pedig végre itt a lehetőség. Ez egyszerűen hihetetlen. Gyorsan levetkőztem és belebújtam a hálóingbe, amit Carlisle adott. Mindig udvariasan szó nélkül távozott, amíg átöltöztem. Már fel is pattantam az ágyra és utána szóltam neki, hogy készen vagyok. Egy pillanattal később már mellettem állt fecskendővel a kezében.

• Már megint? – kérdeztem és félve pillantottam a tűre. Utálom a vérvételt.
• Sajnálom, de muszáj lesz – mosolygott rám Carlisle megértően. Tudta, hogy a tűket gyűlölöm a világon a legjobban.
• Semmi baj – mondtam és kinyújtottam felé a karom, majd becsuktam a szemem. Szerencsére nagyon ügyesen vett vért, mert mindig csak egy pici csípést éreztem és nem sokkal később már kész is voltunk.
• Meg is van – szorított vattát a könyökhajlatomba, majd felcímkézte a fiolát. Majd elvégezte a szokásos nőgyógyászati vizsgálatokat.

Miután mindennel készen voltunk kiment, amíg átöltöztem, majd amikor szóltam, hogy készen vagyok, megint a szobában termett. A kis szekrényhez sétált és kivett belőle három doboz azonosítatlan tablettát, majd ráírta, hogy melyikből mennyit és mikor kell bevennem, majd a kezembe nyomta őket.

• Kérlek, ezeket szedd folyamatosan az utasítás szerint – mondta nyugodtan és rám mosolygott. – Ezek csak vitaminok és ásványi anyagok, amiknek a mennyiségét növelni kell a szervezetedben a jobb hatékonyság érdekében – magyarázta.
• Rendben, úgy lesz. Mikor jöjjek vissza? – kérdeztem kíváncsian és reméltem, hogy nem kell sok időt várnom a tényleges kezelés kezdetéig.
• Egy hét múlva, de ha előbb jutok valamire, akkor azonnal telefonálok – mondta mosolyogva.

Egy hét, az nem is hosszú idő, ha eddig kibírtam, akkor ez a kis idő  már meg sem kottyan. Annyira izgulok, de azért Kevinnek ezt nem merem elmondani. Inkább megvárom, amíg biztos lesz valami. Annyira jó  lenne, ha lehetne kisbabánk. Ő is nagyon örülne neki. Tudom, hogy most is nagyon szeret, de csodálatos lehetne, ha nagy családunk lenne.

• Köszönöm, Carlisle – szorítottam meg a kezét hálásan, majd elindultam, hogy jobban megismerhessem Seth szerelmét.
• Nincs mit, Leah. Remélem, hogy sikerrel járok – mondta Carlisle őszintén és rám mosolygott.

Visszamosolyogtam rá, majd kijöttem a vizsgálóból és elindultam a nappali felé, mert onnan hallottam Seth és Sonja hangját.

• Helló – köszöntem rájuk, mire felém fordították a fejüket és rám mosolyogtak.
• Van kedved velünk tölteni a napot? – kérdezte Sonja vidáman.
• Igen, szívesen, köszönöm – mondtam hálásan és tényleg nagyon örültem, hogy egy kicsit jobban megismerhetek az öcsém lelki társát. Biztos fantasztikus lány.
• Csatlakozhatom? – kérdezett rá Jacob halványan mosolyogva. Hát visszaért végre Denaliból. Már kezdett nagyon hiányozni. Unalmas volt, hogy nem volt kivel beszélgetnem, hiszen se Jake, se Seth nem volt ott velem La Push-ban, a többi farkast pedig sajnos nem hallom.
• Hát persze – vágtuk rá azonnal és már indultunk is az ajtó felé, hogy üdvözöljük hazatért barátunkat.
• Hol vannak a többiek? – kérdezte Jacob kíváncsian.
• Vadászni mentek, csak Carlisle van itthon.
• Akkor majd később beszélek velük – mondta Jake határozottan. – Mit terveztetek? – kérdezte kíváncsian.
• Igazából arra gondoltunk, hogy csak itt a környéken piknikezünk egyet. Ma végre szép az idő és nem is nagyon felhős, úgyhogy biztosan nem fog esni. Mit szóltok? – kérdezte Seth lelkesen, mi pedig azonnal beleegyeztünk.

A nap nagyon kellemesen telt, jól éreztük magunkat és jót beszélgettünk. Nagyon könnyen összebarátkoztam Sonjával, nem volt nehéz, hiszen tényleg kivételes lány volt. Hihetetlenül boldog voltam, hogy láthattam az öcsémet boldogan átölelni a kedvesét. Úgy dédelgette, mint a legdrágább kincsét és minden kétséget kizárólag nem is volt Sonjánál nagyobb érték az életében. Este hazamentem Jacobbal, és a határig elkísértek minket Seth-ék is. Már alig vártam, hogy elmondjam édesanyánknak, hogy Seth mennyire boldog és kiegyensúlyozott. A mai nap volt az első hosszú idő óta, amikor csakis jó dolgok történtek velem.