(Edward szemszöge)

Már jó ideje együtt vagyunk az én drága Bellámmal; mióta megmentett engem Volterrában el sem lehet bennünket választani. Már eltelt két év azóta, és a boldogságunkat semmi nem zavarta meg. Az ellenségeink mintha köddé váltak volna, és úgy tűnik, hogy a Volturit sem érdekeljük igazán. A családom, Bella és én még sosem voltunk ennyire felszabadultak és vidámak. Legnagyobb meglepetésemre még Rosalie is osztozik minden örömünkben és egészen megkedvelte a szerelmemet. Charlie ma járőrözik, úgyhogy Bella mára különleges estét tervez a számunkra. Már hónapok óta próbálkozunk, és egyre tovább tudom megőrizni a nyugalmamat, de azért egy kicsit még mindig félek, de Bella egyáltalán nem. Ma lesz a mi esténk. Csak nehogy valami rosszul süljön el. Már alkonyodik, Bella azt szerette volna, ha pontosan most érek ide. Kivételesen nem az ablakon mentem be, hanem az erdő szélén lassítottam a futásom sebességén és emberi tempóban sétálva az ajtóhoz mentem. Bekopogtattam és szerelmem egy perc múlva, már ki is nyitotta nekem az ajtót. Amikor kilépett az ajtón a lélegzetem is elállt. Egy meseszép mélykék ruhát viselt, ami végig gombos volt az elején. Ezt a ruhát biztosan Alice-szel vették, de eddig jól titkolták előlem. Talán túl sokáig meresztettem rá a szemeimet, mert már egy egészséges rák is csak irigyelhetné azt az árnyalatot, ami most szerelmem arcán játszik. Gyorsan magamhoz rántottam és gyengéden megcsókoltam. Imádom, amikor elakad a lélegzete és elgyengülnek ügyetlen kis lábai az érintésem nyomán. Amikor elengedtem ajkait mélyen a szemébe néztem, és kissé rekedten megszólaltam.

-         Gyönyörű vagy, Szerelmem – mondtam őszintén és végigsimítottam a gerincén, amitől mindig megremeg, ahogy most is.

-         Te is remekül nézel ki, mint mindig – viszonozta bókomat, és még jobban hozzám bújt.

-         Nem gondolod, hogy be kéne mennünk innen? Még a végén lebukunk, ha édesapád erre jár – mondtam és magam felé fordítottam gyönyörű arcát.

-         Azt hiszem, hogy igazad van – mondta Bella és maga után húzott a házba.

Lassan araszoltunk egymást csókolva a lépcső felé, majd felkaptam és felszaladtam vele a szobájába. Ahol meglepő látvány tárult elém. A megszokott ágyneműje helyett az ágya most vörös selyembe burkolózott, a padlón néhány rózsaszirom, a lejátszóból pedig lágyan szólt Debussy. Kérdőn húztam fel a szemöldököm, mire kedvesem csak elmosolyodott, de azért megszólalt.

-         Tudod beszélgettem Alice-szel, Rose-zal és Esmével, akik szerint az első igenis legyen különleges – mondta Bella és elpirult. - Úgyhogy ezt találtuk ki. Nekem nagyon tetszik, de ha neked nem, akkor még gyorsan visszarendezhetem a szobámat.

-         Nem, ez csodálatos, én csak meglepődtem – vágtam rá gyorsan, nehogy azt higgye, hogy nem tetszik, mert nagyon is csábítónak találom a látványt.

-         Akkor jó. Alice és Rose még sokkal komolyabb előkészületeket terveztek, de Esmével sikerült meggyőznünk őket, hogy ha nekem így tetszik, akkor nem kellenek még illatgyertyák és halvány vöröses fények, és szívecskék. Tudod milyenek.

-         Igen, volt már szerencsém a lányok ötleteihez – kuncogtam egy kicsit.

-         Ne nevess ki, csak azt akarom, hogy szép legyen, és ők is csak jót akartak – mondta Bella és oldalba bökött a pici ujjaival.

-         Tudom, Kedvesem. Nem nevetlek ki. Ez fantasztikus, tényleg – mondtam gyorsan, nehogy félreértsen.

Amikor rám mosolygott nem bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg. Szorosan magamhoz öleltem, és egyre szenvedélyesebb csókoltam gyönyörű ajkait. Óvatosan felemeltem, és az ágyhoz vittem, majd ráfektettem és karjaimra támaszkodva lassan fölé gördültem. Azt hittem, hogy meg fog ijedni, de korántsem nézett ki úgy, mintha félne. Megszabadítottuk egymást ruháinktól, de mégsem siettünk el semmit. Hosszú várakozás és önmegtartóztatás után végre beteljesedett szerelmünk. Létezésem legboldogabb éjszakáját töltöttem el, az életem értelmével, Bellával.

1 hónappal később…

A családom ma hosszúhétvégére indul a Denalikhoz, de megengedték, hogy én Bellával maradjak és Alice még azt is elintézte, hogy szerelmem itt tölthesse velem a hétvégén. Még jó, hogy Charlie ennyire imádja a húgomat. Péntek reggel van. Végre, már alig vártam. Mindenki elindult Alaszka felé, én pedig mindjárt indulhatok Belláért, mert Carlisle adott egy igazolást is, hogy ma ne kelljen bemennünk a suliba. Bepattanok a Volvóba és már száguldok is a kedvesemhez, aki már nagyon vár engem. A ház elé érve dudálok neki, legszívesebben berohannék hozzá, de verőfényes napsütés van, és nem szállhatok ki a kocsiból. Bella néhány perc múlva boldogan szökdécsel ki a házból és gyorsan beül mellém a kocsiba a kis csomagjával. A kis táskáját egy határozott mozdulattal a hátsó ülésre száműzi, majd átkarolja a nyakamat és gyengéden megcsókol.

-         Jó reggelt, Szerelmem! Jól aludtál? – kérdeztem kuncogva, mivel tisztában vagyok vele, hogy milyen jól is aludt.

-         Köszönöm, nagyszerűen aludtam – mosolyodott el kedvesem. – Úgy rémlik, mintha egy jóképű férfi vigyázott volna az álmomra, de nem vagyok biztos benne. A karjai pontosan simultak a derekamhoz, mintha csak oda tervezték volna őket.

-         Oh, csak nem? – döbbentem meg játékosan. – Akkor talán át kellene kutatnom a szobád és rácsot szerelni rá, nehogy újból visszajöjjön.

-         Én nem hinném. Szeretem, amikor beoson az ablakon át – nevetett fel Bella, majd az ölembe ült.

-         Így mégis hogyan fogunk eljutni a házunkig? – kérdeztem Bellától, és kivillantottam felé féloldalas mosolyomat, amit mindig is imádott.

-         Nem is tudom. Talán zavar a vezetésben, hogy itt vagyok? – kérdezte a Bella ártatlanul.

-         Egyelőre nem, de ha sokáig itt maradsz, akkor félek, hogy nem jutunk el sehová, legfeljebb vissza a szobádba.

-         Oh, ez most egy fenyegetés volt, Mr. Cullen? – vigyorodott el Bella kajánul.

-         Nos, az igazat megvallva, inkább egy ígéret, Ms. Swan – vigyorogtam rá leplezetlenül és élveztem a kis játékot, amit kedvesem kínált.

-         És Ön mindig betartja az ígéreteit? – incselkedett velem Bella tovább.

-         Az esetek többségében, igen. Az Ön esetében pedig természetes, hogy betartom az ígéretem. Tehetek egy javaslatot? – kérdeztem, majd felnyögtem, amikor Bella mocorgott egy kicsit érzékeny pontomon.

-         Halljuk – kuncogott szerelmem.

-         Ha most szépen visszaülsz az anyósülésre, akkor ígérem, hogy szélsebesen a házban leszünk és folytatjuk, amit elkezdtünk – fejtettem ki a gondolataimat.

-         Nos, felettébb csábító ajánlat – mondta Bella, még megcsókolta a nyakamat, mire elégedetten felmordultam, majd visszahuppant az ülésre, ahol eredetileg volt.

Szélsebesen száguldottam egészen a Cullen házig, ahogy ígértem, ahol miután leállítottam az autót felkaptam Bellát és a szobánkba vittem, olyan gyorsan, ahogyan csak tudtam.

Néhány órával később békésen heverésztünk az ágyon, és tervezgettük a hétvégi programot, de nem igazán jutottunk dűlőre. Majd játékosan felsóhajtottam és bűnbánóan szólaltam meg.

-         Kedvesem, nagyon megharagudnál, ha pár órára magadra hagynálak? Igazság szerint, ha ilyen heves leszel egész hétvégén, akkor kénytelen lennék vadászni egyet – kuncogtam el magam, bár igazak voltak az állításaim.

-         Én? Heves? – döbbent meg Bella. – Már ne is haragudj, de a kedvenc farmerem látta a kárát a te türelmetlenségednek – mondta tettetett felháborodással.

-         Ez igaz, de az ingem is csak egy kicsivel néz ki jobban, mint a te farmered – vágtam vissza gyorsan.

-         Oké, megadom magam, legyen döntetlen – mondta Bella és megcsókolt még mielőtt visszavághattam volna.

Még hosszasan élveztük a nyugalmat és a békét, majd mikor Bella elszunnyadt lementem a konyhába és készítettem a szerelmemnek vacsorára szendvicseket, majd visszamentem a szobába egy hatalmas tálcával, amit telepakoltam mindenféle finomságokkal. Kedvesem miután kipihente magát és kinyitotta a szemeit boldog mosolyommal találta szembe magát, amikor láttam, hogy ébredezik rögtön felkaptam a tálcát és az ölébe tettem, hogy egyen.

-         Köszönöm – mosolygott Bella és felült az ágyon.

-         Nincs mit, Édes. Érted, bármit – csókoltam meg gyengéden. – Most elmegyek vadászni. Rendben? Néhány óra múlva visszajövök.

-         Menj csak, és ha visszajöttél elmondok valami fontosat – mondta csillogó szemekkel.

-         Oh, valami jó hír? – kérdeztem kíváncsian és reméltem, hogy ki tudom szedni belőle.

-         Igen, azt hiszem, hogy nagyon jó dolog, de most menj.

-         Nem, inkább előbb meghallgatom a jó hírt – mondtam lelkesen.

-         Á-á – rázta meg fejét Bella. – Csak akkor árulom el, hogyha már te is ettél – mondta határozottan.

-         Utálom, hogy nem látok a fejedbe – sóhajtottam csalódottan.

-         Én viszont imádom – kuncogott egyetlenem. - Így legalább meg tudlak lepni. De most, menj és siess vissza – adta ki Bella az utasítást.

-         Igenis – mondtam és felpattantam, majd puszit nyomtam homlokára, és elviharzottam az erdő felé.

Vajon mit titkol előlem, ami miatt ennyire izgatott? Valami nagy dolog lehet. Nagyon kíváncsi vagyok, majd igyekszem a vadászattal, hogy gyorsan visszaérjek hozzá, mert ez a titkolózás egyszerűen néha elviselhetetlen. Szándékosan csigázott fel, hogy minél gyorsabban visszamenjek hozzá, ez biztos. Istenem, bele fogok őrülni, amíg kiderül – gondolkodtam el, olyannyira, hogy a külvilág megszűnt számomra, majd hirtelen minden elsötétült.

Amikor magamhoz tértem a földön feküdtem kiterülve és úgy éreztem, hogy hasogat a fejem. Mi a csoda történt velem? – gondoltam döbbenten, majd felpattantam és körülnéztem. Amikor megláttam a hatalmas sziklafalat, amiben egy Edward formájú mélyedés volt felkuncogtam. Ez van, ha az ember nem figyel oda, hanem csak jár az agya mindenfélén – nevettem a figyelmetlenségemen.

–        Még jó hogy ezt Bella nem látta, és senki más sem – motyogtam és megcsóváltam a fejem.

Kicsit rendbe szedtem magam, majd gyorsan tovább szaladtam az erdőben, hogy elejtsek néhány szarvast. Miután ez megtörtént boldogan rohantam vissza kedvesemhez, és már alig vártam, hogy megtudjam mi az a hír, amit el akar nekem mondani. Amikor a házhoz értem mélyen beleszippantottam a levegőbe és megéreztem Bella illatát a fürdőben, úgyhogy felrohantam a szobánkba és türelmesen vártam az ágyon, hogy kijöjjön. Bella néhány percen belül már nyitotta is az ajtót és kilépett a fürdőszobából.

-         Edward? – lepődött meg kissé. – Hát már vissza is jöttél?

-         Igen, volt rá okom, hogy siessek – mosolyogtam rá és reméltem, hogy most már elmondja, amit titkol. – Szóval halljuk azt a hírt.

-         Rendben – sóhajtott a lány és leült mellém. – Talán így vadászat után jobban el tudod, majd viselni, amit mondani készülök – mondta Bella és tördelni kezdte az ujjait.

-         Mi történt, Kedvesem? Hiszem mielőtt elmentem még boldog voltál, attól, amit mondani készültél – döbbentem meg.

-         Én még most is boldog vagyok, de te nem leszel az, ha elmondom, ez biztos – mondta lesütött szemekkel.

-         Ugyan, Szerelmem, ha te boldog vagy, akkor én is – bíztattam, de már kezdtem nagyon ideges lenni. – Szóval mit kell elmondanod nekem? – kérdeztem kíváncsian.

-         Edward… terhes vagyok! – mondta Bella lesütött szemekkel.

-         Hiszen ez fantasztikus! – kiáltottam és felkaptam, hogy megpörgethessen örömömben.

-         Edward, még nem fejeztem be, amit mondani akartam – mondta Bella és eltolt egy kicsit magától.

-         Uramisten… talán ikrek? – reménykedtem.

-         Nem hiszem.

-         Mondd már meg, hogy a mi a baj, kérlek – mondtam nyugodtan, de már nagyon aggódtam.

-         Edward… én terhes vagyok, de nem tőled! – mondta ki Bella a szavakat, majd kezébe temette az arcát.