(Jasper szemszöge) 

Alice nagyon kedves lány, és amikor itt volt, nagyon jót beszélgettünk. Brigettenek nem volt igaza, Alice nem dilis. Nagyon okos és kedves, ráadásul gyönyörű is. Nagyon sajnáltam, hogy hamar hazakellett mennie, szívesen beszélgettem volna még vele pár órát. Csak rá tudtam gondolni. Csak Alice Cullen járt az eszemben, és akárhogy is próbáltam, nem tudtam egy percre sem kiverni onnan.

- Jazz, nem gondolod, hogy ez azért már túlzás? Hisz nem is ismered! - szólt Brigette, mert nem figyeltem egyáltalán arra amit mond.

- Sajnálom, de a gondolataimnak nem tudok parancsolni. És Alice nagyon kedves lány. Megkedveltem - magyaráztam neki, mint egy dilisnek, elvégre ki ne kedvelné ezt az életvidám, apró kis teremtést?

- Csak nem szerelem első látásra? - csipkelődött, s kissé zavarba is hozott ezzel.

- Fogd már be! Ugyan dehogy! Csak kedvelem, ennyi az egész! - feleltem, bosszúsan lehajtottam a fejemet.

Magam sem tudtam, hogy mit érzek Alice iránt. Tényleg szerelem lett volna első látásra, mint ahogy Brig mondta? Létezik egyáltalán ilyen? És ha szeretem őt, akkor mit kellene tennem? Abban biztos voltam, hogy soha nem kedveltem még senkit ennyire, viszont, hogy mindez szerelem lenne, azt már nem tudtam.

- Jól van na, nem piszkállak! - tette csípőre a kezét - de figyelmeztetlek, hogy valami nem stimmel ezzel a lánnyal, érzem!

- Női megérzés? - gúnyolódtam, bosszúsan felhúzta az orrát.

- Valami olyasmi, és ez most nem vicc. Vedd komolyan kérlek! - aztán már el is tűnt a konyhából, felment a szobájába.

Női megérzés... persze! Csak féltékeny, hogy most már nem ő az egyedüli nő az életemben, hanem Alice, aki azonnal felcsúszott az első helyre, Brig pedig a másodikra. Lehet, hogy ez nem volt tőlem szép dolog, de valamiért úgy éreztem, hogy Alice Cullen a végzetem. Az igaza, ha mondhatok ilyet. Ki fogom deríteni, hogy hol lakik, és beszélek majd vele. Nem fogom elengedni. 

(Alice szemszöge) 

Mikor hazaértem, Bella már rögtön letámadott, és kérdőre vont, hogy pontosan mi is történt, mit csináltunk meg még rengeteg fajta kérdést tett fel. Igyekeztem rájuk válaszolni, de persze nem mindre adtam őszinte választ. Amikor ugyanis megkérdezte, hogy mennyire kerültünk közel egymáshoz, azt hazudtam, hogy semennyire, pedig igazából éreztem, hogy vibrál közöttünk a levegő.

- Alice, és most mihez akarsz kezdeni? Elkezdesz vele találkozgatni vagy mi? - kérdezte Bella.

Idegesen fújtam ki a levegőt, már most untam ezt a kínvallatást.

- Nem tudom. Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha hagynám a fenébe... - mormogtam.

- Azt már nem! - kiáltott fel Bella, elkapta a kezemet, és maga felé rántott.

- Bella nyugi! - mondtam neki, de látszott rajta, hogy komolyan mérges valamiért.

- Nem fogod annyiban hagyni! Nem engedhetem meg, hogy a testvérem és egyben legjobb barátnőm elrontsa az életét, csak mert fél kockáztatni! Edward és én rengeteget kockáztattunk, és nézd meg, itt vagyok épen és egészségesen! Na jó... lehet, hogy nem élek, de akkor is itt vagyok! Veletek! És boldog vagyok! Ne szalaszd el a lehetőséget, hogy boldog légy! - ez volt az egyik leghosszabb szónoklat Bellától, amit eddigi életem során hallottam.

- Oké, oké! Nem fogom elszalasztani! - emeltem magam elé védekezően a kezem, mire végre elengedett.

- Én magam fogom felügyelni, hogy minden rendben megy e, megértetted? - komor arccal kérdezte mindezt.

- Igen meg! Esküszöm, hogy beszélni fogok még Jasperrel! - esküdöztem, és valóban komolyan is gondoltam már.

Valamiért úgy éreztem, hogy ha akarnák, se tudnák távol maradni tőle.

- Rendben van - bólintott, majd visszament a házba, valószínűleg azért, hogy elmesélje mindenkinek, sikerrel járt.

Pont emiatt nem mentem utána, inkább a baseball rét felé vettem az irányt. Milyen rég volt már, hogy kijötünk ide! Mostanában nincsenek nagyobb viharok, így mi sem játszhatunk. Micsoda pech. Nevetgélést hallottam az út felöl, s mivel az egyik hang annyira ismerősnek tűnt, arra vettem az irányt. Jasper és Brigette sétáltak az út szélén, mindketten nagyon vidámnak tűntek, de aztán elkomolyodott az arcuk, és most már jóval halkabban kezdtek el beszélni. Persze én minden egyes szót hallottam.

- Na és, most hogy már tudod Alice címét, el is fogsz menni meglátogatni vagy mi? És mégis milyen ürüggyel mész majd oda? - kérdezte Brigette.

Megszerezte a címünket? Engem akar meglátogatni? Érezne irántam valamit?

- Hát az biztos, hogy el fogok menni hozzá. Talán visszaviszem neki a tálcát, amin a sütiket hozta - mosolygott halványan Jazz.

Annyira helyes volt, nála jobb pasit még életemben nem láttam. Létezhet egyáltalán ennyire tökéletes férfi? És csak egy ember...

- Te tiszta hülye vagy! Miért loholsz ennyire Alice után? - bosszankodott Brig.

Csak nem féltékeny valaki? Lehetséges lenne, hogy szerelmes Jasperbe? Nem úgy tűnik, mintha Jazz erről sejtene valamit.

- Nem mindegy neked! Megkedveltem, mondtam már neked! És különben sincs semmi közöd hozzá - szidta le Jasper, felgyorsította lépteit, és lehagyta Brigettet.

- Jasper én bízom benne! - kiáltotta utána Brig, de Jasper csak ment tovább előre szótlanul.

Nem bízik bennem? Mégis miért nem? Nem tettem semmi olyat, amivel rosszat gondolhatna rólam, vagy igen? Követtem Jaspert, hogy meglássam merre megy, közben igyekeztem nem feltűnést kelteni. 

(Jasper szemszöge) 

Elegem van Brigetteből. Miért nem képes engem békén hagyni? Miért nem bízik Alice-ben? Hisz nem is ismeri, és máris rosszat gondol róla. Biztos vagyok benne, hogy azért ilyen, mert azt hiszi, hogy ezentúl csak Alice-el fogok törődni. Pedig ez nem igaz. Én őt is nagyon szeretem, persze csak barátként, és nem fogom elhanyagolni. Vagy talán valami más áll a viselkedése hátterében? Úgy hallottam, mintha valaki követne, de mikor hátrafordultam, nem láttam senkit. Most éppen egy elhagyatott sikátorban sétáltam, itt egyedül lehetek legalább egy kis időre. Újra léptek zaja ütötte meg a fülemet, s mikor hátrafordultam, Alice-t pillantottam meg, amint sebesen integet nekem, közben felém tart.

- Szia Jazz! - köszönt, mikor odaért hozzám, és legnagyobb meglepetésemre megpuszilta az arcom mindkét oldalát.

- Szia! Hát te? - kérdezte tőle, nem értettem miért is járkál ezen a helyen.

- Megláttam, hogy bejöttél ide, gondoltam jól esne egy kis társaság - vigyorodott el, én is rámosolyogtam.

- Igazából egyedül akartam lenni, de neked nem lehet nemet mondani! - nevettem fel hangosan, Alice is velem együtt nevetett.

Továbbindultunk, s közben mindenféléről csevegtünk. Alice társaságában nagyon gyorsan tellik az idő, arra lettem figyelmes, hogy a gyomrom éhesen megkordul.

- Gyere, ismerek egy helyet, ahol biztosan rengeteg finomság kapható! - fogta meg a kezem, és húzni kezdett.

- Még nem jártál ott? - kérdeztem, ő csak a fejét rázta.

- Csak hallottam róla egy barátomtól.

Nem sokára odaértünk egy kis vendéglőhöz, nagyon finom illatokat éreztem, biztos voltam benne, hogy az ízük is nagyon finom lehet.

- Menjünk be! - szóltam, és most én húztam magam után Alice-t.

Leültünk egy kis asztalhoz, a pincérnő hamarosan hozta az étlapot. Rendeltem egy tál csirkepörköltet, Alice viszont semmit sem kért, mondván, hogy otthon már megvacsorázott, idő közben ugyanis besötétedett.

- Ízlik? - kérdezte kedvesen.

- Igen, nagyon finom. Biztos nem kérsz? - nyújtottam felé a tálat, de csak megrázta a fejét.

- Fogyózom - nevetett fel, én is vele nevettem.

- Nem kellene! Nagyon jó alakod van így is! - bókoltam, Alice kedvesen rámmosolygott.

Sokáig maradtunk még ott, én ettem, Alice meg csak nézett engem, és kérdezgetett minden féléről. A nap végére, mikor hazaértem, már biztos voltam benne, hogy belészerettem. Szerelmes vagyok Alice Cullenbe, és ezt senki sem tudja megcáfolni.

To be continued ................... - Folytatása következik