Edward rohant a kórházba olyan gyorsan, ahogy csak tudott, s egyetlen dologra tudott gondolni. Vagyis egyetlen személyre. Marie-re, akiről már biztosan tudta, hogy nem az, mint akinek mutatja magát. Edward úgy hitte, hogy csak és kizárólag gonosz lehet, mivel szövetkezett Aroval és Jane-el, viszont ezt valamiért nem volt képes feldolgozni. Lehetséges volna, hogy a lány, aki ennyire hasonlít Bellára, és akibe beleszeretett, egy hazug, és gonosz ember? Elvégre miért állna le Jane-el. De akkor lehetséges, hogy az ő titkát is tudja, miszerint ő és a családja is vámpírok. Edward ezen bosszankodott, míg végre odaért a kórházhoz. Berontott Carlisle rendelőjébe, az orvos éppen a papírokat rendezgette.

- Edward, fiam mi történt? Nagyon feldúltnak látszol - nézett rá aggodalmasan a doktor.

- Zárd be kérlek az ajtót. El akarok néhány dolgot intézni, nem akarom hogy bárki megzavarjon - kezdte, Carlisle habozás nélkül teljesítette kérését, látta fián, hogy most jobb vele nem ellenkezni.

- De mi történt? - kérdezte.

- Marie-t követtem, és akkor megláttam vele Jane-t, meg Aroról beszéltek meg valamilyen testről. Marie nem az, akinek látszik! - hajtotta le fejét szomorúan, kinyitotta a szekrény ajtót, melyben a vérvételnél vett vért tárulták.

Végigfuttatta tekintetét az apró kis üvegcséken, végül megakadt a szeme Marie nevén. Azonnal kivette azt, és Carlisle kezébe nyomta.

- Mégis mit akarsz csinálni Edward? Remélem nem akarsz semmi őrültséget csinálni! - aggodalmaskodott Carlisle, de Edward csak a fejét rázta.

- Valamit meg kell tudnom. Ha ezt megtudom, akkor megnyugszom. Meg van még Bella üvegcséje? - a lány nevét ahogy kiejtette, enyhe fájdalmat érzett, de most nem foglalkozott ezzel.

- Igen persze, ott van a többi között - mutatott a szekrényre az orvos.

Edward újra a szekrényhez ment, és ezúttal elkezdte keresni Bella nevét. Hamarosan meg is találta, és az üvegcsét megint Carlisle kezébe nyomta. Kicsit lenyugodott, mély levegőt vett, majd nyújtotta a kezét az apjának.

- Add ide Bella üvegcséjét.

- Mit akarsz tenni? - kérdezte az orvos, de odaadta neki.

- Megiszom. Össze kell hasonlítani őket - felelte, és nem törődva apja döbbent pillantásával, már meg is itta az üvegcsében lévő összes vért.

Miután Bella édes vére lecsúszott a torkán, kellett egy kis idő, mire újra észhez tudott térni.

- Edward jól vagy? - tette nyugtatólag fia vállára a kezét Carlisle.

- Igen. Ideadnád a másikat is? - nyújtotta megint a kezét.

Az orvos habozott, de bégül odanyújtotta neki Marie üvegcséjét is. Edward kinyitotta azt, a szájához emelte, de mielőtt megitta volna, az apja megállította.

- Mégis mire jó ez az egész Edward? Beavatnál engem is? - kérdezte.

- Majd később! - intette le, majd leöntötte a torkán az édes vért.

Szóhoz sem tudott jutni a döbbenettől. A két vér 100%-oson megegyezik egymással, egy apró eltérés sincsen közöttük. Edward hátrálni kezdett, nem válaszolt apja aggodalmas kérdéseire, csak Marie járt a fejében. Nem tudta elhinni azt, amire most rájött, pedig kénytelen volt.Marie nem más mint Bella, és Bella nem más mint Marie. Bella él, és itt van mellette. Edward örült is, de kétségbe volt esve, nem tudta, hogy most mit csináljon.

- Edward, biztosan jól vagy?

- Nem, nem vagyok jól. Bella... - suttogta maga elé.

- Mi van Bellával? - kérdezte Carlisle.

- Bella, Marie! - kiáltotta Edward, és már ki is rohant az ajtón.

- Edward várj! - kiáltott utána apja, de mintha meg sem hallotta volna.

Csak száguldott és száguldott haza, nem nézett hátra. Tudta, hogy át kell gondolnia mindent, fel kell dolgoznia ezt a dolgot, és ehhez kell egy kis idő.

Mindeközben Bella nem is tudta, hogy Edward már mindenre rájött, nem tudta, hogy a fiú éppen azon morfondírozik, hogy felhívja e őt, vagy ne.