Jake Jake és Jake. Csak ő járt most az eszemben. Valahol legbelül éreztem, hogy nem ő az, aki bántani akart engem, hanem valaki más, egy idegen lény. Önkéntelenül is egy vámpírra gondoltam, annak a másik vámpírnak a társára, akit Edward nem régiben elpusztított. Lehetséges volna, hogy ő akar rajtam bosszút állni? Biztos nem Edwardot támadná meg, hanem engem, mert tudná, hogy ezzel fájdalmat okozhat neki. Edward mint mindig, most is mellettem ült a kanapén, miközben én csak mereven néztem magam elé.

- Bella, minden rendben? - kérdezte aggodalmasan, miközben végigsimított arcomon.

- Igen, azt hiszem. Csak Jake-re gondolok folyamatosan. Megtudtatok már valamit? - erósen reménykedtem benne, hogy igen, de csalódnom kellett.

- Sajnos nem. Követtük Jacobot, de semmi gyanusat nem művelt, szerintünk nem akar lebukni, ha tényleg úgy van, ahogy gondolod, és ő nem... Jake - mondta.

- Nem hiszel ebben igaz? Szerinted ő az igazi Jacob Black, nem? - kérdeztem morcosan.

Edward soha nem kedvelte Jake-et, természetes, hogy gondolkodás nélkül elhisz róla minden rosszat.

- Sajnálom Bella, de szerintem ez lehetetlen! Megértem, hogy védeni próbálod őt, bár hogy miért, azt nem tudom, de teljességgel lehetetlen, hogy valaki Jake-ként rohangál a városban. És akkor ha ez igaz lenne, szerinted hol van az igazi Jake? - kérdőn nézett rám, durcásan elfordítottam a fejemet.

- Honnét tudjam? Te vagy a mindentudó tökéletesség! - gúnyolódtam, szépséges arca elkomorult.

- Isabella Swan! - ez a határozott hang váratlanul ért.

Edward hirtelen lefektetett a kanapéra, arca alig pár centire volt az enyémtől. Szemei megteltek gyöngédséggel, csibészes mosolyra húzta száját.

- Edward ne csináld ezt! - nyögtem gyöngécskén, szinte magába szívta minden erőmet.

- Mit ne csináljak? - vigyorgott.

Mintha nem tudná...

- Hát ezt! Azt hiszed egyetlen apró kis mosollyal levehetsz a lábamról? Hát tévedsz! - motyogtam, bár az igazság az volt, hogy bármivel le tudott venni a lábamról, és ezzel ő is tisztában volt.

- Lehet, hogy egy mosollyal nem... de ezzel igen... - suttogta, és már meg is csókolt.

Mint mindig, most is többet akartam, szorosan magamhoz húztam. Meglepetésemre nem ellenekezett, sőt még azt is hagyta, hogy lábaimat köréje fonjam. Edward egyre szenvedélyesebben csókolt, kezével végigsimított az oldalamon olyan gyengéden és lágyan, hogy halk sóhaj hagyta el a számat. Edward hirtelen felemelkedett, széles vigyorral nézett le rám, én ugyanis még mindig a kanapén feküdtem.

- Muszáj mindig ezt csinálnod Edward? - kérdeztem, ő nem válaszolt, helyette apró csókokkal borította el a nyakamat.

- Na jó most már elég! - nyöszörögtem, de nem tudtam magamnak parancsolni, én is csókolni kezdtem.

A közeledő léptek zaját még én is meghallottam. Szerelmem gyorsan odébbhúzódott, az ajtó irányában fordult. Carlisle lépett be rajta, mögött Emmett, aki egy embert cipelt hatalmas vállán. Hirtelen arra gondoltam, hogy véletlenül megölte őt, de gyorsan eloszlattam ezt a fajta aggodalmamat. Jobban is bízhatnák Emmettben. Mikor letették a testet az asztalra, már rájöttem, hogy ki volt az. Jacob feküdt az asztalon, telis teli sebbekkel, de magánál volt, tekintetével végigpásztázta a környéket, alaposan megfigyelt minden arcot. Mikor engem észrevett, először megkönnyebbült, majd dühös lett.

- Bella mit keresel itt? A vérszopók között nagyon veszélyes! Jobb lenne ha hazamennél! - hangja még annak ellenére is, hogy sebesült volt, nagyon erőteljesen csengett.

Elképedtem. Honnan tudja, hogy mik ők? Edward is hasonlóan döbbent tekintettel figyelte, hogy Carlisle miként látja el Jake sebeit.

- Carlisle mi folyik itt? - vonta kérdőre apját, én is válaszra várva fordultam feléje.

- Bellának igaza volt. Az a Jake, aki megtámadta, egy vámpír volt, akinek bizonyára alakváltó képessége lehet. Jake-re az erdőben találtunk rá Emmettel. A vámpír megharapta, vagyis a foga csak súrolta a bőrét - magyarázta.

- De akkor hogy hogy nem változott át? - meglepett, hogy a hangom milyen ijedten cseng.

- Azért mert... Jacob vérfarkas - Edward hangosan morgot eggyet, miközben szorosan magához húzott, gyűlölködve meredt Jacobra.

- Szóval akkor innen ez a dögletes kutyabűz - sziszegte a fogai között.

Jacob gúnyosan felnevetett.

- Nektek sincs valami kellemes szagotok. Nem értem Bella miért van itt. Hogy bírja ki? -  gúnyolódott.

Nem értettem miről beszélnek. Számomra Edward illata mennyei volt, Jacobé pedig nos... mint egy sima emberé. Nem volt egyik se büdös vagy mi. De azt meg végképp nem értettem, hogy mifelé vérfarkasokról beszélnek. Jake vérfarkas? Az meg hogy lehet?

- Edward mi folyik itt? Jake... micsoda? - kezdtem.

- Egy vérfarkas Bella. Gyere elmesélem ezt az egészet neked! - magával húzott, és visszaültünk ugyanoda, ahol a többiek megérkezése előtt csókolóztunk.

Edward mesélni kezdett. Elmondott mindent a vérfarkasok és a vámpírok egyességéről, arról, hogy miért utálják ennyire egymást, elmesélte a határvonal dolgot is.

- Akkor miért gyógyítjátok meg? Nem mintha nem akarnám, hogy meggyógyuljon, csak nem értem - kérdeztem, Edward erre haragosan felhorkantott.

- Carlisle jótét lélek - gúnyolódott - még az ilyen mocskokat is meggyógyítja!

- Ez igazán nemes dolog tőle, nem gondolod? - bár kérdés volt, nem vártam rá választ, és Edward nem is válaszolt, még mindig gyűlölködve meredt Jake-re.

Carlisle idkőzben kitisztította a sebeit, és bekötözte, fél óra múlva Jake már felállt, és a másik oldalamra ült. Edward szorosan elhúzott engem mellőle, de én kibontokoztam a szorításából.

- Edward nekem semmi bajom nincs vele! Lehet, hogy először nagyon is utáltam, de azért nem kívánom a halálát! - mondtam, erre Edward dühösen felállt, és átment a konyhába.

Jake engem nézett, szélesen elvigyorodott.

- Amikor a lovasversenyen megcsókoltalak az én voltam. Az igazi Jake - felnevetett, én bosszúsan összeráncoltam az orromat.

- Nem volt szép tőled - motyogtam, ő csak tovább nevetett.

Edward arca megrándult, alig bírta fékezni magát, hogy nehogy Jake-nek támadjon, és láttam rajta, hogy a beszélgetésünkre öszpontosít, hallgatózik.

-Lehet, hogy nem volt szép, de nekem tetszett. Biztos vagyok benne, hogy a vérszívód nem csókolhat meg ilyen hevesen, mert a végén még összeroppant - Edwardnak se kellett több, villámgyorsan felállt, megfogta Jake-et az ingjénél fogva, és dühödt arccal nézett rá.

- Hagyd békén Bellát te korcs! - üvöltötte, csodáltam, hogy Jake nem süketül meg.

- Edward nem csinált semmit! Tudod nagyon jól, hogy nincs igaza - nyugtatgattam, erre felém fordult, fekete szemei világosodni kezdtek.

- Ha még egyszer hozzád ér vagy szól, kitekerem a nyakát! - fortyogott.

- Ja, majd épp te fogod megmondani, hogy kivel beszéljen. Bella, nem látod, hogy uralkodik rajtad! Parancsol neked, irányít. Azt hiszi, hogy a tulajdona vagy! - fröcsögte Jake, az arcom megrándult.

Edward biztosan nem hiszi ezt. Ő nem olyan. Ő szeret engem és csak meg akar óvni engem.

- Ez nem igaz! - üvöltötte Edward, és Jake-nek ugrott, de szerencsére Jasper és Emmett lefogták, és még időben visszarántották.

- Jobb lenne ha most elmennél Jake - mondtam, ő pedig köszönés nélkül távozott.

Edward még mindig dühös volt, felvágtatott a szobájába, és bevágta maga mögött az ajtót.

- Ugye rám nem dühös? - kérdeztem félve Jaspert, aki halványan elmosolyodott.

- Nem. Csak nem érti, hogy ezek után hogy vagy képes védeni. Ráadásul nagyon félt, mert az a vámpír még mindig él.

- Felmegyek hozzá - mondtam, és már rohantam is fel az emeletre.

Edward a szobájában ült az ágyon, szótlanul meredt maga elé. Befészkeltem magam az ölébe, ő pedig átölelt.

- Sajnálom, hogy úgy kiakadtam Bella. Nem akartam - motyogta, végigsimítottam izmos karján.

- Semmi baj. Szeretlek!

- Én is téged! És megvédelek. Elfogom kapni azt a vámpírt - mondta, majd gyengéden megcsókolt, és én elfelejtettem minden gondomat.