(Seth szemszöge) 

A Sonjával kettesben töltött nap után vidáman ébredtem és meglepetten vettem észre, hogy kedvesem már nincs mellettem az ágyon. Pedig még csak hét óra volt. Úgy tűnik, hogy a tegnapi sok alvás után ma már nem tudott sokáig aludni. Gyorsan felöltöztem és lementem a konyhába. Mindenki ott volt, még Marie, Joanne és Noah is. Úgy tűnik ma mindenki korán ébredt fel. Noah magához ölelte Joanne-t, de a lány zavartan próbált minél távolabb lenni Noah-tól az ölelésben. Vajon mi történt? Kérdőn néztem Noah-ra, aki csak megrázta a fejét. Ajaj, valami nem stimmelhetett ezzel a tegnapi látogatással. David és Marie viszont felhőtlenül boldognak tűntek. Bár a tekintetüket aggódva emelték Noah és Joanne felé. Sonja éppen Esmével terítette fel a reggelit, gyorsan odamentem hozzá és megcsókoltam.

• Jó reggelt – köszöntöttem mosolyogva.
• Neked is jó reggelt – mosolyodott el ő is.
• Mi történt Joanne-val és Noah-val? – kérdeztem kíváncsian.
• Még nem tudom, de ki kéne derítenünk. Reggeli után a tiéd Noah, én meg viszem Joanne-t – suttogta kedvesem én pedig bólintottam.

A reggeli csendben telt. Senki sem beszélgetett úgy, mint szokott, csak csendben ettünk és bámultunk. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lehet a gond, mert amikor utoljára láttam Noah-ékat, még minden rendben volt. El sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett, ami miatt Joanne ennyire rosszul érezte magát. Reggeli után elvonszoltam Noah-t a teraszra, majd úgy döntöttünk, hogy inkább sétáljunk egyet az erdőben.

• Mi a baj? – kérdeztem meg végül, mert Noah nem akart belekezdeni a magyarázkodásba.
• Tegnap elmentünk Joanne törzséhez, eddig még minden rendben is volt. Megismerkedtem a nővérével, aki nagyon kedvesen fogadott, majd összebarátkoztam a csapat többi tagjával is. Kellemes beszélgettünk és nagyon jól éreztük magunkat, amikor jött egy Tanácstag, hogy azonnal jelenjünk meg, mert a Tanács is meg szeretne ismerkedni velem. Elindultunk hát a terem felé, és éreztem, hogy Joanne már akkor feszült volt. Akkor még nem értettem az okát, azt hittem, hogy csak ideges, mert mégiscsak a Tanács akarja látni őt és a bevésődését. Viszont, ahogy beléptünk a teremre és ezek az alakok megszólaltak, már értettem, hogy mi volt a baja szegény Joanne-nak. Ezek nem normálisak, komolyan mondom. Úgy öt percbe belesűrítve elmondták, hogy akkor most, hogy gondolják az életünket, nagyjából a halálunkig. Én csak tátott szájjal bámultam, hogy mi a fenéről beszéltek. Joanne néha közbe vitatkozott, hogy hagyják már abba a hülyeségeiket, de nem járt túl sok sikerrel. Aztán amikor nem hagyta abba az ellenkezést elkezdték sértegetni. Én pedig végképp bedühödtem. Közöltem velük, hogyha nem hagyják békén azonnal Joanne-t, akkor átváltozom és vámpíreleséget csinálok belőlük. Ezen meglehetősen megdöbbentek, majd kijelentették, hogy én egy elfajzott medve vagyok már csak és semmi közöm a régi, tiszta vérvonalú alakváltókhoz. Joanne megint kiabálni kezdett velük, de nekem már késő volt, úgy felbosszantottak, hogy tényleg átváltoztam és szétkergettem egy kicsit a Tanácsot. Nem akartam bántani őket, így senkinek nem esett baja, de a Tanács termet egy kicsit megigazítottam. Azután pedig fogtam Joanne-t és magammal vittem a Black házba. Azóta nem szól egy szót sem, és ha meg akarom ölelni, akkor azt hagyja, de elhúzódik az ölelésből olyan messzire, amennyire csak sikerül. Nagyjából ennyi a történet. Biztos haragszik rám, de nem bírtam tovább hallgatni, hogy úgy beszéltek róla, mint egy tárgyról. Lehet, hogy a tényleges halálra rémisztés és átváltozás már sok volt a részemről, de egyszerűen felháborított, amit műveltek – magyarázta a helyzetet Noah kétségbeesve.
• Értem már – bólintottam. – Sonja sem nagyon kedveli a híres-neves Tanácsot. Tudod, úgy tűnik, hogy mániájuk a kényszerházasság és sok kicsi alakváltó.
• Ez eddig még rendben van, mert nyilván a Tanács feladata, hogy felügyelje a megfelelő utánpótlást, de eközben nem kell mindenkire tárgyként tekinteni és sértegetni. Olyanokat mondtak szegény Joanne-ra, hogy csak pislogni tudtam – mondta Noah felháborodva.
• Ne is törődj velük. Inkább azzal foglalkozz, hogy köztettek megint minden rendbe jöjjön. Rád haragszik? Vagy a Tanácsra? Vagy mindkettőtökre? – próbálkoztam, hátha kiderül, hogy mi a helyzet pontosan.
• Fogalmam sincs. Néhányszor bocsánatot kértem tőle az este, hogy nem akartam ilyen csúnyán elintézni a dolgokat, de mindig csak intett és megrázta a fejét. Nem áll szóba velem – mondta Noah szomorúan.
• Edward járt már errefelé ma reggel? Mert akkor ő tudja, hogy mi jár Joanne fejében és kikérdezhetjük róla – jutott eszembe a megoldás.
• Járt már erre, de nem hiszem, hogy bármit tudna – mondta határozottan.
• Miből gondolod ezt? – kérdeztem kíváncsian.
• Mert, amikor bejött a házba és Joanne-ra nézett a következő pillanatban hátrált két lépést a kezeit megadóan magasba emelve, és azt mondta, hogy „Jól van, bocsánat. Már itt sem vagyok. Nem akarok kutakodni a fejedben, csak Bellát keresem.” Ennyit mondott, majd kisietett a házból.
• Értem – mondtam komoran, és reméltem, hogy Sonja jut valamire Joanne-val, ha mást nem is, legalább jó lenne, ha azt kiderítené, hogy Joanne mit gondol most.

Néhány perc múlva már jött is Sonja felénk Joanne-val együtt. Sonja diadalittasan elmosolyodott, majd intett a fejével, hogy hagyjuk őket magukra. Reméltem, hogy sikerült kihúznia barátnőjéből, hogy mennyire haragszik Noah-ra. Szép kis jelenetet rendezhetett, de végül is megértem. Azt hiszem, hogyha Sonját hozták volna ilyen helyzetbe, akkor egy farkast is láthattak volna játszadozni abban a teremben. Remélem, hogy Joanne megbocsájt Noah-nak. Mikor már elég távol voltunk tőlük megálltam és kérdőn néztem Sonjára, mire ő belekezdett a történetbe.

• Az történt, hogy tegnap a Tanács behívatta őket magunkhoz és… - kezdett bele, de befogtam a száját.
• Igen, odáig nekem is megvannak a történtek, hogy Noah rendbe rakta a Tanács termét, majd hazavitte magával Joanne-t. Nagyon haragszik rá, Joanne? – kérdeztem kíváncsian.
• Joanne? Haragszik? Kire? – nézett rám döbbenten kedvesem.
• Hát Noah-ra. Mégis kire haragudna? – kérdeztem vissza.
• Dehogy haragszik Noah-ra. Sőt hálás neki, hogy megvédte, csak kínosan érzi magát a történtek miatt. Attól fél, hogy Noah-nak mégsem kell valaki, akinek ilyen idióták próbálják irányítani az életét. Azért nem hagyta magát dédelgetni, mert nem akarta, hogy Noah sajnálatból tegye – mondta Sonja határozottan. – De én mondtam neki, hogy Noah biztosan nem azért akarta megölelni, mert sajnálja. Igazam volt, ugye? – nézett rám már kicsit félve.
• Igen, természetesen igazad volt. Noah meg azt hitte, hogy Joanne haragszik rá, azért, amit művelt a Tanáccsal – mosolyodtam el. Akkor ez csak egy kis félreértés. Azt hiszem fejleszteniük kell még az egymás közti kommunikációt, vagy még sok félresikerült helyzet lesz ebből.
• Akkor minden rendben lesz velük. Csak meg kell beszélniük – mosolyodott el kedvesem is. – Mit csinálunk ma? Mármint, ha visszajött Joanne és Noah is? – kérdezte Sonja kíváncsian.

• Baseball? –  hallottam meg Edward lelkes hangját mögülem. – Este nagy vihar lesz – mosolyodott el szélesen.
• És mégis, hogy akarunk mi együtt baseballozni? – kérdeztem döbbenten.
• Ti átváltoztok és csinálunk vegyes csapatokat – mondta Edward határozottan.
• Ez elég érdekesen hangzik – néztem rá bizonytalanul.
• Jaj, ne már. Ilyet még úgysem látott a világ – kuncogott Edward. – Emmett is nagyon bírná. Rosalie ma amúgy sem akar játszani, úgyhogy vele nem lesz gond. Bella és Esme lesz a bíró, ők ketten legalább nem csalnak.
• Nem is tudom – néztem kérdőn kedvesemre.
• Légyszi – hallottam meg Emmett mély hangját a közelből. – Olyan mókás lenne farkasokkal, sasokkal, meg a macival játszani. Ez egy remek ötlet. David is beszáll. Marie meg segít bíráskodni a lányoknak.
• Megbeszéljük a többiekkel is, ha ők is benne vannak, akkor lehet róla szó – mondta Sonja és kérlelően rám nézett. Nahát! Szereti a baseballt? Sosem gondoltam volna.
• Miről beszéltek? – kérdezte Joanne és Noah, akik legnagyobb örömömre mosolyogva és egymást ölelve közeledtek felénk.
• Jössz baseballozni este, Maci? – kérdezte Emmett lelkesen.
• Csak vigyázz, mert elkenem a szádat – vigyorodott el Noah.
• Majd meglátjuk! Nagyszerű – mondta lelkesen Emmett, majd már el is tűnt egy pillanat alatt.
• Hová ment? – kérdezte Sonja kíváncsian.
• Csak megbeszéli Rose-zal, hogy későn jövünk, úgyhogy ne siessen haza az újabb bevásárló körútjáról. Azután pedig szerintem elkezdi összeszedni az összes játékhoz szükséges cuccát. Imád játszani és most még érdekesebbé tettétek a számára a dolgot – magyarázta Edward mosolyogva.

A nap kellemesen telt. Jacob is átjött délután és belement a játékba is. Úgyhogy jó sokan leszünk. Estefelé, amikor Alice azt mondta, hogy itt az idő elindultunk a rétre, ahol játszani szoktak a Cullenek. Két csapatot alkottunk. Az egyikben volt: Carlisle, Alice, Jasper, Noah, Joanne, Jacob. A másikban pedig: Edward, Bella, Emmett, Sonja, David, és én. Bella bár nem akart játszani, de mégis beállt, hogy mind a két csapat hat főből álljon.  Nem igazán tudta még senki, hogy hogyan fog alakulni a játék. Mindenesetre Alice beállt a dobó helyére miután megrajzoltuk a pályát, én pedig a számba vettem egy ütőt és rákészültem a dobására. Az ég dörögni kezdett és a játék elkezdődött. Alice eldobta a labdát, én pedig egy határozott lendítéssel elütöttem az ütővel és rohantam is körbe a pályán, mire Jacob utolérte a labdát már körbe is értem, úgyhogy elkönyveltem magamban, hogy megy ez nekem. Noah következett, aki szintén határozottan elütötte a labdát, de Sonja nagyon kis ügyesen elcsípte és amilyen gyorsan csak tudott elszáguldott vele Esméhez. Eddig elég jól álltunk, de aztán Emmett és Noah bekeményített egymás ellen és az addig nagyjából szabályos játék kezdett iszapbirkózásba torkollani, de mi csak nevettünk rajta. Emmett végre kapott egy igazi „játszótársat”. Jól összepasszoltak Noah-val és amióta együtt gyakoroltak Jasperrel Noah olyan szintre fejlődött, hogy már Emmettnek nagyon nehéz dolga volt, ha le akarta győzni. Aztán Alice rendre intette őket és folytathattuk a játékot. Már egy jó órája játszottunk és nagyon jól éreztük magunkat, amikor Alice ledermedt és felsikoltott. Mindenki azonnal megállt. Jasper pedig a következő másodpercben már ott is állt mellett és átölelte. Mi gyorsan visszaváltoztunk, az erdő szélén és felöltöztünk, majd Alice-hez siettünk.  

• Mit láttál, Szerelmem? – kérdezte Jasper mélységes nyugalommal és közben Alice hátát simogatta.
• Jönnek – zihálta, Alice és kétségbeesve Edwardra nézett, majd rám és Sonjára.
• Mennyien? – kérdezte Carlisle nyugodtan.
• Nem tudom. Egy egész hadsereg áll készenlétben, de Aro még nem döntött, hogy lesz – mondta Alice elkeseredetten. – Többen vannak, mint legutóbb, bővült a család legalább húsz vámpírral. Mindegyik különleges.
• Húsz vámpír? – kérdezte Esme döbbenten. – Ők önmagukban is egy külön hadsereg és még az eddigi Volturik – számolgatta Esme magában a mennyiséget, és ha lehet még sápadtabb lett, mint volt.
• Mennyi időnk van? – kérdezte Carlisle már kissé idegesen.
• Egy hét legfeljebb. A pontos dátumot, akkor tudom megmondani, hogyha Aro végre elhatározza magát és a vámpírok száma is ingadozik egyelőre – mondta Alice Jasperhez bújva.
• Elmegyünk – mondtam határozottan. – Sonja és én elmenekülünk és akkor titeket békén hagynak.
• Rendben – lépett mellém Sonja és megszorította a kezemet.
• Nem – csattant fel Edward határozottan. – Nem tudtok elbújni előlük. A világ legjobb nyomkeresője van velük. Ketten nincs esélyetek még akkor sem, hogyha folyamatosan mozgásban vagytok.
• Lehet, de ha csak kettőnket kapnak el, akkor utána már nem érdeklitek őket. Hiszen gyakorlatilag nem tettetek még semmi olyasmit, ami miatt büntetést érdemelnétek – mondtam határozottan.
• Nem mentek sehova – csatlakozott Carlisle is. – Teljesen mindegy, hogy mi miatt, de hidd el, hogy találnak ürügyet, hogy megtámadjanak minket is. Jobb, ha együtt maradunk. Nektek is, és nekünk is. Legutóbb sem kifejezetten csak Renesmee miatt jöttek.
• Nem mehettek el – mondta Jacob is határozottan. – Ha kell, akkor rád parancsolok – nézett rám fenyegetően.
• Kivételesen én is megteszem, ha muszáj, Sonja – csatlakozott Joanne is.

Miután mindenki megerősítette, hogy nem mehetünk el és kész, majd Jasper szétküldött egy hadseregnek elegendő nyugalmat. Visszamentünk a házhoz, ahol Jasper, Edwarddal és Carlisle-jal azonnal elkezdte kidolgozni a haditervet. Sejthettem volna, hogy ez lesz. Mindig akkor történik valami szörnyűség, amikor azt hiszed, hogy minden tökéletes az életedben.