51. fejezet - Rossz napok
(Edward szemszöge)
Seth és Sonja testét befektettük az ágyba és betakartuk őket. Tulajdonképpen úgy néztek ki, mintha csak békésen aludnának. Majd mindent elmeséltem a családomnak, amit Aro fejében láttam. Így már ők is megértették, hogy miért tette Bella azt, amit, és nem haragudtak rá. Hogy is haragudhatnánk rá, amikor csak a család érdekében tett mindent és láthatóan, na meg persze Jasper által is megerősítve tombol benne a bűntudat. Hallottam, amikor szerelmem kirontott az ajtón és elszaladt. Nagyon reméltem, hogy hazament és nem valami butaságon töri a fejét. Bár nagyon reméltem, hogy nem tesz ostobaságot, ha másért nem, akkor Renesmee-re és rám való tekintettel.
(Edward szemszöge)
Seth és Sonja testét befektettük az ágyba és betakartuk őket. Tulajdonképpen úgy néztek ki, mintha csak békésen aludnának. Majd mindent elmeséltem a családomnak, amit Aro fejében láttam. Így már ők is megértették, hogy miért tette Bella azt, amit, és nem haragudtak rá. Hogy is haragudhatnánk rá, amikor csak a család érdekében tett mindent és láthatóan, na meg persze Jasper által is megerősítve tombol benne a bűntudat. Hallottam, amikor szerelmem kirontott az ajtón és elszaladt. Nagyon reméltem, hogy hazament és nem valami butaságon töri a fejét. Bár nagyon reméltem, hogy nem tesz ostobaságot, ha másért nem, akkor Renesmee-re és rám való tekintettel. Jacob közben visszajött teljesen összetörve és elmondta, hogy értesítette a törzset és a családot a történtekről. La Push-ban is mindenki gyászolja őket. Seth-et mindenki szerette, és Sonját is szerették volna, hogyha lett volna alkalmuk megismerni. Elmagyaráztam Jacobnak is, hogy mi történt pontosan, és így már megértette Bella indítékait, de ettől még nem lett sokkal jobban.
- Hazahozzuk Renesmee-t? – kérdezte Jacob hirtelen.
- Nem tudom. Elvileg a veszély elmúlt és most már hazajöhet. Talán Bellának is jót tenne, hogyha itthon lenne – mondtam határozottan. – Holnap felhívom Carment és Eleazart, hogy amint tudnak, jöjjenek vissza.
- Rendben – bólintott rá Jacob. – Bella, hol van?
- Szerintem hazament – válaszoltam bizonytalanul. Végül is csak reméltem, hogy otthon találom. – Azt hiszem, hogy jobb lenne, ha most megkeresném. Később megbeszéljük a temetés részleteit – mondtam még, majd elviharzottam a házunk felé. – Bella – kiáltottam el magam a nappaliban, de válasz nem jött.
Úgyhogy mélyen beleszippantottam a levegőbe, és már meg is éreztem szerelmem illatát Nessie szobája felöl. Gyorsan odamentem és láttam, hogy Nessie ágyán fekszik és az egyik plüssmaciját ölelgeti. Szörnyű volt látni, ahogy szenved, de megértettem, hiszen én is rosszul éreztem magam, de nem akartam, hogy lássa és ettől még rosszabb legyen neki. Kettőnk közül mindig is én voltam képes arra, hogy színészkedjek. Bella soha nem volt jó színésznő.
- Kicsim – szólítottam meg, mire végre rám nézett.
- Tessék – mondta szomorúan, majd megint elfordította a tekintetét. Odamentem hozzá és leültem az ágy szélére.
- Nem a te hibád volt. Nem volt más választásod – mondtam határozottan, majd magamhoz öleltem.
Legnagyobb örömömre nem húzódott el, hanem belesimult az ölelésembe. Ölbe kaptam és átvittem a mi szobánkba a mi ágyunkra. Óvatosan letettem, majd mellé feküdtem és magamhoz húztam. Nem mondtam semmit, csak simogattam a hátát. Úgy gondoltam, hogy most erre van szüksége, nem pedig szavakra. Sokáig feküdtünk így szótlanul, egészen addig, amíg Carlisle nem jelent meg a szobánk ajtajában.
- Sziasztok – köszönt ránk, majd beljebb lépett. – Seth-et és Sonját úgy döntöttünk, hogy azon a réten helyezzük nyugalomra, ahol a legboldogabbak voltak. Kriptát építünk nekik. Emmett és Jasper már félig készen vannak. A törzseik is beleegyeztek, ebbe a megoldásba.
- Rendben – bólintottam rá én is. – Jó ötlet.
- Akkor este lesz a temetés. Minél előbb szeretnénk elvégezni a szertartást. Addigra pedig minden elkészül – mondta Carlisle együtt érzően, majd magunkra hagyott minket.
(Bella szemszöge)
Kriptát építenek nekik. Ez nagyszerű. Onnan sokkal könnyebb lesz őket kihozni. Még van több, mint két napom a felébredésükig. Valahogy el kellene távolítanom Edwardot, hogy észrevétlenül kivihessem őket innen. Kell egy indok, amiért el kell küldenem őt legalább egy napra.
- Edward? – szólaltam meg végül, mikor rájöttem a megoldásra.
- Igen, Szerelmem? – kérdezte reménykedve. Biztosan örült neki, hogy végre megszólaltam.
- Hazahoznád Renesmee-t? Jó lenne, hogyha itt lenne velünk. Már nagyon hiányzik, és talán hoz egy kis vidámságot is magával, mint mindig – kérdeztem ártatlanul. Reméltem, hogy az álcám még mindig tökéletes.
- Természetesen – simított végig az arcomon. - Jacobbal is beszéltünk erről. Ha minden jól megy, akkor holnapután már mehetek is érte. Akarsz velem jönni? – kérdezte mosolyogva.
- Nem, ha nem haragszol én most inkább egyedül lennék egy kicsit – motyogtam megtörten.
- Szerintem jót tenne neked a társaság – próbálkozott Edward, és én majdnem elcsábultam, de tartanom kellett magam. – Senki nem haragszik rád, most, hogy kiderült, hogy mi történt valójában.
- Adj nekem egy kis időt, kérlek – néztem rá könyörgő szemekkel.
- Rendben, legyen, ahogy akarod, de kérlek, ígérd meg, hogy nem csinálsz semmiféle ostobaságot – nézett mélyen a szemembe.
- Megígérem. Sosem tennék olyat, amivel téged vagy Renesmee-t bántanám. Leszámítva azt, amit nemrég elkövettem – mondtam határozottan.
- Köszönöm – mondta Edward egyszerűen és gyengéden megcsókolt.
Hamar eljött az idő, amikor indulnunk kellett a temetésre. Seth-et és Sonját hófehérbe öltöztette Alice. Leah és Sue keservesen sírtak, Kevin is a könnyeivel küszködött. Jacob csak némán meredt maga elé. Noah néha vetett felém egy-egy szúrós pillantást, de nem úgy tűnt, hogy bántani akarna. A sasok nem emberi formában jelentek meg a szertartáson. Sasként repültek és virágokat szórtak a magasból, miközben keserves, kétségbeesett hangokat adtak ki. Még nem hallottam sast sírni, de úgy gondoltam, hogy most ez történik. A szertartás szép volt. Carlisle beszélt hosszasan róluk és búcsúztatta el őket. A kripta is gyönyörű lett, már amennyire egy kriptát szépnek lehet nevezni. Emmett és Jasper kitett magáért. Díszes építmény volt, amire feltételezem, hogy Alice és Esme festette fel a tájat és a Seth-et ábrázoló farkast, valamint a Sonját ábrázoló vörös sast. Nehéz volt végignézni, ahogy bevitték őket a kriptába és rájuk zárták a nehéz acél ajtót, de tudtam, hogy nem lesznek ott sokáig. Még az ébredésük előtt be fogok jutni, hogy ne ijedjenek meg nagyon a történtek miatt. Miután mindenki búcsút vett tőlük, hazamentünk.
Alice természetesen, mint mindig kitett magáért és halotti tort rendezett az emlékükre, amit a Cullen házban tartottunk meg. Nem szívesen mentem oda, mivel mindenki tudta, hogy én itattam meg Sonjával azt a bizonyos kamillateát és én kevertem bele a „mérget”. Edward végig mellettem volt, és védelmezett a szúrós és gyűlölködő tekintetek elől, de azért még hallottam néhány beszélgetést, amelyekben elég sűrűn szerepelt a „szívtelen gyilkos vérszopó” kifejezés. Legnagyobb meglepetésemre Sue és Leah nem támadott rám, pedig nekik lett volna erre a legtöbb okuk, még csak egy megvető szót sem kaptam tőlük. Ehelyett csak magukba burkolózva csendben gyászolták a szeretteiket.
Noah viszont annál inkább dühös volt rám. Szerinte jobb lett volna harc közben odaveszni, semmint alattomosan megmérgezni azokat, akik bíztak bennem. Ebben el kellett ismernem volt igazság, de egyszer talán elmondhatom, hogy nem öltem meg senkit. Ha pedig mégsem, akkor Noah nélkül még mindig tudok élni. Remélem, hogy David és Marie rendben kijutottak még azelőtt, hogy esetleg Demetri felfigyelt volna rájuk. Létezésem leghosszabb napja volt a mai, a percek csak vánszorogtak, és én ott álltam tehetetlenül és hagynom kellett, hogy mindenki azt gondoljon rólam, amit csak akart. Nem tudom, hogy miért ragaszkodott hozzá a családom, hogy én is itt legyek. Jobb lett volna, hogyha szép csendben eltűnök innen és megvárom otthon Edwardot.
- Edward, nem mehetnék mégis haza? – kérdeztem suttogva, hogy csak mi ketten halljuk.
- Bocsáss meg, Szerelmem, de nem engedhetlek. Próbálj meg nem meghallani dolgokat. Tudom, hogy ez most nehéz neked, de nem merlek egyedül hazaengedni, mert Noah-ban, Embryben és Jaredben tombolnak a gyilkos gondolatok az irányodba. Így is épp elég a baj, nem kéne, hogy kirobbantsunk egy esetleges háborút is – magyarázta Edward én pedig jobb híján megadóan felsóhajtottam és próbáltam erősen valami másra koncentrálni, nem pedig a nappaliban zajló beszélgetésekre.
Jasper folyamatos nyugalmat küldött az egész házra, de éreztem, hogy főleg rám. Tudtam, hogy csak jót akar, de most valahogy a legkevésbé sem esett jól, hogy mindenki megint porcelánbabaként kezel. Sokkal jobban érezném magam már attól is, hogyha egy kicsit dühösek lennének rám, vagy valami. Ehelyett mindenki figyeli minden egyes rezdülésemet. Még Rosalie is szán engem, ez már mindennek a teteje. Éreztem, hogy nem fogom már sokáig bírni és ezzel szerintem nem csak én voltam így, mert lassan szálingózni kezdett a tömeg hazafelé. Mind az ajtóban álltunk és elbúcsúztunk. Akik már megkedveltek bennünket még meg is ölelték a többieket, engem látványosan mindenki levegőnek nézett vagy éppen gyűlölködő megjegyzést tett.
Aztán történt valami, amin mélységesen megdöbbentem. Quil miután mindenkit megölelt és megköszönte a szép búcsúztatót felém fordult és karjait szélesen, hívogatóan kitárta felém. Én csak ott álltam ledermedve, ahogy mindenki más is, aki még a nappaliban volt. Miután semmit sem reagáltam Quil két lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot és szorosan magához ölelt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történik, azon kívül, hogy hallottam, hogy mindenki hangot ad a nem tetszésének Jacobot és a családomat leszámítva.
- Seth, sem haragudna rád – suttogta a fülembe. – A többiek is meg fogják érteni, ha átgondolják a történteket. Most még elvakítja őket a gyász – mondta még, majd elengedett.
- Köszönöm – motyogtam halkan. Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Sosem gondoltam volna, hogy a farkasok valaha is szóba fognak még állni velem, erre Quil ilyen kedves. Pedig ő is nagyon szerette Seth-et, ezt biztosan tudom.
- Mégis mi a fenét művelsz? – ragadta meg Jared Quil karját, majd dühösen rám meredt. – Tűnj el innen, ha jót akarsz, Bella. Ha csak egy adandó alkalmam lesz rá, hogy végezzek veled, megteszem – mondta dühösen.
- Állítsd le magad, Jared – dörrent Sam hangja, mire Jared megadóan hátrált két lépést és elengedte Quilt. – Quilnek is joga van arra, hogy azt gondoljon, amit akar és neked is. Nem tagadom, hogy én is haragszom a történtekért, de nem szegjük meg a szerződést. Amíg nem lépnek a területünkre, addig békén fogjuk hagyni még Bellát is.
- De hát megölte őket! – csattant fel Jared. – Ez nem elég ok, hogy a szerződésnek vége legyen, és kivégezzük a gyilkost?
- Nem – mondta Sam határozottan. – A szerződés arra vonatkozik, hogy nem szívják ki az emberek vérét és nem is változtatnak át senkit sem. Ez van megfogalmazva, tehát nem sértették meg a szabályokat – mondta Sam határozottan.
- Pazar, akkor ezek szerint, ha csak mérget használnak, akkor hajrá – mondta Jared gúnyosan, mire Samnek elfogyott a türelme és az alfa hangjával hazaparancsolta Jaredet.
- Köszönöm – mondta Edward határozottan mikor Jared már messze járhatott, mire Sam felé kapta a fejét.
- Ne köszönd, az egyetlen oka ez, hogy nem tépem ízekre itt helyben a feleségedet, mert legszívesebben azt tenném – mondta határozottan, majd eltűnt a többi farkas után.
Hát ez pompás. Bella Cullen, akit mindenki szeret és csodálja az önuralmát egy nap alatt megszűnt létezni és én lettem Isabella Cullen a lelketlen gyilkos. Mi jöhet még? Tettem fel a kérdést és vártam, hogy rám szakadjon a ház vagy valami, de legnagyobb meglepetésemre nem történt semmi. Ez sokkal rosszabb, mint hittem. Tudom, hogy jogosak az indulatok, de arra azért nem számítottam, hogy a végén nem kell eljátszanom a depressziót, hanem tényleg magamba fogok roskadni. Nem vagyok én elég erős ehhez. Azt hittem, hogy könnyedén menni fog, hogyha eddig tudtam hazudni mindenkinek, de ez csak egyre rosszabb lesz. El akartam rohanni, de Edward elkapta a derekamat, amikor megsejtette a szándékot és nem engedett el.
- Beszélnünk kell – súgta a fülembe, majd a kanapé felé vonszolt.
- Miről? – kérdeztem döbbenten.
- Arról, hogy talán jobb lenne, hogyha eltűnnénk innen egy időre. Te, Renesmee és én elköltözünk Forksból – mondta Edward határozottan.
- Hogy mi? – kérdeztem és Edwardra meredtem.
- Ez lenne a legjobb megoldás, nem fogom hagyni, hogy veszélyben élj. Itt pedig most te vagy a legnagyobb veszélyben – nézett mélyen a szemembe.
- Ezt majd később megbeszéljük. Előbb hozd haza Renesmee-t. Ebbe neki is van beleszólása – mondtam határozottan, majd felálltam és haza indultam.
- Ne ítélj elhamarkodottan, Edward. Bella nincs veszélyben, amíg nem lép át La Pushba – mondta Jacob határozottan.
- Igaza van Jacobnak – helyeselt Rosalie. Mire mindenki döbbenten nézett a lányra.
- Rose, ebbe most ne szólj bele – kérte Edward, de Rosalie csak legyintett.
- De igenis bele fogok szólni. Egy család vagyunk, még akkor is, hogyha most rosszul állnak a dolgok. Nem az a megoldás, hogy fogod magad és elmenekülsz Bellával és Renesmee-vel. Nem fogjuk hagyni, hogy baja essen a feleségednek, de ha most elmentek mindenki elkönyveli, hogy Bella egy gyilkos.
- Az vagyok – szóltam közbe halkan.
- Nem feltétlenül kell ezt a kérdést csak feketén vagy fehéren látni. Én nem tartalak gyilkosnak, mert legalább ötven lény életét mentetted meg azzal, hogy a kisebbik rosszat választottad, és két emberrel végeztél. Én is kedveltem őket, még akkor is, hogyha nem erősségem kimutatni, de ettől függetlenül a családodért cselekedtél úgy, ahogy és az alakváltókat is megmentetted. Ha most megfutamodtok, akkor senki sem fog erre rájönni soha, Quil-en és Jacobon kívül. Úgyhogy maradnotok kell – hadarta el Rosalie, majd leült az ebédlőasztalhoz. – Szavazást kérek, Carlisle.
- Ez most nem tartozik rád, Rose! – csattant fel Edward.
- De igen, Edward. A költözésetek az egész családra tartozik – mondta Carlisle és elindult az ebédlő felé, ahova mindenki követte őket.
Miután mindenki szavazott egyértelműen kiderült, hogy maradnunk kell. Ez Edwardnak a legkevésbé sem tetszett, de nekem őszintén szólva nagyon is. Nem akartam elköltözni a többiektől, és legnagyobb örömömre senki sem akarta, hogy elmenjünk, mert mindenki nemet mondott Edward kérésére.
A következő két nap csendesen telt. Egész álló nap a Cullen házban voltunk és többnyire csendben ültünk. Már nem töltötte be a nappalit az olyan jól megszokott nevetés és beszélgetés. Edward éppen indult Renesmee-ért, de előtte még megígértette a többiekkel, hogy vigyázni fognak rám. Így viszont sajnos egyáltalán nem lesz könnyű elszabadulnom, hogy megszöktessem Seth-éket, de ki fogok találni valamit. Emberként is megléptem, amikor kellett, úgyhogy most is sikerülni fog. Amint Edward kellő távolságba ért, elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan is fogok eltűnni, már éppen kezdtem kétségbeesni, hogy sehogy, mert mindenki engem figyelt Edward kérdésére. Kivéve Rosalie-t, aki a szobájában duzzogott, amikor Leah rontott be az ajtón. A fájdalom még mindig ott volt az arcán, amit az öccse elvesztése miatt érzett, de felfedeztem még rajta a reményt is. Ahogy meglátott minket megtorpant és a földet kezdte el vizsgálgatni.
- Bocsánat, biztos nem láttok szívesen – mondta és meg akart fordulni, de Carlisle hangja megállította.
- Dehogynem, Leah. Miért jöttél? – kérdezte Carlisle kíváncsian.
- Én csak szeretném, hogyha újra megvizsgálnál. Történt valami, ami… - kezdett bele, de aztán elpirult.
- Értem – mondta Carlisle reménykedve. – Akkor menjünk fel a vizsgálóba – mondta és már el is indult Leah-val felfelé.
Negyed órával később már le is jöttek és mindketten szélesen vigyorogtak. Tehát sikerült. Carlisle meggyógyította Leah-t. Mindenki örömujjongásban tört ki és együtt örült Leah-val. Én pedig csendesen kisurrantam, amíg nem vettek észre. Beletelt néhány percbe, hogy a kriptához érjek, mert végig hamis nyomokat hagytam mindenfelé, hogyha esetleg keresnének. Miután odaértem, gyorsan bementem és leültem Seth és Sonja mellé. Még nem voltak ébren. Elméletileg még durván öt perc és ébredezniük kell, mert ha nem, akkor tényleg elszáll minden reményen abban, hogy helyesen cselekedtem. Nagyon megkönnyebbültem, amikor az idő lejárta után tényleg beindult a szívverésük és lassan mocorogni kezdtek.
- Sikerült – sóhajtottam magam elé, és hatalmas kő esett le a szívemről.
Egy perc múlva Seth kinyitotta a szemét, és döbbenten nézett körbe, azután pedig rám meredt.
- Bella? Mi történt velünk?
|