Péntek van, először legyőzöm Emmettet, azután vadászok…

• Kristen, kezdjük. –röhögött Em.
• Rendben.
• Hajrá édesem! –ordította Rose.
• Bízom benned Kristen. –mosolygott Alice.
• Fogadok Kristenre. –mondta Edward.
• Alice! Rosszul láttad! –méltatlankodott Emmett. –Kristen! Nem használhatod az érzéktompítást, az csalás.
• Emmett az nem csalás, az az ajándéka. –szólt Alice.
• Mindig ezzel jön. –röhögött Edward.
• Mindegy. Akkor az érzéktompítást mellőzöm oké?
• Így jobb. –mosolygott és Rose fütyült.
• Hajrá Emmett.
• Meglesz cicám.

Mosolyogtam és rávetettem magam, ő erősködött egy picit és elugrott alólam. A hátamat célozta (Mivel megkedveltem, egy részletet ki tudtam venni a fejéből. Nem mondta azt, hogy ez tabu.)

Egy fordulattal elhajítottam a kétszer akkora férfit, mint én. És csak röhögtem.

• Húúúúú! Király vagy Kristen! –harsogott Alice.
• Ez túl könnyű volt. Még az érzékeit sem tompítottam el. Unalmas. –duzzogtam.
• Nagyon vicces! –vánszorgott vissza Emmett.  A fejéből kiolvastam, hogy mindjárt nekem esik, ezért félreálltam a megfelelő pillanatban és ő belecsapódott a sziklafalba, amitől mindenkiből kitört röhögés még Rosalieból is.
• Em? – szólt Esme aggodalmasan.
• Vadásszunk. –válaszolt
• Készen állsz Kristen? –kérdezte Carlisle.
• Igen.

Addig futottunk, amíg el nem értünk egy furcsa tisztást. Carlisle először megmutatta egy kisebb antilopon, majd rajtam volt a sor.

Vettem egy mély levegőt  és követtem a legcsábítóbb illatot. Elég sokáig futottam utána és egy nagy medve állt előttem. Rávetettem magam és mikor már kiszáradt, engedtem, hogy visszaessen a földre.

• Hmm. Grizli. Jó választás. –mosolygott Alice
• Kösz. Egész jó volt.
• Próbáld meg újra. –bíztatott Carlisle

Bólintottam és vettem még egy levegőt. Most egy illat sokkal jobb volt, édesebb. Úrrá lett rajtam az ösztön és futottam, a lábam alig érintette a talajt. A levegőt egyenletesen vettem és mélyen beszívtam.

• Kristen ne! –halottam magam mögött Alice hangját. –Láttam!
• Ne! Renesmee! –azt hiszem ez Edward volt, bár nem tudtam annyira figyelni –Nem hagyom!

Tovább követtem az illatot és egy aranyos házhoz vezetett. Vettem még egy levegőt  és benyitottam az ajtón. Nem tudtam elhinni gyorsan pislogtam és választás elé álltam. Fürtös haj csokoládébarna szemek. Mámorító illat.

A kishúgom?

Vagy táplálék?

Megláttam egy alacsony, de nálam még így is magasabb barna hajú  és mézbarna szemű vámpírt.

• Nem hagyom! –mondta –hagyd békén Renesmeet! Menj innen!
• Te… - tértem magamhoz és a térdeimre rogytam. –Sajnálom.
• Ki vagy te?
• Kristen Curtis. – válaszoltam keserűen
• Te vagy Kristen?
• Igen.
• Én Bella Swan vagyok.
• Bella? Edward Bellája?
• Igen.
• Úr isten! Úgy restellem. Sajnálom! Sajnálom! „Bárcsak tudnék több szinonimát arra, hogy sajnálom!” –útálom magamat
• Ez nagydolog Kristen!
• Mi?
• Hogy meg tudtad állni. Miért torpantál meg?
• Mert ő a kishúgom. Hogy került ide?

Halottam magam mögött Edwardot és már Bella mellett is volt, eltakarva a húgomat. Menj onnan! Tudom, hogy hallasz. Nem bántom! Ő a testvérem és szüksége van rám! El az utamból Edward!

• Kristen, ez nem úgy van, ahogyan te gondolod! –mondta Edward, egy szót sem tudtam felfogni.
• Had mutassam meg neki. –mondta a kislány
• Nem biztonságos. – mondta Bella.
• Van annyi önuralma. Nem fogja bántani. –nyugtatta meg Edward.
• Meg akarom neki mutatni mami. –szólt újra a húgom.

Bella felemelte és nagyon lassan elindult vele felém. A kislány türelmetlenül sóhajtott. Mikor elég közelvolt, megragadta a karomat és végigperegtek a szemem előtt az események. Most már minden világos ő Bella és Edward kislánya. Renesmee.

• Sajnálom Renesmee.

Mosolygott rám  és újra megmutatott egy képet.

• A kishúgom pont olyan volt, mint te.

Ismét mutatott egy egész kis történetet.

• Természetesen, de majd egy kicsit később. Mikor már teljesen áttértem a vegetáriánus életformára. Akkor leszek többet veled.

Kérdően Edwardra pillantottunk, aki helyeslően bólintott.