3. Suli?
Az utóbbi időben nagyon jól elvoltam Nessievel. Bár Jacob nem helyeselte, hogy ilyen közel legyek hozzá és ezért sokszor össze is vesztünk. Nem tetszik nekem ez a bevésődés. Annyira akarja Renesmeet és túlságosan védi. Bár a könnyebb összezördüléseken kívül elég jól kijövök Jackkel.
- Kristen! Gyere már! –unszolt Renesmee.
- Most? Tegnap is voltunk már…
- De én szomjas vagyok. Vadásszunk… anyuék csak este jönnek haza…
Az utóbbi időben nagyon jól elvoltam Nessievel. Bár Jacob nem helyeselte, hogy ilyen közel legyek hozzá és ezért sokszor össze is vesztünk. Nem tetszik nekem ez a bevésődés. Annyira akarja Renesmeet és túlságosan védi. Bár a könnyebb összezördüléseken kívül elég jól kijövök Jackkel.
- Kristen! Gyere már! –unszolt Renesmee.
- Most? Tegnap is voltunk már…
- De én szomjas vagyok. Vadásszunk… anyuék csak este jönnek haza…
- Na, jól van. De most nem fogok engedni neked.
- Úgyis jobb vagyok –öltötte ki rám a nyelvét és futni kezdtünk az erdő felé.
Nessie rávetette magát az első vadra és miután végzett vele kiröhögött.
- Látod? Már is vezetek.
- De én nem vagyok szomjas.
Renesmee abbahagyta a kuncogást és komoly arcot vágott. Lassan felém ballagott és megfogta a kezemet, majd mutatott egy képet. Az elviselhetetlen szomjról, medvékről. Elengedett és rám mosolygott.
- Na? –érdeklődött izgatottan.
- Vadásszunk.
Azzal nekivágtunk a versenynek. Természetesen hagytam, hogy győzzön, majd elkezdte dúdolgatni a kedvenc zenéjét és betette a fülébe az mp3 lejátszójának a fülhallgatóját. Ezt még karácsonykor kapta Edwardtól.
Kész voltam iskolába menni. Emmett azt mondta, hogy unalmas, de nekem ez egy teljesen új dolog… régen nem volt pénzünk a taníttatásomra, ezért otthon azzal foglaltam el magam. Mikor átalakultam, az alvás nem létezett… e miatt sokkal több időm volt rá. Ma van a gimnázium második félévének hatodik napja. Remélem jó lesz…
- Készen állsz? –kérdezte Bella.
- Egyedül kissé nehéz lesz. Kár hogy ti már kimaradtatok… - mondtam félénken.
- Hát, lehet, hogy egy kicsit kerülni fognak, ez ösztönös. De hidd el, ha kedves leszel, befogadnak.
- Neked nehéz volt emberként?
- Részben igen. Nagyon sokan kedvesek voltak hozzám és be is fogadtak, de nem találtam meg a helyemet. Kellett hozzá egy kis idő…
Mikor leparkoltam Emmett kocsijával a sulinál (azért az övével, mert ez tetszett a legjobban, imádom a nagy kocsikat) kissé megtorpantam. Ez nem lesz könnyű. Lassan megtaláltam a biológia óra helyszínét és arra a padra ültem le, ahol még bár halványan, bár érezni lehetett Ed illatát, majd megéreztem foltokban egy emberi illatot, amitől összefutott a nyál a számban. De ez a lány már régen nem járt erre, de nagyon erőteljes ez az illat. A tanár gyorsan megkért, hogy mutatkozzak be.
- Kristen Curtis vagyok, 17 éves, most költöztem ide. Nagyon örülök a találkozásnak. –próbáltam minél elbűvölőbb hangot megütni. Azt hiszem bevált. A tanár úr nagyon kedvesnek tűnt ezért picit szimpatizáltam vele és el tudtam csípni egy darabot a fejéből, többé már nem szimpatikus.
„ Ez a lány olyan csinos, mi lenne ha… az nem számít, hogy fiatal…” Erről ennyit, többet nem leszek vele elragadóan kedves.
A nap elég lassan telt, mert az emberek már alapból elkerültek. Útálom et az ösztönös reakciót. Pedig most nem is vagyok veszélyes… Nem annyira.
Mikor beléptem az ebédlőbe, elég őrjítő volt, hogy mindenki keresztülnézett rajtam, úgy döntöttem, hogy enni fogok, csak hogy lássák, hogy nem vagyok veszélyes… annyira. Kiválasztottam magamnak a legkevésbé undorítóbb ételt és kifizettem, vettem mellé egy kólát is. Az nem olyan vészes, már ittam. Bár ara rossz volt gondolni, hogy miként kell majd visszaöklendeznem. De talán megéri. Leültem egy középen lévő asztalhoz és vártam. Gyorsan beleharaptam a nyúlós undorító ételbe és nagy nehezen lecsúsztattam a torkomon.
- Szia, kislány! Csatlakozhatnék? –kérdezte mögöttem egy hang. Megfordultam és mosolyogtam, véletlenül megcsillant a borotvaéles hófehér fogam és gyorsan becsuktam a számat.
- Igen. –feleltem gyorsan.
- Chad Stewart vagyok. Te pedig Kristen Curtis ugye?
- Igen.
Lehuppant a mellettem lévő székre és gyorsan végignéztem rajta észrevehetetlenül. Barna haj, zöldeskék szemek és elég magas. Pompás, most még kisebbnek érzem magam.
- Hogy tudod azt megenni? –kérdezte a kezemben lévő ételre pillantva. –Itt az a legszörnyűbb kaja. Ha hamburgert akarsz enni, többet ne vegyél itt, mert meg fogod utálni. Itt borzalmas.
- Ezt megjegyzem. –feleltem és gyorsan visszatettem a tányéromra.
- Mi hozott téged Forksba?
Hát, nem akartam több embert ölni, mert tudod, én vámpír vagyok, és akármikor könnyedén tudnék veled is végezni. De áttértem az állati vérre. –akartam mondani neki.
- Nem tudom… a családomat jöttem meglátogatni és itt ragadtam. –mosolyogtam, nem olyan nagy hazugság.
- Melyik család?
- Cullen.
- Oh… te a Cullen családhoz tartozol? –picit rémültnek látszott, majd összeszedte magát. –Akkor nem csoda, hogy ilyen gyönyörű vagy –mosolygott.
Ha tudnék, akkor biztos elpirultam volna.
- Sziasztok. –halottam egy bizonytalan hangot. Chad az égnek emelte a tekintetés és vett egy mély levegőt, majd az alacsony szőke hajú lányra pillantott.
- Szia. – válaszolta unottan. Nem bírtam ki, hogy ne nézzek bele a fejébe. „ Már megint Mona. Három éve nem tudom levakarni magamról… miért csinálja ezt?”
- Szia Mona. – Hupsz. Nem szabadna tudnom a nevét.
- Honnan tudod a nevem? –kérdezte feltűnő szarkazmussal. Utálom ezt a lányt. Legszívesebben nekivágnám a falnak. Élvezném, ahogyan darabokra törnek a csontjai, ahogyan sikítoznának érte és én elrohannék Chaddel.
- Halottam, hogy mások is mondták neked. –ez részben igaz.
- Chad… jönnél velem a bálra? –kérdezte Mona. Muszáj volt megint a fejébe néznem. „ Na, ne… éppen el akartam hívni Kristent. Jaj, Mona… az agyamra mész. Most mit mondjak?” Cselekednem kellett.
- Milyen bál? –vágtam gyorsan közbe és Mona fortyogott magában.
- Szombaton lesz egy kampány buli és a többiek kitalálták, hogy inkább legyen bál formája… ezért amolyan előkelő szerű… - mondta Chad. ITT AZ ALKALOM! KÉRDEZD MEG! CHAD! MEG KELL TENNED! –akarnál velem jönni? – Mona gondolatait nem hagyhattam ki. „MI? Mit képzel magáról ez a Krisztina vagy ki…”
- Kristen vagyok. –javítottam ki automatikusan. FRANCBA! Mekkora hülye vagyok. Hosszú percek teltek el és Mona elrohant.
- Na? –sürgetett Chad.
- Persze… szívesen elmegyek veled.
Chad mosolygott és elkísért a kocsimig. Mikor beszálltam intett egyet és elindult a sajátja felé.
- Mit jelentsen ez Chad Stewart? –förmedt rá Mona és a fejemet oda kaptam.
- Mi?
- Hogy vele mész azzal a…
- Mona! Elég volt ebből! Már vagy százszor visszautasítottalak és próbáltam udvarias lenni. De nem fogtad fel! SOHA! Nem volt más választásom! –csak emiatt kért meg engem? Muszáj volt megint turkálnom a fejében. „ És mert tetszik nekem Kristen” tette hozzá magában. Ennyi éppen elég volt nekem. Egy széles mosollyal elindultam a Cullen ház irányába.
|