Már két hónapja laktunk Swidonban. Tetszett ez a város, bár nem nagyon érintkeztem az emberekkel. Volt egy fajta hangulata, bár Forsksot nem múlta felül. Az a város örökké különleges lesz a számomra. A ház belülről is gyönyörű  volt, Esme rendezte be. A nappali fala lágy citromságra, a szőnyeg fehér, alatta laminált parketta. Az összhang tökéletes volt. Az Edwarddal közös szobánk nagyobb volt mint Forksban, A CD állvány a jobb oldali falon volt, bal oldalon egy nagy tévé, és a legszembetűnőbb a francia ágy volt, a szoba közepén. Egy erkély nyílt a szobából, melyből a kilátás szemkápráztató volt. Alice segített Esme - nek a tervezésben, - valószínűleg mikor én még nem is éltem – ami azzal járt, hogy a szobánkból nyíló ajtó egy gardróbba vezetett, ami nagyobb volt mint maga a szoba. Emberként eltévedtem volna a sok ruha közt, és mentő csapatot kellett volna indítani, nehogy éhen haljak. Edward megtalálta a saját ruháit szag alapján, és nekem is segített találni farmert és pólót, amire Alice rendszeresen elhúzta a száját. Az erkélyen álltam Edwarddal, szakadt az eső, de ez egyikünket sem zavart. Sokat gondoltam az emberi emlékeimre. Három emlékre nagyon tisztán emlékszem. Az első: amikor meg láttam Edwardot az ebédlőben. A második: Jacob, amikor önzetlenül segített nekem felállni, vissza rángatott az életbe, mikor a legnagyobb szükségem volt rá. A harmadik: egy mondat, melyet soha nem fogok elfelejteni. Olyan lesz, mintha nem is léteztem volna. Ez a mondat volt a vég akkori életemben. De most már itt van nekem Edward, és vele együtt az örökké tartó boldogság, és szerelem. Jacobot sajnáltam otthagyni Forksban. Ő sokkal többet érdemelne, önző módon ki használtam, pedig ő őszintén szeretett engem. Nem tudtam viszonozni az érzéseit, de ő hallotta a szívem utolsó dobbanását is, csak akkor ment el, mikor teljesen halhatatlan lettem. Ha valaki, ő meg érdemelné azt amit most én kapok meg. Boldogságot, és szerelmet. Kicsit rosszabb lett a kedvem ettől a gondolattól, és ezt Edward is észrevette.

• Mi a baj? – kérdezte aggódó hangon
• Semmi – válaszoltam, de nem néztem a szemébe
• Bella, látom hogy van valami – emelte fel a fejem, hogy a szemébe nézzek
• Csak eszembe jutott Jacob – mondtam halkan. A neve hallatán Edward szeme  elsötétült.
• Tudod hogy mennyit jelent nekem – még mindig halkan beszéltem
• Nem értem, hogy miért – válaszolta, a hangja gyűlölettel teli. Nem mondtam neki, hogy miért jelent nekem sokat. Tényleg itt lenne az ideje
• Kíváncsi vagy rá? – kérdeztem
• Igen
• Rendben. De ígérd meg, hogy nem fogod magadat hibáztatni – mondtam, és most nekem kellett az álla alá nyúlnom hogy rám nézzen
• Ígéred? – kérdeztem
• Igen – válaszolt

Elkezdtem befelé húzni az erkélyről, és lehúztam őt az ágyra. Semmit nem tudott az akkori állapotomról, mindent elkellett neki mondanom.

• Szóval – kezdtem bele – amikor te elmentél, én azt hittem hogy nem szeretsz. Az első négy hónapban eléggé rosszul voltam. Aztán egyszer elmentem Jakehez, és jól éreztem magam vele. Éreztem egy kis jó kedvet, bár korán sem volt az boldogság. Csak  elviselhetőbb volt vele lenni, mint egyedül. Aztán ki
  
• Aztán kiderült, hogy Jacob szerelmes belém, de én nem tudtam őt úgy szeretni. De ő akkor is kitartott mellettem, mert tudta hogy szükségem van rá. – próbáltam eltérni a részletektől, nem akartam fájdalmat okozni Edwardnak.

Először csak nézett rám, és a szemében így is fájdalmat láttam. Majd a tenyerébe temette az arcát.

• Edward, semmi baj. Mondtam hogy ne hibáztasd magad – rázogattam a vállát
• Mit tettem veled? – kérdezte, inkább csak magától
• Edward Cullen. Megmondtam hogy ne gyötörd magad. Ami volt el múlt, együtt vagyunk, boldogok vagyunk. Örökké. – mondtam miközben újra az álla alá nyúltam, és magam felé fordítottam az arcát.

Rám nézett, a szemembe. A szeme aranybarna. Megcsókoltam, és mire eléggé beindultunk volna Alice lépett be az ajtón kopogás nélkül.

• Khm, bocsi, majd később benézek – mondta, és a hangjáról ítélve eléggé zavarban volt.
• Semmi gond, gyere csak – mondta Edward befelé intve a karjával
• Öhm, csak azt akartam kérdezni, hogy mikor akartok menni vadászni. Bellára biztosan ráférne, és már én is szomjas vagyok.
• Tőlem ma este is el mehetünk. Ki jön még? – kérdeztem kedvenc húgomra nézve
• Másról nem tudok. Úgy néz ki ketten megyünk – mondta Alice egy nagy mosoly kíséretében.
• Renben, akkor ma este? – kérdeztem, és én is meglepődtem az izgatottságomon.
• Oké – mondta, az ajtóból még ránk sandított, majd kitáncolt a szobából.
• Mit fogsz csinálni nélkülem? – kérdeztem Edwardtól játékosan.
• Hát nem tudom, talán Emmettel elmegyünk kocsmázni – mondta nevetve, mire én is kacagni kezdtem.

Együtt nevettünk, mire Alice újra bejött, és érdeklődve nézett ránk. Tényleg elég hülyén nézhettünk ki ahogyan egymás szemébe nézve nevetünk.

• Mi ez a hirtelen jókedv? – kérdezte
• Csak pont arról beszéltünk, hogy ha ti  elmentek vadászni, mi Emmel kocsmázunk egyet – mondta Edward, és Alice is  elmosolyogta magát.
• Mikor akarsz indulni? – néztem Alice- ra
• Nekem mindegy, amint besötétedett indulhatunk szerintem. – mondta
• Oké, akkor még egy óra körülbelül?! – ajánlottam inkább mint kérdeztem
• Rendben  - mondta és kilépett a nyitott ajtón, majd becsukta maga után.

Látszólag Edwardról eltűnt a Jacob miatti rossz kedv. Elkezdtem kifelé húzni, vissza az erkélyre. Életem szerelme a karjaiban tartott, és minden rossz kedv, emlék, és gondolatot elmulasztott a tudat, hogy az örökkévalóságig kísér engem életem útján az, akit a legjobban szeretek.