Egy hétig nem voltam iskolában, el kell mennem, ma elmegyek. Beültem a kocsimba és elhajtottam az iskola felé, tíz perc tétovázás után kitártam az autó ajtaját és kiszálltam.

• Szia, Krista! - halottam magam mögött egy fellengzős hangot. Megfordultam és Mona állt előttem.
• Kristen vagyok! –javítottam ki ismét. –Mit akarsz tőlem?
• Hát… csak a tudtodra adni, hogy Chad az enyém. Egy hétig nem voltál itt. Megkaparintottam. Szállj le rólunk.

Ledöbbentem és nem tudtam megszólalni. Chad. Ezt hogy tehette? De, igaza van. Otthagytam. Majdnem megöltem. Gondolom látott elrohanni is. Olyan düh volt bennem, mint még soha. Nem tudtam, hogy miért, de kész lettem volna megölni Chadet. De ez az én hibám. Nem léptem időbe. Most elszúrtam mindent. A mellkasom szorított, és ha tudnék már sírtam volna. Miét nem jöttem suliba? Én hülye. Ó… én… nem lehet igaz… ott volt a lehetőség és elszalasztottam. Bementem az első órámra. Biológia. Idegesen levágtam az asztalra a könyvem és leültem a székbe. A percek, amíg a tanárt vártam éveknek tűntek. Nagy nehezen bejött a terembe és letette a naplót az asztalra. meglátott engem és mosolygott. Undorító. „Itt van… talán van esélyem… a szertár, nem a…” oké-oké ez durva inkább kiszálltam a gondolataiból. Egyre dühösebb lettem és Chad járt a fejemben. Miért pont Mona? Őt le akarta koptatni. Ne! Én… szeretem őt. Az órák alig teltek el, mikor beléptem az ebédlőbe, nem láttam Chadet. Vettem egy kólát és leültem egy üres asztalhoz. A mellkasom egyre jobban szorított és a torkom is összeszűkült. Már önbizalmam sem volt. Hiába vagyok egy vámpír. Zsigerből taszítok mindenkit. Bárcsak ember lehetnék. Újra. Chad…

• Szia –halottam egy hangot és hátranéztem. Egy alacsony szőke hajú lány ált előttem. –Marie vagyok. Te Kristen ugye?
• Igen. –mondtam keservesen.
• Csatlakozhatnék? –kérdezte, meg sem várta a válaszom és lehuppant egy székre. –Most jöttem ide.

Csak bólintottam. Nem akartam levegőt venni, mert a nagy gombócok a torkomban megakadályozták.

• Jól vagy? –nézett rám csodálkozva –furcsán nézel ki. –rázta meg a fejét. –Ahhoz képest, hogy vámpír vagy. –suttogta.

Vennem kellett egy kevés levegőt, hogy válaszolni tudjak. Honnan tudja? Ő is látott? Mikor beszívtam a beszédhez szükséges mennyiséget fintorogtam. Olyan erős durva és szörnyű szaga van. Mint Jacobnak. Ő… ő is alakváltó?

• Te alakváltó vagy?- vágtam rá.
• Igen. Kiskoromban vitt el innen édesanyám és most kerestem meg azt a helyet ahonnan származom. De nem akartam a rezervátumi iskolába járni. Inkább ide jöttem. Gondolom az illatom miatt fintorogtál. Az igazat megvallva tiéd nagyon édes. Az én érzékeimnek szörnyű, de megszoktam. Az édesanyám vámpír. Az édesapám alakváltó. Öt vámpírral és egy igazi vérfarkassal nőttem fel. – azért nem viszi túlzásba. Még a fejébe sem kell néznem. Mindent elmond.
• És miért pont hozzám jöttél ide? –ha próbáltam volna sem tudtam volna bunkóbb lenni. –Bocs nem akartam… csak… ez a nap… ma nem megy.
• Értem… majd holnap dumálunk. Szia, Kristen. –megint nem várt a válaszomra, csak mosolyogva elsétált.

Milyen furcsa lány. Chad…  hol van? Miért nem jön ide? Mona! Gyűlölöm azt a csajt. Legszívesebben eltompítanám az érzékeit és kivágnám az erdőbe szétszaggatni és elégetni, mintha egy vámpír lenne…  Gyűlölöm!

• Szia Kristen! –halottam egy bizonytalan hangot mögöttem.

Megfordultam és ledöbbentem.

• Chad? Hello.
• El kell mondanom valamit.
• Tudom…
• Tudod?
• Igen. Tudok Monáról.
• Mi?
• Elmondta nekem reggel.
• Mit?
• Hát mit?! –dühöngtem. –Hogy jársz vele!
• Monával? Te megőrültél? Téged szeretlek! Kristen…- hazudott? Mona… a gondolatait is néznem kellett volna.
• Sajnálom Chad…
• Mást akartam mondani… láttalak. Eszméletlenül gyors vagy és gyönyörű és… hideg. Halottam pár legendát és… ne haragudj rám de… azt hiszem, tudom mi vagy…

Mi??? Ennyire jól tud következtetni? Ne! Utálni fog. De… ide, mert jönni hozzám. Ezt nem értem.

• vámpír vagy? –nézett rám félénken.

Csak bólintottam és reméltem, hogy nem menekül el.

• Lennél a barátnőm? –egyre magabiztosabb lett és csak a szemében tükröződött némi félelem.
• Igen.

Elindultunk az erdő irányába, de nem szólaltunk meg, nem figyeltem a gondolatait, csak „normál” módon viselkedtem. Féltem, hogy bármikor túl sok lesz neki ez az egész és akkor mindennek vége.

• Miért nem mondtad el? –kérdezte mikor már az erdő mélyén jártunk.
• Mi? Milyen lett volna, hogy eléd állok és bocs, de vámpír vagyok, és majdnem megöltelek és nyomorultul beléd esetem?
• Oh… így más. De nem számít. Szeretlek Kristen. –mondta lágyan és megfogta a jéghideg kezem, majd átöleltem, visszafojtva a lélegzetem. –sajnálom. –mondta miközben visszahúzódott. –Nem akarom megnehezíteni a dolgod. –biggyesztette le a száját. –Inkább… felejts el - és sarkon fordult.

Mi? De szeretem…  és igaza van. Nem tudnám megadni neki azt, ami kijár. Egy percig tétováztam, majd egy elhatározásra jutottam. Viszlát, reménytelen álmok. Ha eléggé szeretem, nem ölöm meg. Utána futottam és elé álltam.

• Tegyünk rá egy próbát. - mondtam és ő mosolygott, majd jégideg ajkaim az övére tapasztottam.

Persze lábujjhegyen kellett megtennem, mert nagyon magas. És könnyű  volt. Csak a szenvedély hajtott. A szerelem. Úgy tett, mintha nem lenne más alkalom, szorosan átkarolt és vadul csókolt. Az ő forró ajka összeforrt az én jéghideg ajkaimmal. Úgy éreztem, mintha a szívem újra dobogna és nem állt volna le az idők végezetéig. A rideg testemben melegséget lett úrrá. Én is átöleltem és viszonoztam a vad szenvedélyt. Mintha nem lenne holnap, mintha egy perccel később megszűnne a világ. Bár az én világom speciel kettőnkig jutott el. Másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy ő csókol. És én boldog vagyok. Évek óta először őszintén… vámpír létemre beleremegtem az izgalomba. Ilyen még sosem történt meg velem. Hosszú percekig csak ő és én, majd egy reccsenést halottunk és a pillanat megszakadt. A csöppvilágom ismét tágulni kezdett és kerestem a hang forrását, miközben a szoros ölelést nem hagytuk abba. Mona állt az egyik fánál és fortyogott magában.

• Krisztina! –üvöltött.
• Kristen… - javította ki Chad.
• Hidegen hagy… Krisztina… - kiszakadtam Chad öleléséből és dühösen lépkedtem Mona felé…
• A nevem Kristen jegyezd meg! És egy hazug… - elfojtottam mielőtt kárt tettem volna benne.
• Elvetted tőlem Chadet.
• Chad döntött így. Tudod, létezik egy érdekes dolog a földön: Szabad akarat! –üvöltöttem.
• Jaj, Krisztina…
• Kristen vagyok Mona! Elegem van belőled! –már lendítettem felé a kezem, de Chad megragadta.
• Ne légy miatta mérges. Szeretlek Kristen.
• Ghgh –fortyogott Mona és elrohant.
• Sajnálom Chad… nem akartam. Én…
• Nem csináltál semmit… - mondta és átölelt. - Szeretlek… - belenéztem a barna szemeibe és boldogságot láttam a gyenge félelem eltűnt.

A két meleg kezébe vette az arcom és egyre közelebb hajolt, nyújtotta a pillanatot, majd az ajkunk ismét egybeforrt. 

Mikor beléptem a szobámba egy pohár teával, Chad mosolygott rám.

• Mondtam, hogy nem vagyok szomjas. –rázta meg a fejét.
• De leszel –mosolyogtam és az íróasztalra tettem.
• Butus… - mosolygott, majd felállt az ágyamról, és felém lépkedett. Becsuktam magam mögött az ajtót és átölelt.

„Nem azzal foglalkozok, mikor veled vagyok, hogy kioltsam a szomjam.” néztem a fejébe és kuncogtam.

• Mi az? - nézett rám.
• Valamit el kell mondanom… - egy percig gondolkodott, majd bólintott egy kis félelemmel a szemében. –Ugye… én vámpír vagyok… és Edward is és ő gondolatolvasó… Bellának van pajzsa… Alice jövőbe lát… Jasper érzelmeket befolyásol. Renesmee képeket mutat…
• Igen…
• Én… - mosolyogtam. –felérek két vámpír erejével és érzékeket tompítok.
• Ezt eddig is tudtam.
• De egy dolgot eltitkoltam… gondolatolvasó vagyok…
• Mi?
• Bocs… el kellett volna ezt is mondanom.
• Szóval… mindig hallottál.
• Nem… csak ha akartam… de az utóbbi időben alig néztem a fejedbe. Túlságosan le tudsz kötni. –mosolyogtam. –Bocs- hajtottam le a fejem.

Megfogta az állam és a fejem felfelé húzta, majd megcsókolt, de… most gyengéden.

• Már nem számít. –mondta mosolyogva és ismét megcsókolt, viszont most óriási szenvedéllyel. Ahhoz képest, hogy ember… óriási szerelmet tud elviselni… és ennek örülök… szeretem őt…
• Szeretlek Chad. –suttogtam.
• Én is téged Kristen… - és átkarolt, úgy, mint az erdőben, majd az ajkai az enyémen voltak és vadul csókolt, vadabban, mint valaha. Viszonoztam és ezt egy szenvedéllyel teli éjszaka követte.

Egész hajnalban Chad gondolatait figyeltem, miközben aludt. Mellette feküdtem és vártam, hogy felkeljen. Mikor kinyitotta a szemét mosolygott rám.

• Jó reggelt Kristen… - mondta, majd megcsókolt.

Mikor felállt, hogy felöltözzön, szörnyen éreztem magam, mert megláttam, egy hatalmas mély vágást az oldalán. Ez én voltam…  Ránéztem az ágyra és egy kissé véres volt. Annyira elmerültem, hogy nem éreztem meg az illatát. Soha többet… nem lesz ilyen…

• Chad? Szólok Carlisle-nak. Lekezeli a sebed.
• Milyen sebet?
• Nézd meg az oldalad Chad… úgy sajnálom… nem akartam…
• Oh… - tanulmányozta az oldalán lévő, hosszú egyenes vonalat és mosolyogni kezdett. –nem számít Kristen.
• Mi?!

Csendben voltunk egész végig, Carlisle bekötötte és elhatároztam, hogy többet nem fekszem le vele. Soha. Mikor Chaddel lementem a konyhába, hogy reggelizzen, Emmett elénk állt és egy kaján vigyor volt a képén.

• Szado’ mi? –röhögött.
• Te érzéketlen tuskó! –üvöltöttem és levágtam a lépcsőről, de a járólap bánta.
• Kristen! Emmett! –szólt Esme.
• Sajnálom, majd Emmett helyre hozza. –mondtam és Chaddel bementünk a konyhába.