Edward egy hónapja ismét mellettem áll... végre újra velem van! De az események furcsán felgyorsultak! Jacob... folyton biztonságban akar tudni... pedig Edward karjai elég erősek ahhoz, hogy megvédjen... De nem akar mellőlem elszakadni. Oly' boldog vagyok, és egyben oly' dühös és szétesett... Nem értem! Az egyik pillanatban ordítok a szerelmemmel, a másikban pedig csókokkal árasztom el... Mármint, egy bizonyos határig... Amit már kissé megnöveltünk.

- Szia, Bella! - halottam Jacobot. Hátranéztem, és a látvány… mosolygásra késztetett. Félhosszú haja az arcába lógott, és egy megtépázott rövidnadrág volt rajta csupán. A mosolya széles volt, mind általában... hófehér fogai merőben elütöttek a rozsdavörös bőrétől.

- Hello, Jacob! - mosolyogtam.

Fél órája hagyott csak itt, de szinte már el is felejtettem mennyire szeretem. A legjobb barátom... úgy tűnik nekem vagy vámpír, vagy vérfarkas haverjaim vannak. Ez erősen rám vall.

- Sajnálom, farkas alakban jöttem, tudod, így gyorsabb vagyok! Szóval nem tudok magammal vonszolni egy egész öltözéket. - mosolygott szélesen, ki gondolná, hogy más...

- Már megszoktam. - néztem a mély szemeibe és valami késztetés lett rajtam úrrá... közelebb léptem és közelebb és közelebb.

- Jól vagy? - nézett a homályos tekintetembe... sápadt voltam, beesett szemekkel... nem csoda, hogy meglepődött... alig aludtam.

- Persze... - vágtam rá és átöleltem... rögtön meg is bántam, mert megcsókolta a hajam és én hátrahőköltem, mikor úgy véltem, hogy elég messze mentem tőle megálltam és csak bámultam rá. Szörnyen keserű szemekkel tekintett rám, a mosoly ráfagyott az arcára, és elhalványult, majd teljesen eltűnt.

- El kell mondanom valamit Bella... - nézett rám.

Bólintottam és lélekben felkészültem a mondanivalójára... kétségbeesetten törtem meg, a már öt perce tartó kínos csendet.