(Sonja szemszöge) 

Már egy hete boldogan éldegélünk a Bella által kialakított új életünkben. A szomszédok nagyon kedvesek és egészen jól összebarátkoztunk velünk. Igaz, hogy az igazság nagy részét el kellett hallgatnunk előlünk, de ezt ők természetesen nem tudják. Biztosan nem néznek épeszűnek, ha elmesélnénk nekik, hogy alakváltók vagyunk, én sassá, Seth pedig farkassá tud változni és vámpírokat ölünk. Ja és persze ennek ellenére a legjobb barátaink vámpírok. Egy telefon kéne csak és már vitetnének is bennünket a diliházba. Seth talált magának munkát egy autószerelő műhelyben. Na nem mintha szükségünk lenne pénzre, mert Bella erről is gondoskodott, de a látszat kedvéért úgy döntött, hogy jobb ha dolgozik. Megjegyzem, hogy nagyon is élvezi a munkát, amit kapott. Imádja az autókat és így minden nap a közelükben lehet. Én a távollétében itthon tevékenykedem. Egy kicsit átalakítottuk a házat. Nem azért mert nem tetszett, hanem mert így sokkal inkább lett egy kicsit indiános, otthonosabb. Csak néhány álomhozó és kézimunka és máris úgy érzem magam, mintha a Black Eagle törzsi házunkban lennék és Seth is azt mondta, hogy olyan, mint La Push. Úgyhogy mindkettőnknek tetszenek ezek a kis átalakítások. Elgondolkoztam rajta, hogy nekem is dolgoznom kéne, de Seth hallani sem akar róla. Azt szeretné, hogy pihenjek és boldog legyek. Eszményi egy vőlegény. Az esküvőnket majd akkor szeretnénk megtartani, hogyha újra a barátaink körében lehetünk, addig várunk. Remélem, hogy egyszer eljön a napja, de végül is akár egy örökkévalóság áll a rendelkezésünkre, mivel megegyeztünk, hogy egészen addig, ameddig nem oldódik meg a helyzet és nem mehetünk vissza, biztosan nem hagyunk fel az átváltozással és fiatalok maradunk, hogy úgy találkozzunk majd újra, ahogy emlékeznek ránk. Már éppen elkészültem az ennivalóval és meg is terítettem, amikor Seth végre megérkezett. Különleges estét terveztem mára, hiszen nem tudom, hogy mennyire emlékszik, de ezen a napon találkoztunk először. Igaz, hogy ez az évforduló akár rossz emlék is lehetne a számára, mert elég csúnya balesete volt, de mégis mindig azt mondta nekem, hogy csak szép emlékei vannak arról a balesetről, és azokat az emlékeket csakis nekem köszönheti.

• Szia – köszönt vidáman, majd rögtön elszaladt a szobánkba, hogy letusoljon és átöltözzön.
• Szia – kiáltottam utána, majd folytattam az előkészületeket.

Néhány perc múlva már teljesen előkészülve ültem a megterített asztal mellett és alig vártam, hogy kedvesem csatlakozzon hozzám. Nem is váratott magára sokáig. Nem telt bele öt perc és már lent is volt. Odalépett hozzám és megcsókolt, majd leült mellém.

• Milyen napod volt? – kérdeztem mosolyogva.
• Hihetetlen, képzeld ma volt nálunk egy 745-ös BMW, fekete, sötétített üvegekkel. Gyönyörű volt és megengedték, hogy én végezzem a szervizét – lelkendezett. Hiába az autó imádat olyan férfi dolog és legtöbbször azt sem tudtam, hogy miről beszél, de annyira lelkes volt, hogy egyáltalán nem untatott, inkább boldogan hallgattam a történeteit. – Na és neked, milyen napod volt? – kérdezte aztán.
• Fantasztikus. Elmentem bevásárolni, úgyhogy megint egy hétig jól el leszünk anélkül, hogy egyáltalán túlságosan ki kellene mozdulnom. Egy kicsit beszélgettem Judith-tal a szomszédban, egyébként semmi különös nem történt.
• Unatkozol. Igaz? – kérdezte hirtelen.
• Nem – vágtam rá azonnal, a kelleténél talán gyorsabban is.
• Sajnálom, Szerelmem, de nem örülnék neki, hogyha dolgoznál – mondta Seth bűntudatosan.
• Nem erről van szó. Én csak… - kezdtem bele, de láttam rajta, hogy tudja mi a bajom.
• Nem változtál át, amióta itt vagyunk és hiányzik – fejezte be helyettem a mondatot, úgyhogy csak bólintottam.
• Tudom, nekem is hiányzik már az átváltozás, de itt túl feltűnő lenne. Viszont nem olyan messze van egy egészen elhanyagolt erdő. Elmehetünk oda egyik nap, a legjobb a szombat lenne és akkor akár egész nap is repülhetsz, Kedvesem. Én pedig majd követlek a földről. Pénteken kapok egy szolgálati autót és azzal már szabadon mozoghatunk majd. Rendben? – kérdezte gyengéden.
• Igen, rendben – mosolyodtam el és már alig vártam a szombatot.
• Akkor jó – mosolyodott el ő is.
• Éhes vagy? – kérdeztem csillogó szemekkel. Imádtam nézni, ahogy jóízűen elpusztít mindent, amit főzök.
• Mint a farkas – kuncogott és szedni kezdted.

Vidáman beszélgettünk evés közben. Majd miután mindketten jól laktunk úgy döntöttem, hogy itt az ideje az ajándéknak. Izgatottan léptem a fiókhoz, ahol eddig rejtegettem a meglepetést, majd gyorsan előhúztam és Seth-hez léptem. Izgatottan figyeltem, ahogy kinyitja a dobozt. Nagyon ideges voltam, hogy nem tartja-e túl gyerekesnek ezt az ajándékot. Legnagyobb örömömre, amikor meglátta szélesen elmosolyodott, majd megcsókolt.

• Ez gyönyörű – mosolygott rám, miután elváltunk és feltette a szívecske egyik felét a nyakába, amin egy apró sas volt. Majd az én nyakamba akasztotta a másik felét, ami pedig természetesen egy kis farkast ábrázolt.
• Örülök, hogy tetszik – lelkesedtem, majd ő rántott elő egy kis dobozt az inge zsebéből. Elvettem és kinyitottam. Egy igazi színes bőrökből fonott karkötő volt benne. Egyszerűen tökéletes volt és látszott rajta, hogy kézzel készített. – Ezt te csináltad? – kérdeztem meghatottan.
• Igen, reméltem, hogy tetszeni fog – mosolygott rám, majd felkötözte a csuklómra a kis ékszert.

A nyakába vetettem magam és szenvedélyesen csókolni kezdtem. Amióta itt vagyunk nem voltunk együtt és már nagyon hiányzott. Seth mindig azt mondta, hogy nem akar lerohanni, amikor nem érzem jól magam. Mindig attól rettegett, hogy még mindig Bella mérgének az utóhatása alatt állok, mert néha nagyon korán elfáradtam, vagy elaludtam, és néhányszor émelyegtem is. Hiába próbáltam meggyőzni, hogy jól vagyok, inkább mindig csak magához ölelt és addig simogatott, ameddig el nem aludtam. Reméltem, hogy most nem akarja abba hagyni, mert én nagyon vágytam rá és éreztem, hogy ő is. Legnagyobb örömömre hirtelen a karjaiba kapott és a szobánk felé száguldott velem. Amikor odaértünk óvatosan lefektetett az ágyra, és elkezdte kigombolni a blúzomat, a felszabadult bőrfelületre, pedig azonnal csókokat hintett. Teljesen elernyedtem és csak élveztem Seth kényeztetését, ez már nagyon hiányzott. Kéjesen sóhajtottam, amikor Seth hirtelen megállt és majd fölém hajolt.

• Biztos, hogy teljesen jól érzed magad? – kérdezte aggodalmasan.
• Seth, nem vagyok porcelánból, hogyha rosszul lennék, akkor szólnék neked. Most ne beszélgessünk – mondtam határozottan. Majd magamra rántottam.
• Oké – mosolygott bele a csókunkba. – Csak biztos akartam lenni benne – mondta és újra az ajkaimra tapadt.

Hála az égnek, nem kellett tovább bíztatnom. A következő percben már a nadrágom is a padlón végezte, így már csak egy szál fehérneműben feküdtem az ágyon. Seth is gyorsan lekapkodott magáról mindent a boxeralsót kivéve. Minden csókja olyan édes volt, mint a méz. Ha lehetséges még annál is gyengédebben bánt velem, mint az első alkalommal. A szeretkezésünk minden pillanata olyan volt, mintha lebegnék. Nem tudtam uralkodni magamon és a nevét kezdtem sikoltozni. Először ijedten nézett rám, de amikor látta, hogy nincs semmi baj, éppen csak már önkívületi állapotba repített, elégedetten elmosolyodott. A csúcsponton felsikoltottam és Seth is felkiáltott, majd fáradtan hanyatlottunk vissza a párnákra. Hihetetlen volt. Eddig is elképesztő érzések söpörtek végig rajtam a szeretkezéseink alatt, de ez a mostani alkalom valahogy még intenzívebb volt. Vagy az is lehet, hogy csak már nagyon kívántam Seth-et, aki kitartóan ellenállt nekem az én érdekemben.

• Szeretlek – mormoltam a mellkasába, miközben szorosan hozzá bújtam.
• Én is szeretlek – válaszolta és megpuszilta a fejem búbját.

Így feküdtünk már egy jó ideje, amikor Seth cirógatni kezdte a hátamat, mire megint elálmosodtam. Jaj, ne! Nem aludhatok el már megint. Így is aggódik, amiért állandóan alszom, ha most is elalszom, akkor megint aggodalmaskodni fog, hogy még nem vagyok jól. Gyorsan felpattantam és az egyik pokrócot magam köré tekertem.

• Mi a baj? – nézett rám döbbenten. – Rosszul vagy?
• Nem, én csak… - Na. most mi a fenét mondjak? – le szeretnék zuhanyozni – mondtam mosolyogva. – Tudod, a főzéstől a hajam tiszta olaj szagú lett, és nem akarom, hogy így maradjon.
• Szerintem semmi baj nincs az illatoddal – mondta őszintén. – De ha így gondolod, akkor csak nyugodtan – húzta fel a szemöldökét.

Láttam, hogy nem hisz nekem száz százalékig, de reméltem, hogy el tudom oszlatni a kételyeit. Gyorsan odahajoltam hozzá és csókot leheltem az ajkára. El is akartam húzódni, de hirtelen megragadott és maga alá fordított, majd a nyakamat vette célba. Ajaj, ez így nem lesz jó. Gondoltam magamban, de a következő pillanatban már sóhajtoztam. Úgy egy másodperc alatt mérlegeltem, hogy végül is így sem fogok elaludni, úgyhogy elengedtem magam és hagytam, hogy Seth azt tegyen, amit csak akar. Éreztem, hogy minden vágya engem boldoggá tenni és tagadhatatlanul remekül csinálta, azt amit éppen tett. A gyönyör hirtelen árasztott el ismételten és a következő pillanatban már megint a mellkasán pihegtem. Egészen ébren voltam egészen addig a pillanatig, ameddig az ujjai nem kezdtek el szaladgálni a gerincem mentén. Akkor megint elálmosodtam. Úgyhogy ismételten felpattantam és magam köré csavartam a pokrócot és kirohantam a fürdőbe, hogy hideg zuhanyt vegyek. Egyszerűen nem hiszem el, hogy már megint ilyen kómás vagyok. Ez nem mehet így tovább. Megnyitottam a hideg vizes csapott és beálltam alá. Kis híján felsikoltottam a hirtelen hidegtől, de gyorsan befogtam a számat és tűrtem a hideg vizet, azt remélve, hogy felébredek tőle. Jó tíz percig áztattam magam, majd amikor már úgy éreztem, hogy már a fagyhalál közelében vagyok elzártam a csapot és kiléptem a zuhany alól. Megtörölköztem, majd visszamentem Seth-hez, aki aggódó tekintettel mért végig.

• Sonja, mi a baj? – kérdezte idegesen.
• Semmi baj – mondtam mosolyogva.
• Tudom, hogy valami baj van. Attól, hogy Jasper megtanított bennünket elkülöníteni az érzelmeinket még nem jelenti azt, hogy nem tudok újra rád fókuszálni. Az előbb majd megfagytál a zuhany alatt – mondta határozottan.
• Csak jól esett egy hideg zuhany, ennyi az egész – mondtam mosolyogva, de láttam az arcán, hogy nem vette be, amit mondtam.
• Amióta itt vagyunk már harmadszor esett jól neked megfagyni? – kérdezte összeszűkült szemekkel. A fenébe. Nem hittem volna, hogy már ilyen régóta figyel engem, ráadásul ennyire alaposan.
• Én… - kezdtem bele lehajtott fejjel. Most mit mondjak erre? Valljam be, hogy egyszerűen nem bírom nyitva tartani a szemeimet. Főzés közben is kétszer elaludtam. Még jó, hogy olyat főztem, ami nem ment tönkre. – Sajnálom, mostanában csak egy kicsit fáradt vagyok és a hideg zuhany segít ébren maradni – mondtam bűntudatosan.

A következő  pillanatban előttem termett és szorosan magához ölelt.

• Ne haragudj, nem akartalak letámadni, csak aggódom érted. Már mielőtt eljöttünk Forksból is nagyon sokat aludtál és ez mostanában csak egyre rosszabb lett – suttogta a fülembe.
• Nem tehetek róla – mondtam szinte sírva. Pazar, most meg mindjárt zokogni fogok. Én nem vagyok normális.
• Hé, Kicsim. Nincs semmi baj. Menjünk el egy orvoshoz, kérlek – mondta és mélyen a szemembe nézett.
• Nem akarok orvoshoz menni. Gondolj bele, hogyha történik valami, vagy mond valamit, amitől felizgatom magam és átváltozom előtte. Még sosem voltam, csak a törzsi gyógyítónknál. Rossz ötlet – mondtam feldúltan.
• Nem lesz semmi baj. Elmegyek veled. Rendben? Megígérem, hogy vigyázok rád, hogyha pedig bármi rosszul sül el, akkor azonnal tovább állunk – mondta határozottan és simogatni kezdett. Majd csókokat hintett a nyakamra.
• Ez nem ér – sóhajtottam, de tudtam, hogy már nem tudok neki ellenállni.
• Nem tudom, hogy miről beszélsz – mosolygott rám, majd fojtatta, amit elkezdett. – El akarsz kábítani, hogy az legyen, amit te akarsz.
• Ilyesmit felételezel rólam – suttogta, és a lélegzete a nyakamat csiklandozta.
• Igen – nyögtem elfúlóan.
• Na és, meggyőző vagyok? – kérdezte pimaszul.
• Nagyon – mondtam és karjaimat a nyaka köré fontam.
• Remek, akkor holnap megyünk és kivizsgáltatunk téged – mondta és a karjaiba kapott, majd lefektetett az ágyra, betakart, mellém feküdt, majd álomba simogatott.
• Nem mondtam, hogy elmegyek orvoshoz – motyogtam még félálomban, majd elszunyókáltam.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Seth először finoman rázogat, aztán pedig simogatni kezd.

• Ébresztő, Kedvesem – suttogta a fülembe, majd belecsókolt a nyakamba.
• Még öt percet, kérlek – motyogtam álmosan.
• Rendben, de csak öt percet, addig csinálok reggelit – mondta majd megcsókolt és elindult a konyha felé. Néhány perc múlva pedig éreztem, ahogy besüpped mellettem az ágy.
• Sonja, ébresztő, Kicsim. Hallod? – kérdezte Seth, majd végigsimított az arcomon.
• Hallom – mondtam és kinyitottam az szemem. – Kelek már.

Seth csak szélesen elmosolyodott és megvárta, amíg felültem, majd az ölembe helyezte a tálcát, ami tele volt mindenféle finomságokkal. Gyorsan megreggeliztem és felöltöztem, aztán eszembe jutott, hogy vajon miért nem ment el Seth már dolgozni. Hiszen imádja a munkáját.

• Seth? – kérdeztem kíváncsian.
• Tessék.
• Miért nem mentél ma dolgozni? – tettem fel a kérdést, ami nagyon foglalkoztatott.
• Azért, mert elkísérlek a kórházba. Tudod, megbeszéltük, hogy elmegyünk egy kivizsgálásra.
• Most azonnal? – nyögtem kétségbeesetten.
• Bizony, már indulunk is – ragadott kézen és már húzott is a kijárat felé.

Gyorsan odaértünk a kórházba, pedig Seth-nek szó szerint húznia kellett odáig. Sajnos az intézmény csak egy saroknyira volt tőlünk. Az orvos, akihez kerültem nagyon kedves volt, de akkor is féltem tőle. Mindig is rettegtem az orvosoktól. Mindig hófehérben vannak, és hideg műszerekkel vizsgálnak, ráadásul mindig azt hiszik, hogy a tű a legjobb megoldás mindenre.

• Nos, mi a panasza, kisasszony? – kérdezte Dr. Smith kíváncsian.
• Aluszékony vagyok mostanában ennyi az egész, szerintem semmi komoly, csak a vőlegényem nagyon aggódott miattam. Nem is tartom fel tovább. Sajnálom, hogy raboltam az idejét. Viszlát – pattantam fel, és már indultam is volna az ajtó felé, amikor Seth elkapott. Dühösen néztem Seth-re, amikor visszanyomott az orvos elé a székbe.
• Mennyire aluszékony? – kérdezte az orvos.
• Annyira nem, hogy aggódnia kellene miattam – mondtam határozottan.
• Ez így nem fog menni – sóhajtott az orvos. – Mennyire aluszékony a menyasszonya, fiatalember? – fordult most Seth felé.
• Nagyon – vágta rá azonnal. – Hat – hét órával is többet alszik, mint általában szokott. – Áruló! Három napig oda fogom égetni a vacsorát! Kiabáltam magamban. Nem hiszem el, hogy kényszerít, hogy orvoshoz menjek, most meg még okoskodik is. Össze fognak szurkálni miatta.
• Ez bizony már komoly dolog, kisasszony – fordult újra felém az orvos.
• Ne kisasszonyozzon már, Sonjának hívnak – mondtam dühösen, majd újra az ajtó felé akartam indulni, de Seth nem hagyta. Sosem használta ki eddig velem szemben, hogy erősebb nálam, ma meg már harmadszor alkalmaz erőszakot, hogy orvoshoz cipeljen.
• Elnézést, akkor Sonja – mondta az orvos békülékenyen. – Először is javasolnék egy vérvételt, most meg is ejthetjük, és holnap már többet tudunk – mondta az orvos. Vérvétel. Tudtam, hogy orvos lévén azonnal tűhöz fog nyúlni.
• Nem, nem fog összeszurkálni – mondtam határozottan és már akartam is felpattanni, de Seth az ölébe ültetett és szorosan átkarolt.
• Kicsim, kérlek. Engedd, hogy kivizsgáljanak. Aggódom érted – próbálkozott Seth, de nagyon téved, hogyha azt hiszi, hogy ezzel levesz a lábamról.
• Mondtam, hogy nem kell aggódnod, ha úgy gondolnám, hogy nagy a baj, akkor magamtól is eljöttem volna – sziszegtem a fogaim között. Majd kétségbeesetten néztem az orvos felé, aki már előkészült a vérvételhez.
• Csukja be a szemét, Sonja és ígérem, hogy észre sem fogja venni és már készen is leszünk – mosolygott rám az orvos.
• Maga nem teheti ezt az akaratom ellenére – mondtam határozottan.  
• Valóban nem, de nagyon szeretném, hogyha mégis csak hagyná. A vőlegénye is megnyugodna, hogyha kivizsgálnám, és utána békén hagyná, ha nem találok semmit – próbálkozott újra az orvos, de én csak megráztam a fejem.
• Sonja, ne legyél már ennyire gyerekes, az egészséged a tét – dörrent rám Seth. Remek, most meg már parancsolgatni is akar.
• Vegye le a vért, de gyorsan, vagy úgy magába rúgok, hogy még holnap is görnyedni fog – mondtam dühösen és felé tartottam a karomat. Majd becsuktam a szememet. Felszisszentem, amikor belém szúrta a tűt.
• Készen vagyunk – szólalt meg úgy egy perc múlva.
• Rendben, akkor viszlát – mondtam és felpattantam Seth öléből, aki most nem tartott vissza.

A következő  pillanatban már a folyóson trappoltam dühösen végig, és már majdnem elértem a kijáratot, amikor Seth utolért, és megpróbált átölelni, de nem hagytam. Miért van az, hogy egyik börtönből esek a másikba?

• Kicsim…- kezdett bele, de most egyáltalán nem érdekelt a magyarázkodása.
• Nem érdekel, hogy sajnálod, és az sem érdekel, hogy az én érdekemben tetted. Hallottam ezeket a mondatokat már eleget a törzsemnél, de valahogy sosem éreztem igazán úgy, hogy az én érdekemben történt. Az én érdekemben történt, amikor bezártak egy szobába, hogy majd hozzád kényszerítsenek, az én érdekemben történt, amikor nem mehettem el egy közönséges táncmulatságra, mert nem voltak megelégedve a vörös sas engedelmességével a Tanács felé. Ismerem már ezt – fakadtam ki. Mi a fenét képzel mindenki magáról? Sosem az történik, amit én akarok, pedig ez elvileg az én testem és az én életem.
• Én… - kezdett volna bele újra, de most egyáltalán nem érdekelt, hogy mit akar mondani.
• Te most éppen olyan voltál, mint mindenki más, aki eddig irányította az életemet, hogyha nem megy szép szóval, akkor bezárnak valahová, vagy szobafogságra ítélnek. Jelen esetben te csak idevonszoltál és lefogtál néhány percre. Te sem vagy jobb náluk – üvöltöttem és sírni kezdtem. Nem hiszem el, hogy már Seth is úgy bánik velem, mint eddig az összes férfi, akit ismerek. Az apám és a Tanács is pontosan mindig ezt tette velem. Ha nem megy szép szóval, akkor majd erővel megoldjuk.
• Sonja, én tényleg nagyon sajnálom – mondta Seth lehajtott fejjel. – Csak azt szeretném, hogy minden rendben legyen veled. Nem akartam ilyen erőszakos lenni, de hajthatatlan voltál.
• Szerinted ez mentség? – kérdeztem még mindig dühösen, de a válaszra már nem került sor, mert a következő pillanatban szédülni kezdtem és a világ elsötétült.