Hosszú hetek teltek el viszonylag nyugodt légkörben.

Bella Rosalie-val való  beszélgetése után sokkal óvatosabb volt mindenkivel; nem akarta, hogy újból elveszítse fejét vagy önkontrollját és emiatt valakit megtámadjon. Ő szerette a családtagjait, a Culleneket, egytől-egyig, így még jobban figyelt saját magára.

Edwarddal járt el vadászni, egy héten háromszor, mivel újszülöttként sokkal nagyobb szomjúság kínozta őt, mint a többieket. Nekik elegendő volt egy héten egyszer elmenni. Edwardon nem látszott, hogy zavarná az, hogy szerelmének ilyen sűrűn kell vadászni mennie, hogy csillapíthassa a torkában levő kaparást, a szúró, égető érzést. Szeretett vele menni, így mindig elkísérte. Miközben pedig a lány vadászott, ő a mozdulatait, egész lényét figyelemmel kísérte, nehogy baja essen.

Bár már Bella is vámpír volt, az iránta való féltése nem tűnt úgy, mintha kisebb lett volna, vagy változott volna. Ő továbbra is ugyanúgy féltette, mintha még mindig ember lett volna, egy törékeny lény. Pedig Bella már nem volt az. Pont az ellenkezője volt: egy szinte sebezhetetlen, erős és gyors vámpír.

A vadászatok végeztével viszont nem mindig sikerült úgy hazatérniük, mint ahogy elmentek. Ezt leginkább a ruhájuk bánta, Alice és Rosalie nem kis bánatára. Ugyan mindketten imádtak vásárolni, új ruhákat és kiegészítőket venni, vagy cipőket, de amiket megvettek, azokra vigyáztak is. Bella viszont nem úgy tűnt, mint aki a ruhája épségére vigyázna olyan vemhesen, mint ők.

De ha nem lett volna elég a két lány sápítozása a ruhák láttán Edwardnak és Bellának, még Jasper, de leginkább Emmett perverz vicceit is el kellett viselniük. Bella szép lassan hozzászokott ahhoz, hogy ha ők ketten visszatérnek a vadászatból, valamelyik a két fiú közül biztosan a nappaliban ül, várva rájuk. Eleinte szörnyen bosszantotta ez a tény, de aztán Edward meggyőzte róla, hogy ha nem foglalkozik vele, akkor egy idő után abbahagyják a viccelődését. Ugyan a fiút is zavarta bátyjai poénkodásai, de neki egy fokkal rosszabb volt, hiszen gondolatolvasó révén ő azokat is hallotta, amiket nem mondtak ki hangosan, illetve amiket csakis neki címeztek.

Esme betartotta Bellának tett ígéretét, miszerint csak akkor nyit be hozzájuk, ha valamelyikük azt mondja, hogy „szabad”. Egyikőjük sem szeretett volna még egy hasonló, kínos szituációba keveredni, így ez a megoldás mindhármuknak sokkal kényelmesebb és szerencsésebb volt.

Carlisle elfogadta az ajánlatot a kane-i kórháztól, így már másnap indult dolgozni. Mikor első  munkanapja után hazaért, lelkesen ecsetelte a családjának, akik a nappaliban várták hazatértét, hogy mennyire kellemes a légkör a kórházban, illetve miféle új műszerek találhatók meg itt, amiket Forksban mellőznie kellett.

Bella vér iránti önuralma is egész szépen fejlődött, ahhoz képest, hogy még csak pár hónapja volt vámpír. Ez részben Jasper érdeme volt, hiszen az ő agyából pattant ki egy terv, mellyel nagyban hozzájárultak a lány önuralmának kifejlesztéséhez. Ez úgy nézett ki, hogy Jasper és Edward elvitte Bellát az erdőbe, ahol a lánynak saját vérszomjával kellett megküzdenie, hiszen a vadállatok vére folyamatosan csábította őt. A feladat az volt, hogy minél közelebb kell lennie az állatokhoz, de egy ujjal sem érhet hozzájuk, nem szívhatja ki a vérüket.

Eleinte Bellának hatalmas megpróbáltatásokat jelentett az, hogy ott állt az egyik állat mögött pár lépésnyire, miközben torka tüzelt, de mégsem csillapíthatta éhségét. Emiatt többször volt példa arra, hogy becsúszott egy-egy hiba, miszerint nem bírva tovább türtőztetni magát, kiszívta vérüket. Ilyenkor csalódottság áradt szét bensőjében, amelyet Jasper rögtön érzékelt, de Edward is, aki már elég jól ismerte a lányt. Próbálták vigasztalni, hogy legközelebb sikerülni fog neki megállni, valamint azt is a tudtára adták, hogy egy újszülötthöz képest jól halad; nem telt el úgy nap, hogy Edward meg nem dicsérte volna őt.

Bellának sokat segített ez, de a legtöbbet néha mégis Edward közelsége, jelenléte. Mikor már hetek óta gyakorolták ezt, és a szél felé sodort egy számára igen kívánatos, édes illatot, csak amiatt parancsot megálljt magának, hogy ne vegye üldözőbe az állatot, mert érezte és tudta, hogy Edward vele van. Nem akart csalódást okozni a fiúnak, azt akarta, hogy büszke lehessen rá, hogy lássa, ő igenis meg tudja állni azt, hogy ne ontson rögtön vért. Az pedig, hogy mindezt az agyában folyamatosan mondogatta, valamint felidézte maga előtt Edward arcát, segített neki. Sikerült győznie az ösztönei fölött, melyek arra próbálták rávenni, hogy vért igyon. Minél többet.

Mosolyogva fordult Edward felé, aki büszke, elismerő pillantással nézett rá. Odasuhant mellé, átölelte őt, és egy lágy csókban forrtak össze ajkaik.

– Lenyűgöző, Bella! Egyre jobban tudod uralni a vámpír éned – szólt elismerően Jasper, mikor visszaindultak a ház felé. – Még arra sincs szükséged, hogy lenyugtassalak!

Bella zavartan sütötte le szemeit.

– A te ötleted volt, hogy így gyakoroljunk. Tied az érdem, hogy így haladok – mosolygott.

Jasper nemlegesen csóválni kezdte a fejét.

– Nincs igazad. Illetve csak félig. Valóban az én ötletem volt, de minden érdem a tied. Nem én irányítalak, saját magad irányítod önmagad. Elképesztő, mennyire le tudod nyugtatni magadat, illetve, hogy meg bírod állni a vér csábítását.

– Egyre könnyebb és könnyebb, igaz? – mosolygott féloldalasan Edward.

Bella is elmosolyodott. Edward mondata egy emléket idézett fel maga előtt. Egy olyan emléket, mely még emberléte során maradt meg agyában.

Az a nap idéződött fel benne, amikor Edward elvitte őt a rétjükre, ahol bevallották egymásnak az érzelmeiket a másik iránt. Mikor pedig indultak hazafele, és Bella már Edward hátán volt, a fiú megragadta egyik kezét, magához húzta, és mélyen beleszagolt a csuklójába.

– Igaz – válaszolt neki mosolyogva.

– Viszont egy kis bizonytalanságot véltem felfedezni most benned – mondta Jasper. – Ezt pedig nem értem, hogy miért… elárulod?

– Erre én is kíváncsi vagyok – bólogatott Edward.

– Hát… most legutoljára egy nagyon kellemes illatot éreztem. A szél sodorta felém, de valahogy… olyan édes és csábító volt… nehezen tudtam ellenállni neki. Egyedül a kialakított módszeremnek köszönhetem, hogy meg bírtam állni.

– Szóval már módszered is van? – csillant fel Jasper szeme.

Bella homlokráncolva nézett rá.

– Hát nem azt mondtátok nekem, hogy minél előbb találjak ki valamiféle módszert önmagam megtartóztatására a vérrel szemben? – kérdezte értetlenül.

– De, igen.

– Jasper nem gondolta volna, hogy neked ilyen hamar sikerül találnod egyet. Ami úgy tűnik, sikeres, hiszen ellenálltál a csábításnak – kacsintott rá Edward.

– Tudod, Bella, legtöbbünknek évekbe telt találni egy biztos, szilárd módszert. Erre jössz te, aki majdnem három hónap leforgása alatt megleli – csóválta mosolyogva fejét Jasper, szemei elismerően csillogtak.

– Oh.

Bella nem bírt értelmesebb választ adni.

– Áruld el, mi a te módszered! – kérte Jasper.

Bella habozott. Bár önmagának teljesen szilárd volt a módszer, nem volt benne biztos, hogy ha elárulja nekik, akkor valóban ugyanolyan biztosan és áttörhetetlenül fog hangzani, mint előtte saját magának. Ő teljes tisztában volt azzal, hogy így meg tudja állni a kísértést, de attól már félt, hogy a többiek kivetnivalót találnak benne, és arra fogják ösztönözni, hogy egy másikat találjon, holott neki ez teljesen és tökéletesen megfelelt.

– Bella? – kérdezte Edward, mikor látta, hogy a lány elmerül a gondolataiban.

– Igen?

– Áruld el, kérlek!

– Jó, elmondom, de…  ígérjétek meg, hogy nem nevettek ki! – kérte őket a lány, miközben szörnyen zavarba jött.

Áldotta azt a képességét, hogy vámpírként nem bír elpirulni, mert teljesen biztos volt abban, hogy ha képes lenne még rá, akkor most rákvörös lenne.

– Rendben.

– Megígérjük – bólintott Edward.

– Nos… mikor érzem, hogy kezdem elveszteni magam felett az irányítást, akkor… mindig magam elé képzellek téged, Edward… Valamint az is eszembe jut ilyenkor, hogy nem akarok neked csalódást okozni. Ez a kettő együtt segít nekem.

Bella lesütötte a pillantását, úgy folytatta az útját a két fiú közt.

Jasper hallgatott, a hallottakon gondolkodott.

Edward azonban bármennyire is igyekezett ellene tenni, kitört belőle a halk kuncogás.

Bella rá villantotta szemeit, hogy meggyőződjön róla, a fiú tényleg őt neveti ki. Bosszúsan, fújtatva tette karba kezeit.

– Ne… ne haragudj, szerelmem! – kuncogott.

Látva Bella bosszankodó, sértett arckifejezését, azonnal abbahagyta nevetését. Megállította a lány a vállainál fogva, és maga felé fordította.

Jasper viszont nem állt meg, mivel már csak pár méterre voltak a háztól, így ő jobbnak látta, ha ő most bemegy.

Edward hálás volt Jaspernek azért, hogy magukra hagyta őket. Lenézett Bellára, aki a földet vizsgálta, még mindig ugyanolyan arccal. A fiú felemelte a lány fejét az állánál fogva, kényszerítve rá, hogy a szemeibe nézzen.

Bella dühös volt rá, amiért ígérete ellenére kinevette őt, de nem bírt ellent állni neki, így felnézett a szemébe. Abban megbánás ült, valamint hitetlenség, amitől ő összezavarodott.

Ugyan miért hitetlenkedne Edward?

– Ne haragudj, nem akartalak megbántani – kérte, miközben kisimított egy tincset annak arcából. – Csak… ez vicces, mert…

Bella dühödten morgott egyet.

– Szóval viccesnek találod?

– Hadd fejezzem be, kérlek!

Bella pár pillanatig dühösen nézett vele farkasszemet. Száját összepréselte, aztán bólintott.

– Tehát, mint mondtam, ez vicces, mert én is így vagyok vele – Látva Bella értetlen arcát, folytatta. – Az én módszerem az, hogy felidézem magam elé a te arcodat. Ez segít nekem.

Bella szája elnyílt a meglepettségtől. Mindenre számított, hogy miért tartja viccesnek ezt, csak erre nem.

Sose hitte volna, hogy tudtán kívül segít a fiúnak megfékezni vámpír énjét. Nem gondolta volna, hogy pont az ő arca az, ami megállásra készteti, ha eluralkodik rajta a vérszomj. Valahogy mindig az tűnt természetesnek a számára, hogy Edward Carlisle arcát képzeli maga elé, vagy éppen Esméét, hiszen tiszteli őket, legfőképp Carlisle-t az önuralma miatt. Érthető, hogy meglepődött, mikor mindeddig tévesen hitte ezt…

Edward szája sarka megrándult, mikor látta Bella elképedését, de valami azt súgta neki, hogy most jobb, ha nem neveti el magát megint.

Így csak megérintette arcát, mire az megborzongott.

– Ezért nevettem el magam, mikor meghallottam, hogy te neked is hasonló módszered van – suttogta halkan, miközben arcával lassan közelített Bella arca felé.

– Hát nem azért, mert nevetséges…?

– Csak akkor nevetséges, ha te is ezt gondolod az én módszeremről – mosolyodott el féloldalasan.

Bella megkönnyebbülve felsóhajtott.

– Úgy látszik, most én értettelek félre… sajnálom.

– Előfordul az ilyen, nemde? – kérdezte.

Azzal választ sem várva megcsókolta őt. Bella keze azon nyomban a tarkójánál levő hajába túrt, még közelebb vonva magához, miközben testét is hozzányomta. Érezte, hogy Edward megdermed egy pillanatra, mikor csípője hozzányomódott a fiú ágyékához.

Edward egy furcsa, morgó  hangot hallatott, majd elhúzódott Bellától.

– Alice… – nyögte Bella nyakába temetve fejét, csókolva annak érzékeny pontját.

És valóban.

A következő pillanatban Alice jelent meg mellettük.

– Sziasztok!

Bella megpróbált hátrébb húzódni Edwardtól, illedelmes távolságot meghagyva Alice jelenléte miatt, de a fiú megérezhette ezt, mivel kezeivel még közelebb vonta magához, ügyelve arra, hogy ne tudjon távolabb menni tőle. A fejét még mindig nem emelte fel, ugyanúgy Bella nyakába fúrta azt, ügyet sem vetve húga jelenlétére.

Bella megpróbált egy utolsó kísérletet tenni arra, hogy távolabb menjen tőle, de mikor megérezte Edward kezeit a fenekén, ledermedt. Edward győzelemittasan mosolygott bele nyakába.

– Köszönöm, Edward, a megtisztelő figyelmedet – mondta Alice megjátszott bosszúsággal, de mikor Edward továbbra sem mozdult, csak legyintett, és Bella felé fordult. – Látomásom volt.

– Mit láttál, Alice? – kérdezte Bella zavartan, ugyanis megérezte Edward nyelvét végigsiklani a nyakán, melyre egy újabb remegés-hullám ment végig rajta.

– A Denali klán hamarosan meg fog látogatni minket.

Edward torkából halk morgás hallatszódott, és még közelebb húzta magához Bellát, nem törődve semmivel sem: sem Alice jelenlétével, sem Bella erőtlen ellenkezésével.

– A Denali klán? – kérdezett vissza Bella.

Még élénken élt benne az utolsó látogatásuk, és viharos távozásuk. Nem akarta, hogy újból látnia kelljen Tanyát…

– Igen. Pontosan nem tudom még, hogy mikor érkeznek meg, csak sejtem, hogy holnap estére.

Bella kellemetlenül felnyögött.

– Rendben. Köszi, hogy szóltál, Alice…

– Gondoltam jobb, ha előre felkészülsz rájuk – bólintott.

– Tehát Tanya is jön? – Hallották meg Edward dühtől fortyogó hangját.

– Igen.

Edward az előbbinél is hangosabban mordult fel, meglobogtatva vele Bella haját.

– Most én inkább megyek.

Bella bólintott, aztán Alice már el is tűnt a ház irányába.

– Direkt jött ide elrontani a kedvem – bosszankodott Edward.

Bella felsóhajtott.

– Alice nem ilyen. Szerintem semmi hátsó szándék nem vezérelte őt.

– Hah! – mordult fel Edward, immár sokkal halkabban és szelídebben, mint legutóbb.

Bella már nyitotta a száját, hogy lenyugtassa a fiút, de szavak helyett nyögés hagyta el ajkait, mikor Edward óvatosan, játékosan beleharapott a fülcimpájába.

Ajkával megcsókolta őt a füle mögött is, majd nyelvével finoman körözve végigjárta nyakát is.

Bella megremegett Edward karjai közt, akinek kezei még mindig a fenekén kalandoztak, ám most már simogatta is.

– Edward… – nyögte halkan Bella.

A fiú élvezettel haladt egyre lejjebb a lány kivágott felsőjének széleinél haladva.

Bella érezte Edward egyre domborodó férfiasságát, mely jelezte neki, hogy a fiú kívánja őt. Ő is hasonlóképp érzett, azonban a Denali klán, de leginkább Tanya eljövetele miatt a gondolatai kuszák és zavarosak voltak, ezáltal pedig nem tudott teljesen ráhangolódni a fiúra.

Ezt Edward is megérezte, így alább hagyott Bella kényeztetésével, és belenézett annak szemeibe.

– Mi bánt? – kérdezte gyengéden.

– Tudod jól…

– Az, amit Alice mondott, igazam van?

Bella aprót bólintott, míg Edward elfojtott egy újabb kitörni készülő morgást.

– Ne aggódj. Tanya már nem bánthat téged. Erősebb vagy nála, de ami ennél fontosabb, vámpír vagy. De ha mégis megpróbál újból megtámadni, amiben nem igazán hiszek, akkor én magam fogom darabokra tépni őt.

Bella ettől nemhogy megnyugodott volna, de még jobban idegesebb lett.

– Nem. Ezt nem teheted.

– Már hogyne tehetném? Aki téged bánt, annak velem gyűlik meg a baja – lehelt egy puszit a lány szájára.

– De nem ölheted meg Tanyát!

– Tanya már nem a család barátja. Azt sem tudom, miért jön ő is ide… én a helyében messze elkerülném – morgott.

– Miért, te minden olyan vámpírt meg akarsz ölni, aki nem a család barátja?

– Nem. Én csak azokat, akik bántanak téged.

Bella beharapta alsó  ajkát aggodalmában. Edward tekintete elkalandozott az ajkai felé,  és egyik kezét felemelve végigsimított rajta.

– Nem is vagy tudatában annak, milyen sokat is jelentesz nekem vagy annak, hogy egyes mozdulataiddal illetve tetteiddel mennyire csábító tudsz lenni – suttogta, ujjaival Bella ajkát simogatva, tekintetét le nem véve arról.

– Hogy én? – kérdezett vissza.

– Igen, te. Mégis ki más? – mosolyodott el halványan.

– Szóval csábító lennék? – nézett bele mélyen Edward szemeibe.

– Teljesen elveszed a fejem – suttogta amaz.

Ajkaival közelített annak ajkaihoz, de mielőtt elérte volna azokat, Bella kicsusszant karjai közül, és nevetve szaladt a ház felé.

Edward egy pillanatra döbbenten meredt megüresedett karjaira, majd mosolyogva megcsóválta fejét; szerelme után eredt.

– Na, várj csak, ha elkaplak! – kiáltotta.

Bella újból felkacagott, miközben már a ház ajtaját nyitotta ki. Azonban mivel ehhez meg kellett állnia, így Edward könnyedén beérte őt, csípője köré fonva karjait.

– Nem szép dolog, amit művelsz velem. Bevallom, hogy minden mozdulatoddal az őrületbe kergetsz, te pedig elfutsz, mielőtt megcsókolnálak.

Bella incselkedve szólalt meg.

– Én nem csináltam semmi rosszat.

– Ebben én nem vagyok olyan biztos.

Arcán gonosz mosoly terült szét, aztán vadul csikizni kezdte a lányt.

Most nem volt vele annyira óvatos, mint amikor Bella még ember volt. Azonban a kívánt eredményt így is könnyedén elérte: Bella vergődve próbált szabadulni, miközben ismételten kacagásba kezdett, melytől csak úgy zengett az erdő.

Edward is vele együtt nevetett, igaz, ő inkább kárörvendően, főleg, mikor meghallotta annak panaszos, könyörgő hangját.

– Ne, ne, kérlek! Hagyd abba!

– Nem, nem! Túlságosan élvezem ahhoz, hogy abbahagyjam.

– De nem bírom ki – nevetett, miközben hol szinte guggoló pózba ereszkedett, hol pedig felállt.

Edward pedig csak nevetett, és nevetett, Bellával együtt.

– Kérlek!

– Nem – vigyorgott gonoszan.

Hevesebb „ostromba”  váltott át, mire a lány még erőteljesebben próbált szabadulni. Ajkait visítás hagyta el, keveredve a nevetéssel.

– Mi ez a nagy hangzavar? – jött ki a házból Emmett, nyomában Esmével.

– E… Edward miatt van! – válaszolt Bella.

Edward kárörvendően felnevetett.

– Lényegében magadnak köszönheted – kuncogta.

Emmett elvigyorodott.

– Oh, szóval Bella rossz kislány volt?

Esme mosolyogva csóválta meg fejét, majd ment vissza a házba, hogy aztán Rosalie jöjjön ki.

– Mi történik itt? – kérdezte mosolyogva, meglátva Edward és Bella játékát.

– Bella rossz kislány volt, és ezért Edward megbünteti – vigyorgott kajánul Emmett a szőke lányra, mire az csak megforgatta a szemeit.

Rosalie karon ragadta Emmettet, és visszarángatta őt a házba, hagyva, hogy Edwardék hadd szórakozzanak egymaguk.

– Kérlek, Edward! Elég!

– A-a. Már nem kell levegőt venned, így nem hozhatod fel ezt mentségül.

– De már fáj az oldalam!

Edward kuncogva engedte el őt.

Bella, amint érezte, hogy Edward már nem csiklandozza, kiegyenesedett, és nagy levegőket vett.

Miután légzése újból visszaállt normálisba, megpördült a tengelye körül, tekintetével Edwardot kereste. Meg is találta; ott állt tőle egy méterre.

– Edward Cullen! – közeledett felé. – Ezt most miért kellett? – állt meg előtte pár lépésre.

– Ezt én is kérdezhetném tőled – mosolyodott el féloldalasan.

Bella furcsán méregette őt.

– Miért is?

Edward fél karjával átölelte derekát.

– Miért kellett elszaladnod előlem?

Bella mosolyogva vonta meg vállát.

– Ahhoz volt kedvem. De ne tereld el a témát!

– Nekem pedig ehhez volt kedvem – mosolyodott el Edward.

Bella vágott egy fintort.

– Remekül szórakoztam – folytatta a fiú.

– Ó, igen, azt elhiszem.

Edward bal kézfejével lágyan cirógatni kezdte Bella jobb karját.

– Most is elfutnál, ha megcsókolnálak? – hajolt közelebb arcához.

– Próbáld ki! – ajánlotta fel a lány.

Edward nagyon lassan közelített Bella ajkai felé, belenézve annak szemeibe.

Bella megunta a várakozást, és Edward helyett ő ért hozzá először annak ajkaihoz. Vadul vette birtokba azokat, és érezte, hogy Edward elmosolyodik. Nem foglalkozott vele, helyette még szorosabban bújt hozzá.

A fiú a hátával neki ütközött a ház falának, Bella hirtelen és heves mozdulatától. Beletúrt a lány hajába, teljesen összekócolva frizuráját. Mikor megérezte, hogy az beleharap alsó ajkába, belenyögött csókjukba, és még mohóbb tempóra váltottak mindketten.

Edward keze becsúszott Bella felsője alá, ahol egyre feljebb haladt. Érezte és hallotta is egyben, hogy a póló megadta magát; felhasadt a háta közepén.

Bella kuncogva vált el ajkaitól.

– Ezt talán nem itt kellene – suttogta olyan halkan, hogy csak a fiú hallhassa.

– Nem érdekel – nyögte vágyakozva.

– Ne akarj Emmettnek még több élvezetet nyújtani – próbált hatni rá Bella.

– Én most csak egy valakinek akarok élvezetet nyújtani – csókolt bele nyakába – Az pedig te vagy.

Bella lehunyta szemeit, próbálva nem felsóhajtani.

– Érzed ezt? – ragadta meg kezét Edward, és finoman odahúzta kemény ágyékához.

Bella zavartan bólintott, és belenézett Edward vággyal teli szemeibe.

– Akkor csak egy okot mondj még, hogy miért ne – sóhajtotta a fiú.

Bella közelebb hajolt annak nyakához, egészen annyira, hogy míg válaszolt neki, ajkai súrolták a bőrfelületet.

– Mert nem kell közönség. Menjünk fel a szobánkba!

Edwardnak sem kellett több; szorosan magához húzta Bellát, miközben befutott vele a házba, azon belül is a szobájukba.

Amint becsukódott mögöttük az ajtó, rögtön egymásnak estek; vadul kezdték csókolni a másikat, ott, ahol érték.

Botladozva mentek el az ágyig, miközben Edward már letépte Belláról a felsőjét, elhajítva az egyik sarokba.

Bella lába beleütközött az ágyba, melynek hatására eldőlt rajta, Edwarddal együtt. Míg a fiú a mellkasának minden négyzetcentiméterét fedezte fel ajkaival és nyelvével, addig Bella megszabadította őt is a feleslegessé vált ingjétől.

Edward most nem volt olyan gyengéd, mint legelső együttlétük alkalmával. Most inkább volt szenvedélyes, mint gyengéd, óvatos. Bella örült ennek, ugyanis benne is hasonló érzelmek dúltak, mint a fiúban.

Észre sem vették, mikor, csak azt, hogy már a nadrágon kívül a fehérnemű, illetve alsógatya is lekerült róluk. Ezután már semmi sem választhatta el őket attól, hogy szerelmük testileg is beteljesüljön. 

Egymás karjaiban feküdtek meztelenül, a másik arcát figyelve.

Bella ráhajtotta fejét Edward karjára, bal kezével átkarolva annak meztelen mellkasát.

Edward a lány arcát, haját simogatta megállás nélkül, magához húzva néha egy-egy csókra, melyet a homlokára adott.

– Szeretlek – suttogta halkan Bella az egyik ilyen után.

Edward elmosolyodott.

– Én is szeretlek, Bella. Mindennél jobban.

– Tudod, egy kicsit félek a Denali klán látogatásától… – vallotta be Bella, ujjával Edward hasán körözve.

– Mitől félsz? – vonta össze szemöldökét.

– Nem mitől, inkább kitől.

– Nem kell félned Tanyától. Majd én megvédelek tőle – keményedett meg Edward arca.

Bella lágyan végigsimított rajta, mire a vonások ismét kisimultak.

– Nem akarom, hogy bajod essen. Most már én is egy vagyok közületek, nem kell megvédened. Már nem vagyok olyan törékeny és sebezhető – mosolyodott el.

– Az lehet, viszont az én szememben mindig is az maradsz. Egyébként pedig koránt sem biztos, hogy Tanya hozzád merne érni akár egy ujjal is.

– A múltkori miatt?

– Természetesen egyrészt amiatt is. Másrészt viszont te még újszülött vagy. Vagyis könnyen elvesztheted a fejedet, az önuralmadat.

– Jasper pontosan ezért segít nekem, mint ahogy te is, és a többiek is.

Edward megcsóválta a fejét.

– Én most nem arra az önuralomra gondoltam, hogy kibírd a vér közelségét. Sokkal inkább arra, hogy ha veszélyt érzel, vagy fenyegetettséget, akkor automatikusan védekezni kezdesz.

– Ezt nem teljesen értem – ráncolta össze szemöldökét Bella.

– Emlékszel arra, mikor Rose-ra majdnem rátámadtál?

Bella bólintott.

– És arra is, hogy miért?

Bella pedig emlékezett. Hogy is felejthetné el?

– Honnan tudod a miértjét?

Edward finoman elmosolyodott.

– Ha a gondolataid közt nem is tudok olvasni továbbra sem, az idők során már kiismertelek annyira, hogy nagyrészt tudjam, mit miért teszel. Mellesleg pedig én is voltam újszülött.

– Rose mesélte, hogy mikor ő újszülött volt, rád támadott, és Esmééknek kellett lefogniuk őt – emlékezett. – Ezt miért nem említetted eddig?

Edward savanyúan elmosolyodott.

– Meg akartam hagyni Rosalie-nak a lehetőséget, hogy eldöntse, elmondja-e neked, vagy sem. Én a magam részéről az utóbbira szavaztam volna.

– De mégis mit csinált veled Rose?

– Bella, szerelmem! Kérlek, ne aggódj! Rose kicsit túlzott. Nem támadott meg. Csupán összevesztünk, mert nem egyezett a kettőnk véleménye, és mivel újszülött volt, így nagyon hirtelen haragra gerjedt, ami miatt nekem esett. De éppen, hogy hozzám ért, Carlisle és Esme már szedték is le rólam. Nem történt semmi baj, csak annyi volt, hogy Rosalie a földre szorított.

– Ennyi lett volna? – vonta fel kérdőn a szemöldökét Bella.

– Igen. Mondtam, hogy kicsit túlzott – csókolta homlokon ismét.

– Örülök, hogy nem esett komolyabb bajod.

Edward felnevetett, és még szorosabban magához vonta a lányt.

– Most min nevetsz?

– Sajnálom, kedvesem, de olyan aranyos vagy, mikor aggódsz értem, pedig nincs is rá okod.

Bella elfintorodott.

– Ez nem vicces! Komolyabb bajod is eshetett volna. Erre nem gondoltál?

– Nem – kerekedett Bella fölé.

Lehajolt annak nyakához, és  halkan megszólalt.

– De ne veszekedjünk, kérlek.

– Hát mit szeretnél, mit csináljunk? – kérdezte Bella bujkáló mosollyal, végigsimítva a fiú hátán.

– Hmm… vannak ennél sokkal kellemesebb ötleteim – mosolygott rá Edward.

– Csakugyan?

– Legalábbis remélem, hogy mindkettőnk számára kellemes – nézett rá.

– Mutasd meg, mire gondoltál, és akkor majd elmondom – kacsintott rá Bella.

Edwardnak sem kellett több: lehajolt szerelméhez, hogy egy újabb forró csókban forrjanak össze, miközben kezeivel már a lányt cirógatta…