Megkezdtük az utunkat Denali felé. Edward a hátán vitt engem, úgy gondolták, hogy jobb lesz, ha futva megyünk, így gyorsabban odaérünk min autóval. Én csak feküdtem a karjaiban, élveztem, ahogy a szél meglobogtatja a hajam, s határtalanul boldog voltam. Nem vágytam semmi másra, csak hogy örökké vele legyek, a szerelmemmel, akit midnennél jobban szeretek. Még nem beszéltük meg, hogy mikor fogjuk megtartani az esküvőt, de én arra voksolok, hogy minél hamarabb, mert nem bírok sokáig várni. Alice nagyon lelkes, megkért rá, hogy engedjem, hagy szervezze meg ő az esküvőt, amely szűk családi körben lesz tartva. Vagyis... szűk vámpírcsaládi körben, az én ember rokonaim ugyanis nem igazán lelkesednének, ha el kellene jönniük ide, ráadásul azonnal nekitámadnának Cullenéknek. Azóta is üldöz minket a vérfarkas csapat, bár eddig szerencsére még nem találtak meg minket. A vámpír, aki engem akar magának még szintén a nyomunkban van, bár már régóta nem futottunk össze vele, legnagyobb szerencsémre. Pihenőt tartottunk, természetesen csak az én kedvemért, én ugyanis sokkal hamarabb elfáradtam mint a vámpírok, akik nos... sosem fáradtak el igazából.

- Jól vagy? Nincs hányingered a futástól? - kérdezte aggodalmasan Esme, majd megveregette Edward hátát.

- Nem jól vagyok, kedves vagy hogy aggódsz - sóhajtottam.

- Azért Edward, futhatnál egy kicsit lassabban is! - kérte Esme, Edward felnevetett.

- Bella élvezi ezt - mondta, majd magához húzott és magcsókolt.

- Ezt jobban élvezem... - suttogtam, Emmett hangosan felnevetett a hátam mögött, de nem törődtem vele.

- Bella... - nyöszörögte Jasper, aki az egyik fának dőlve állt, elkínzott arckifejéze láttán elfogott a félelem.

- Mi a baj? - mentem oda hozzá, nyugtatólag a vállára tettem a kezem.

- Semmi, csak hagyd akkorra az érzelemkitöréseidet, amikor nem vagyok itt! Ugye nem akarod, hogy itt mindenki előtt leteperjem Alice-t? - az említett felkuncogott, majd odaszögdécselt Jasper mellé, apró csókot lehelt a nyakára.

- Sajnálom... én csak... - dadogtam, és éreztem, hogy elpirulok.

Emmettnek sem kellett több, azonnal hangos hahotázásba kezdett, a földet verte nevetés közben.

- Ne törődj velük - ölelte át hátulról a derekamat szerelmem - ők ennél még rosszabbak, nem igaz Emm?

Emmett arcára fagyott a vigyor, villámló tekintettel nézett rá.

- Mire célzol? - förmedt rá testvérére.

- Á semmire, csak arra, hogy még vadászás közben is arról fantáziálsz, hogy mikor lehetnél kettesben Rose-al... - sejtelmesen elvigyorodott, Emmett pedig a fejét csóvállta.

- Ha ha ha! Nagyon vicces Edward! - visszaült a helyére, és többet nem röhögött rajtam.

Sokáig ültünk ott, ugyanis vámpír barátaim ragaszkodtak hozzá, hogy rendesen kipihenjem magam. Így hát, mint minden normális ember, a fáradságtól elaludtam. Edwardról álmodtam, mint már annyiszor éltemben, és biztos voltam benne, hogy a nevét is suttogtam.

- Bella... édesem kellj fel, indulnunk kell - hallottam Edward hangját, s azonnl kinyitottam a szemem.

Fölém hajolt, halvány mosoly játszott az ajkán.

- Hány óra van? - kérdezte két ásítás között.

- Hajnali kettő - jelentette ki vállatt vonva.

Kelletlenül bár, de feltápászkodtam, és ügyetlenül felmásztam Edward hátára. Újra elindultunk, s én akármennyire is szerettem volna aludni, Edward hátán utazva ez nem volt lehetséges. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mindenki megáll, csak úgy mint Edward, és idegesen szimatolni kezd. Halk morgás hagyta el Edward száját, idegesen kémlelt jobbra-balra.

- Mi a baj? Van itt valaki? - kérdeztem feszülten, és én is elkezdtem figyelni, de olyan sötét volt, hogy semmit sem láttam.

- Pszt! Maradj csöndben! Van itt valaki... - mondta, majd lassú léptekkel továbbindult, minden apró kis zajra felfigyelt.

- Edward, talán jobb lenne, ha visszafordulnánk... kezdtem, de Edward leintett.

Bosszúsan néztem bele a sötétségbe, majd hirtelen hangos csattanásra lettem figyelmes, a következő pillanatban pedig nekicsapódtam egy fának. Oldalra pillantottam, és láttam, hogy Edward és a többi Cullen is azon van, hogy megöljék a ránk támadó vámpírt, akiben felismertem korábbi támadómat.

- Edward! - kiáltottam, mert éreztem, ahogy vér kezd el szivárogni a fejemből - Edward! Vérzek...

Ahogy ezt kimondtam, az idegen vámpír rámvetette magát, a következő pillanatban pedig eget rengető sikítás hagyta el a számat. Valami éles, és erős fúródott bele a nyakamnál a bőrbe, a fájdalom egész testemet uralma alá vette.

- Á! A tűz! Égek! Valaki oltsa el a tüzet! - sikítottam, de nem láttam semmit, mintha hirtelen megvakultam volna.

- Bella! - hallottam Edward hangját a távolból, majd éreztem hogy két hideg kéz nem éppen gyengéden felemel, és nem törődve azzal, hogy mennyire fáj nekem, rohanni kezd.

Volt egy olyan érzésem, hogy nem Edward, vagy valamelyik másik Cullen kapott most a karjaiba. Valaki elvisz engem, de hová?

- Edward... - nyöszörögtem, küzdve a fájdalommal, de az erősebb volt nálam, lassan emésztette fel testem minden egyes részét.