Megkövülten álltam és Jasminne hűlt helyét bámultam, amikor észbe kaptam, hogy Carlisle és Edward, még mindig előttem feszítenek, mint két testőr. 

A fiúk négykézlábra ereszkedve lapultak előttem, mintha bármelyik percben arra készülnének, hogy a levegőbe rugaszkodva nekitámadnak valakinek. 

Carlisle jobb kezével a derekamat markolta, és próbált maga mögé tuszkolni.

- Elment! – mondta végül bosszankodva, és elengedett.

- Ez a nő nem semmi! Egy megszállott! – jelentette ki Edward.

- Talán az lesz a legjobb, hogy ha én elmegyek innen! – mondtam végül.

Carlisle remegve nézett rám, és a fejét rázta.

- Szó sem lehet róla! Erről  hallani sem akarok!

- Most óriási veszélyben vagyunk mindannyian, és ez miattam van! – szóltam szomorúan  - Én okoztam a bajt, az lesz a legjobb, hogy ha én is intézem el.

- Nem te tehetsz róla! – mondta Edward – Ez a Jasminne ostoba és meggondolatlan egy nőszemély! Látszik, hogy a Volturi tagja volt. A gondolatati úgy pörögtek az atyában, hogy még nekem is nehéz volt követni! Először itt helyben akart végezni mindannyiunkkal, de amikor rájött, hogy én belelátok a fejébe gyorsan lelépett!

- Te pedig nem mész el! – szólt szigorúan Carlisle – Megfogadtam magamnak amikor megmentettelek, hogy soha többé nem hagylak el! Én pedig mindig betartom az ígéretem! Szeretlek! Megvédelek az életem árán is! – mondta szenvedélyesen, és megcsókolt.

Én viszonoztam a csókot, de  aztán gyengéden eltoltam magamtól.

- Pont ez az! – mondtam – Nem akarom, hogy a te vagy Edward életébe kerüljön az, hogy engem védtek!

- Mindannyiunkat megfenyegetett. Nem csak téged! – érvelt a fiú – Így ha úgy vesszük, magunkat is védjük. És mivel te Carlisle –hoz tartozol, természetes, hogy téged is szemmel tartunk.

- Köszönöm. – szóltam, és Edwardra mosolyogtam.  – Annyira szeretlek benneteket!  - mondtam végül, és megöleltem Edwardot is.

A fiú nem tolt el magától, de éreztem, hogy zavarba jött ettől a hirtelen érzelmi kitöréstől.

- Ne haragudj! – szabadkoztam végül.

- Nem baj. – mondta máris, de azért elengedett.

- Az lesz a legjobb, hogy ha én elmegyek, és megpróbálom megkeresni Jasminne –t.  – szólt Carlisle.

- Ez nem túl jó ötlet! Mi lesz ha rád támad? – kérdeztem aggodalmasan.

- Biztos vagyok benne, hogy nem fog! Most megzavarodott a sok információtól. Időre lesz szüksége, hogy kidolgozzon egy tervet! És azt se felejtsük el, hogy ő is menekül. Marcus a férje volt! A Volturi nem tűri könnyen az árulást!

- Szóval úgy véled jönnek még többen is Olaszországból. – jelentette ki Edward.

- Biztosan. Ez pedig most az egyszer nekünk kedvez! Jasminne őket hagyta ott! Marcus pedig tudja, hogy én sosem szerettem a feleségét! Ezt pedig könnyen be tudom bizonyítani neki, vagy akármelyik testőrnek, akit ideküldenek.

- Csak ne Jane –t. – szólt Edward elgyötörten.

- Ki az a Jane? – kérdeztem – Már a nőnél is megfigyeltem, hogy nagyon félt, amikor kiejtette ennek a lánynak a nevét.

- Jane, a Volturi legbefolyásosabb testőre! A képessége iszonyatosan erőssé teszi, és kegyetlenné. Aro mentette meg  Jane - t, és az ikertestvérét Alec- et, amikor még fiatalok voltak. A nép, már emberként is rettegett az ikrektől!

- Hány éves ez a Jane,  és mi a képessége? – kérdeztem rögtön.

- Jane és Alec nagyon fiatalok. Talán tíz-  tizenhárom évesek.  Tulajdonképpen nem tudom annyira. Az igazi életkorukat nem ismerem. Sosem szerettem velük beszélgetni! Olyan fiatalok, mégis mindketten könyörtelen szörnyetegek! Jane,  bárkinek képes fájdalmat okozni a gondolataival! Iszonyatos fájdalmat, ami még egy erős vámpírt is ledönt a lábáról!

- Akkor nem csodálom, hogy Jasminne olyan félve mondta ki a lány nevét! – szóltam,  és megborzongtam.

- Na igen. Ha igazat beszélt és tényleg Jane őrizte, akkor Jasminne az elmúlt időszakban rengeteg rossz dolgon ment keresztül!

- Én láttam az emlékeit. Akaratlanul is visszagondolt rájuk! Higgyétek el! Az a Jane iszonyatosan megkínozta! – mondta Edward undorodva.

- Szegény Jasminne! – mondtam.

Edward és Carlisle megdöbbenve néztek rám.

- Most meg miért sajnálod? – kérdezte Edward.

- Azért gondoljatok csak bele. Az egyetlen bűne az, hogy beleszeretett Carlisle –ba. Ezért pedig ennyi kínt kellett elviselnie. Én csak sajnálni tudom.

- Hidd el, hogy őt sem kell félteni!  - szólt Carlisle, és miközben beszélt kabátot és sálat vett magára – Idejött Európából, máris megölt egy embert, és most minket fenyegetett meg!

- Tudom.  – ismertem el.

- Akkor én elmegyek! Megpróbálom megkeresni! Amint tudok visszajövök.

- Vigyázz magadra! Légy óvatos. – kértem, és megcsókoltam.

- Ne aggódj!  - most Edward felé fordult, de mielőtt bármit is szólt volna, a fiú már válaszolt is.

- Vigyázni fogok rá! Ígérem!

- Neked hamarosan  vadásznod kellene!  Esme –nek is!

- Majd megoldjuk valahogy. – mondtam, és mosolyt erőltettem az arcomra.

- Rendben. Csak óvatosan és körültekintően! – figyelmeztetett Carlisle, majd kisurrant az udvarra, onnan pedig a város felé indult.

***

Edward és én tanácstalanul leültünk az egyik szobában, és vártuk, hogy Carlisle visszajöjjön valamilyen információval.

Láttam a fiún, hogy egyre idegesebb lett, és folyton odarohangált az ablakhoz. Szemeivel az udvart és  a környéket pásztázta.

Én is egyre feszültebb lettem, és folyton rémképeket láttam, hogy Jasminne már megtámadta Carlisle-t, és végezett vele.

- Ne aggódj! Carlisle okos és tud magára vigyázni! – mondta Edward.

- Remélem. – szóltam, de azért egy kicsit sem lettem nyugodtabb.

- Nagyon szomjas lettem! – jelentette ki Edward – Muszáj elmennem vadászni! Haragudnál ha magadra hagynálak? – kérdezte tőlem.

- Természetesen nem! Menj csak nyugodtan! Látom, hogy elég nyúzott vagy.

- Ha valami stresszes helyzetbe kerülök a kelleténél hamarabb szomjazom meg, és ilyenkor muszáj elmennem vadászni!

- Megértem! Nem lesz semmi baj.

- Fél óra és jövök. – mondta Edward, és figyelmen kívül hagyva a lépcsőt, a nyitott emeleti ablakon át távozott.

***

Amikor Edward leért az udvarra megdermedt, és a sötét utcát kezdte kémlelni.

Érezte, hogy Jasminne itt van, és amikor azt mondta Esme  - nek, hogy vadászni indul csak hazudott, hogy ne idegesítse fel a nőt.

Eldöntötte, hogy egyedül próbálja megfékezni ezt a vámpírt

- Gyere elő tudom, hogy itt vagy! – szólt kurtán.

- Reméltem, hogy összefutunk! – mondta Jasminne, és egy hirtelen mozdulattal beugrott a kerítésen.

Amikor földet ért elégedetten vigyorgott Edward felé. 

- A helyedben nem örülnék ennyire!  - mondta Edward, és lassan megkerült a nőt.

Jasminne érezte, hogy a fiú bármikor támadhat ezért ő is kerülgetni kezdte.

Ennek az lett az eredménye, hogy lassan ide  - oda járkáltak egymás mellett, készen arra, hogy egymásnak essenek. 

- Érzem, hogy mitől félsz! – mondta Jasminne. – Te már tizennégy éve vagy vámpír, de még mindig nem vagy tisztában azzal, hogy Carlisle miért változtatott át!

- Miről beszélsz? – kérdezte Edward.

- Azt hiszem tudod a képességem! Tisztában vagy vele, hogy én is beléd látok, igaz csak korlátozottan. Annyi kétségbeesés, és rettegés van benned!

- Hazudsz! – sziszegte a fiú a fogai között.

- Te is jól tudod, hogy igazat beszélek! Vajon Carlisle tényleg az anyád kérésére tett vámpírrá? Vagy csak átvert? Lehet, hogy évek óta az orrodnál fogva vezet? Mi van ha ő ölte meg a szüleidet?

- Álnok kígyó! Miket hordasz itt össze?

- Én csak azokat mondom amit érzel. Félsz szembenézni az igazsággal! Carlisle elvárja tőled, hogy ne ölj embereket! Olyanná akar formálni, mintha te mindig is a saját fia lettél volna! Pedig te tudod, hogy ő nem az apád! Elizabeth és Edward Masen voltak az igazi szüleid!

- Hallgass! Hallgass! – követelte Edward,  és befogta a füleit.

Azt észre sem vette, hogy Jasminne beszéde egyre hangosabbá és hipnotikusabbá vált. Az agyát beborította valamiféle köd, és ő már nem szabadulhatott belőle.

Elmerült a félelem tengerében,  és süllyedni kezdett!

Szinte maga előtt látta, ahogy nevelőapja megöli a szüleit, és közben nevet. Aztán őt meg elrabolja,  és elhatározza, hogy kisajátítja magának.

- Ugye igazam van? – kérdezte Jasminne – Ejnye! – csóválta a fejét, de közben nevetett – Most, hogy Carlisle – nak itt van Esme, már nem is kellesz neki! Elakarnak üldözni maguk mellől! Gyűlölnek téged!

- Gyűlölnek? – kérdezte Edward kétségbeesetten.

- Bizony, bizony.  – bólintott a nő – Talán jobb lenne ha nem hagynád meg  nekik az örömöt, hogy ők üldözzenek el! Tűnj el innen, és élj nomádként! Ölj embereket! Szörnyeteg vagy!

- De… - kezdte a fiú, ám szemei elhomályosultak,  és bólintott – Igazad van! Végre el kell fogadnom, hogy vámpír vagyok! Egy vámpír pedig nem lehet jó! Felhagyok ezzel az élettel, és a saját utamat fogom járni!

- Ez lesz a lehető legjobb! Menj! Siess! Így minden félelmed elmúlik és könnyebb lesz!

- Hagyd őt békén! – kiáltotta Esme, aki időközben felfigyelt Jasminne és Edward beszélgetésére, és halotta, ahogy a nő bevetette különleges képességét, hogy meggyőzze Edwardot egy csomó hazugságról.

- Ugyan már! Semmit sem tehetsz ellenem!  - szólt Jasminne, és Esme elé lépett.

Lekevert neki egy hatalmas pofont,  majd  teljes erőből meglökte.

Esme a levegőbe emelkedve több métert repült a ház felé, majd teljes erőből a falba csapódott.

- Szerencsétlen! Ostoba kis újszülött! – mondta neki Jasminne – Fogalmam sincs, hogy miért tetszel annyira Carlisle –nak! Gyenge vagy!

- Nem vagyok gyenge!  - szólt dühösen Esme, majd felállt és lábával gyomorszájon rúgta a feketehajú  szépséget.

Jasminne egyensúlyát vesztve borult a bokrok közé. 

Esme gyorsan odarohant Edwardhoz,  és megrázta a fiút.

- Csak hazudott! Ne higgy neki! Tudod, hogy mi a képessége! A legnagyobb félelmedet használja fel ellened! Carlisle és én is  fiúnként szeretünk téged!

- Hazudsz! – kiáltotta Edward,  és ellökte magától Esme - t.  – Elmegyek innen, és soha többé nem jövök vissza! Gyűlöllek benneteket!  - ordította a fiú, majd kirúgta az udvar kerítését,  és eltűnt az éjszakában.

Jasminne most elégedetten állt fel,  és jóízűen hahotázott.

- Végre elértem amit akartam! Ez a fiú annyira gyenge volt! Tele rettegéssel! Könnyen elértem nála, hogy higgyen nekem!

- Tűnj innen te… - szól Esme, de közben elharapta a mondatot, mert megérkezett Carlisle.

- Mi történt? Edward meg hová ment? – kérdezte, ám amikor meglátta Jasminne – t összeállt a kép.

- Én megmondtam, hogy tönkreteszem a családodat! Velem nem szórakozhatsz!

- Miért teszed ezt? Mit vétettem ellened? – kérdezte Carlisle majdhogynem esedezve.

- Nem szeretsz!  Ez nekem éppen elég nagy vétség!

- Kérlek Jasminne hagyj minket békén! Menj vissza a férjedhez! Talán még nem késő, hogy megbocsásson neked!

- Hogyne! – horkant fel a nő – Rögtön végeznének velem, sőt végezni is fognak! De előtte én végzek veletek! Tönkreteszlek ha addig élek is!

-  Azt mondtad, hogy szeretsz! Ha igazán szeretnél hagynád, hogy békében éljek a családommal!  - mondta Carlisle.

- Nekem már csak a bosszú jutott! Azt pedig a lehető legtovább  fogom kiélvezni!

- Bestia!  - szólt Esme,  és rávicsorgott a nőre.

- Ne félj! Most te következel! –  vetette oda kurtán Jasminne.

- Engem úgy sem tudsz befolyásolni!

- Meg sem próbálom! De hála a kis beszélgetésünknek észre sem vetted, de a te félelmeidet is kipuhatoltam! Készülj fel, hogy az egyik legnagyobb rémálmod fog valóra válni!

- Micsoda?  - kérdezte felbőszülve Esme, de Jasminne csak mosolygott,  és újra elfutott mielőtt Carlisle megállíthatta volna.