(Seth szemszöge) 

Az életünk határtalanul boldog volt Phoenixben, már értettem Bellát, hogy miért szerette ezt a helyet. A napsütést és a szép időt nagyon könnyen meg lehet szokni. Még csak reggel hat óra volt, de nem tudtam aludni, annyira izgatott voltam. Ma végre szombat van, és szabadnap. Az egész napot Sonjával tölthetem, és elmehetünk vásárolgatni egy kicsit a babáknak. Kedvesem még édesdeden aludt, imádtam nézni, amikor ilyen nyugodtan szuszog. A hátán feküdt így tökéletesen láthattam szép nagy pocakját. Állandóan szörnyülködik mostanában, hogy akkora, mint egy bálna, de szerintem csak egyre gyönyörűbb lesz. Az orvos szerint sem hízik többet a normálisnál, de hiába mondjuk neki mindketten, hogy nagyon szép kismama, nagyon zavarja, hogy folyamatosan új ruhákat kell vennünk neki. A régi ruhatárát természetesen megtartottuk. Hiszen mindketten tudjuk, hogy miután a babák megszületnek még szüksége lesz rájuk. Éppen meg akartam simogatni a hasát, amikor Sonja szemei kipattantak és hirtelen a fürdő felé vette az irányt. Oh, a fenébe, már megint rosszul van. A kicsik rendesen kikészítik mostanában. Kicsit össze van zavarodva a terhesség szakaszait illetően, az orvos szerint, már túl kellett volna lépnie a reggeli rosszulléteken, hiszen elvileg már a nyolcadik hónapban van, legalábbis az orvos szerint, de azt sajnos nem tudhatjuk, hogy alakváltóknál mi a normális. Mindenesetre azt meg tudta erősíteni Dr. Smith, hogy minden rendben van Sonjával és a kicsikkel, úgyhogy valószínűleg normális, hogy most vannak a reggeli rosszullétek. Hallottam, hogy Sonja már a fogát mossa, így lerohantam egy adag sós kekszért. Ilyenkor csak ezt bírja enni, semmi mást. Nagyon szerettem volna ilyenkor is többet segíteni neki, de amikor először utána mentem a fürdőbe, amikor rosszul lett egyszerűen kihajított az ajtón a rosszullét után, és egy fél napig nem szólt hozzám, egészen addig, amíg meg nem ígértem, hogy többet nem megyek utána, amikor éppen rosszul van.

• Jobban vagy, Kicsim? – kérdeztem az ajtó mellől.
• Igen, mindjárt megyek. Ne aggódj – mondta kicsit kábán.
• Rendben – válaszoltam, majd leültem az ágyra.

Sonja néhány perccel később kijött és azonnal a keksz után nyúlt.

• Köszönöm – motyogta a kekszet majszolva.
• Nincs mit, Kedvesem – mosolyogtam rá és megsimogattam az arcát. Nem szerettem, amikor rosszul van, de ez sajnos a terhességgel jár. – Mikorra kell mennünk Dr. Smith-hez? – kérdezte gyengén és visszadőlt az ágyba.
• Soká, csak délután háromra vár bennünket – mosolyogtam rá és mellé dőltem. – Aludj még, Szerelmem. Nem nagyon pihentél mostanában. Majd felébresztelek, hogyha itt az idő – mondtam miközben a hasát simogattam.
• Rendben – motyogta még félálomban, és már aludt is.

Lementem a konyhába és nekiláttam ebédet főzni. Már egészen jól ment a dolog. Jó nem azt mondom, hogy mesterszakács letten néhány hónap alatt, de voltak már jó pillanataim. Mindenesetre egy adag rántott húst és sült krumplit minden gond nélkül össze tudtam már hozni, meg persze húslevest, mert Sonjának sok ilyesmit kellett ennie. Állandóan éhes volt, amikor éppen nem volt rosszul és a forró leves kifejezetten jól esett neki. Már egy órája a konyhába ügyködtem, amikor fentről hangos sikítást hallottam. Néhány másodperccel később már a szobában is voltam. Sonja az ágykeretet markolta, és a szemei könnybe lábadtak, azonnal mellé ültem és aggódva figyeltem. Néhány perc múlva alábbhagyott a kínlódása, majd elengedte a keretet is és zihálni kezdett. 

• Mit történt, Kedvesem? – kérdeztem ijedten.
• Azt hiszem, hogy elfojt a magzatvíz és fájásaim vannak – zihálta Sonja, én pedig lekaptam róla a takarót és láttam, hogy valóban hatalmas nedves kör van Szerelmem alatt az ágyon.
• Na jó, csak semmi pánik – mondtam, bár én már pánikoltam. – Dr. Smith azt mondta, hogy akkor most egy gyors zuhany a következő fájás után és indulás a kórházba – hadartam el a teendőket.

Megfogtam Sonja mindkét kezét és együtt vártuk, hogy újra rátörjön a fájdalom. Nem is váratott magára sokáig hét perc múlva érkezett. Sonja végig szorította a kezeimet és próbálta elfojtani a sikoltását, inkább a párnába harapott. A fájás végeztével a teste újra elernyedt, majd pihegett párat és lassan felkelt. Bement a fürdőbe, én pedig előkészítettem a ruháit, hogy amint kijön, azonnal felöltözhessen. Néhány perc múlva már előttem is állt egy szál fürdőlepedőben. A következő fájás éppen akkor tört rá. Felvettem és az ágyra fektettem, majd ismét megfogtam a kezeit, hogy szorítson nyugodtan. A fájás végeztével felöltöztettem és azonnal indultunk is a kórházba. Nem hagytam Sonját sétálni, úgyhogy a karjaimba kaptam és úgy vittem egészen Dr. Smith-ig. Néhány perc alatt odaértünk. A doktor úr két nővérre bízta kedvesemet, hogy készítsék elő és tegyék gépre, majd hozzám fordult és megmutatta, hogy hol öltözhetek be, hogy részt vehessek a szülésnél. Néhány pillanattal később már újra szerelmem kezét fogtam. Sonja órákon át vajúdott, közben kapott egy injekciót, hogy kicsit tudjon pihenni a fájások alatt, de ahogy a fájdalom egyre sűrűbben tört rá, már tudtuk, hogy nincs hátra sok idő. Aztán hirtelen a doktor rontott be az ajtón és közölte, hogy akkor most megszülünk. Láttam szerelmem szemében a rémületet, amikor áttolták az ággyal együtt a szülőszobába. Rajtam is hasonlóképpen eluralkodott a pánik. Fájt látnom, hogy Sonja szenved, bár tudtam, hogy ez a szülés velejárója, de akkor is nagyon sajnáltam, hogy nem tudok segíteni rajta. Még jó, hogy Jasper megtanított minket kontrollálni ezt a dolgot, mert elég bután néznék ki, hogyha itt vonaglanék szülési fájdalmak közepette a földön Sonjával együtt. Legalábbis elég nehéz lenne megmagyaráznom. 

• Jól van, Sonja. Nagyon ügyes – mondta az orvos. – Most pedig engedelmeskedjen a testének és nyomjon.
• Könnyű azt mondani… – zihálta fel kedvesem, és láttam rajta, hogy nagyon erőlködik.
• Nagyon jó, most pihenhet egy kicsit – mondta az orvos miközben a monitorra pillantott. – Mindjárt vége a szünetnek. Figyeljen és nyomjon – mondta az orvos határozottan.
• Sikítani fogok – nyögte Sonja, majd megint erőlködni kezdett, én pedig azt hiszem, hogy a kisujjam bánta ezt a pár pillanatot, mert nagyot reccsent.
• Az ilyenkor természetes – mosolygott rá az orvos. – Higgye el, hogy nem ön lenne az első, sőt… - mondta Dr. Smith határozottan.

Eltartott egy jó ideig, amíg Sonja kínok között vonaglott, de tette, amit kellett. Amikor az orvos végre újra megszólalt.

• Már látom a fejét. Ez az Sonja, mindjárt megérkezik az első kisbabájuk – mondta az orvos biztatóan.
• Annak már nagyon itt lesz az ideje – nyögte kedvesem, majd megint erőlködésbe kezdett.

Néhány perccel később gyereksírás töltötte be a szobát. Az én kisfiam sírt teli torokból, Harry Clearwater. Hihetetlen büszkeség áradt szét bennem és hálás voltam Sonjának, amiért ez megadatott nekem. Megmutatták nekünk a fiúnkat, gyönyörű volt. Dús fekete haja volt és sötétbarna szemei. Miután szemügyre vettük elvitték megfürdetni, kedvesem pedig újra megmarkolta a kezemet és felkiáltott. 

• Jön már a hugicája – mondta az orvos vidáman. – Még egy kicsit tartson ki, Sonja. Nagyon jól csinálja – bíztatta Dr. Smith kedvesemet, aki elszántan bólintott.
• Mennyi idő még? – kérdeztem aggódva. Nagyon rossz volt Sonját fájdalmak között látni.
• Nem lehet tudni, de már nem fog sokáig tartani.

Szerencsére az orvosnak igaza volt. Bár csak tíz percig tartott, de ez is végtelen hosszúnak tűnt akkor. A lányom is felsírt. Ő is gyönyörű volt. Tiszta anyukája, még néhány vörös tincse is volt erre-arra a hajában. Isabella Clearwater. Újra szétáradt bennem a büszkeség és a boldogság. Kedvesem pedig pihegve engedte el a kezemet és dőlt hátra kényelmesen elhelyezkedve az ágyon.

• Most néhány percre magukra hagyjuk önökkel a kicsiket, azután pedig elvégezzük a szokásos vizsgálatokat és az újszülött osztályra visszük őket. Rendben? Addig ameddig a kicsik a többi babával vannak, pihenhet egy kicsit és a nővérek megmosdatják – nézett ránk az orvos mosolyogva.
• Igen, rendben – motyogta Sonja fáradtan, de azért megeresztett egy mosolyt.
• Köszönjük – mondtam hálásan.  
• Nincs mit. Szeretem az ilyen boldog pillanatokat átélni a betegeimmel – mosolygott ránk megint Dr. Smith, majd elhagyta a szobát.

A kicsiket a kezünkbe adták és mi alaposan megdédelgettük őket. Néhány percig az egyiket, azután pedig cseréltük és a másik babát dajkáltuk, így mindkettőnk meg tudta ölelgetni mindkét gyermekünket. Majd a kicsiket elvitték, engem pedig megkértek, hogy menjek ki, ameddig megmosdatják és rendbe hozzák Sonját. Azt is megmondták, hogy melyik szoba lesz az övé, ahol megtalálom kedvesemet egy fél óra múlva. Gyorsan elszaladtam addig a házunkba és elhoztam néhány holmit, amire esetleg Sonjának szüksége lehet, majd mikor visszaértem azonnal megkerestem a szobát, ahová Sonját elhelyezték. Kedvesem gyönyörűbb volt, mint valaha. Nem tudtam betelni a látvánnyal. Most, hogy a gyermekeink anyja is lett, mintha még az eddigieknél is káprázatosabban festett a számomra. Egyenletesen szuszogott a takaró alatt. Nem akartam felébreszteni, ezért kiosontam a szobából és megkerestem az újszülött osztályt. Belestem az ablakon. Szerettem volna, hogyha odahozzák a kicsiket a nővérek az ablakhoz, de a nővérek sehol sem voltak. Pásztázni kezdtem a szememmel, hogy meglássam őket, de olyan látvány fogadott, amire egyáltalán nem számítottam.