Isabella már az asztalnál ült és a férfire várt, hiszen ha a vámpírok nem is esznek reggelit, akkor is illetlenség lenne tőle, hogyha nélküle kezdené el az evést, hiszen ő hívta meg. Csupán néhány perce várt, amikor az ajtón belépett Edward és meghajolt a hölgy előtt. Isabella is biccentett felé, majd hellyel kínálta, így leült a lány mellé. Edwardnak meg kellett állapítania, hogy hiába hitte azt, hogy a tegnap esti látványt már nem lehet fokozni, de ebben a gyönyörű kék ruhában, ami kiemeli a nő finom vonalait és ezzel a frízurával, ami hangsúlyozza hosszú kecses nyakát, ha lehet még gyönyörűbb. Egyetlen apró szépséghibája az volt, hogy a szeme alatt még annak ellenére is látszódtak a karikák, hogy gondosan megpróbálta elrejteni őket.

-         Jó reggelt Ms. Swan! Hogy érzi magát?

-         Jó reggelt Mr. Masen! Köszönöm kicsit jobban vagyok.

-         Elnézését kérem, hogy megvárakoztattam.

-         Semmi probléma, én is csak néhány perce érkeztem. Remélem nem sértő, vagy zavaró, hogy idehívtam. Nem igazán tudom, hogy az Önök fajtájánál mik a szokások.

-         Egyáltalán nem, nagyon kedves volt Öntől, hogy meghívott, de elnézését kérem előre is, mert én nem fogyasztok emberi ételéket.

-         Igen ezt sejtettem, de gondoltam, hogy esetleg örül a társaságnak és tett nekem tegnap egy ígéretet is.

-         Igen kisasszony és be is tartom az ígéretemet, válaszolni fogok minden kérdésére, de előbb talán reggelizzen.

-         Rendben. De utána ugye mindent elmond.

-         Igen, természetesen. Akkor, ha már megreggelizett.

Isabella gyorsan felvett egy pirítóst és megkente egy kis vajjal és lekvárral.

-         Nem kell itt maradnia, amíg eszem, nyugodtan nézzen körül a kastélyban, ha gondolja. Van egy remek könyvtárunk is. Szeret olvasni?

-         Szívesen itt maradok Önnel, amíg eszik, jól esik a társaság, és igen nagyon szeretek olvasni.

-         Édesanyámnak pedig van egy csodás zongorája, de én sajnos nem tudok játszani rajta. Ön tud zongorázni? Szereti a zenét?

-         Igen tudok zongorázni, és nagyon szeretem a zenét, de ha állandóan kérdéseket tesz fel sosem fog végezni azzal a pirítóssal.

-         Tudja, furcsa érzés lenne, hogy Ön csak néz, miközben én eszem. Egy kicsit zavarba ejtő – pirult el - szóval arra gondoltam, hogy esetleg mesélhetne magáról, addig is, ha már a másik témánkat étkezés utánra száműzte. – mosolyodott el a lány.

-         És mégis mit szeretne tudni? Talán kíváncsi valamire konkrétan?

-         Őszintén szólva elég sok mindenre.

-         Ezt valahogy sejtettem. – mosolyodott el Edward  – Miről szeretne tudni?

-         Hát, ha már így rákérdezett – vigyorgott Isabella – Nagyon kíváncsi lennék például arra, hogy mióta vámpír és hogyan és miért lett az, miért választotta a vegetáriánus életmódot? És miért lett orvos? Nagyon nehéz volt hozzászokni az emberek közelségéhez miután megtörtént? Mennyi időbe telt mire viszonylag érzéketlenné vált az emberi vérre és képes volt ténylegesen jó orvossá válni?

Isabella megállt egy pillanatra, hogy levegőt vegyen, mert az elfogyott a kérdések feltétele közben. De Edward gyorsan megszólalt mielőtt még további kérdéseket kapott volna.

-         Kérem egy reggelire ennyi kérdés éppen elég lesz. Nem gondolja?

-         Bocsánat, kíváncsi természet vagyok. – sütötte le a szemét – Ha nem szeretne, akkor természetesen nem kell válaszolnia.

-          Szívesen mesélek Önnek, csak egyszerre ennyi kérdés elég, lesz még alkalmunk beszélgetni. – mosolyodott el.

-         Ígérem, visszafogom magam. – nézett a szemébe szégyenlősen

-         Rendben.

-         Akkor mesél nekem? – kérdezte a lány és közben ártatlan tekintettel meredt a férfira.

-         Jól van, mesélek. Hol is kezdjem?

-         Talán ott, hogy mióta vámpír. – bátorodott fel a lány

-         Ez egy afféle költői kérdés volt, de ha mindig félbeszakít, és nem eszik nem mesélek.

-         Elnézést, már eszek is, csendben hallgatom, ígérem. – ezzel már bele is harapott a reggelijébe

-         Százharminc évvel ezelőtt lettem vámpír, egy másik vegetáriánus vámpír változtatott át, aki magányos volt és szeretett volna társaságot, azért választott engem, mert haldokoltam. Egyrészt azért lettem vegetáriánus, mert nem akartam szörnyeteggé változni és az állati vér egyáltalán nem rossz, másrészről az átváltoztatóm is vegetáriánus volt így természetesen engem is erre az életmódra tanított a kezdetektől fogva. Mindig is érdekelt az orvosi pálya, és apám is orvos volt, így volt kire felnéznem és tanulni is bőségesen volt időm. Néhány év alatt sikerült olyan önuralomra szert tennem, hogy nagyobb kísértés nélkül emberek közé mehessek, de az orvosláshoz való önuralom sokkal több időt követelt. Negyed évszázad kellett ahhoz, hogy nyugodtan mehessek vérző betegek közé, és ne akarjak rájuk támadni. Mikor ezt elértem önkéntes gyógyítást vállaltam az Amazonas mentén. Vámpír létem huszonnyolcadik évfordulóján hagytam el az otthonom. Öt éves önkéntességet vállaltam, majd visszatértem oda ahonnan elindultam.

Miközben Edwardot hallgatta nagy érdeklődéssel Isabella elfogyasztotta a pirítósát és ivott egy csésze teát is. Edward reménykedett, hogy a lánynak nem tűnt fel, hogy milyen gonddal kerülte a történetében a neveket, bár szinte biztos volt benne, hogy a Cullen család csak a vámpírok között vált kirekesztetté, mégsem akarta megkockáztatni, hogy kiderüljön a kiléte, hiszen a lány furcsa módon többet tud a vámpírokról, mint bármelyik ember, akivel eddig találkozott. Szíve szerint büszkén kijelentette volna, hogy az ő átváltoztatója és fogadott apja bizony Carlisle Cullen, aki egészen biztos, hogy ártatlan volt abban a bűnben a családjával együtt, amivel megvádolták.

-         Köszönöm, hogy mesélt nekem, nagyon érdekes a története. Most már elmondja, hogy mi történt tegnap? 

-         Igen.

-         Rendben akkor talán menjünk át a nappaliba, ott kényelmesebb. Azért később még kérdezhetek az életéről?

-         Természetesen később még mesélek, ha szeretné.

Azzal Edward felállt az asztaltól és kezét nyújtotta a lánynak. A lány elfogadta a segítséget, majd átsétáltak a nappaliba és leültek a kanapéra. Kínos csend telepedett rájuk néhány percre. Edward azon gondolkozott, hogy hogyan is kezdjen bele annak elmondásába, hogy mit is követett el az apja. Sejtette, hogy a lány nagyon nehezen fog megbirkózni a tényekkel, mert biztosan szerette az édesapját. Isabella pedig azon gondolkozott, hogy mi lehet annyira szörnyű, hogy ennyire fél a férfi belekezdeni. Vajon mi lehet rosszabb annál, minthogy édesapja követte édesanyját, és itt hagyta őt teljesen egyedül a világon. A csendet nagy nehezen a lány szakította meg.

-         Tényleg ennyire szörnyű az, ami tegnap éjjel történt? – kérdezte félve

-         Igen hölgyem, úgy gondolom, hogy nagyon nehezen fogja elfogadni a tényeket.

-         Mi lehet annál rosszabb, minthogy meghalt az édesapám?

-         Nem hiszem, hogy rosszabb, de szerintem sokkal jobban meg fogja Önt rázni, amit mondani készülök, mint a tény, hogy elvesztette az édesapját.

-         Most már kezd nagyon megijeszteni! – mondta kétségbeesetten.

-         Elnézést kérek, csak nem tudom, hogy hogyan is kezdjek neki.

-         Talán kezdje az elején.

-         Tudja, hogy hol maradt ki mostanában éjszakánként az édesapja?

-         Pontosan nem.

-         Pontosan nem?

-         Igazából csak feltételezem, hogy inni járhatott. Reggelente mindig fáradt és morcos volt és, azóta maradt ki, egyre többet mióta anya beteg lett. Azután, hogy meghalt pedig már egy éjszakát sem töltött itthon.

-          Értem, nos az édesapja nem inni járt, hanem egy pókerklubba, ahova főleg azok az emberek járnak, akik azt hiszik, hogy átlagon felüli a szerencséjük, vagy egyszerűen csak meg akartak halni. Ugyanis ebben a klubban vámpírokat hívnak ki az emberek kártyázni.

-         Tessék? De hát miért tett volna az apám ilyesmit?

-         Nos annyi bizonyos, hogy az édesapja először azért ment abba a klubba, hogy egy vámpírt legyőzve sikerüljön elérnie az édesanyja átváltoztatását, hogy ne haljon meg.

-         Úgy gondolja, hogy apám vámpírrá akarta tetetni az anyámat?

-         Igen, így gondolom.

-         Nem, az lehetetlen. Apa nem tett volna ilyet.

-         Gondolja át, járt Önöknél vámpír az édesanyja halála környékén?

-         Igen, éppen aznap éjjel, amikor elhalálozott. Apával jött, de anya akkor már halott volt.

-         Nos aznap este az édesapjának szerencséje volt Benedict ellen és mivel legyőzte a vámpír átváltoztatta volna az édesanyját.

-         Hogy jutott ilyesmi eszébe, nem hiszem, hogy anya ezt akarta volna. Illetve ezt nem tudhatom, de apának sokkal inkább anya mellett kellett volna lennie, mint kártyázni járni. Még el sem tudott búcsúzni tőle.

-         Őszintén sajnálom.

-         Köszönöm. Kérem, folytassa. Ezek szerint anya halála után is eljárt ebbe a bizonyos klubba és játszott?

-         Igen.

-         És így találkoztak az apámmal? Együtt játszottak?

-         Igen.

-         És gondolom, hogy ezek szerint barátságba is kerültek, hiszen Ön jött közölni a rossz hírt.

-         Sajnálom kisasszony, de én csak tegnap éjjel láttam először az édesapját.

-         Tessék?

-         Én csak egyszer találkoztam az édesapjával, méghozzá tegnap éjjel.

-         Értem, akkor miért vállalkozott rá, hogy eljöjjön és közölje a híreket? Hiszen név szerint engem kereset, tehát tudta, hogy létezem. Ebből következik, hogy az este folyamán beszéltek rólam az apámmal.

-         Valóban kisasszony.

-         De ha nem voltak barátok, akkor apa miért mesélt volna rólam magának?

-         Nem kifejezetten mesélt Önről.

-         Akkor mégis hogyan kerültem szóba?

-         A másik vámpír hozta szóba Önt, aki már járt itt korábban.

-         Ne haragudjon, de azt ígérte, hogy mindent elmond. Lehetne, hogy abbahagyjuk ezt a kérdezz-feleleket? Kezdek belefáradni, egyre zavarosabb ez a történet.

-         Természetesen. Elnézést, de nagyon nehéz ezt elmondani Önnek.

-         Csak próbálja meg.

-         Rendben. Tehát tegnap éjjel minden asztalnál négyen játszottak két ember és két vámpír. A játékban addig marad bent valaki, amíg tartani tudja a téteket. A másik ember gyorsan kiesett a játékból. Így hárman maradtunk az édesapja, Benedict a vámpír, aki már járt Önöknél és én. A tét meglehetősen magas volt. Az édesapja birtoka, és vagyona. Valamint a részemről és a Benedict részéről az ennek megfelelő pénzösszeg. A játszmát én nyertem. Így elnyertem a birtokot és a vagyont is. Eddig minden rendben is volt, mert azt terveztem, hogy én majd visszaadom az édesapjának, ha végleg befejeztük a játékot, mert nem akartam nincstelenné tenni. – félve nézett a lány szemébe.

-         Köszönöm, hogy nem akart minket nincstelenné tenni. Eddig minden világos, elnyerte a Swanok minden vagyonát, mert az apám feltette kártyán, de vissza akarta adni.

-         Igen, így történt.

-         Kérem, folytassa.

-         Az édesapja éppen távozni készült és már én is felkeltem az asztaltól, amikor Benedict az apja után szólt. Azt mondta, hogy játszanak még egyet. Az édesapja először nem értette, hogy mire gondol, hiszen már egy vasa sem maradt, legalábbis azt hitte, így rákérdezett, és akkor Benedict felajánlotta, hogy visszavásárolja tőlem a birtokot és visszaadja neki, hogyha az apja nyer. Ellenkező esetben is visszavásárolja tőlem a vagyont, de akkor Benedict megkapja Önt is, mint hitvesét.

-         Hogy mondta?! – döbbent meg a lány – Elnézést kérek rosszul hallottam.

-         Sajnálom Ms. Swan, de jól hallotta.

-         Az apám feltett engem egy kártyapartira?! Ezt most nem mondja komolyan!

-         Tudom, hogy ez elég hihetetlen, de így történt.

-         Nem, ez teljesen ki van zárva, az apám szeretett engem. Ugyan miért tett volna ilyet?

-         Azt hiszem el volt keseredve, és Benedict azt ígérte, hogy mindig jól fog Önnel bánni és a birtok is megmarad.

-         Már megbocsásson, de ez nem mentség. Hogy tehetett ilyet velem a saját apám? Nem vagyok tárgy, amit csak úgy fel lehet dobni tétként, ha úgy tartja a kedve.

-         Tudom, és higgye el az édesapja sem gondolta azt, hogy Ön egy tárgy. Nagyon szerette magát és nagyon megbánta, ami történt.

-         Ezt meg honnan tudja? Az előbb még azt mondta, hogy nem is ismerte és csak egyszer találkoztak.

-         Ez így is van.

-         Akkor honnan tudja?

-         Egyszerűen látszott rajta. – láttam a gondolataiban, tette hozzá magában.

-         Ez édes kevés. Akkor mégis hogyan halt meg az apám? Ezek szerint nem az életét ajánlotta fel, hogyha veszít, hanem az enyémet. – mondta élesen.

-         Akkora bűntudata volt, hogy mit tett Önnel, hogy kiment a mosdóba és megölte magát. Nagyon sajnálom, kérem, bocsásson meg, meg kellett volna akadályoznom, hogy megtörténjen. – sütötte le bűnbánóan Edward a szemeit.

-         Ugyan honnan tudta volna, hogy mit tervez? Talán gondolatolvasó?

-         Ami azt illeti kisasszony.

-         Mi? Maga olvass mások gondolataiban?

-         Igen, de a jelek szerint nem mindenkiében.

-         Tehát az apáméban nem tudott. Ez nem az Ön hibája.

-         De az édesapjáéban tudtam.

-         Akkor nem értem, hiszen akkor megakadályozhatta volna. Mire figyelt, ha nem rá?

-         A játékra.

-         De hát azt mondta, hogy Ön felállt az asztaltól.

-         Igen, de amikor meghallottam, hogy mi a tét inkább visszaültem én is játszani.

-         Micsoda? – ugrott fel a lány – Hát ez remek, nem elég, hogy az apám és az a másik vámpír tárgyként kezel, ezek szerint még maga is? Volt abban a klubban valaki, aki nem engem akart megkapni?