Edward gyorsan megtalálta Mr. Stevenst, már meg sem próbálta az itteni embereket az illatuk alapján követni, mert mindig mindenkinek járt valami a fejében. Az viszont továbbra is bosszantotta, hogy Ms. Swan gondolataihoz nem fér hozzá. Szerette a ház lakóinak gondolatait hallgatni, az idős férfi általában vagy aggódott a kisasszonyáért, vagy azon gondolkodott, hogy van-e valami egyáltalán, amit jól tud a vámpírokról és ez mindig elképesztően szórakoztató volt, a többi idejét, pedig a birtokkal kapcsolatos teendők töltötték ki. Marie mama hasonló gondolkodású volt. Bár a dada gondolatainak kilencven százalékában csak az ő kis neveltjére gondolt. Mindkét ember imádta ezt a lányt. Bár nem is csodálkozott ezen. Csaknem másfél évszázada járja a világot, találkozott már számtalan hölggyel, de egy sem volt olyan, mint ez a lány, aki valószínűleg most már egy életre gyűlölni fogja, mert egy egyszerű kártyaparti nyereménnyé alacsonyította. Edward ugyan tudta, hogy nem az és sosem gondolt rá úgy, mint nyereményre, de érezte, hogy a lány nem hitt neki ebben a kérdésben, de akkor sem hagyhatja elmenni, mert akkor Benedict semmi perc alatt elkapta volna, és azt nem engedheti meg. Bárcsak hallhatná a lány gondolatait. Csak most az egyszer. Vajon tényleg gyűlöli? Szörnyű lenne úgy egy fedél alatt lenni vele, hogy tudja, hogy a lány rá sem bír nézni, vagy ha rá is néz, akkor csak az undort tükrözik a szemei. Inkább abbahagyta az elmélkedést és megszólította a komornyikot.

-         Mr. Stevens! Ráérne egy percre?

-         Természetesen Uram. Miben segíthetek?

-         Gondolom, már tisztában van a kialakult helyzettel. Nyilván a kisasszony elmesélte, hogy mi történt pontosan. – mondta Edward bár tisztában volt vele, hogy a kíváncsi komornyik kihallgatta a hölggyel folytatott beszélgetését.

-         Igen, a kisasszony elmondta, hogy mostantól Ön a birtok tulajdonosa. Mit tehetek Önért?

-         Először is tisztázzuk, hogy én itt továbbra is vendég vagyok, bár jelenleg úgy gondolom, hogy nem szívesen látott, mert az Úrnője jelenleg nem igazán akarja, hogy itt legyek, de a jelenlétemre egy ideig még szükség lesz, amíg nem rendeződik a helyzet, és Ms. Swan nem lesz újra biztonságban. Ha a veszély már a múlté lesz, akkor a kisasszony visszakapja a birtokot. Remélem, hogy meg tudja érteni, hogy még maradnom kell.

-         Megértem Mr. Masen és engedje meg, hogy megköszönjem a saját és Marie mama nevében is. Attól tartok, hogy Ön nélkül valóban nem tudnánk megvédeni a kisasszonyt. Maga rendes ember, vagyis vámpír, és ezt Ms. Swan is tudja, csak most elvakítja a harag és a gyász. Higgye el, hogy meg fog enyhülni, csak adjon neki egy kis időt. Bár ha belegondolok, lehet, hogy türelmesnek kell majd lennie, mert kérem, maradjon kettőnk közt, de a mi kisasszonyunk szerintem könnyedén elnyerné az ’Európa legmakacsabb Hölgye’ címet. – húzta mosolyra száját a komornyik.   

-         Hát ezt könnyedén el tudom képzelni. – mosolyodott el Edward is – Ígérem, hogy türelmes leszek hozzá. Bár azon se csodálkoznék, ha soha többé nem állna szóba velem.

-         Ne aggódjon, Marie mama, majd megenyhíti a kisasszonyt. Ha valaki képes volt rá hatni valaha is az édesanyján kívül, az csakis ő volt.

-         Köszönöm, de nem kell, hogy miattam fáradjanak.

-         Nem fáradság. Ó, elnézést teljesen eltereltem a szót. Mit is akart kérni tőlem Mr. Masen?

-         Szükségem lenne a holmimra, de nem szeretném őrizet nélkül hagyni Ms. Swant.

-         Tehát azt szeretné, hogy elhozzam a holmiját valahonnan?

-         Igen.

-         Örömmel tenném Uram, de nem szeretnék a személyes holmija között pakolászni. Nem lenne jobb, ha mégis elmenne és összeszedné Ön a dolgait?

-         Nem kell aggódnia emiatt. Csak nemrég érkeztem a városba és még a bőröndjeimet nem volt időm kipakolni, úgyhogy csak a bőröndöket és az orvosi táskámat kellene megfogni és idehozni.

-         Ez esetben örömmel elhozom Önnek a holmiját. Kérem, mondja meg, hogy hol van, és azonnal indulok is.

-         Köszönöm. – azzal Edward átadta a címet és a szobaszámot.

-         Nincs mit Mr. Masen.

A komornyik pár perc múlva már el is indult, hogy elhozza Edward holmiját a régi szállásáról, ahol talán még öt percet sem töltött. Naivan azt hitte, hogy ez a város sem fog tartogatni számára semmit. Mint ahogy egy városban sem maradt meg száz év alatt néhány napnál tovább. A vegetáriánus vámpírokkal, akiket tanított az erdőben rejtőzködtek ameddig nem voltak képesek uralkodni a vérszomjukon, majd útjukra engedte őket. A többi esetben pedig csak követte a vámpír-ember póker partik szervezőit, hogy minél több ostoba embert meg tudjon menteni a saját butaságától. Sosem értette, hogy hogyan is gondolhatták ezek az emberek, hogy nyerhetnek a vámpírok ellen. Hiszen akiknek sikerült is nyernie az asztalnál, azt egy sikátorban érte utol a végzet. Illetve a vámpír, akit legyőzött, bár erre érdekes módon soha senki nem figyelt fel rajta kívül. Talán, mert nem maradt túlélő, amíg nem szállt be a játékba. A szervezőket a játék után történtek már nem túlzottan érdekelték, ha elhagyták a termet, akkor már nem fogták vissza a játékban részt vett vámpírokat. Ilyennel, mint Benedict viszont még soha nem találkozott. Először szándékosan veszített, hogy felmérje Lord Swan birtokát és értékeit. Aztán pedig miután megtalálta, amit keresett újra játékra invitálta a férfit. A nomád vámpírok általában ösztönlények és a földi javak sem érdeklik őket, nőt pedig annyit elcsíphetnek a sötét utcákon, amennyit csak akarnak, de ebben a vámpírban van valami különös. Csak még arra nem jött rá, hogy mi az, amitől más.

----------------------------------------------------------------------

Miután Edward kiment a szobából és behívta Marie mamát. A dada a lányhoz sietett, leült hozzá az ágyra és az ölébe vonta a fejét és simogatni kezdte a haját, nem szólt semmit csak hagyta, hogy Isabella kiadja magából a bánatát. A lány átölelte a lábait és úgy szorította Marie mamát, mint amikor kislány volt. Csak akkor még olyan apró problémák miatt volt bánatos, minthogy elesett és megütötte magát, vagy valamelyik pimasz gyerek, akivel játszott fellökte és elszakította a ruháját. Sokáig voltak így teljesen csendben. Marie mama tudta, hogy a lánynak most erre van szüksége. Hiszen ismerte ezt a lányt, amióta csak megszületett, ha beszélni akar róla, akkor el fog mondani mindent. Nem szabad sürgetni, mert akkor megmakacsolja magát. Isabella lassan megnyugodott, a keserves zokogásból halk szipogás lett, aztán pedig teljes csend. Marie mama már éppen azt hitte, hogy a lány elaludt, mikor hirtelen megszólalt.

-         Apa öngyilkos lett.

-         Tudom Kedvesem.

-         Honnan?

-         Ismerhetnéd már Mr. Stevenst. – mosolyodott el a dada

-         Úgy, szóval már megint nem bírt magával. – rándult felfelé Isabella ajka is

-         Tudod, hogy mindenre kíváncsi. Elég furcsa mindenki számára, hogy egy idegen jött a házba kérés nélkül az éjszaka közepén és téged keresett halasztást nem tűrő ügyben. Ráadásul az illető egy vámpír.

-         Ne is említsd azt az alakot. Remélem, hogy éppen elhagyja a birtokot. – dühödött fel a lány

-         Ugyan már Kicsikém. Szerintem jó szándékkal jött, és nagyon udvarias is. Nem tudom, hogy ki nevelte, de az biztos, hogy remek munkát végzett.

-         Pf!!! Te Mr. Masen pártját fogod? A saját dadám? Azt is tudod, hogy apa, Ő és az a másik vámpír könnyedén eljátszottak engem kártyán? Egy nyavalyás kártyajátékon dőlt el a sorsom. Hogy tehet ilyet bárki is?

-         Igen, bár Mr. Stevens kimaradt a beszélgetés egy részéből, mert elvonszoltam és megdorgáltam, hogy ezt nem illik, de persze ez nem akadályozta meg abban, hogy miután elmentem visszamenjen, és tovább hallgatózzon. Addig tudok a dologról, hogy megpróbált meggyőzni téged, hogy az apád nagyon sajnálta, amit tett, és utána a következő, amit a kotnyeles komornyik hallott, hogy Mr. Masen nyerte a partit, amin a birtok, a vagyon és te is múltál. Megjegyzem én úgy hallottam, hogy ez a fiatalember azt is megmondta, hogy semmire nem tart igényt, csupán azt szeretné, hogy biztonságban legyél.

-         És miért bíznék benne ezek után?

-         Talán azért, mert őszinte volt hozzád, pedig biztos nehéz lehetett neki ezt így elmondani.

-         Akkor is meg kellett volna mentenie az apámat.

-         Ugyan már, honnan tudta volna, hogy Lord Swan mire készül?

-         Azért mert gondolatolvasó.

-         Tessék? Ebből úgy tűnik, hogy Mr. Stevens kimaradt.

-         Jobb is. Szerintem ne is mondjuk el neki, mert még a végén szívrohamot kap, ha megtudja, hogy Mr. Masen esetleg kihallgatta, hogy mi van a fejében.

-         Azt hiszem, ebben igazad van. Ezt a vén lókötőt legalább annyira érdeklik a vámpírok, mint téged, de olyan butaságokat mond néha, hogy az elképesztő.

-         Ne is mond. Próbálok néha mesélni neki igaz dolgokat, de csak tovább olvassa azt a sok bolondságot, hogy nappal koporsóban alszanak, meg hogy denevérré változnak meg minden ilyesmi. Nem is tudom, hogy honnan szedi.

-         Hát ezt én sem. Mindenesetre szerintem próbálj meg kibékülni Mr. Masennel. Biztos vagyok benne, hogy tisztességesek a szándékai.

-         Megmenthette volna az apámat, de ő inkább a játékra koncentrált.

-         Azért, hogy megmentsen egy ifjú hölgyet. Újabb jele annak, hogy kifogástalan a neveltetése. Ha az apádat nem is sikerült megmentenie, amiért szerintem bűntudata is van, téged akkor is nagyon szeretne megóvni.

-         Kifogástalan neveltetés? Miért mondod ezt folyton? Akaratom ellenére visszacipelt a szobámba. Tesz ilyet egy úriember?

-         Drágám, ahogy a vállán lógtál és püfölted, te sem néztél ki éppen úrihölgynek. – nevette el magát a dada.

-         Nem tudlak meggyőzni róla, hogy nekem adj igazat. Ugye? – mondta Isabella morcosan

-         Nem mondtam, hogy alaptalanok az indulataid, én csak azt kérem, hogy gondolt át a dolgot. Ha nem akar megmenteni téged, akkor ki tudja, hogy az a Benedict már mit tett volna velünk és veled. Nem akarlak elkeseríteni Kedvesem, de könnyen el tudom képzelni, hogy akkor, ha nem ül vissza Mr. Masen ahhoz az asztalhoz már lehet, hogy mindannyian halottak lennénk.

-         De… - kezdett megint tiltakozni Isabella, de Marie mama gyorsan rátette az ujját a szájára.

-         Rendben lehet, hogy nem cselekedett a lehető leghelyesebben, de én csak annyit kérek, hogy gondold át a dolgot akkor is, ha már egy kicsit lehiggadtál. Gyorsan kellett döntenie abban a helyzetben.

-         Rendben megígérem, hogy még átgondolom. De egyelőre egyszerűen nem akarom látni. Itt maradok a szobámban. Jó?

-         Jól van. Legyen, ahogy akarod. Hozok neked ennivalót.

-         Köszönöm.

-         Nincs mit Kedvesem. Próbálj meg megnyugodni.

-         Rendben.

A dada kiment a szobából. Isabella pedig eldőlt az ágyon, és próbált megnyugodni, de még nem volt olyan lelki állapotban, hogy újra átgondolja a történteket. Úgyhogy csak a plafont kémlelte és inkább nem gondolt semmire.

7. fejezet

Miközben Edward ismerkedik a Swan kastély minden egyes kis zugával, hogy felmérje, mik a gyenge pontjai és, hogy esetlegesen hol tud bejutni Benedict észrevétlenül, ha támadni akar, Isabella pedig a szobájában bámulja a plafont és próbál megfeledkezni a kialakult helyzetről, addig Volterrába éppen hazaérkezett a vadászatról Aro hitvese. Jasmin Marcus felesége, aki egyben Claudia legjobb barátnője is lett az évek során rohant barátnője elé.

-         Claudia csakhogy megjöttél. Már nagyon vártalak. Aro és Marcus már megint összevesztek, egy fél napig üvöltöztek egymással, aztán Aro elrohant és Marcus pedig bezárkózott a szobánkba. – mondta Jasmin aggodalmasan

-         Sejtettem, hogy megint ez lesz. Évforduló van, hiszen tudod. Sosem fognak tudni megegyezni a Cullenekre mért ítélet súlyosságáról.

-         De hiszen együtt döntöttek így, mégis már egy évszázada üvöltöznek egymással az Ítélet évfordulóján. Ez már elviselhetetlen. Az örökkévalóságig egymásnak fognak esni ezen a napon?

-         Amíg valamelyiket nem sikerül kibillenteni a fene nagy büszkeségéből addig igen. Sőt azt hiszem mindkettőnek engednie kéne egy kicsit. Aro még mindig vívódik, hogy nem vizsgálták ki eléggé az ügyet.

-         Tudom. Marcus sem biztos magában, de már csak dacból sem hajlandó meghallgatni Arot és soha nem fog beleegyezni egy második bizonyítékgyűjtésbe. Mindig csak azt magyarázza, hogy „Hiszen a Volturi még soha nem tévedett. Úgyhogy biztosan helyesen döntöttünk akkor is.” – utánozta Jasmin férje hangját

-         Két ilyen makacs férfi nincs több a világon ez biztos. Megyek és megkeresem Arot. Biztos megint tombol benne a bűntudat.

-         Rendben. Én pedig azt hiszem, hogy kénytelen leszek ebben az évben is betörni a szobánk ajtaját, különben csak az ajtóhoz beszélnék, amíg Marcus meg nem szomjazik, és ki nem jön.

-         Sajnálom. Aro legalább nem zárkózik be a szobánkba. – mosolyodott el Claudia

-         Nem gond, holnap érkezik az új ajtó. Számítottam rá, hogy ez fog történni. Keresd meg a férjedet. Úgyis csak te tudod megtalálni ilyenkor. Még jó, hogy a világ legjobb nyomkövetőjét vette el feleségül. – mosolygott Jasmin is

-         Hasznos a képességem, főleg, hogyha ilyen jól tud bujkálni a Kedvesem.

-         Rendben, akkor később találkozunk. Most megyek és elbeszélgetek Marcussal.

-         Jól van, én is megyek és megkeresem Arot. Bár sejtem, hogy merre találom.

Azzal Jasmin felrohant a kastély tornyába, ahol a szobájuk volt Marcussal, és megkérte, hogy engedje be. Természetesen Marcus megmakacsolta magát, mint mindig. Úgyhogy Jasmin betörte a szobájuk ajtaját. A férfi dühösen fordult hitvese felé.

-         Mégis mit képzelsz? Nem untad még meg, hogy állandóan széttöröd az ajtót? Egyedül akarok lenni!

-         Addig nem fogom megunni, amíg ti ketten Aroval úgy viselkedtek minden évben két hétig, mint az óvodások. Miért nem engedsz egy kicsit?

-         Azért, mert…- Jasmin gyorsan közbevágott.

-         Ha most azt mondod, hogy azért, mert a Volturi még soha nem tévedett, akkor más is össze fog törni nem csak az ajtó.

-         Tudod, hogy a bizonyítékok ellenük szóltak. Én is kedveltem Carlislet, de Vittorio megmondta, hogy a Cullenek voltak és Caius hitt neki.

-         Igen, Caius hitt neki, de Aro nem, ő csak Caius miatt hagyta annyiban a dolgot, és abban sem vagyok biztos, hogy te hittél-e neki.

-         Nekem elég, hogy Caius hitt neki. Zárjuk le a vitát. Kérlek.

-         Nem szívesen vitatkozom veled, és ezt te is tudod, de a testvéreteket már nem bántaná, hogyha megkeresnénk Vittoriot és Aro leellenőrizné az állítását.

-         Aro megfogadta, hogy sosem fogja megtenni, mert nem akarja felülbírálni a testvérünk szavát. Viszont nem fogok beleegyezni, hogy a Culleneket szabadon engedjük.

-         Ezzel nem a fivéretek szavát bírálnátok, hanem legfeljebb Vittoriot. Te is tudod, hogy Caius bizalma azért volt ilyen erős, mert Vittorio volt az egyetlen, akit ő változtatott át. Saját gyermekének tekintette, de mi van, ha kígyót melengetett a keblén?

-         Tudod, hogy minden évben egyre meggyőzőbbek az érveid, Szerelmem?

-         Ez azt jelenti, hogy gondolkozol a dolgon?

-         Talán. – ezt hallva Jasmin férje karjaiba vetette magát és megcsókolta.

-         Köszönöm.

-         Mit? – kérdezte Marcus értetlenül

-         A talán már sokkal jobb válasz volt, mint az a számtalan nem, amit eddig minden évben kaptam.

-         Sajnálom, hogy ilyen nehéz velem Kedvesem. – ölelte magához hitvesét újra

-         Volt időm megszokni, hogy ilyen vagy. Én is sajnálom, hogy megint betörtem az ajtónkat. – bújt szorosabban férje karjaiba

-         Semmi baj, már úgyis untam. Egy éve ugyanaz az ajtó. – kuncogott Marcus.

Claudia eközben a Volterra melletti hatalmas erdőben szaladt hitvese felé. Használhatta volna különleges képességét, hogy Aro nyomára bukkanjon, de pontosan tudta, hogy hol keresse a férjét. Minden évben az erdő mélyén álló kis kunyhóba ment, amit Carlisle-al építettek, hogy barátjának legyen egy saját kis zuga, hogyha nem akar Volterrában lenni. Carlisle általában akkor használta ezt a kunyhót, amikor a város vámpírjai szomjukat oltották és a férfi nem akarta végignézni a mészárlást, megakadályozni pedig úgysem tudta volna. Amikor odaért halkan benyitott és meglátta kedvesét, amint a hatalmas bőrfotelban ül, és arcát két tenyerébe temeti. Odament hozzá, letérdelt elé, majd óvatosan lefejtette a kezeit arcáról.

-         Aro?

-         Szia Claudia. Örülök, hogy végre hazajöttél.

-         Csak két napig voltam távol.

-         Nekem többnek tűnt.

-         Hogy vagy?

-         Csak a szokásos, tudod minden évben így megy.

-         Tudom. Ezek szerint, ha jól sejtem már megint nem jutottatok előbbre.

-         Nem igazán. Marcus még mindig nem akarja, hogy felülvizsgáljuk az ügyet. Olyan makacs, nem tudja elképzelni, hogy talán tévedtünk.

-         Ez igaz, de mégis hogyan akarod felülvizsgálni a kérdést, ha nem akarod megtalálni Vittoriot.

-         Úgy, hogy megkeressük Carlisle-ékat és kiássuk őket, ha őt érintem meg, abból is kiderülne, hogy felelős-e. Így nem kéne megszegnem a fogadalmam.

-         Ha egyikőtök sem fog engedni, akkor soha nem lesztek biztosak az igazságban. Marcus pedig nem fogja hagyni, hogy a te módszereddel csináljátok. Ezzel szemben, ha Vittoriot érintenéd meg, azt meg lehetne vele beszélni és, ha hazudott rögtön ítélkezhettek is felette.

-         Nem szeghetem meg a fogadalmam.