-         Alice, te vagy az? – kérdezte még mindig elkábulva

-         Igen, Edward én vagyok. – mosolyodott el Alice

-         Angyal lettél? Hol vannak a többiek? Veled vannak?

-         Edward, kevés az időm. Egyszer mindent meg fogsz tudni, de most ne kérdezz, csak figyelj. Mutatok neked valamit, koncentrálj.

-         Látomás? Még mindig képes vagy látni a jövőt?

-         Igen. Koncentrálj! Rendben?

-         Figyelek.

Ahogy Edward ezt kimondta Alice azonnal arra koncentrált, amit látott.

-------------------------------------------------------------------------------------------

-         Nos Kedvesem, hogy tetszik az új otthona?

-         Új otthonom? Maga megőrült? Azonnal tegyen le, nem vagyok a felesége, és nem is leszek soha. Inkább a halál.

-         Ugyan már, hiszen az apjának is megígértem, hogy elveszem és jól bánok magával. Ráadásul meglehetősen jóképű is vagyok. Mi a kifogása ellenem?

-         Talán az, hogy egy vadállat, aki gyerekeket rabol el, és lányokat akar nyerni kártyán kétségbeesett emberektől. Megjegyzem, hogy nem Ön nyert, hanem Mr. Masen.

-         Lehet, de az a bolond nem használja ki a lehetőséget, hát majd én megteszem.

-         Mr. Masen egy úriember, nem úgy mint maga.

-         Mh…vad a kisasszony. Ez tetszik, majd én betöröm magát.  

-         Nem vagyok ló! Azonnal tegyen le! Inkább meghalok semmint a magáé leszek, ebben biztos lehet.

-         Ne izguljon, a halál is gyorsan utoléri majd, mert ha megvolt a nászéjszakánk, és túléli, akkor azonnal át is változtatom, hogy velem maradhasson örökre. 

-         A nászéjszaka előtt illene megülni a nászt is, nem gondolja? Legalábbis eddig így volt szokás.

-         Sajnálom Kedvesem, arra most nincs időnk, mert a barátja pár óra alatt biztosan ránk talál. Úgyhogy kénytelenek leszünk felcserélni a dolgokat.

-         Mondtam, hogy majd én betöröm. Magának is jobb lenne, ha nem ficánkolna állandóan.  

-         Soha nem fogok engedelmeskedni magának.

-         Oh, dehogyisnem.

-         Soha!!!!!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

-         Elég! Alice, elég! – üvöltötte Edward - Uramisten. Hogy történhet ez? Nemrég jöttem el. Megígérte, hogy nem jön ki a szobából!

-         Volt rá oka, de most ne ezzel törődj. Majd megtudod. Most menj és mentsd meg, még nem késő.

-         Azonnal indulok. Tudod, hogy merre van a ház?

-         Igen, észak felé kell menned. Látsz majd egy hatalmas erdőt, az erdőben van a ház. Ahogy az erdőbe érsz már érezni fogod a lány illatát. Siess!

Edward már meg is fordult, amikor Alice még hirtelen utána kiáltott.

-         Oh, és Edward?

-         Igen?

-         Mondd meg neki, hogy szereted. Ne félj, ő is szeret téged. Most pedig rohanj, ahogy csak tudsz!

-         Szeretlek, Alice és a többieket is.

-         Tudom, és ők is tudják.

-         Látlak még?

-         Remélem, de menj már. Rohanj! Ígérem, hogy megpróbálok még visszajönni.

Azzal Alice köddé vált. Edward pedig úgy rohant, ahogy csak a lábai bírták. Az ő sebességével nem kellett sok idő, hogy odaérjen, de ezt a rövid időt is nagyon hosszúnak érezte, főleg, hogy fogalma sem volt arról, hogy vajon hol tarthatnak az események, amelyeket Alice mutatott. Annyi bizonyos, hogy már a faházban vannak a másik erdőben. Remélem Ms. Swant még nem bántotta az az őrült. Még szerencse, hogy Alice segített. Ha rajtam múlt volna, akkor most mindennek vége lenne. Miért is mentem el vadászni? Én bolond azt hittem, hogy egyedül is meg tudom védeni őt. Alice! Semmit sem értek. Hogy került ide? Hiszen halott. Angyal lenne? Róla el is tudnám képzelni, hogy megbocsátást kapott, bár a többiek is megérdemelték. Remélem, hogy vele vannak, de mégis miért nem jelentkeztek előbb? Már egy évszázada történt, és csak most jelenik meg előttem? Ez az egész nagyon furcsa. Mikor érek már oda? Ott az erdő, végre. Már hallom őket. Hála az égnek, hogy még időben ideértem.  

-         Soha nem fogok engedelmeskedni magának! – kiabált Isabella

-         Oh, dehogyisnem. – üvöltött rá a lányra Benedict.

-         Soha!!!

A következő pillanatban a lány fájdalmasan felsikkantott, majd néma csend borult a házra. Aztán Benedict sátáni kacaja törte meg a csendet.

Jaj, ne már itt tartanak az események. Gyorsabban Edward, gyorsabban. Már csak néhány méter.

Ahogy elérte az ajtót be is törte azzal a lendülettel. Benedict éppen az ájult lányt hajította le az ágyra. Edward ahogy a másik vámpír elengedte Isabellát már neki is esett az ellenségnek, miközben hangos morgás tört fel a mellkasából. Nem gondolkozott, az egész elméjét elsötétítette a harag, amit érzett. Első lendületével megragadta Benedictet és a ruhásszekrényhez vágta, a dobás olyan jól sikerült, hogy még a fal is kitört, ott ahová a férfi zuhant, de azonnal fel is kelt és Edwardra támadt, aki gyorsan hárította a támadást. Régebben sok fogást tanult Jaspertől, így nem jelentett neki különösebb problémát, ha ilyen helyzetbe került. Bár erre még ezelőtt nem volt példa. Egy gyors mozdulattal megragadta az ellenség nyakát és úgy szorította, ahogy csak az erejéből tellett. Nagy nehezen sikerült előrelendülnie és torkon harapnia Benedictet. Tudta, hogyha vért veszít, akkor az ellenség teljesen legyengül. A férfinek még sikerült kiszabadulnia Edward szorításából, de érezte, hogy ezt a csatát nem nyerheti meg itt, és most. Ezért felkapott egy asztalt és az ájult Isabella felé hajította teljes erőből. Tudta, hogy Edward majd megmenti a lányt, és addig neki lesz ideje rá, hogy elmeneküljön. Be is vált a terve. Ahogy elengedte az asztalt, ami hatalmas sebességgel száguldott a lány felé, Edward gondolkodás nélkül a lányra vetette magát, és testével védte az asztaltól. Az asztal hangosat reccsenve tört szét a kőkemény háton. Amikor Edward felnézett Benedictnek már csak a hűlt helyét látta. Most elhárult a veszély, de tudta, hogy ezzel még nincs vége. Gyorsan visszafordult a lány felé, aki még mindig nem mozdult. Életben volt ez biztos, hiszen a mellkasa ütemesen mozgott fel-le és a szíve is dobogott, méghozzá teljesen normális ütemben, de Edward nem értette, hogy akkor miért nem ébred fel. Egy ekkora dörrenésre fel kellett volna riadnia, ha már arra nem ébredt fel, hogy ha óvatosan is, de azért nekicsapódtam, amikor elé ugrottam. Valószínűleg sokkot kapott.

Azonnal felkelt és a lányt a hátára fektette. Alapos vizsgálathoz kezdett. A lány elég rossz bőrben volt. Az arca jobb oldala több sebből vérzett, bár ezek szerencsére csak apróbb horzsolások voltak. Valószínűleg az a vadállat a falhoz csapta, ahogy a látomásban is volt. Edward óvatosan Isabella hajába túrt és már meg is találta a hatalmas puklit a fején. Aztán lejjebb vándorolt a lány nyakára, amin pontosan ki lehetett venni az öt ujjat, amik fojtogatták. Ezután óvatosan végigtapogatta a kezeit, és a lábait, hogy eltört-e valamije, de szerencsére megúszta egy apróbb zúzódással a csuklóján. Finoman végigtapogatta a bordáit, de nagy örömére törött bordát sem fedezett fel. Lassan a hasára gördítette és végigsimította a gerincét, és megnyugodott, amikor sem talált semmiféle problémát. Megállapította, hogy nincs életveszélyben, de a ruháját nem akarta levenni, hogy megnézze a hátát és a hasát is az esetleges zúzódások miatt. Úgy döntött, hogy majd arra inkább megkéri Marie mamát, és ha az asszony talál valami sérülést, majd akkor megvizsgálja.  Amikor meggyőződött róla, hogy a lányt nyugodtan meg lehet mozdítani óvatosan a karjaiba vette, és elindult vele a Swan kastély felé. Az út elég sokáig tartott, mert Edward nem mert futni a lánnyal. Nehogy megint megijessze, hogyha közben esetleg felébred. Benedict biztosan rohant vele a faházig. Amikor beért vele a kastélyba gyorsan szólt Marie mamának, hogy jöjjön ki és segítsen neki.

-         Asszonyom, Mr. Masen vagyok, kérem jöjjön ki gyorsan és segítsen!

Maria mama azonnal nyitotta az ajtót és már rohant is kifelé a szobából, mert hallotta a férfi hangján, hogy valami baj van.

-         Uramisten! – kiáltott fel, amikor meglátta kis neveltjét ájultan és véresen – Mi történt? Már a szobájában volt, amikor én is bezárkóztam. Hogy történt ez?

-         Még én sem tudom, hogy miért jött ki.

-         Jól van? Úgy értem, hogy ugye rendbe fog jönni.

-         Igen, szerintem pár nap alatt rendbe jön.

-         Mióta nincs eszméleténél?

-         Már egy órája, de ne féljen, úgy gondolom, hogy csak a sokk miatt nem ébred fel. Nem esett súlyosabb sérülése.

-         Akkor jó. – sóhajtott Marie mama – Esetleg vigyük a szobájába?

-         Igen szerintem is az lenne a legjobb. Szeretném megkérni Önt, hogy öltöztesse át hálóruhába és nézze meg a hátán és a hasán, hogy vannak-e zúzódásai. Nem akartam ott levetkőztetni és megvizsgálni, valamint abban sem vagyok biztos, hogy jó lett volna, hogyha  felébred, és ruha nélkül találja magát.

-         Jesszusom, csak nem?

-         Nem, még időben odaértem szerencsére.

-         Hála az égnek.

-         Igen. - Legfőképpen hála Alicenek! – tette hozzá gondolatban.

-         Induljunk.

Már el is indultak Isabella szobája felé. Legnagyobb meglepetésükre, amikor Edward megpróbált benyitni az ajtót zárva találta.

-         Hát ez meg hogyan lehetséges? – döbbent meg Marie mama

-         Nem tudom. Egy pillanat. – Edward koncentrálni kezdett és meghallott egy gyorsan dobogó, ijedt szívverést. – Van valaki odabent.

-         Ki lehet az?

-         Nem tudom. De mindjárt kiderítjük. – mondta Edward – Kérem, nyissa ki az ajtót.

-         Hogy hívnak? – kérdezte az ijedt kis hang.

-         Edward vagyok. És te ki vagy?

-         Lili.

-         Lili, kérlek nyisd ki az ajtót.

-         Nem.

-         Miért nem?

-         Mert Edwardnak nem nyithatok ajtót.

-         Oh, értem. – Edward gyorsan beleolvasott a kislány gondolataiba. – Edward Mason vagyok. Mr. Masen, és Maria mama is velem van. Nyisd ki szépen.

-         Rendben. Nektek kinyithatom.

A kislány kinyitotta az ajtót és kijött. Nagyon meg volt ijedve, de rögtön észrevette Isabellát Mr. Masen karjaiban.

-         Isabella! – kiáltotta és megrántotta a lány szoknyáját. – Mi történt vele? Ugye nem halt meg?

-         Nem, semmi baj, ő most csak alszik. Le szeretném fektetni az ágyába.

-         Ne nézzen buta kislánynak! Bántotta az a férfi. Igaz? – kérdezte ijedten

-         Rendbe jön nemsokára. Ígérem. – mondta Edward

-         Ezért jött ki a szobájából. – suttogta Marie mama

-         Igen, sajnálom. Miattam jött ki, hogy az a férfi ne bántson. – hajtotta le a fejét a kislány

-         Nem a te hibád Lili. Érted? – mondta Edward és Marie mama egyszerre a kislánynak.

A kislány bólintott, hogy érti. Edward gyorsan bement a szobába és letette a lányt az ágyra. Aztán Marie mamához lépett.

-         Kérem, öltöztesse át és vizsgálja meg. Én addig szólok Mr. Stevesnek is, hogy kijöhet és foglalkozom a kislánnyal.

-         Rendben. A tűzhelyen van egy nagy kanna kamillatea. Ittason meg egy csészével a kislánnyal, hogy megnyugodjon. 

Edward kézen fogta a kislányt és elindult vele Mr. Stevens szobája felé. Szólt a férfinek, hogy most már nyugodtan kijöhet. Majd tájékoztatta az eseményekről. Aztán a kislánnyal bement a konyhába, leültette és mindenfélét elépakolt, mert nem tudta, hogy vajon mit is szerethet. Aztán töltött neki egy csésze teát, ahogy Marie mama javasolta.

15. fejezet

A kislány evett egy kicsit és megitta a teát, amit kapott.

-         Köszönöm. – fordult Edward felé

-         Nincs mit. Nem kérsz többet enni?

-         Nem, köszönöm.

-         És még egy kis teát?

-         Teát kérek még. Köszönöm. 

-         Elmeséled, hogy mi történt veled? – kérdezte Edward, amikor letette a csészét a kislány elé, már kiolvasta a kislányból, hogy mi történt, de gondolta jobb hogyha a kislány beszél róla valakivel

A kislány szeme könnybe lábadt, de azért mesélni kezdett.

-         Minden olyan gyorsan történt. Tegnap délután pár barátnőmmel játszottunk a város szélén. Ott élek a szüleimmel és a dadusommal. Sokáig kint voltunk már sötét volt, amikor elköszöntünk egymástól. Elindultam a ház felé és hirtelen valami elkapott és a táj csak úgy suhant mellettem. Azt se értettem, hogy mi történik, és nagyon megijedtem. Aztán hirtelen megálltunk és akkor láttam meg azt a férfit, aki elrabolt. Megkötözött és valami olyasmit mondott nekem, hogy „tökéletes kis csali leszel”. Ez nem tudom, hogy mit jelent.  Így feküdtem egész éjszaka és egész nap megkötözve, aztán a férfi felkapott és ide hozott. Isabellát azzal fenyegette, hogy az ajtaja előtt fog engem kínozni, amíg ki nem jön, és ha kell meg is öl engem, aztán pedig hoz valaki mást, akit itt fog bántani, még ki nem jön a szobából. Úgyhogy Isabella megegyezett a férfival, hogy ő kijön én pedig bezárkózhatok a szobájába. Aztán én bejöttem ide. A férfi pedig elvitte őt, de már itt is bántotta, mert hallottam egy sikkantást és, hogy a férfi rádörren, hogy maradjon csöndben. Isabella pedig valami olyasmit mondott, hogy „arról nem volt szó, hogy itt helyben kettétör”. Azután azt hiszem elmentek. – zokogott fel a kislány

-         Semmi baj. – csitította Edward

Legnagyobb meglepetésére a kislány rápillantott, majd az ölébe mászott és átkarolta a nyakát. Edward azt sem tudta, hogy mit csináljon, csak ült a széken és meg sem mozdult. Még sosem volt olyan, hogy bárki is vigaszt próbáljon keresni nála. Így azt sem tudta, hogy mit kéne most tennie. Gyermek pedig pláne nem volt soha túl közel hozzá. Általában felnőttekkel foglalkozott. A gyerekeknek eddigi pályafutása alatt mindenhol volt gyermekorvos, aki jobban értett hozzájuk. Végül úgy döntött, hogy beleolvas a kislány gondolataiba.

Mi a baj? Eddig, hogyha vigasztalásra volt szükségem vagy féltem anya, apa vagy a dadus mindig ölbe vett és a hátamat meg a hajamat simogatta. Attól mindig megnyugszom. Azt hittem, hogy ő is vigasztalni próbál, hiszen annyi nyugtató szót mondott már, de nekem az most sajnos kevés. Lehet, hogy jobb lenne, ha visszaülnék a székemre, majd anya otthon megvigasztal. Buta ötlet volt az ölébe ülni, hiszen nem ismer, biztosan fogalma sincs, hogy mit szokott tenni ilyenkor a családom. Biztosan nincs gyereke, én meg most zavarba hoztam. 

A kislány már éppen ki akart mászni Edward öléből, amikor lassan köré fonódott két kar és simogatni kezdte a hátát és a haját. Lili rögtön visszakucorodott a biztonságba és hagyta, hogy Edward vigasztalja őt. Biztos volt benne, hogy tőle nem kell tartania, mert Isabella is azt mondta, hogy neki nyugodtan ajtót nyithat majd. Pár percig így ültek csendben, mire a kislány megnyugodott és hálásan nézett fel Edwardra. Ekkor nyitott be Marie mama, aki megmosolyogta a látottakat. Majd megkérte Edwardot, hogy menjen ki egy percre. Aki rögtön el is indult, miután visszaültette Lilit a székére.  

-         Mindjárt visszajön valaki, rendben? – mosolygott a kislányra

-         Igen.  - bólintott Lili

Edward kilépett a folyosóra és gyorsan becsukta az ajtót.

-         Igen? – kérdezte aggódva

-         Átöltöztettem Isabellát és meg is néztem a hátát és a hasát.

-         Talált valamit?

-         Igen a hasán keresztbe van egy hatalmas lila folt, olyan mintha nagyon erősen megütötte volna valami. Azt hiszem, hogy nem súlyos, de ha felébred biztosan nagyon fog fájni neki. Azért megvizsgálná Ön is? Mégis csak maga az orvos.

-         Természetesen. Azonnal megyek. Bemenne Lilihez? Azt hiszem, hogy kezd megnyugodni, de Ön szerintem biztosan jobban ért a gyerekekhez, mint én.

-         Azonnal bemegyek hozzá, bár úgy láttam, hogy Önnek is elég jól ment a dolog. Vagy felhasznált egy kis segítséget? – mosolygott az asszony

-