(Írói megjegyzés: Kis kitérő Forksban, mert gondoltam érdekel titeket, hogy hogyan is került oda Alice az erdőbe.)

Forks egy évszázada…

A Cullen család békésen töltötte idejét a Cullen villában és nagyon jól szórakoztak, amikor Jasper hirtelen megfeszült az ajtó felé fordult és vad morgás tört fel a mellkasából. Emmett és Carlisle azonnal mögé helyezkedtek védekező pozícióban. A lányok a kanapén ültek és nem igazán értették, hogy mi történt.

-         Mi a baj Jasper? – kérdezte Carlisle nyugodtan

-         Három vámpír tart erre. Nem érzitek a szagukat? – válaszolta Jasper

-         Én nem érzem. – mondta Emmett

-         Még én sem – mondta Carlisle, de természetesen hitt Jaspernek

-         Nem lehet, hogy Edward velük van? – kérdezte Esme reménykedve

-         Nem az ő illatát felismerném. Ezeket még nem éreztem ezelőtt. Tényleg nem érzitek?

-         De most már kezdem érezni őket. Még messze vannak. – mondta Carlisle – Tudod, hogy a te érzékeid kifinomultabbak erre, mint a mieink. – érintette meg fia vállát

-         Tudom, ne haragudj, de nem tetszik ez nekem. Alice kicsim te láttad őket?

-         Nem, ez elég furcsa.

-         Szerintem is. – szólalt meg Rosalie is

-         Várj. – Carlisle mélyet szippantott a levegőbe – Semmi baj, a Volturi emberei. Ismerem ezeket az illatokat. Biztos Aro üzent valamit. Nyugodjatok meg.

-         Attól még Alicenek látnia kellett volna őket. – gyanakodott tovább Jasper

-         Nem lesz semmi baj. – nyugtatta Carlisle

-         Rendben, de remélem, hogy neked lesz igazad, mert nekem ez nem tetszik.

Néhány perccel később három vámpír lépett be a Cullen ház ajtaján mindenféle kopogtatás nélkül, egyszerűen betörtek.

-         Mi a probléma Uraim? – kérdezte Carlisle

-         A Volturi elítélte Önöket a tetteik miatt és mi azért jöttünk, hogy végrehajtsuk. – mondta egy tűzvörös hajú vámpír

-         Hogyan? – döbbent meg Carlisle – Mégis mi a vád ellenünk?

-         Ne játssza az idiótát. Pontosan tudja. – mondta a fekete hajú vámpír dühösen

-         Nem, fogalmam sincs.

A három vámpír elindult feléjük, de nem jutottak messzire, mert Jasper már előttük is állt és vad morgásba kezdett. Emmett és Carlisle is odaállt és eltakarták a lányokat a támadók elől.

-         Louis lennél kedves? – kérdezte Vittorio a szőke vámpírtól

-         Igen, azonnal. – mondta a vámpír – Mit vonjak meg?

-         A látást. – mondta Vittorio

Louis el tudta tompítani az érzékelést, de egyszerre csak egyet. Így Louis megvakította az előtte állókat, amikor Vittorio ezt kérte tőle. Arra már nem számítottak, hogy Jasper még így is jól tud harcolni, de a többieket sikeresen megbénították. Jasper rávetette magát az elöl álló ellenségre, de a másik két vámpír elkapta Alice-t, aki erre felsikoltott és próbált kiszabadulni. Jasper azonnal kővé dermedt és megfordult.

-         Na idefigyelj nagylegény. Vagy megadod magad és nyugton maradsz, vagy itt helyben megöljük ezt a lányt. Tehát?

-         Rendben, megadom magam. – sóhajtotta Jasper, aki még soha életében nem kényszerült arra, hogy feladja a küzdelmet.

-         Nagyszerű – húzta mosolyra a száját Vittorio – Tehát a büntetésetek, hogy acélkoporsóban lesztek a föld alatt az idők végezetéig.

-         Tessék? – döbbentek meg mindannyian

-         Mégis miért? – kérdezte Carlisle

-         Azért mert Európa szerte félvéreket uszítottatok a Volturira ezzel veszélybe sodorva a titkot és hatalomra törve, valamint Caius halálát is ti okoztátok.

-         Mégis honnan veszik, hogy mi követtük el? – döbbent meg Esme

-         Tőlem – szólalt meg Vittorio – Az a képességem, hogy látom az összeesküvéseket. Most pedig szépen velünk jöttök és végrehajtjuk az ítéletet.

Mindhárom vámpír karomfogott két Cullent, akik még mindig vakok voltak és kivezették őket. Majd belökték őket az acélkoporsókba, amik az erdőben vártak rájuk és elásták azokat jó mélyen a föld alá.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

-         Hallotok engem? – kiabált Jasper a koporsóból.

-         Igen itt vagyok – kiáltott Alice, aztán sorban a többiek is válaszoltak

-         Bocsássatok meg nekem, kérlek – mondta Alice bánatosan

-         Nem tehetsz róla Kicsim – válaszolt gyorsan Jasper

-         Semmi baj, hugi. Tudjuk, hogy nem a te hibád – mondta Emmett is

-         Blokkolták a képességed. Senki sem tudhatta, hogy ez fog történni – csatlakozott Carlisle is

-         Semmi baj, soha nem hibáztatnálak kedvesem – mondta Esme

-         Nem tehetsz róla Alice – csatlakozott Rosalie is

-         Jó lenne tudni, hogy pontosan mi is történt. – mondta Carlisle – Aro a barátom, nem szokott meggondolatlanul ítélkezni

-         Átverték – mondta Jasper

-         Tessék? – kérdezett vissza Carlisle

-         Gondolj csak bele, az a vöröshajú vámpír azt mondta, hogy ő mondta, hogy mi voltunk. Mi következik ebből? – kérdezte Jasper

-         Nem igazán értelek, valaki hamis képeket küldött neki? – gondolkodott el Carlisle

-         Ez is egy lehetőség, de inkább arra gondoltam, hogy ő az áruló és ránk terelte a gyanút, mivel benne megbíznak és ő így megúszta, mi meg szenvedhetünk.

-         Komolyan gondolod, hogy ilyen kegyetlen lenne, hogy még utána képes lett volna idejönni és végrehajtani rajtunk az ítéletet? – döbbent meg Esme

-         Sajnos attól tartok ez történt. Legalábbis az érzései alapján. Ezt a Vittoriot majd szétvetette az elégedettség, amíg a másik két vámpír nem volt biztos benne, hogy helyes-e amit tesznek.

-         Mit tegyünk? – kérdezte Rosalie

-         Valahogy ki kell jutnunk. – mondta Emmett és püfölni kezdte a koporsót.

-         Nem fog menni Emmett. Tartogasd az erődet. Túl vastag, nem jutsz át rajta. – nyugtatta le Jasper

-         Akkor mégis mit tegyünk? – kérdezte Alice

-         Reménykedjünk, hogy egyszer rájönnek, hogy tévedtek, mert innen sajnos nem tudunk kijutni. – mondta Carlisle csalódottan

-         Csodás, itt fogunk szomjazni, míg világ a világ és még csak nem is láthatjuk egymást. – esett kétségbe Rosalie

-         Nem lesz semmi baj Drágám – nyugtatta Emmett

Egy időre néma csend lett úrrá rajtuk, majd hirtelen Jasper megszólalt.

-         Éreztek valami furcsát?

-         Mintha álmos lennék – döbbent meg Alice

-         Igen, én is ezt érzem – válaszolt Esme

-         Leragadnak a szemeim – mondta Rosalie

-         Én is fáradt vagyok – csatlakozott Carlisle

-         Hasonlóképpen. Te csinálod ezt? – szólalt meg Emmett is

-         Igen. Arra gondoltam, hogy kómába juttatom magunkat. Akkor nem szenvedünk a szomjúságtól és a párunk hiányától sem. Sokáig képes vagyok tartani ezt az állapotot. Nos, mit szóltok?

-         Szerintem remek ötlet. Tényleg képes vagy rá? – kérdezte Carlisle

-         Igen, biztosan – mondta Jasper

-         Hát már egy ideje nem aludtam – mondta Esme

-         Részemről rendben – mondta Rosalie

-         Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Alice – Vajon mi lehet Edwarddal? Ha alszom lehet, hogy nem látom, hogyha történik vele valami.

-         Tud vigyázni magára és ő sem akarná, hogy szenvedj – mondta Jasper

-         Biztos vagy benne, hogy nem lesz baj? – kérdezte Alice

-         Igen, teljesen biztos vagyok benne, hogy megoldja. Innen egyébként sem tudsz segíteni. – mondta Jasper

-         Rendben, akkor legyen.

-         Tőlem is mehet – mondta Emmett

Jasper koncentrált és az összes Cullen kómába zuhant, kivéve őt. Tudta, hogy csak úgy fognak belemenni ebbe, hogyha azt hiszik, hogy mindannyian ebben az állapotban lesznek, ezért azt nem mondta el nekik, hogy ő ébren lesz, hogy fent tudja tartani ezt a fajta állapotot, mert ha ő esik kómába, akkor ők kikerülnek abból az állapotból.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Forks a föld alatt 50 évvel korábban...

Jasper már nagyon szomjas volt és nagyon kimerült is, de örült annak, hogy a családja békésen szunnyad a képességének hála. Egyszer csak hirtelen egy rubint színű fény vakította el, majd Alice alakját látta maga mellett a koporsójában.

-         Jesszusom, már halucinálok. – mondta keserűen Jasper

-         Nem halucinálsz Jasper Hale és fél perced van, hogy eláruld te miért nem vagy kómában! – háborgott Alice

-         Azért mert akkor nem tudnálak titeket így tartani – sütötte le a szemét Jasper – Sajnálom, hogy hazudtam neked, de nem akartam, hogy szenvedj. Egyébként, hogy kerülsz ide, és miért nem alszol?

-         Ezért a hazugságért még számolunk, hogyha kikerülünk innen és felépültünk. Egyébként azt hiszem, hogy van egy új képességem. Illetve valószínűleg nem új, csak eddig nem tudtam róla, mert mi nem alszunk normális körülmények között. Attól, hogy kómába ejtettél még a látomásaim megmaradtak és az előbb láttam, hogy új lakók költöznek a házunkba, amikor arra koncentráltam, hogy látni akarom őket, akkor egyszer csak a házunkban találtam magam. Azt hiszem kivetítettem magam valahogy. Nem a testem szilárd valóját, hanem a lelkemet. Aztán rád koncentráltam minden erőmmel és most itt vagyok veled. Óriási nem?

-         De, örülök, hogy újra láthatlak Kicsim. Hiányoztál!

-         Te is nekem. – bújt hozzá szorosabban Alice – De most azonnal hozz ki engem a kómából, hogy kevesebb legyen a terhed.

-         Nem, nem foglak kihozni. Elég, ha én szenvedek.

-         Jasper Hale, azt mondtam, hogy azonnal hozz ki engem, mert nem állok jót magamért! – dühödött fel Alice

-         Jobb ötletem van. – ajánlotta Jasper

-         És mi lenne az? – vicsorgott Alice

-         Kerítsd elő Edwardot az új képességeddel! Ő megmenthet bennünket.

-         Nem is rossz ötlet. Mindjárt megpróbálom.

-         Rendben. Szia Kicsim.

-         Szia Jasper.

Pár nap múlva Alice dühösen jelent meg újra Jasper koporsójában.

-         Ez így nem fog menni. Sehol nincs huzamosabb ideig, és senkit nem enged közel magához. Túl izgága. Nem érem utol sehol. Állandóan mászkál, mintha muszáj lenne. – mondta Alice elkeseredetten

-         Semmi baj, Kicsim. Most pihenj egy kicsit, aztán próbálkozz még. Egyszer sikerülni fog.

-         Remélem igazad van.

--------------------------------------------------------------------------------------------------

Napjainkban….

Alice asztrális énje éppen Jasperrel volt, amikor hirtelen látomás tört rá, amint egy gyönyörű lányt egy vámpír éppen brutálisan meggyilkol, majd a következő pillanatban Edward siratja a lányt.

-         Uramisten! – kiáltott fel Alice

-         Mi a baj Kicsim?

-         Edward szerelmét meg fogják erőszakolni és belehal, nem ér oda időben. Tennem kell valamit. – mondta Alice idegesen

-         Nyugodj meg Kicsim. Koncentrálj. Tudom, hogy meg tudod csinálni. Csak koncentrálj. Minden rendben lesz. Menj és szólj neki.

-         De még sosem sikerült elérnem. Túl messze van.

-         Azt mondtad, hogy szereti ezt a lányt, akkor már egy ideje egy helyben lehet.

-         Ez igaz.

-         Összpontosíts Edwardra, csakis rá. Sikerülni fog. Tudom, hogy képes vagy rá.

Alice teljesen átadta magát Jasper biztató szavainak, a következő pillanatban pedig szembe találta magát Edwarddal egy erdőben. Gyorsan megmutatta neki a látomását és elmondta, hogy Isabella is szereti őt, de erejéből nem futotta volna többre, és idejük sem volt több, mert Edwardnak meg kellett mentenie a szerelmét. Amikor Edward elindult, Alice visszament Jasperhez, hogy ő se izguljon.

-         Alice, sikerült? – kérdezte idegesen

-         Igen, találkoztam Edwarddal és meg fogja menteni.

-         Nagyszerű Kicsim. Mondtam, hogy képes vagy rá – mosolyodott el Jasper

-         De arra nem volt időm, hogy elmondjam neki, hogy élünk és hol vagyunk. – sütötte le a szemeit Alice

-         Semmi baj. Tudom, hogy képes leszel újra visszamenni hozzá, csak egy kicsit pihenned kéne. Kérlek, menj vissza a testedbe és pihenj egy kicsit.

-         Csak még ma éjszaka, had maradjak veled. Kérlek, holnaptól pedig ígérem, hogy pihenek pár napot. – kérlelte Alice

-         Szerinted tudnék neked ellenállni? Amióta átjössz hozzám a szomjúság sem olyan szörnyű. – mosolyodott el Jasper, bár a méreg már nagyon marta a torkát

-         Képzeld Edward azt hitte, hogy angyal vagyok – vigyorgott Alice

-