Isabella és Lili már fél órája nyugodtan aludtak, Edward pedig vigyázta álmukat, amikor halkan kopogtattak. Edward óvatosan felkelt és az ajtóhoz ment. Kinyitotta és meglátta Mr. Stevens-t Lili családjával együtt. Az asszony és a dadus szeme teljesen ki volt sírva, Lili édesapja pedig láthatóan nagyon ideges volt.

-         Jó estét hölgyeim. Uram. Edward Masen vagyok – mutatkozott be.

-         Jó estét! – válaszolták egyszerre – George Wrotham vagyok – nyújtotta a férfi kezét Edward felé – A hölgyek pedig, a feleségem Maria, és a dadusunk. Már megbocsásson Uram, de jól látom, hogy maga vámpír? – azzal a felesége és a dadus elé lépett.

-         Ne féljenek tőle – mondta Mr. Stevens – Mr. Masen soha nem bántana senkit. Már több, mint egy hete együtt élünk vele, és teljes mértékben megbízunk benne. Nem olyan, mint a legtöbb vámpír, csak állatokat öl és azokat is csak akkor, amikor muszáj.

-         Értem Mr. Stevens – nyugodott meg a férfi – Elnézést Mr. Masen, csak tudja, én még soha nem találkoztam vámpírral, és eddig nem hallottam róluk túl sok jót.

-         Semmi gond Uram. Természetes reakció, hogy megrettenek tőlem az emberek – mondta gyorsan Edward.

-         Hol van a kislányom? – kérdezte az asszony idegesen – Mr. Stevens azt mondta, hogy itt van és nincs semmi baja.

-         Ne izguljon hölgyem. Lili itt van bent a szobában és alszik Ms. Swannal. Jöjjenek be és nézzék meg őt.

Edward szélesre tárta az ajtót, hogy a Wrotham család be tudjon jönni a szobába. Ahogy meglátták kislányukat, hogy nincs rajta egy karcolás, sem és nyugodtan alszik, ők is rögtön megnyugodtak. Mrs. Wrotham és a dadus az ágy szélére ült és onnan figyelte a kislányt, de nem akarták felébreszteni az alvókat, úgyhogy bármennyire is nagy volt a késztetés, hogy felkapják és ölelgessék, türtőztették magukat.

-         Meg tudja mondani, hogy mégis mi történt? – kérdezte Mr. Wrotham – A lányunk csak úgy eltűnt a játszótérről, aztán pedig betoppan hozzánk Mr. Stevens már majdnem két nappal a lányunk eltűnése után, hogy ne aggódjunk, mert a kis Lili itt van a Swan birtokon. Mégis miért nem szóltak előbb? Megmagyarázná?

-         Nos, ez egy kicsit komplikált – mondta Edward zavartan.

-         Biztos, hogy fel tudom fogni.

-         Ezt nem kétlem. Szóval van a városban egy kegyetlen vámpír, akit Benedictnek Vice-nak hívnak és Ms. Swant üldözi. A kisasszony az én védelmem alatt áll, így nem tudott hozzáférni, amíg el nem mentem vadászni, de így sem tudott bejutni Ms. Swan szobájába, mert megerősítettem, hogy vámpír ne hatolhasson be rajta. Benedict pedig azt tervelte ki, hogy amíg én vadászni vagyok, addig kicsalogatja Ms. Swant a szobájából és őszintén szólva erre használta fel a kislányukat. Tudta, hogy a kisasszony soha nem hagyná, hogy egy kislánynak baja essen miatta. Tehát a vámpír alkut ajánlott, és Mr. Swan pedig beleegyezett az ajánlatába.

-         Alkut? Mégis miféle alkut? – kérdezte a férfi

-         Elengedi a kislányt, hogyha a kisasszony csendben és ellenkezés nélkül vele megy.

-         Értem, de miért hozták haza már Lilit?

-         A kisasszony nem bízott Benedcitben és megkérte Lilit, hogy zárkózzon be a biztonságos szobájába. Mi sem tudtuk, hogy a kislány itt van. Csupán néhány órája találtuk meg.

-         Értem, és a Ms. Swan? Hogy menekült meg?

-         Még időben megtaláltam.

-         Megsérült valamelyikük? Látta már Őket orvos?

-         Igen Uram, én orvos vagyok. Lili csak megijedt, de egy haja szála sem görbült meg szerencsére. A kisasszony pedig pár napon belül teljesen felépül.

-         Ennek igazán örülök. Mi történt azzal a vámpírral?

-         Sajnos elmenekült.

-         Gondolja, hogy még visszajön?

-         Attól tartok, hogy mindenképpen vissza fog jönni.

-         Nos, Ms. Swan, mint a célpont nyilván még mindig veszélyben van. Gondolja, hogy Lili is veszélyben lehet még?

-         Nem tudom Uram, de nem tartom valószínűnek. Nem lesz több lehetősége, mert Ms. Swan többé nem marad a kastélyban védelem nélkül.

-         Értem. Azt hiszem hálával tartozunk a kisasszonynak, amiért megmentette a kislányunk.

-         Szerintem a Ms. Swan nem gondolja így. Őt ismerve inkább szégyelli magát, amiért bajba keveredett miatta egy kislány.

-         Hiszen ez nem a hölgy hibája volt. Egyedül azt a vámpírt lehet felelősségre vonni a történtek miatt. – lepődött meg a férfi.

Ekkor mocorgásra lettek figyelmesek. Lili és Isabella is ébredezni kezdett. Amikor kinyitották a szemüket, a kislányt rögtön magához szorította az édesanyja és a dadusa. Isabella pedig boldogan figyelte, ahogy a család újra egymásra talált.  

-         Jó estét! Isabella Kathleen Swan vagyok. Önök pedig biztosan Lili családja – mosolygott a lány

-         Igen, kisasszony. Köszönjük, hogy megmentette a kislányunkat és vigyázott rá – lépett közelebb hozzá Mr. Wrotham.

-         Ne köszönjön nekem semmit Uram, ha én nem lennék bajban Lili soha nem került volna veszélybe – hajtotta le fejét a lány.

-         Nem tudhatja kisasszony. Ha nem Önt akarja elkapni az a férfi, akkor valaki mást – mondta a férfi.

-         Nem hibáztatjuk Önt – mondta Mrs. Wrotham és a dada egyszerre.

-         Köszönöm – mosolyodott el Isabella.

A Wrotham család még egy ideig beszélgetett Isabellával és Edward, majd megköszöntek mindent, amit a lányukért tettek és egy rövid búcsúzkodás után hazamentek. Közben Marie mama is megérkezett és elkészítette a borogatást. Így miután Lili és családja távozott Edward és Marie mama beborogatták Isabellán a zúzódott bőrfelületeket. Amikor a hasa átkötözésére került sor Edward diszkréten elhagyta a szobát. A két nő utána mosolygott.

-         Hogy vagy kedvesem? – kérdezte a dadus.

-         Már jobban, köszönöm.

-         Hallottam, hogy Mr. Masen végre megmondta neked, hogy szeret - mosolyodott el az asszony.

-         Dadus! – kiáltott fel a lány – Neked mindig, mindent tudnod kell? - durcáskodott Isabella

-         Miért, talán nem mondtad volna el nekem, hogy szerelmes vagy és viszont szeretnek? – komorodott el Marie mama.

-         Jaj, dehogynem. Tudod, hogy mindent elmondok neked.

-         Persze, hogy tudom, de akkor most miért vagy ilyen zavarban?

-         Zavarban? Nem vagyok zavarban.

-         Látom, hogy igenis zavarban vagy – mondta az asszony kérdő tekintettel.

-         Jól van. Azért vagyok zavarban, mert ez olyan furcsa. Még soha senki nem tetszett azelőtt, és most nem nagyon tudom, hogy hogyan kellene viselkednem Mr. Masennel. Furcsák ezek az új érzések.

-         Természetesen ugyanúgy kell viselkedned vele, mint eddig. Mr. Masen tudja, hogy szereted, és te is tudod, hogy Ő szeret téged. Ez így van jól. Eddig is ismerkedtetek egymással és ezután csak még jobb lesz a kapcsolat közöttetek.

-         Tudom, hogy igazad van, csak hozzá kell még szoknom – mosolyodott el Isabella.

-         Tudom, kicsim. Minden rendben lesz. A szerelem csodás ajándék.

-         Szerinted a szüleim nem elleneznék, hogy egy vámpírt szeretek?

-         Ha ismernék Mr. Masent, akkor biztos lehetsz benne, hogy kedvelnék. Édesanyád biztosan, de szerintem az édesapád is.

-         Na és te és Mr. Stevens? Most már csak ti vagytok a családom. Kedveled Mr. Masent? És Mr. Stevens kedveli?

-         Mr. Stevens nagyon kedveli és hidd el őszintén mondom, hogy én is nagyon kedvelem – mosolyodott el a dadus.

-         Akkor jó. Ennek örülök – mosolygott Isabella is.

-         Most pedig pihenj egy kicsit. Minden kötésed kész, nem fáj semmid?

-         Nem, jól vagyok. Azt hiszem, hogy jó nagy adag fájdalomcsillapítót kaptam – mondta Isabella és közben kicsit elpirult, amikor eszébe jutott, hogy hogyan is kapta.

-         Rendben. Akkor hagylak is pihenni.

Marie mama kijött a szobából és a konyha felé indult, hogy a borogatásos tálat megtisztítsa és eltegye a helyére. Időközben Edward megkereste Mr. Stevens-t és megkérte, hogy ha a posta környékén jár, akkor adja fel a leveleit. A férfi készségesen átvette a két borítékot és megígérte, hogy már másnap fel fogja adni a küldeményeket. Marie mama éppen azután ért oda hozzájuk, hogy ezt megbeszélték.

-         Mr. Masen – szólította meg Edwardot Marie mama.

-         Igen? Miben segíthetek?

-         Csak gondoltam szólok, hogy Isabella kötése készen van és, ha szeretne visszamehet hozzá.

-         Köszönöm, de nem akarom zavarni. Jobb lenne, ha pihenne – mondta Edward, de igazából nagyon is szeretett volna visszamenni a lányhoz.

-         Nem hiszem, hogy zavarná és én is nyugodtabb lennék, hogyha vele maradna – győzködte a dadus. - Ön mellett biztonságban érzi magát, és szerintem jobban tudna aludni is, ha vele lenne. Valamint ki tudja, hogy mikor múlik el a fájdalomcsillapító hatása és kezd el megint sajogni minden zúzódása. Nem szeretném egyedül hagyni éjszakára, de ha gondolja vele maradhatok én is.

-         Nem szükséges Asszonyom. Szívesen maradok a kisasszonnyal és Önnek sem ártana, ha pihenne egy kicsit.  

-         Köszönöm. Akkor jó éjszakát Mr. Masen, és Önnek is Mr. Stevens.

-         Jó éjszakát – válaszolt a két férfi.

-         Tehetek Önért még valamit? – kérdezte Mr. Stevens Edwardtól.

-         Nem Mr. Stevens. Köszönök mindent. Pihenjen le Ön is nyugodtan.

-         Köszönöm. Jó éjszakát!

-         Jó éjszakát Mr. Stevens.

Miután elköszönt mindenkitől, Edward elindult Isabella szobája felé.

19. fejezet

Amikor Edward odaért Isabella hálószobájához halkan bekopogtatott és mivel választ nem kapott csendesen bement. A lány már aludt. Edward nem is csodálkozott rajta, hosszú napja volt, nagy adag nyugtatót kapott és még ráadásul a gyógyfüves borogatást is úgy készíttette el Marie mamával, hogy a szükséges alapanyagokon kívül még főzetett bele egy kis kamillát és jázmint is, aminek az illatától megnyugszanak az emberek. Rengeteg fajta gyógyító borogatást sajátított el az Amazonas partjainál, amikor önkéntes volt és akkor még azt hitte, hogy a tanultakat majd bevezethetik Carlisle-al együtt a modernebb gyógyításban is, egyszerűbb baleseteknél, vagy kisebb sérüléseknél sokkal jobban beváltak a törzsi gyógyítók borogatásai és különböző főzetei, mint a modernebb injekciók és tabletták. Öt év alatt legalább száz különböző főzetet és borogatást sajátított el egy ottani gyógyító segítségével, amivel szinte minden problémát orvosolni lehetett. Mivel Isabella mélyen aludt és nem akarta megzavarni úgy döntött, hogy kerít valami olvasnivalót, mert a lánynak elég tekintélyes könyvespolca volt. Ahogy nézegette a könyveket megakadt a szeme egyen, aminek a szerzője elvileg Claudia Volturi volt. Egy Volturi könyvet írt? Miért tette volna? Ez felettébb különös. Vajon miről írt volna könyvet az uralkodó család egy tagja? Vajon honnan szerezte ezt a kisasszony? Beleolvasok egy kicsit. Edward levette a könyvet a polcról és leült vele egy fotelbe. Kíváncsian lapozta fel és megdöbbent azon, hogy mennyi mindent feltárt maga az uralkodó család a vámpírokról. Pontos leírást talált róla, hogy mik a látható különbségek a vegetáriánus és a nem vegetáriánus vámpírok között. Hogy milyen alapvető tulajdonságai vannak egy vámpírnak, de a kényes témákat, mint például a hogyan lehet elpusztítani egy vámpírt alaposan kikerülte. Legnagyobb meglepetésére megtalálta a könyvben a félvérek felbukkanásának és kiirtásának teljes történetét. El is olvasta gyorsan, mert soha nem tudta meg, hogy pontosan mi történt, csak azt tudta a dolgok alakulásáról, amiket elcsípett egy-egy vámpír gondolataiból. Az pedig nem volt éppen kielégítő.

„A félvérek felbukkanása és leigázása

A félvérek hirtelen tűntek fel szerte Európában. Pusztulást és halált hoztak mindenre és mindenkire, ami kapcsolatba került velük. Nem úgy néztek ki, mintha értelmes lények lennének, akik tudnak gondolkodni. Valószínűleg nem voltak önálló gondolataik csak parancsokat teljesítettek. Képzett harcosok módjára viselkedtek és álltak csatarendbe. A céljuk a Volturi elpusztítása volt, ez egyértelműen kiderült a viselkedésükből, ezt a célt majdnem sikerült is megvalósítaniuk. Mindegyik félvérnek tűzvörös hosszú haja volt. A szemük színe viszont változatosan alakult. Egyiknek sem volt teljesen ugyanolyan az árnyalata, de mindegyik szemből csak gyűlölet sugárzott. Miután az uralkodó család tudomást szerzett róluk azonnal kivizsgálták az ügyet és megtalálták a tetteseket, akik az egész világra szabadították tetteikkel a vészt. Először a Volturi leigázta a félvéreket Európa szerte, amivel megmentették a vámpírvilágot és nagy valószínűséggel az embereket is. Azután pedig a hagyományok szerint ítélkeztek a bűnösök felett. A csata során a Volturi testvérek közül Caius elesett és csak két fivér maradt meg az uralkodó hármasból. Így fel kellett borítani a több, mint egy évezredes hagyományt és mostantól kezdve nem két testvér szavazata kell a harmadik ellen, hanem egybehangzó ítéletnek kell születnie. Különben nem jön létre az érvényes  döntés.”

Miután elolvasta a történteket már tisztábban látta az akkori helyzetet. Mindegyik félvérnek tűzvörös haja volt. Ezt már tudtam, de azt nem, hogy kis híján valóban a Volturi pusztulását okozták. Ilyen határozottan csak kiképzett harcosok léphetnek fel a Volturi ellen. Erre nem lehetett képes egyetlen vámpír. Ezek szerint van egy tűzvörös hajú vámpír, aki minden bizonnyal nem állatokon él ez biztos, mert egy embereket nem gyilkoló vámpír nem tenne ilyet, és van legalább két vagy három társa, mert nélkülük ezt a tervet nem tudta volna kivitelezni. Nagy valószínűséggel összegyűjthették a kis félvéreket, és gyilkoló gépeket képeztek belőlük. Ez talán még jobban leszűkíti a kört. Tűzvörös hajú vámpír volt, akinek társai is vannak, ilyen csoport még kevesebb lehet, mint egyedül élő tűzvörös vámpír. Nem hiszem, hogy ez az új vegyes faj magától értetődően kegyetlen lett volna, mert ha egy teljes vámpír nevelhető, akkor egy félvér elméletileg még annál is inkább nevelhető kell, hogy legyen. Úgy tűnik Carlisle életében először tévedett, amikor azt mondta, hogy egy vámpírnak semmilyen körülmények között nem lehet gyereke. Miután Edward alaposan átgondolta az olvasottakat tovább lapozott és megtalálta a bejegyzést a családjáról.

 „Az árulók családja, a Cullenek

 Carlisle Cullen volt a családfő, aki csak állatvéren élt és olyan önuralma volt, hogy képes volt életét a gyógyításnak szentelni, soha nem ízlelt emberi vért. Mindenki azt hitte róla, hogy sose élt még ilyen lény a világon. Egy vámpír, aki kedves és törődik az emberekkel, és erre tanítja a családját is, de aztán elárulta saját fajtáját és a vezető családot, hogy hatalomhoz jusson. Feleségével és gyermekeivel élt Forksban, addig ameddig ki nem derült, hogy ők a felelősek az Európa szerte felbukkanó félvérekért és a mészárlásokért. A Volturi nem akarta elhinni róla, hogy valaha is ilyet tenne, hiszen Aro Volturi igaz barátjának tartotta Carlislet, de a bizonyítékok határozottan a család ellen szóltak. Így kénytelenek voltak kellően súlyos büntetésre ítélni az egész családod, hogy többé ne tehessenek kísérletet a hatalom átvételére. A vámpírvilágban a mai napig súlyos büntetés jár már csak azért is, hogyha valaki kiejti a család nevét. A családnak saját címere volt, amit minden egyes családtag viselt valamilyen ékszer formájában. A címerük, ami egykoron tiszteletet követelt minden vámpírtól az eset után megvetendővé vált.”

Edwardot megdöbbentette az, amit olvasott. Tudta, hogy a családja kirekesztett lett a vámpírok között, de az hogy nem volt elég, hogy nyilvánosan bemocskolták az emléküket, hanem még ráadásul könyvben is leírták ezt, és így bárki el is olvashatja ezeket a hazugságokat mélységesen felháborította. Az egész világ azt hiszi, hogy mi vagyunk a felelősek, még az emberek is. Mindenki gyűlöli a családomat, biztos, hogy Ms. Swan is olvasta már ezt a történetet – gondolta Edward keserűen – Nincs jogom arra kérni, hogy szeressen engem, amíg nem tudja a teljes igazságot a családomról. Nem lenne tisztességes hazudnom neki erről, még mindig jobb, hogyha most küld el engem, mint az hogy egy napon véletlenül megtalálja a címeremet és a fotót a családomról és akkor bánja meg, hogy szeretett engem. Amint felébred el kell mondanom neki az igazságot magamról. Pedig már azt hittem, hogy talán én is boldog lehetek újra. Kérész életű boldogság volt ez csupán. Miután a kisasszony elküld megvárom még, hogy ideérjen Marion és Daniel a két legjobb tanítványom és utána elmegyek innen örökre. Ők képesek lesznek megvédeni Őt Benedicttől. Majd megkérem Mariont, hogy tartsa velem a kapcsolatot a helyzetről, ha ő egyáltalán még szóba áll velem azok után, amit Ms. Swan biztos el fog mondani nekik is arról, hogy ki vagyok valójában.

Edward becsukta a könyvet, és halkan visszatette a polcra, ahonnan elvette. Majd visszament a fotelba és onnan figyelte tovább a lányt, ahogyan alszik. Ki akart élvezni minden egyes percet, amit még vele tölthet, ameddig még láthatja Őt. Edward órákon keresztül csak ült abban a fotelban és azon gondolkodott, hogy hogyan is kezdjen neki majd a mondandójának. Nem szégyellte a családját, sőt továbbra is büszke volt rá, hogy Cullen lehet, de a családja iránt érzett bizalommal és szeretettel sajnos már egy évszázada egyedül élt a világon. Hiszen azóta a nap óta senki nem tiszteli már a Culleneket.

Nem tudom, hogy ki tette tönkre a családomat, de egy napon megtalálom és a Volturi színe elé fogom vinni. Be fogom bizonyítani, hogy a családom ártatlan volt, még akkor is, ha az életembe kerül. Most már eleget tudok ahhoz a történtekről, hogy megtaláljam a tettest, és megtalálom, akkor is, ha a világ túlsó felén van. Van időm. Másom sem maradt csak az idő, ami soha nem ér véget.

Edward tudta, hogy Carlisle nem lenne rá büszke, amiért nem vágyik másra csupán a bosszúra, még így sem, hogy a családját akarja tisztázni a vádak alól és meg akarja mutatni a világnak, hogy ártatlanok bűnhődtek valaki más kegyetlensége miatt, de most akkor is csak az éltette, hogy megtalálja a bűnöst. Nem tudott másra gondolni csak arra, hogy bárki is tette mindent elvett tőle, ami valaha fontos volt neki, és még azt is, aki az új életet jelenthetné, hiszen biztos volt abban, hogy Isabella soha nem fogja megbocsátani neki, hogy a Cullen családhoz tartozik. Nem haragudott rá ezért, mert tudta, hogy a lány csak azért fogja így gondolni a dolgokat, mert ezt olvasta egy Volturi könyvében.

Ms. Swan nem hibás hiszen nem is ismerte őket, nem tudhatja, hogy milyen becsületes és szelíd volt Carlisle, hogy milyen csodálatos és kedves volt Esme, hogy milyen szeleburdi és mindig vidám lány volt Alice, hogy milyen makacs és házsártos, de mégis sokszor elbűvölő volt Rosalie, hogy milyen hóbortos volt Emmett és, hogy mennyi erőt és energiát fektetett bele a mindig komoly Jasper, hogy valóban jó vegetáriánus legyen. Soha nem létezett még olyan vámpír, mint Carlisle és ezt Aronak tudnia kellett volna. Jobban is kivizsgálhatta volna az eseményeket. Carlisle szerint soha nem ítélkezett könnyelműen. Apa mindig azt mondta, hogy Carlisle a legjobb barátja. Akkor meg, hogyan történhetett meg mindez?

Gondolataiból Isabella mocorgása hozta vissza a valóságba. A lány egyre sűrűbben mocorgott. Aztán pedig kinyitotta a szemét és rögtön meglátta a fotelben helyet foglaló Edwardot, aki meggyötört arccal és gyötrődő tekintettel meredt rá.

-         Valami baj van? – kérdezte Isabella.

-         El kell mondanom valamit – mondta Edward keserűen.

-         Történt valami, amíg aludtam? Valakinek baja esett? Benedict itt járt? – ijedt meg a lány.

-         Nem semmi ilyesmi. Ne aggódjon kisasszony. 

-         Akkor nem értem. Mi a baj?

-         Megtaláltam a könyvét a vámpírokról.

-         Oh, zavarja Önt, hogy túl sokat tudok a fajtájáról?

-         Dehogyis zavar, csak beleolvastam a könyvébe és rájöttem, hogy nem mondhatja azt őszintén, hogy szeret engem, amíg nem tud meg mindent rólam és a családomról.

-         Nem kell beszélnie róluk, tudom, hogy elvesztette őket, és nem akarom felszakítani a sebeit.

-         De igen, muszáj elmondanom Önnek, hogy hogyan történt.

-         És mi köze ennek a könyvemhez? Nem értem, Önt – mondta a lány kissé zavartan.

-         Tudom, de nemsokára megérti. Meg kell mutatnom Önnek valamit. Azonnal idehozom a szobámból, amit látnia kell, és akkor mindent érteni fog. Rendben?

-         Rendben – mondta Isabella.

Azzal Edward elindult a szobája felé, hogy elővegye és megmutassa a lánynak a Cullen címert és a fényképet a családjáról.