A lány döbbenten állt az ágy előtt és nézte, ahogy Edward óvatosan magához szorítja a lányt, aki már valószínűleg nem tud közelebb bújni hozzá. A vámpírlány hirtelen rádöbbent, hogy valószínűleg nagyon megijesztette a lányt azzal, hogy csak úgy berontott ide, ráadásul nem is volt illendő.

-         Marion, hogy kerülsz ide ilyen gyorsan? Hiszen Mr. Stevens ma adta fel a levelet neked. Történt valami? – kérdezte Edward, amikor megtalálta a hangját. – Ne féljen Ms. Swan, ő az egyik tanítványom. Nem fogja bántani – suttogta Isabella fülébe.

-         Hogy érted azt, hogy történt-e valami? Ezt én akartam kérdezni – mondta a lány feldúltan.

-         Nem értelek. Mi a baj? – kérdezte Edward értetlenül.

-         Oh, ne haragudj, te nem tudod – gondolkodott el Marion.

-         Mit nem tudok? – húzta fel Edward kérdőn a szemöldökét.

-         Tudod, hogy nem sokkal az átváltozásom után kértelek meg, hogy taníts meg uralkodni magamon. Még csak néhány hónapos voltam, mikor úgy döntöttem, hogy nem leszek szörnyeteg – kezdte a lány.

-         Igen, természetesen tudom Marion, hiszen mindent elmeséltél – bólintott a férfi.

-         Szóval akkor még azt hittük, hogy az én különlegességem az önuralom, mivel gyorsan megszoktam az emberek közelségét, anélkül, hogy egyáltalán eszembe jutott volna bántani bármelyiket is.

-         Még most is így gondolom, de ez még nem magyarázott meg semmit. Ezt már tudtuk mind a ketten.

-         Igen, de azt mondtad, hogy a vámpíroknak csak egy különleges képessége alakul ki az átváltozás után.

-         Eddig még nem találkoztam olyan esettel, ami erre rácáfolt volna, de most már nagyon furdal a kíváncsiság, és ha már nem hagyod, hogy kiolvassam a fejedből, akkor esetleg elmondhatnád végre, hogy mire akarsz kilyukadni. Egyébként köszönöm, de már nagyon jól megy a görög ABC, úgyhogy akár abba is hagyhatod az átfutását abban az okos kis fejedben – mosolygott rá Edward. – Ha jól emlékszem már párszor volt szerencsém kiolvasni a fejedből. Most inkább verselj nekem.

Erre a mondatra a lány is elmosolyodott és elkezdte gondolatban a saját kis versikéit szavalni, hogy még egy kicsit idegesítse volt tanárát. Közben Isabella értetlenül kapkodta a pillantását, hol Edwardra, hol a lányra. Tehát ez a lány lenne Marion, az egyik legjobb tanítványa. Nagyon könnyeden társalognak egymással és a lány meglehetősen pimasz Mr. Masennel ahhoz képest, hogy elvileg a tanítványa. Nem tetszik ez nekem. Vajon volt köztük valami? Jesszusom, már féltékeny vagyok? De ez a lány annyira gyönyörű. Magas és karcsú, a bordó ruhája mesés kontrasztot alkot a hófehér bőrével. Sokkal szebb, mint én. Hogy lehetne esélyem ellene. Á, ez butaság Mr. Masen megmondta, hogy csak engem szeret – fejezte be Isabella a gondolatmenetet.

-         Jól van. Köszönöm. Csodálatosak a költeményeid is. Most már elmondod, hogy miről van szó? – kérdezte Edward kíváncsian.

-         Szóval, az történt, hogy miután elmentél és én pedig letelepedtem megismerkedtem egy családdal, akik nem messze élnek tőlem. Annak ellenére, hogy tudták mi vagyok kedvesen bántak velem és befogadtak maguk közé. Szinte már családtagnak számítok. Egyik nap a családfő vadászni indult, de egy medve rátámadt. Éppen a házamban voltam, amikor az eset történt. A férfi pánikba esett és menekülni kezdett a medve elől, akkor történt meg velem először – nézett Marion jelentőségteljesen Edwardra.

-         Micsoda Marion? Mi történt? – kérdezte Edward, de már kissé ideges kezdett lenni.

-         Éreztem a férfi kétségbeesését és a gondolatait, amik mind tele voltak pánikkal – mondta a lány. – Amint elértek hozzám az érzései elindultam, hogy megmentsem és sikerült is. Azóta is próbálgatom ezt a képességet, de rá kellett jönnöm, hogy csak olyanokkal működik a dolog, akiket ismerek, de ha ismerem az illetőt, akkor a bajba jutott akármilyen messze is van a pánik, amit érez elér hozzám.

-         Ez nagyszerű. Nagyon ügyes voltál Marion, hogy sikeresen megmentetted a barátod, és ez a képesség is fantasztikus, de még mindig nem értem, hogy hogyan értél ide ilyen gyorsan – mondta Edward és közben kérdőn nézett a lányra.

-         Ezek után még kérdezed? Mi történt veled tegnap? Az este éppen eszembe jutottál. Gondoltam felkereslek és megnézem, hogy mi van veled, de amikor rád koncentráltam olyan mértékű félelmet és rémületet éreztem, amilyet még soha életemben, még az ember sem rémült meg ennyire, akire az a medve támadt. Azonnal elindultam, hogy megkeresselek, még jó, hogy a félelmed alapján be tudtam tájolni, hogy merre vagy. Aztán a rémületed lassacskán megszűnt és onnantól kezdve, hogy nem éreztem a rémületed, már nem tudtam, hogy merre keresselek, de már nem voltam olyan messze. Először egy kisebb erődben fogtam be az illatod, aztán átjutottam azt követve egy hatalmas erdőbe és egy szétroncsolt faházba, attól féltem, hogy valaki elég erős és gyors volt hozzá, hogy megöljön téged és azt a valakit, feltételezem, hogy ezt a hölgyet, akit védelmeztél. Eluralkodott rajtam a düh és elkezdtem követni egy idegen vámpír illatát, aki biztosan a faházban tartózkodott. Követtem egészen reggelig, de nagyon jól rejti el a nyomait. Így elveszítettem. Azután visszaindultam a másik erdőbe, hátha mégis tévedtem és ott kellene keresnem téged, de közben megéreztem az illatodat ebből a kastélyból áradni. Éjjel fel sem tűnt, mert csak elrohantam mellette, hogy minél előbb a segítségedre lehessek. Miután megtaláltam az illatodat rohantam, hogy megnézzem minden rendben van-e, de úgy látom, hogy rendben vagy, ennek szívből örülök. Szóval így kerültem ide. Elnézést kérek kisasszony, hogy megijesztettem, nem állt szándékomban – fordult a Marion Isabella felé, miután befejezte a történetet.

-         Semmi baj. Nem haragszom – válaszolt Isabella kissé rekedten, majd halványan elmosolyodott.

-         Köszönöm kisasszony – mosolygott Marion is. – Szóval megtudhatnám a tegnapi nagy pánik okát, és azt is, hogy miért küldtél nekem levelet? – kérdezte a lány már kissé megnyugodva.

-         Természetesen – mondta Edward. – Ms. Swant tegnap elrabolta egy Benedict Vice nevű vámpír és bántani akarta, ezért érezhetted a rémületet bennem, mert meg akarom védeni a kisasszonyt, de kis híján kudarcot vallottam. Muszáj volt már vadászni mennem, hogy nehogy én magam bántsam a kastély lakóit, de nem voltam elég elővigyázatos és Benedictnek így sikerült kicsalogatnia a szobájából a hölgyet. Abba a faházba vitte, ahol te is jártál. Ott kerültem vele összetűzésbe, de sajnos sikerült elmenekülnie. Azután jutott eszembe az a megoldás, hogy küldök neked egy levelet, és egy másik tanítványomnak Danielnek is küldök egyet. A levélben annyit kértem, hogy ha tehetitek, akkor jöjjetek ide és segítsetek nekem megvédeni a kisasszonyt, mert sajnos egyedül nem vagyok elég erre a feladatra – vázolta fel Edward a kialakult helyzetet. – Szóval segítenél nekem? Kérlek.

-         Természetesen örömmel segítek, kedvellek Edward, hiszen tudod. Nélküled soha nem sikerült volna ilyen gyorsan áttérnem az állati vérre, és nem lehetne ilyen kellemes és boldog életem. Ráadásul mindenre megtanítottál, amit egy vámpírnak tudnia kell. A viselkedésre, a törvényekre, a veszélyekre – válaszolta Marion határozottan.

-         Köszönöm Marion. Nagyon sokat jelent nekem, hogy segítesz ebben a helyzetben – mondta Edward hálásan.

-         Nincs mit Edward.  Egyébként ki az a Daniel? Ha megtudhatom – lett kíváncsi Marion.

-         Persze Marion, de azt hiszem jobb lenne, ha Ms. Swan nem hallaná Daniel történetét – mondta Edward és aggódó tekintettel nézett Isabellára.

-         Nem kell engem a széltől is óvni, és kíváncsi lennék én is a történetre – mondta Isabella határozottan.

-         Rendben, akkor elmesélem. Daniellel azután találkoztam, hogy tőled elváltam. Pár évvel idősebb csak nálad, mármint vámpír élet szinten. Évekig élt egy nomád hordával, de csak bűnözőket bántott. Nem volt rá képes, hogy kegyetlen gyilkossá váljon. Mindig külön vadászott a többiektől, de egy este meglátta, hogy a fogadott apja éppen egy kislányt készül megölni és ezt már nem bírta tétlenül nézni. Megmentette a kislányt és visszavitte a családjához. Nem hagyta el őket. Mindent megpróbált, hogy megvédje őket a saját családjától, de ők hárman voltak Daniel pedig egyedül. Rárontottak a házra és elfogták Danielt. Azt, ami utána történt gondolom el tudod képzelni nem részletezném, ha nem muszáj. Daniel könyörgött, hogy öljék meg őt is, de a nomádok csak otthagyták. Amikor találkoztam vele még akkor is meg akart halni, de sikerült meggyőznöm, hogy nem az ő hibája volt, ami történt, és hogy még rengeteg életen segíthet. Az ő átszoktatása sokkal nehezebb volt, mint a tiéd, mert évekig élt ember véren, még akkor is, ha csak bűnözőkén. Az emberi vér iránti vágya meglehetősen nagy volt, de végül sikerült teljesen áttérnie az állati vérre és le is telepedett. Azt hiszem végre sikerült megbékélnie az életével – mondta Edward komoran, majd a reszkető Isabellához fordult. – Sajnálom, nem kellett volna hallgatnom Önre és itt elmesélnem Daniel történetét.

-         Nem, semmi baj. Én akartam hallani. Csak ez olyan szörnyű. Mármint nem csak az, ami a családdal történt, hanem az is, ami vele történt. Csoda, hogy felépült a sok megrázkódtatásból – szipogta Isabella.

-         Teljesen egyetértek a kisasszonnyal – mondta Marion is döbbenten. – Nagyon erős jellem lehet.

-         Igen, nem is hinnéd, hogy mennyire – vágta rá Edward rögtön.

-         Daniel mikorra várható? – kérdezte Marion.

-         Szerintem egy-két napon belül ideér. Ahogy ismerem nem fog késlekedni egy percet sem – mondta Edward.

Aztán kopogtattak az ajtón. Marie mama döbbenten állt meg az ajtóban és a jövevényt fürkészte, akit még soha nem látott ezelőtt. Marion is a dada felé fordult és szélesen elmosolyodott, majd biccentett üdvözlésképpen.

Két nap telt el Marion érkezése óta. Edward boldogan figyelte, ahogy Isabella és a vámpírlány egyre jobban kijönnek egymással. Marie mama is elégedetten figyelte őket, mert mindig is arra vágyott, hogy kis neveltje találjon magának egy igazi barátnőt, akivel csacsoghat mindenről, és úgy tűnt, hogy Marion lesz a megfelelő barátnő. A lány éppen annyi idős volt, mint Isabella amikor átváltozatták, és így, hogy még a koruk is megegyezett könnyedén találtak közös témákat a beszélgetéseikhez. Edward gyakran dúlt-fúlt azon, hogy nem tudta, hogy miről tudnak beszélgetni órákon keresztül, mert Isabella fejébe nem látott és tudta, hogy a lány úgysem árulná el, és persze túl büszke is volt ahhoz, hogy megkérdezze. Marion pedig, ha a közelben volt állandóan különböző nyelvek ABC-jére gondolt, vagy saját kis költeményeit szavalta gondolatban, így nem jutott előbbre így sem. Az egész ház izgatottan várta Daniel érkezését, mert az itteniek és Marion kérése Edward már annyit mesélt róla, hogy úgy érezték, hogy már ő is ide tartozik hozzájuk. Az idő csak pergett, de Daniel nem érkezett meg és hírt sem kaptak felőle. Edward próbálta leplezni aggodalmát, de látszott rajta, hogy nagyon ideges, amiatt, hogy semmit nem tud volt tanítványáról. A negyedik várakozással töltött nap éjszakáját Edward kint ücsörgött a kastély előtt és várta, hátha egyszer csak felbukkan a férfi, és akkor megnyugodhat végre. Észre sem vette, amikor Marion leült mellé, amíg a lány meg nem szólította.

-         Edward? – szólt Marion bizonytalanul.

-         Tessék. Valami baj van? Hol van Ms. Swan? – kérdezte aggódva.

-         Isabella elaludt, ne aggódj, nagyon jól van. Kedves lány, nem csodálom, hogy sikerült felolvasztania a szívedet. Azt hittem, hogy soha senkinek nem fog sikerülni a közeledbe férkőzni – mondta a lány és közben elmosolyodott. – Megváltoztál Edward. Ahhoz képest legalábbis nagyon, amikor utoljára találkoztunk. Nem volt benned semmi élni akarás, most pedig, ha ez a lány hozzád ér szinte ragyogsz a boldogságtól.

-         Szörnyen bántam veled, igaz? Sajnálom – mondta Edward bűnbánóan.

-         Nem, én ezt egy szóval sem mondtam. Mindig is nagyon rendesen és megértően bántál velem, csak nem engedtél közel magadhoz egy pillanatra sem. Távolságtartó voltál. Még azután is, hogy egyik este feltártam előtted minden gondolatom és minden vágyam. Pedig azt hittem, hogy örülnél, ha én lehetnék az új családod. Jól kijöttünk egymással. Nekem pedig te lehettél volna az első családom. Tudod, hogy már emberként is árva voltam, és mindig is csak arra vágytam, hogy családom lehessen – mondta lány szomorúan.

-         Tudom, hogy nagyon megbántottalak, amikor egyedül hagytalak téged, de nagyon jól boldogultál. Örülök, hogy találtál magadnak egy olyan családod, ahol szeretnek és befogadnak téged. Jobbat érdemeltél nálam, csak bántottalak volna. Nem lettem volna képes olyan szeretet adni, amit megérdemelsz, és amire vágysz – mondta Edward őszintén.

-         Akkor tényleg ez volt a helyzet. Most is így érzel? Vagy most már, hogy Isabella megtörte a jeget, esetleg képes vagy másnak is egy kis helyet adni a szívedben? – kérdezte a lány kíváncsian. – Még mindig ugyanazt szeretném, és csak rajtad múlik. Már napok óta itt vagyok, és egészen máshogy bánsz velem most, mint régen. Soha nem láttalak még ilyen felszabadultnak, és úgy látom, hogy a szerelem közted és Isabella között nagyon erős. Boldoggá tesz, hogy boldognak látlak – mosolygott a lány.

-         A szerelem határtalan köztem és Isabella között, ezt én is érzem, de Ő olyan törékeny és addig nem leszek teljesen nyugodt, amíg el nem intézzük Benedictet.  

-         Soha nem hagynám, hogy baja essen. Én is nagyon megszerettem ezt a lányt. Még mindig lehet új családod Edward, tudom, hogy nem pótolhatjuk azokat, akiket elveszítettél, de talán egy kicsit kitölthetjük az űrt a szívedben, ha te is akarod. Szóval mi a válaszod a kérdésre? Képes vagy Isabellán kívül másnak is egy kis helyet adni a szívedben? – kérdezte újra a lány.

-         Azt hiszem, hogy igen, de csak akkor, hogyha meg tudod bocsátani nekem, hogy olyan kegyetlenül otthagytalak miután még gondolatban is megmutattad, hogy mit szeretnél. Nagyon sajnálom, hogy akkor olyan kíméletlenül visszautasítottalak.

-         Nem haragszom rád Edward, és igen még mindig nagyon szeretném, hogyha része lehetnék az új családodnak – mondta a lány boldogan.

-         Ez esetben – mosolyodott el Edward. – Gyere ide hugi, megérett már neked egy nagy ölelés – mondta Edward, és magához szorította a lányt.

-         Igen, ez már szerintem is nagyon kijárt nekem – mosolygott Marion is és odabújt újdonsült fogadott bátyjához.

Percekig így ültek boldogan, egymást szorítva, amikor hirtelen megérezték három közeledő vámpír illatát. Hirtelen mindketten megfeszültek, és támadóállásba helyezkedtek, de amikor Edward megérezte, hogy az egyik Daniel megnyugodott.

-         Semmi baj Marion, nem ellenség, az egyik Daniel, hogy a másik kettő kicsoda azt nem tudom, de együtt jönnek vele – mondta Edward halkan.

-         Lassan haladnak. Meg sem közelítik a vámpír sebességet – mondta Marion.

-         Tudom, azt hiszem, hogy sebesültet hoznak. Már hallom a gondolataikat. Egy férfi és egy nő van Daniellel. A nő nagyon aggódik a férfiért. Valószínűleg összecsaphattak valakivel, és úgy tűnik túlerőben volt az ellenség, de semmi konkrétat nem tudok kiolvasni a fejükből, nagyon össze vannak zavarodva. Eléjük megyek és segítek, te maradj itt és vigyázz a házra. Rendben? – kérte Edward.

-         Rendben. Menj csak, de óvatosan, ha nemrég összecsaptak valakikkel, akkor feldúltak lehetnek. Vigyázz nehogy megtámadjanak – fogta meg a vállát a lány.

-         Ne izgulj Daniel ismer engem. Meg fogja ismerni az illatomat is. De azért, kérlek koncentrálj rám, ha bajban leszek, akkor azt érezni fogod.

-         Rendben. Ezt kérés nélkül is megtettem volna – húzta fel az orrát a lány.

-         Tudom, de húgaimat mindig bosszantani szoktam – mosolygott Edward.

-         Oh, az más, majd hozzászokom – vigyorgott a lány. - Na eredj, hozd ide őket gyorsan.

Edward abban a pillanatban már el is rohant. Marion egy ideig még látta Edwardot, de aztán eltűnt a sötétségben. Kíváncsian várta, hogy vajon kiket hoz magával Daniel és, hogy vajon mi történhetett a két idegen vámpírral. Biztos alapos bajba keveredhettek, hogyha az egyikük még csak járni sem tud. Különben nem haladnának ilyen lassan – gondolta magában a lány.

Már legalább fél óra eltelt amióta Edward elment. Valami baj lehet, de Edward nem jelzett. Vajon mi tart ilyen sokáig. Ó, bárcsak én is gondolatolvasó lennék. Hol vannak már?- idegeskedett Marion. Legszívesebben Edward után indult volna, de nem akarta magára hagyni a Swan kastélyt, mert nem tudhatta, hogy Benedict vajon a közelben ólálkodik-e vagy sem. Telt – múlt az idő, mikor végre feltűnt egy alak a sötétben, de nem Edward volt az. A vámpír nagy sebességgel közeledett felé, Marion támadóállásba állt a biztonság kedvéért, de amikor megérezte az illatot megnyugodott, hogy nem Benedict közelít, hanem az egyik a három vámpír közül, akikért Edward ment. Amikor odaért Marion elé megállt, a lány elkerekedett szemekkel figyelte a férfit. A haja hosszú volt és hollófekete, a szeme aranyszínű. Magas és izmos.

-         Daniel? – kérdezte Marion döbbenten.

-         Igen, te pedig biztosan Marion vagy. Igaz? – kérdezte a férfi.

-         Igen, én vagyok Marion. Hol van Edward és a másik két vámpír? Ugye nem esett bajuk?

-         Nem, rendben vannak, de a két vámpír, akik velem vannak, nem éppen vegetáriánusok és Edward nem akarta ide hozni őket, addig ameddig nem ettek, mert veszélyesek lennének az itt élőkre.

-         Tessék? Itt akarja megetetni őket a környéken? – kérdezte Marion döbbenten.

-         Nem úgy. Éppen vitába keveredett a nővel, mert a férfi vámpírnak, akit idáig én hoztam nagyon súlyosak a sérülései, és sürgősen innia kell. Edward felajánlotta, hogy fog neki egy medvét, mert sok van a környéken, és az húsevő, ezért finomabb, mint a szarvas lenne, de a nő mindenáron embert akar fogni neki. Ezen most összeszólalkoztak, de a férfi végül is igazat adott Edwardnak, úgyhogy a nő is lehiggadt egy kicsit. Bocsánatot kért Edwardtól is, csak nagyon aggódott a társáért, de nem fogja megsérteni a mi vadászterületünket. Senkit sem fognak bántani a környéken.   

-         Ez remek hír – nyugodott meg a lány. – Akkor most hol vannak?

-         Edward magukkal vitte őket az erdőbe, mert nem akar idáig vonszolni egy medvét. Megitatja őket, azután pedig ide jönnek. Csak nem akarta, hogy jobban aggódj, mint amennyire muszáj, ezért megkért engem, hogy jöjjek előre.

-         Értem. Köszönöm, hogy szóltál. Edward rendben lesz? Már úgy értem, hogy a nő nem sebesült meg. Semmi esetre sem fog rátámadni vagy ilyesmi. Ugye? – kérdezte a lány bizonytalanul.

-         Nem, ne aggódj. Egyébként is Edward meghallja, hogy mit gondol még mielőtt megmozdulhatna, hogy rátámadjon – próbálta Daniel nyugtatni Mariont.

-         Rendben. Igazad van. Azt hiszem szólnunk kéne a háziaknak, hogy mi a helyzet. Ha Edward nem állatevő vámpírokkal toppan be teljesen váratlanul, még megrémülnek, és az nem lenne jó. Menjünk és szóljunk nekik – fogta kézen a lány Danielt.

-         Rendben menjünk. Tőlem nem fognak megijedni? Már úgy értem, hogy engem sem ismernek – mondta Daniel kissé zavarban.

-         Ne izgulj, azt hiszem, hogy ahhoz eléggé ismernek, hogy ne féljenek tőled – mondta lány mosolyogva.

-         Ezt meg, hogy érted? – döbbent meg a férfi.

-         Igazság szerint miután ideértem kíváncsi voltam, hogy ki volt még Edward tanítványa rajtam kívül, és egy kicsit kérdezősködtem felőled, és a többiek is kíváncsiak voltak rád. Úgyhogy azt hiszem, hogy be sem kell mutatkoznod, ahhoz, hogy tudják ki vagy te – vigyorgott a lány.

-         Oh, remélem, hogy Edward nem vitte túlzásba a rólam való mesélést. Ez egy kicsit zavarba ejtő – mondta Daniel és, ha még képes lenne rá, akkor elpirult volna.

-         Hát, legfeljebb csak egy kicsit, de ne haragudj rá, mert mi faggattuk. Nagyon izgalmas volt a történeted – mosolygott rá Marion.

-         Legalább tetszett nektek. Remélem, hogy Edward izgalmasan adta elő – mosolyodott el Daniel is.

Hirtelen Marie mama jött velük szembe, és egy pillanatig döbbent arcot vágott.

-         Csak nem Danielhez van szerencsém? – kérdezte kíváncsian.

-         De igen, én vagyok Daniel. Jó estét, Asszonyom – köszönt udvariasan a férfi és meg is hajolt a hölgy előtt.

-         Már alig vártuk, hogy személyesen is megismerhessük – mosolygott az asszony.

-         Én is nagyon kíváncsi voltam már azokra, akiket Edward így megszeretet – mosolygott Daniel is.

-         Marie mama, akadt egy kis probléma. Beszélnünk kéne Önnel és Mr. Stevensszel. Isabella alszik még? – szakította félbe a meghitt társalgást Marion.

-         Igen, Isabella még alszik, de ha kell, akkor felébresztem. Valami súlyos baj van? – kérdezte Marie mama ijedten.

-         Nem, de akadt két váratlan vendégünk – mondta Marion. – Ők is vámpírok, de a veszélyesebbik fajtából, ha érti mire célzok.

-         Tessék? Ide akarják őket hozni, de hát éppen egy ilyentől akarnak megvédeni minket – mondta Marie mama feldúltan.

-         Ne féljen, Asszonyom. Edward megbeszélte velük, hogy nem bántanak senkit a környéken. Az egyikük néhány napig mozogni sem lesz képes, mert nagyon csúnyán megsérült. Csupán nem szeretném őket faképnél hagyni. Ne haragudjon, az én hibám – mondta Daniel bűnbánóan.

-         Miért lenne az Ön hibája? – kérdezte a dada meglepetten.

-         Útközben akadtam rájuk, amikor harcoltak néhány másik vámpírral. Illetve csak a férfi harcolt. Amikor a nő segíteni akart neki, mindig félre lökte, hogy nehogy baja essen. Nem akartam hagyni őket meghalni, ezért segítettem nekik, és már a Swan kastélyhoz voltunk sokkal közelebb, és nem az én otthonomhoz, ezért indultam velük erre. Attól tartok, hogy még nincsenek teljes biztonságban, mert csak kettőt sikerült megölni a támadóik közül, és a férfivel a nő most védtelenül ott maradt volna. Azt pedig nem akartam – hajtotta le a fejét Daniel.

-         Semmi baj, Önök majd vigyáznak ránk, nehogy baj legyen – mosolyodott el az asszony. – Szóval egy férfi és egy nő. Akkor előkészíte