Odarohantam Matt-hez, és jó szorosan magamhoz öleltem őt.

- Gratulálok! El sem tudod képzelni, hogy mennyire örülök! Ez... annyira csodálatos! - megpusziltam arca mindkét oldalát, de ezen senki sem akadt fent, hisz megszokhatták már tőlem, hogy Matt-tel úgy viselkedem, mintha a családomhoz tartozna.

- Köszi! Én is örülök neki. Soha nem hittem volna, hogy egyszer apa leszek, és most... ez... hihetetlen, de csodálatos! - vigyorgott.

- Sarah bent van? Bemegyek hozzá! - mondtam, és rohantam be a házba.

Berontottam a szobába, Sarah-t az ágyon fekve találtam, amint éppen hatalmas szeretettel simogatja a hasát. Elmosolyodtam, hisz annyira csodálatos látvány volt, olyan jó volt nézni, ahogy boldogan mosolyog.

- Szia! - köszönt, mikor észrevette, hogy társasága van, szemei boldogan csillogtak.

- Szia! - helyet foglaltam az ágy szélén, megszorítottam a kezét.

- Hallottad a hírt ugye? - mosolygott.

- Igen. Matt-nek el kellett magát kiáltania ezzel a hírrel, hogy megállítson a mészárlásban - nevettem fel hangosan.

- Milyen mészárlásban? - húzta fel a szemöldökét.

- Hát... volt egy kis vitám Chrissel, de semmiség, már lerendeztem... - legyintettem, de Sarah szeme idegesen megvillant.

- Mondtam már neked máskor is, hogy ne legyél ilyen heves! Miért kell neked mindig bajba keveredned?! - szidott le, mintha az anyám lenne.

- Nem keveredtem bajba... - sutyorogtam.

- Egyenlőre! - bosszankodott barátnőm, megrázva fejét.

- Inkább beszéljünk másról, oké? - kérdeztem, ő bólintott.

- Fiam lesz. Már most meg lehet állapítani. Most vagyok a 4. - dik hónapban - ahogy jobban megnéztem, mintha tényleg kifelé dudorodott volna a hasa.

- Remek! Akkor tiszta apja lesz. Mi lesz a neve? - érdeklődtem.

- Azt még nem tudom. De szeretném ha te lennél a keresztanyja - simított végig a vállamon.

Ledermedtem, és a mosoly olyan szélesre sikeredett, hogy szinte az már fájt.

- Komolyan mondod? De nekem... én nekem nincsen férjem, és a gyereknek akkor nem lesz keresztapja, és... - kezét rátette a számra, elhallgattatva ezzel engem.

- Te leszel az! Kérlek! Nem érdekel, hogy nincs senkid, majd lesz! Nagyon kérlek! Légyszíves! - kérlelt, és nem bírtam neki nemet mondani.

- Oké! - jelentettem ki boldogan, és átöleltem őt.

- Mi ez a nagy ünneplés? Sarah hallottam a nagy hírt, gratulálok! - lépett be kopogás nélkül a szobába Larissa.

Elhúztam a számat, de csak úgy, hogy ő ne lássa. Nem igazán szerettem ezt a nőt, valahogy nem volt szimpatikus.

- Köszönöm! Odakint minden rendben van? - udvariaskodott Sarah, de tudtam, hogy ugyanúgy érez ezzel a nővel kapcsolatban, mint én.

- Igen. De indulnunk kellene. Gyertek! Sarah, te kocsival mész a többiekkel, mi meg farkasalakban - nézett rám.

Bólintottam, és segítettem Sarah-nak felállni. Miután beszállt a kocsiba, átváltoztam, és odaandalogtam a többiek mellé, akik már szintén farkasalakban voltak.

- Remélem mindenki tudja, hogy mi a feladata, és azt is tudjátok, hogy mit nem szabad tennetek. Ha bárki ellenszegül nekem, vagy Larissanak, az repül a falkából, és ugyanúgy ellenséggé válik, mint a La Push-i farkasok. Megértettétek? - üzente gondolatban.

- Igen - gondoltuk egyszerre.

- Akkor indulás! - adta ki a parancsot, majd el is indult, mi, a többiek utána.

Szaporán szedtük a lábunkat, azok meg, akik kocsival mentek, sebesebben száguldottak az országúton, mint azt kellett volna, de most senki nem törődött ezzel. Csak az volt a fontos, hogy vére odaérjünk, véghez vigyük a tervet, és azután majd hazajöhessünk.

- Izgulsz? - jött mellém Mortimer.

Kissé meglepett, hogy idejött hozzám, de nem foglalkoztam vele.

- Nem, nem izgulok. Igazából nagyon nem érdekel ez az egész. Szeretnék már túl lenni rajta - vontam meg farkas vállam futás közben.

- Nem gondolod, hogy nem kellene ilyeneket gondolnod? A végén még megszólnak érte a vezetők! - röhögött fel.

- Fogd be azt a nagy szádat! És különben is... csak nem szóba állsz velem? - gúnyolódtam.

Mortimer és én nem igazán jöttünk ki valami jól, rengeteget vitáztunk már életünk során, és sajna, szégyen, nem szégyen, egykoron még jártunk is egymással. Hú, csak rá gondolok, már kiráz a hideg. El sem tudom hinni, hogy valaha ez a féreg volt a barátom. Mert az. Egy nagyképű, bunkó állat. De ez nem az én gondom, hanem a feleségéé, Catriné.

- Csak nem felidegesítettelek Liz? Tudom ám, hogy mikor vagy az, és mikor nem! Nem felejtek egykönnyen - mosolygott.

- Elmennél? Nagyon zavar a társaságod - fordultam el tőle, erre ő nevetve távozott mellőlem, végre valahára.

Az út La Push-ba nem volt éppen valami rövid, de nem fáradtunk el egyáltalán, hisz farkasként végigbírtunk volna futni ennél többet is. Három óra elteltével végre megérkeztünk az erdei kisházhoz, ahol már az autóban utazók vártak ránk. Kipakoltuk a cuccainkat, berendezkedtünk a szobákba, majd lefeküdtünk pihenni. Este tartottunk egy közös kis vacsorát, felkészültünk a holnapra. Akkor ugyanis meglátogatjak a La Push-i farkasokat.