Isabella már másnap levelet írt Marionnak és Aronak, hogy értesítse őket a remek hírről, hogy gyermekük lesz Edwarddal. A következő napokban mindenki arcán csak mosolyt lehetett látni. A lányok már a gyerekszobát tervezték, ahogy a fiúk is. A baj csak az volt, hogy a lányok lányt vártak a fiúk pedig fiút. Így nem volt könnyű megegyezni a dolgokban. Kérdő tekintettel nézték Alicet, aki próbált belekukkantani a jövőbe, de hol fiút látott, hol pedig lányt. Ezért úgy döntöttek, hogy mivel elég nagy a kastély és van egymás mellett két szoba is, ami megfelel gyerekszobának így az egyiket a fiúk rendezték be, a másikat pedig a lányok.

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Két hónappal később…

Telt múlt az idő, és Isabella pocakja szépen kezdett kikerekedni. Egyik reggel, amikor Carlisle elvégezte a szokásos vizsgálatokat a lány rákérdezett arra, ami a lelkét nyomja.

-         Carlisle, minden rendben van? Biztosan? Tudod elvileg még csak három hónapos terhes vagyok, de már akkora vagyok, hogy csoda, hogy az ajtón kiférek és csupa olyan dolgot akarok enni, amit elvileg nem is szeretek – mondta a lány idegesen.

-         Nincs ezzel semmi baj, Isabella, ez természetes. A babát pedig nem kilenc hónapig fogod hordani, hanem csak hat hónapig, Aro azt mondta, hogy ennyit sikerült megtudnia a félvérek születéséről. Tehát te már gyakorlatilag félidőben vagy, így normális, hogy ilyen a pocakod, bár tény, hogy az átlagnál picit nagyobb, de ez nem jelent különösebb gondot – nyugtatta a lányt Carlisle.

-         Rendben, ha biztos vagy benne, akkor jó – mondta a lány határozottan.

Az idő szinte rohamosan telt és Isabella egyre hatalmasabb lett. Edward mindent megtett, hogy a feleségének jobb legyen, de a lánynak már sehogy sem volt kényelmes a pihenés. Edward viszont rettenthetetlen volt. Képes volt akár a nap huszonnégy órájában is Isabella derekát masszírozni, hogyha ettől egy kicsit könnyebb lett a lánynak.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Három hónappal később…

Kellemes őszi reggelre ébredt Isabella. Már hónapok óta nem aludt ennyire jól. Edwarddal végre megtalálták a lány számára kényelmes pozíciót. Edward, mint minden reggel, amikor Isabella felébredt csókot nyomott a szájára, majd lehajolt és megcsókolta a pocakját is. Majd váltott pár szót a kisbabával. Simogatás közben a baba sokszor rugdalózott, mintha azt követelné, hogy ne hagyja abba. Edward nem is hagyta abba soha, amíg Isabella azt nem mondta neki.

-         Jó reggelt, Szerelmem. Hogy érzed magad? – kérdezte Edward.

-         Neked is jó reggelt! Jól vagyok, köszönöm. Nem is tudom, hogy mikor aludtam ilyen jót utoljára – mosolygott a lány.

-         Örülök, hogy végre kipihented magad. Már nagyon rád fért – mosolygott Edward és felcsúszott felesége ajkaihoz, majd gyengéden megcsókolta.

-         Ma is dolgozol? – kérdezte a lány.

-         Nem, arra gondoltam, hogy ma itthon maradok veled. Carlisle is beleegyezett. Szóval rendelkezz velem. Alázatos szolgád leszek egész nap – vigyorgott Edward.

-         Oh, micsoda ajánlat – mosolygott Isabella is. – Akkor talán kezdhetnénk ágyba reggelivel? – kérdezte a lány reménykedve.

-         Tehát lustálkodni szeretnél még egy kicsit – állapította meg Edward.

-         Kérlek, csak még egy órácskát. Olyan jó most itt feküdni – kérlelte Isabella.

-         Na jó, ma minden úgy lesz, ahogy te akarod – mosolygott Edward. – Mit szeretnél enni?

-         Nem tudod, hogy mire vállalkoztál – mosolygott a lány. – Szeretnék rántottát, pirítóst, almát, sajtot és teát is – sorolta a vágyait kissé elpirulva a lány.

-         Úgy látom, hogy az étvágyaddal szerencsére továbbra sincs baj – mosolygott Edward, majd felkelt és kisétált a szobából.

Néhány perc múlva pedig egy megrakodott tálcával tért vissza, amit letett a lány elé és mosolyogva figyelte, ahogy a lány csak úgy habzsol. A nap nagyobbik felét az ágyban töltötték, de néhány órára azért felkelt Isabella délután, mert a babának kell a mozgás, Carlisle legalábbis azt mondta.

-         Ma érkezik meg a Volturi és Marionék is, már alig várom őket – mondta a lány séta közben.

-         Igen, már nekem is nagyon hiányoznak – mosolygott Edward.

Miután ezt megbeszélték újra csendben sétáltak tovább a folyosón, de Isabella egyszer csak megtorpant és felsikoltott.

-         Mi a baj, Szerelmem? – döbbent meg Edward.

-         Azt hiszem, hogy elfojt a magzatvíz – zihálta a lány – És nagyon fáj is.

-         Tarts ki, Kedves – mondta a lánynak majd a karjaiba vette, és elindult vele a házilag berendezett szülészetükre – Esme, kérlek gyere!

Kiáltott Edward és a nő alig pár pillanat alatt odaért.  

-         Mi a baj? – kérdezte Esme aggódva.

-         Semmi baj, csak megindult a szülés és neked van tapasztalatod. Gondoltam hátha megnyugtatnád Isabellát – magyarázta Edward a helyzetet.

-         Rendben – mosolygott Esme és a lányhoz fordult.

Carlisle, Edward, Esme és Marie mama volt jelen a szülésnél.

-         Jól van, Isabella még egy kicsit tarts ki. Mindjárt meglesz a baba – bíztatta Carlisle.

-         Nagyon ügyes vagy, Kedves. Csak még egy kicsit tarts ki – mondta neki Edward, aki vámpír létére már kezdett aggódni, hogy el ne törjön a keze.

Egy perc múlva gyereksírástól lett hangos a ház és Isabella fellélegzett, hogy végre megvan a baba, és a jelek szerint minden rendben is van vele.

-         Kisfiú, gratulálok! – kiáltott fel Carlisle boldogan, majd odaadta Esmének, hogy Marie mamával megfürdessék.

Mindenki nagyon boldog volt, de aztán hirtelen Isabella ismét megragadta Edward kezét és felsikoltott a fájdalomtól.

-         Mi a baj, Szerelmem? – döbbent meg Edward.

-         Nem tudom, de megint fáj – zihálta Isabella.

Carlisle azonnal odarohant és döbbenten szólalt meg.

-         Istenem, ketten vannak. Hogy nem jöttem rá hamarabb? Ikreitek lesznek. Semmi baj, Isabella. Csak nyomj – biztatta Carlisle.

Isabella sokáig vajúdott, de nem adta fel. Esme közben kivitte a kisfiút és megmutatta a többieknek és azt is elmesélte, hogy ikrek lesznek. Rosalie rögtön a karjaiba vette a kisfiút, és boldogan ringatta, Esme pedig visszament Isabellához. A lány úgy érezte, hogy már semmi ereje nem maradt, de nem adta fel.

-         Nagyon jól csinálod, Isabella. Még egy kicsit bírd ki – mondta Edward és rámosolygott.

-         Már nem fogom sokáig bírni ezt – mondta a lány csüggedten. – Nagyon fáj.

-         Tudom, Kicsim, tudom, de akkor is menni fog. Erős vagy – bíztatta tovább Edward.

Nem sokkal később ismét gyereksírás hallatszott fel a házban, és Carlisle boldogan kiáltott fel.

-         Kislány! Gratulálok, két gyönyörű babátok van – mondta boldogan. – Pihenj, Isabella. Nagyon rád fér.

-         Szeretném őket látni – zihálta a lány és hátradőlt. – Természetesen, azonnal szólok Rosalienak, hogy hozza ide a fiatokat és a kislányt is gyorsan megfürdetjük. Rendben? – mondta Esme.

-         Igen, köszönöm – mondta a lány fáradtan.

-         Nagyon ügyes voltál, Szerelmem. Soha nem kaphattam volna ennél csodálatosabb ajándékot senkitől, és rögtön kettőt is – mondta Edward és gyengéden megcsókolta.

-         Hogy fogjátok hívni őket? – kérdezte Carlisle.

-         Abban maradtunk, hogyha kislány lesz, akkor July Anne lesz Isabella imádott nagymamája után, ha pedig kisfiú, akkor Anthony Charles, az Anthony a második nevem, mint tudod és Isabellának nagyon megtetszett és Charles Isabella édesapja után, mert azt kérted, hogy ne adjuk a babának a te nevedet, mert már így is Cullen lesz és ez neked elég – mosolygott Edward apjára.

-         Így igaz, én már annak is nagyon örülök, hogy bővült a család. – mosolygott Carlisle. – Tehát July és Anthony. Nagyon szép nevek.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Pár perc múlva már ott volt velük a két gyönyörű kisbabájuk is. Mindkét babának bronzvörös haja volt. A kislánynak barna színű szeme, a kisfiúnak pedig zöld szemei voltak.

-         Zöld szemek? – csodálkozott Isabella.

-         Ilyen zöld szemeim voltak, amikor még ember voltam – mosolygott rá Edward.

-         Így már érthető – mosolygott a lány. – Megjöttek már a vendégeink? – kérdezte Isabella néhány perc néma boldogság után.

-         Igen, már itt vannak kint. Szeretnének látni téged, és a kicsiket is, de megvárják, míg alkalmas leszel a fogadásukra – mondta Esme.

-         Rendben, köszönöm. Aro nagyon dühös? – kérdezte a lány félve.

-         Már miért lenne dühös? – döbbent meg mindenki.

-         Azért, mert két kisbaba lett és én nagyon boldog vagyok, de azt hiszem, hogy ők csak egy baba engedélyezésére gondoltak, amikor megegyeztünk – mondta a lány szemlesütve.

-         Nem hiszem, hogy bárki is hibáztatna téged, amiért ikrek lettek, – simogatta meg Edward a haját - de ha gondolod beszélek Aroval.

-         Nem, én is szeretnék ott lenni, amikor megtudja. Csak pár perc és rendben leszek, ígérem – mondta Isabella.

-         Gyorsan megmosdatunk, ha megengeded – mosolygott Esme és Marie mama.

-         Az nagyon jó lenne, köszönöm – mosolygott a lány is.

Gyorsan megmosdatták a lányt, majd a kislányt újra a karjába adták a kisfiút pedig Edward fogta meg. Mindenki kiment és megkérték Arot, hogy menjen be a kis családhoz. Amikor belépett megtorpant egy pillanatra.

-         Ikrek? – kérdezte egy pár pillanat múlva.

-         Igen, ikrek – mondta Isabella szemlesütve.

-         És mi a baj? – értetlenkedett Aro és aggódva nézte a lányt.

-         Csak egy babát engedélyeztetek és Isabella fél, hogy most dühös vagy rá, amiért a megállapodást megszegte – magyarázta Edward, Isabella helyett, majd elmosolyodott, amikor belehallgatott Aro gondolataiba. – Kérlek, ezt hangosan is mond el a feleségemnek, hogy megnyugodjon – szólalt meg mosolyogva Edward újra.

-         Isabella… - kezdte Aro. – Ne butáskodj, nem egy gyermeket engedélyezett a Volturi, hanem egy terhességet, és az nem ugyanaz. Egy terhesség volt és te nem tettél semmi rosszat. Egyébként pedig, hogyha egy gyermeket engedélyeztünk volna, akkor most megváltoztatnám a megállapodást. Kérlek, ne aggódj, sosem bántanám a ti gyermekeiteket – mosolygott Aro.

-         Igazán? – nézett fel Isabella csillogó szemekkel.

-         Igen, igazán – mosolygott Aro. – Megengeded? – kérdezte kicsit félve a férfi és a kislány felé nyújtotta a kezét.

-         Természetesen – mosolygott most már Isabella is, és belecsúsztatta a kisbabát Aro kezébe.

Aro megdajkálta először a kislányt, majd a kisfiút is. Közben a többiek is bejöttek és csodálták a két új családtagot. Boldog beszélgetésbe kezdtek, Isabella gyorsan elaludt és nem akarták felébreszteni, ezért csendben kiosontak a szobából, csak Edward maradt ott vele. A kisbabák pedig egész éjjel kézről-kézre jártak, egy pillanatra sem tették le őket.

Egy hónappal később…

A gyerekek hihetetlenül gyors ütemben növekedtek. Egy hónap alatt többet fejlődtek, mint más gyerek egy egész év alatt. Ráadául már nagyon jól tudtak mászni is, és már beszélni is kezdtek. Mindenki legnagyobb megdöbbenésére. A kicsik képességére gyorsan fény derült July átadta a gondolatait, ha akarta, Anthony pedig olvasta őket, mint Edward. Viszont volt valami, ami eleinte Edwardot az őrületbe kergette, mégpedig az, hogy a babák gondolatait egyszer képes olvasni, egyszer meg nem. Aztán egyik reggel, amikor Isabella és Edward betette őket a közös kiságyba felfigyelt valamire, amit eddig nem tartott fontosnak. Amikor betette a kiságyba a kisfiát még hallotta, mindkettőjük gondolatait, aztán hirtelen nem, aztán megint, és figyelni kezdte a gyerekeket. Amikor July végigsimított Anthony kezén jelezve, hogy örül, hogy együtt vannak a gondolatok eltűntek, amikor viszont a kapcsolat megszűnt a fivérével a gondolatok visszatértek. Edward figyelte minden egyes rezdülésüket és várta, hogy újra egymáshoz érjenek, de csak nézték egymást.

-         Edward? – hallotta meg felesége aggódó hangját. – Valami baj van? Úgy állsz itt, mintha szellemet láttál volna.

-         Semmi baj, csak azt hiszem, hogy rájöttem valamire – mondta Edward mosolyogva.

-         Mire? – lett izgatott Isabella.

-         Sh – nézett a kedvesére. – Gyere, menjünk ki – suttogta Edward.

Amikor kiértek a szobából megállt az ajtó előtt a lánnyal együtt.

-         Most már elmondod, hogy mi a baj? – suttogta Isabella.

-         Várj még egy kicsit, azt hiszik, hogy elmentünk, most le fognak bukni – vigyorgott Edward.

-         Mégis miről beszélsz? – döbbent meg a lány.

-         Azt hiszem, hogy a gyerekek szándékosan bosszantanak. Szerintem vicces játéknak tartják, hogy ki-be kapcsolják a képességüket, mert tudják, hogy még mindig nem jöttünk rá, hogy hogyan csinálják.

-         Edward, ne butáskodj már, még csak egy hónaposak, hogy bosszanthatnának már most tudatosan? – kuncogott Isabella.

-         Várj, most minden kiderül – mosolygott Edward és az ajtóhoz simult, mert meghallotta a picik gondolatait.

--------------------------------------------------------------------------------------------------

-         Szerinted meddig bosszanthatjuk még így őket? – kérdezte Anthony gondolatban a húgától.

-         Nem tudom, de szerintem abbahagyhatnánk, mert most már apát teljesen kikészítjük. Nem érdemli meg ezt. Egy ideig mókás játék volt, de most már hagyjuk abba. Előbb-útóbb úgy is kiderül, hogy együtt el tudjuk zárni a gondolatainkat a világ elől – válaszolta July.

-         Jól van, tudom, hogy igazad van, de olyan vicces arcokat szokott vágni apa, amikor bezárkózunk és nem hall minket. Valld be, hogy neked is tetszenek azok a grimaszok – gondolta Anthony.

-         Ez igaz, olyan vicces arcokat, még Emmett bácsi sem tud vágni, mint amit apa csinál, hogyha megtréfáljuk – kuncogott magában July. 

-         Akkor azt szeretnéd, ha elmondanánk neki? – kérdezte Anthony.

-         Igen, szerintem eleget gonoszkodtunk apával, de azért vicces volt. Az első közös csínytevés. Remélem, hogy nem fog haragudni – sóhajtott July.

-         Biztos nem fog, nagyon szeret minket. Akkor, ha visszajönnek, mutasd meg neki, hogy mit tudunk. Rendben? – kérdezte a fiú.

-         Igen, rendben. Így lesz a legjobb – válaszolta July.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

-         Tudtam – mondta Edward, majd elmosolyodott. – A két kis hamis.

-         Mit tudtál? Valamire rájöttél. Igaz? – lett izgatott Isabella.

-         Igen, arra, hogy néha miért nem hallom őket – vigyorgott Edward.

-         Elmondod, hogy miért nem? Mert már én is nagyon kíváncsi vagyok erre – mosolygott Isabella.

-         Ha egymáshoz érnek, akkor közösen el tudják zárni a gondolataikat, és az imént arra gondoltak, hogy ez az első csínytevésük, mert tetszettek nekik a grimaszaim – mondta Edward mosolyogva.

-         A kis rosszcsontok – kuncogott Isabella. – Még csak egy hónaposak és az apukájukat máris az őrületbe kergették. Mi lesz később?

-         Biztosan ki fognak találni valamit későbbre is. Nem hiszem, hogy ez volt az utolsó közös csínyük. Én is ilyen rosszcsont voltam. Egyébként ez nagyon ügyes kis tréfa volt. Ma reggelig egyszer sem vettem észre, hogy akkor veszítem el a gondolataikat, amikor megérintik egymást, és ráadásul nagyszerűen titokban is tartották - mondta Edward.

-         Mindig mondtam, hogy kivételes kisbabák, de nem gondoltam volna, hogy ennyire – mondta Isabella büszkén. – Visszamegyünk hozzájuk? Már biztos hiányolnak.

-         Igen, menjünk – mosolygott Edward.

Visszamentek a szobába és July rögtön Edward felé kezdett nyújtózkodni. Apa, kérle,k vegyél fel. Mutatni szeretnék valamit – gondolta a kislány. Edward azonnal felvette és magához ölelte, majd megpuszilta. A kislány az arcához szorította a kis kezeit és megmutatta neki, hogy hogyan csapták be eddig. Edward elmosolyodott a képek láttán, majd meghallotta Anthony gondolatait is. Bocsi apu, de ismerd el, hogy jól csináltuk. Haragszol? – gondolta a kisfia. Edward csak mosolyogva megrázta a fejét. Akkor jó – gondolták a kicsik egyszerre. Edward óvatosan felemelte a másik kezébe a kisfiát is és magához ölelte mindkét gyermekét, majd Isabella felé biccentett, hogy ő is csatlakozzon a családi öleléshez.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A nap gyorsan elszállt a gyerekekkel. Este miután a gyerekek már aludtak, Isabella és Edward is visszavonult a szobájukba. Sokáig csak feküdtek az ágyon összebújva, majd Edward hirtelen megszólalt.

-         Szerelmem, valamit meg kéne beszélnünk – kezdte Edward bizonytalanul.

-         Valami baj van? – döbbent meg Isabella.

-         Igazából semmi, csak történt egy apró kis szervezési baleset. Nem tudom, hogy hogyan történt – mentegetőzött Edward.

-