A  Volturi fogságában

1. rész: Nincs kegyelem!

- Nagyon elszomorító, hogy úgy döntöttetek nem akartok csatlakozni hozzánk!  - mondta Aro és mézes –mázos vigyora lassan átcsapott valami torz és fájdalmas arckifejezésbe.

Tekintete ide – oda siklott Edward és Alice között.

- Sajnálom Aro! Számunkra a család az szent! Így ha nem gond akkor most mennénk is! – mondta Edward látszólag nyugodtan, de én már ismertem annyira, hogy tudjam, belül fortyogott benne a düh.

- Ebben legalább hasonlítunk! Az én számomra is a család az első! – dörrent rá a szerelmemre az idős vámpír, és vörösen izzó tekintete megakadt Jane-en és Alecen, majd a fivérei felé fordult, akik most beleegyezően bólintottak.

- Köszönjük a megértéseteket! Viszlát! – mondta Edward és megragadott, majd maga elé húzott és tolni kezdett kifelé, a díszes és hatalmas ajtó felé.

Alice tétován nézett mindkettőnkre, de amikor Edward odamorogta neki hogy:

- Igyekezz már!  - ő is szedni kezdte a lábait.

Félix és Dimitrij az orrunk előtt csapták be az ajtót és mindketten elégedetten vigyorogtak  ránk, majd Aróra.

Edward követhetetlen módón pördült meg a saját tengelye körül és négykézlábra ereszkedve vicsorgott a Volturi királya felé.  

- Alice! Te ne! Vigyázz Bellára! – dörrent a lányra, amikor az szintén felvette a Cullen féle harci pózt.

- Mi történik? Mi ez az egész? – kérdeztem érthetetlenül és némán tűrtem, hogy Alice megragadott, majd a hideg és nyirkos kőhöz passzírozott.

- Aro itt akar tartani minket! – suttogta a lány és most eltolta magáról Dimitrij cirógató kezeit.

- Kedvemre való vagy! – búgta neki az csábítóan és egyáltalán nem zavartatta magát, amikor Alice újra és újra lerázta a kezeit.

- Hagyj békén! Vagy eltöröm a kezed! – szólt Alice haragosan és mit sem törődve Edward tiltásával lekevert egy pofont Dimitrijnek, aki hangos puffanással landolt a hatalmas terem egyik távoli sarkában.

Félix Alice-re emelte a kezét, de Jane azonnal ott termett kettejük között és így szólt:

- Fékezzétek magatokat!

Félix gyorsan bólintott, és odarohant Dimitrijhez, hogy felsegítse.

- Te meg szedd össze magad! – vetette oda Jane a férfinak, aki még mindig imbolygott Alice ütésétől.

- Nem tarthattok itt minket!  - mondtam Jane-nek, aki undorodva nézett rám, és láttam rajta, hogy folyamatosan próbálkozott azzal, hogy különleges erejével megtámadja az elmémet.

            Újra dühösen fújt eggyet és hirtelen elvigyorodott.

- Téged senki sem akar itt tartani! Elmehetsz!

- Alice és Edward sosem csatlakozik hozzátok!  - szóltam egyre bátrabban, de azért éreztem, hogy remeg a gyomrom.

- Azt majd meglátjuk!  - szólt a lány és visszasétált ikertestvére mellé.

Alec szenvtelen képpel figyelte Jane érkezését, és a fejét csóválta Edward és Aro újabb vitáján.

- Nem maradunk! Engedjetek utunkra!  - kiáltotta Edward és egyre dühösebb lett.

Most feléjük fordultam.

Arót körbevették a testőrei, így magát a férfit már sehol sem láttam. Ám a terem hátsó részében ahol eddig Caius és Marcus unottan üldögélt  meghallottam Aro visszhangzó nevetését és hirtelen így szólt:

- Alec! Hozd ide Chelseat! Most!

- Azonnal Mester! – bólintott a fiú és elindult egy hátsó kijárat felé, gyorsan eltűnt és már csak a visszhangzó lépteit hallottam.

- Ki az a Chelsea? – kérdeztem idegesen Alice-t.

- Fogalmam sincs!  - válaszolta a lány, majd hirtelen megdermedt, és miután egy percig némán a semmibe révedt felnyögött és csak ennyit mondott:

- Bella!  - megragadta a kezeimet és lázasan magyarázni kezdett – Bella! Könyörgöm neked! Mond meg Jaspernek, hogy szeretem!

- Majd megmondod te! – ellenkeztem, és majdnem elsírtam magam.

- Edward is szeret téged!

- Alice? Nem értelek?! Mi a baj?

Ám ekkor Alice eltolt magától és dühösen nézett rám.

- Takarodj innen!  - mondta és odalépett Edward mellé.

- Edward?  - kérdeztem a fiút és fekete szemeit kerestem.

- Tűnj innen Bella! Minek jöttél ide? Inkább haltál volna meg miután leugrottál a szikláról!

- Nem! Nem! – mondtam kétségbeesetten, és a kezeimet odakaptam a mellkasom elé, mert a már jól ismert üresség újra kikezdte a testemet.

Egyre feljebb kúszott bennem és volt egy olyan érzésem, hogy menten elájulok.

- Gyermekeim! Itt az idő, hogy felvegyétek a ruháitokat! – lépett elő Aro a testőrei közül.

            Kezében két egyforma, füstszürke köpönyeg volt.

Alice és Edward meghajoltak, majd készségesen felvették azokat.

- Rendelkezz velünk Mester! – mondta Edward.

- Mester! – lehelte Alice csodálattal teli arccal. 

- Ezt már szeretem! – vigyorgott Aro, és most felém pillantott.

- Végem van! Ezek itt helyben megölnek! Legalább nem kell tovább szenvednem! – vigasztaltam magam és borzadva néztem a két új Volturisra.

- Alec és Jane! Kísérjétek ki Bellát.

A két testvér bólintott, majd megragadtak és elkezdtek kifelé vonszolni a teremből.

Félix és Dimitrij lassan becsukták az ajtót és én lekaptam könnyes szemeimet az egykori két legjobb Cullenről.

- Emberek! Pfff!  - szólt undorodva Jane.  – Gyengék, de legalább hasznunk is van belőlük!

- Mit akartok tenni velem? – kérdeztem szipogva.

- Én legszívesebben itt helyben végeznék veled, mert már nagyon szomjas vagyok, és Heidi is késik, de a Mester nem ezt parancsolta! – vetette oda Jane türelmetlenül.

- Vigyük oda Gianna-hoz, ő meg majd kivezeti innen. – ajánlotta Alec.

- Felőlem. – vont vállat Jane és most odalökött a pultnál ülő emberhez.

- Gianna! Vidd ki a reptérre!

- Most azonnal kedves Jane? – kérdezte készségesen a nő.

-  Inkább várd meg a napfelkeltét.  – szólt Alec.

Gianna még mindig Jane-t nézte. Gondolom annyira rettegett a lánytól, hogy nem mert ellentmondani neki, még akkor sem ha az utasítást Jane testvérétől kapta.

- Mit bámulsz? Hallottad Alecet!  - mondta morogva a lány, majd megfordult és visszasietett a terembe.

- Viszlát Bella!  - köszönt el Alec és meglepő módón kezet csókolt.

- Adjátok vissza Edwardot és Alice-t! Könyörgöm!  - nyögtem.

- Viszlát Bella! – ismételte egy kicsivel emeltebb hangon a fiú, és ő is követte Jane-t.