2. rész: A  vörös szempár

Izzadságban úszva és könnyes szemekkel ébredtem a rémálmomból, ami már lassan egy éve folyamatosan kísértett.

- Már megint?  - hallottam egy mély basszus hangot közvetlenül a fülem mellett és gyorsan felültem.

Jasper, a reggeli Nap halvány fénysugarában ült az ágyam szélén és a keze amit szorosan maga előtt tartott csillogott egy kicsit.

Pislogtam párat, és bólintottam, majd összehúztam magamon a takarót.

- Inkább még mindig!  - javítottam ki és keservesen néztem rá.

- Sajnálom. Én is szenvedek.

- Tudom Jazz. Úgy sajnálom, hogy nem tehettem semmit.  – mondtam őszintén és mit sem törődve a hideggel megfogtam a kezét.

- Nem a te hibád! Kérlek ne magadat okold! Ha mindannyian ott lettünk volna akkor sem biztos, hogy sikerül visszahoznunk őket.  – szólt szomorúan a fiú és zavartan eltolta a kezemet, majd felállt és odalépett az ablakomhoz.

- Akkor a szokásos időben.

- Igyekszem időben odaérni. – mondtam és közben felálltam, hogy elinduljak lezuhanyozni.

- Szia Bella. – köszönt el és már kint is volt az udvaron.

Hangtalanul landolt a fűben, és egy szempillantás alatt eltűnt az erdőben.

- Szia Jasper. – suttogtam halkan, majd kimentem a fürdőszobába.

Charlie már régen elment. Ezt onnan  is tudtam, hogy a  saját szobájának ajtaja nyitva volt, és bevolt neki ágyazva.

Jasper meg sosem jött ide ha apám itthon volt.

Gyorsan beálltam a forró víz alá és átadtam magam a keserű emlékeknek, amik minden éjjel megjelentek az álmaimban és sehogyan sem tudtam megszabadulni tőlük.

- Pedig már egy éve.  – gondoltam szomorúan, és megeresztettem a könnycseppet – Ám tőlem lehetett volna ezer évvel ezelőtt is akkor sem tudtam nem Edwardra és Alice- re gondolni, akik immár a Volturi testőrségébe tartoztak!

Amikor Alec és Jane otthagyott  a királyi család kastélyának előterében Gianna próbált szóval tartani és még emberi étellel is megkínált, de én semmit nem fogadtam el és csak arra vártam, hogy újra láthassam Edwardékat.

Ám ők nem bukkantak fel többet.

Ezután elaludhattam, mert arra ébredtem, hogy a repülőtéren ülök, és az egyik utaskísérő odalép hozzám és megkérdezi:

- Elnézést kisasszony? Ön is ezzel a járattal jön?

Én meg csak bólogattam, és mivel látta rajtam, hogy mennyire kivagyok felkísért a repülőre. Meglepetten tapasztaltam, hogy a nő elmondása szerint két ,,ember” vette meg nekem a repülőjegyet, és hoztak ki a reptérre.

A pontos leírásából felismertem Gianna és Alec kettősére. 

- Vajon miért nem öltek meg? – tanakodtam akkor egész úton, és azóta is minden nap ezen jár az eszem.

Amikor leszállt a gép, Carlisle és Rosalie már vártak rám.

Ez is meglepetésként ért.

Carlisle elmondta, hogy Alec küldött neki egy üzenetet hogy ezzel a géppel jövök, és hogy Edwardot és Alice-t ne várják, mert ők már sosem térnek vissza a Cullen családhoz.

Rosalie teljesen megváltozott azon a napon. Úgy vélte ő hajszolta bele Edwardot, hogy Volterrába menjen. Mindig magát hibáztatta. Jobban mint engem.

Így hát hazajöttem Forksba, és mindent elmeséltem a családnak.

Amikor megláttam, hogy Jasper reménykedő tekintettel rohant ki a kocsi elé, és aztán éreztem, ahogy eluralkodott rajta a szomorúság legszívesebben felordítottam volna.

Ő is a másik részét vesztette el, nem csak én. Teljesen megértettem.

Carlisle nagyon dühös volt és többször elmondta, hogy csalódott Aróban.  Emmett azon nyomban Volterrába akart menni és állandóan azt hangoztatta hogy: -,, Szétverni az egész bagázst!!!”, majd  a tenyerét dörzsölte. Esme és Rosalie felválta vigasztalták egymást. Jasper pedig mély depresszióba zuhant és bezárkózott a szobájába.

Én visszamentem Charlie-hoz és hónapokon át tartó szobafogságot kaptam és persze  jól megmosta a fejemet.

Jacob naponta meglátogatott, és habár sajnálatát fejezte ki, én mégis úgy éreztem, hogy egy kicsit megkönnyebbült, hogy Edward megint nincs jelen az életemben.

Talán azt remélte, hogy ott folytathatjuk ahol azon a napon abbahagytuk. Amikor már majdnem döntöttem, de én megláttam a fekete Mercedest.

Elmondtam neki, hogy nagyon sajnálom, de én továbbra is Edwardot szeretem és ez sosem fog megváltozni. Próbált meggyőzni, hogy mellette is boldog lehetek, de én tudtam, hogy nekem ő csak egy barát.

Victoria azóta nem bukkant fel, hála a La Push - i védelmezőknek. Ezért hálás is voltam nekik és volt, hogy naphosszat Jacobbal és a falka többi tagjával töltöttem. Az volt az egyetlen hely ahová elmehettem a büntetésem alatt.

Persze a Cullen családdal sem szakítottam meg a kapcsolatot. Szerencsére  visszaköltöztek Forksba, és majdnem minden éjszaka elmentem hozzájuk hogy együtt kieszeljünk valami tervet, hogy miként hozhatnánk vissza a szeretteinket.

Most elzártam a csapot, megtörölköztem és odaléptem a tükör elé.

A szemeim alatt óriási karikák éktelenkedtek, és az arcom is igen nyúzott volt.

Gyorsan megfésülködtem és amikor újra a tükörbe néztem két kíváncsi, vörös szempár nézett vissza rám.

Ijedtemben felkiáltottam és nekidobtam a hajkefét a tükörnek. Hátrafordultam és a nagy csörömpölés közepette kicsit nyugodtabban konstatáltam, hogy már megint csak rémeket láttam.

Ám óvatlanul beleléptem a tükör szilánkjába ami végighasított a lábamon és pár másodperc alatt csupa vér lett minden.

- Remek! Ez az én formám! – morogtam és miután kiügyetlenkedtem a helységből, bekötöttem a lábam gyorsan feltöröltem a vért, és felszedtem a szilánkokat.

- Charlie nem lesz túl boldog, hogy összetörtem a tükröt! – szóltam hangosan és káromkodtam egy nagyot.

Az órára néztem. Már megint késésben voltam.

- Pedig megígértem Jaspernak!  - bosszankodtam és kisiettem a házból, beültem a furgonomba  és az utamat egyenesen a Cullen ház felé vettem.