(átvezető  rész) 

Bella 

Amióta Alice belépett a család  életébe minden egyes napon újra előtörnek bennem a régi emlékeim. És ahogy elnézem, nem vagyok egyedül… mindenkin észre lehet venni a félelmet, örömöt, fájdalmat, hogy lehetséges, sőt biztos, hogy Alice is előbb vagy utóbb közénk fog tartozni. Csak a kérdés az, hogy mikor. Jasperrel most nem lehet beszélni, mert egyikünk sem akarja megtapasztalni milyen, amikor előbújik belőle a vad, birtokló ösztön.

- Te mit gondolsz mind erről Bella? –zökkentett ki gondolataimból Edward.

- Hogy? Miről? –kérdeztem zavartan.

- Arról, hogy szerinted mit kéne tennünk Alice-szel? Mondjuk el neki amint felébredt, hogy mire vállalkozott azzal, hogy Jasperbe szerelmes vagy hagyjuk magától rájönni? – na ilyen hosszú kérdést is régen hallottam.

- Nincs ötletem – bújtam oda hozzá. Mindenki itt van a nappaliban, és ahogy a kérdéséből kivettem arról beszéltek eddig, hogy mi legyen az új szerelmes párral. Hiába tudom, mit érez Alice, mit érezhet Jasper akkor sem tudom, hogyan segíthetnék rajtuk. Pedig akarok, nagyon. Edward végig simított a karomon s egy puszit adott a fejemre. Ekkor szemünk fénye futott le a lépcsőn mindegyikünket megszólítva kiabálta, hogy Alice felébredt. Utolsónak tértem be Edwarddal közös szobánkba - ami most már nem a miénk – mielőtt becsukódott volna az ajtaja. Fivérem vadul tapadt a lány ajkaira, akinek szemeiből könnycseppek gördültek le az arcán, míg az állánál véget nem ért rövid kis útja a sós víznek. Szemeimmel Edwardot kerestem, hogy átölelve hátát, magamba szívjam  illatát. Közel állt az ágyhoz készen állva, hogy lefogja testvérét. Szinte átrepülve a szobán ütköztem izmos mellkasának és rázkódtam a sírástól, de nekem szárazak maradtak a szemeim. Több ezer emlék és érzés tört elő belőlem egy pillanat alatt. Összeszedtem minden erőmet és eltoltam magam körül egy időre a pajzsomat, hogy Edward meghallja gondolataimat. Sikerrel jártam, karjai közé kapva ugrott ki velem a nyitott ablakon, az erdő mélyére haladtunk a mi kis saját házunkhoz.  

Carlisle 

Csak egyetlen kijelentéssel lehet azt kifejezni mi történik most a családomban. Minden kezdődik, elölről.

Örülök, hogy végre Jasper is megtalálta azt a személyt, akit sose tud majd elengedni maga mellől. Csak épp úgy, mint egykor Edwardnál most is egy emberbe szeretett bele a fiam. A mi fajtánkra nézve ez veszélyes, főleg ha a Volturik megtudják. Most nem lesznek olyan elnézőek, mint egykor Bellával. Ránéztem újdonsült lányomra és a kis unokámra. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az első fiam pontosítva az első ember, akit én változtattam át végül – ha nem is vérszerintiileg – de megajándékozott egy ilyen nemes és csodálatos lénnyel, mint Renesmee. És itt újabb kérdések merülnek fel. Vajon Jaspernek és Alice-nek is lesz egy félvér gyermeke? Jasper engedni fog Alice kérésének amikor megkéri, hogy változtassa vámpírrá? Megannyi kérdés, megszámlálhatatlan sok „Miért?” és a válasz sehol.