5. rész: Alec mesél

Mikor hazaértem gyorsan összepakoltam a holmimat, írtam egy levelet Charlie –nak, melyben elmondtam neki, hogy a hétvégre sátorozni mentem Jacobbal. Felhívtam Jake-et és egyeztettem vele az alibit,  ( először nem akart falazni, de végül beleegyezett, mert már nem bírta elviselni, hogy folyamatosan, újból és újból,  sírva búgtam neki a telefonba :

- Könyörögöm neked Jacob Black! ) majd miután ezt is lerendeztem már mentem is vissza a Cullen házhoz, ahol már ott várt rám: Alec, Jasper és Emmett.

Nem mindennapi látványt nyújtottak így hárman az  már biztos.

Mikor kiszálltam a kocsiból kérdőn néztem rájuk:

- Esme?

- Alice  azt látta, hogy Esme megy ezért rá számítanak. Vele akarják odacsalni Carlisle-t és a másik szőke lányt!  - mondta Alec.

- Rosalie a nevem! – csattant Rose sértődött hangja miközben megölelte és megcsókolta Emmett –et.

- Akkor Carlisle és Rosalie-t. – helyesbített Alec.

- Így én megyek, és most úgy elgyepálom azt a Félixet, hogy egy ideig biztosan nem kel majd fel a földről! – szólt büszkén Emmett és a bicepszeit tapogatta.

- Tényleg jobb ha erőfölényben leszünk! Bocsánat Esme. – tettem hozzá.

- Semmi baj drágám. Érthető. – szólt az említett és megeresztett felém egy félmosolyt.

- Talán jobb lenne ha én mennék Bella helyett!- mondta Carlisle.

- Én menni akarok!   - tiltakoztam – Látnom kell Edwardot!

- Bellának jönnie kell, különben én sem megyek! – jelentette ki Alec, és már megint engem nézett.

- Biztos hogy nem szerelmes bele?  - kérdezte Emmett Jaspert.

- Engem is meglep a dolog,  de nem! Inkább valamiféle anyapótléknak tekinti.

- Örülnék ha nem úgy tárgyalnátok ki, hogy azt én is hallom! – pirítottam rá a fiúkra, és azok kicsit elszégyellték magukat.

- Akkor jó utat kívánunk! – mondta Carlisle sokatmondóan, és átölelte Esme-t aki remegett az idegességtől.

- Vigyázzatok magatokra és egymásra.  – mondta Esme aggodalmasan.

- Hozzátok vissza a testvéreinket! – kérte Rose és a szemében valami olyan csillant amit még sosem láttam. Hiány, bánat és igazi szeretet.

- Mi mindent tőlünk telhetőt megteszünk.  – mondtam szomorkásan és egy mosolyt erőltettem az arcomra.

Emmett, Jasper és Alec kénytelen – kelletlen beültek Carlisle kocsijába habár láttam rajtuk, hogy legszívesebben futottak volna, de hát én senkinek sem engedtem meg hogy vigyen  a hátán, csak és kizárólag Edwardnak, ő pedig nem volt itt.

Így hát habár lassabban is de kiértünk a reptérre, majd elértük a csatlakozást és elindultunk az olaszországi Volterra városa felé immáron negyedjére.

A repülőn Alec ragaszkodott hozzá, hogy mellém üljön és én nem tiltakoztam ellene. Emmett és Jasper előttünk foglaltak helyet, és folyton hátrafelé nyújtózkodtak, hogy lássák minden rendben van – e velem.

- Csak hogy tudd, figyellek! – mondta Emmett és Alecre mutatott.

- Én is téged!  - válaszolta kihívóan a fiú és mikor ránéztem elnevette magát.  

- Bízz benne! – mondtam Emmettnek.

- Majd ha még egyszer ember leszek! Vagyis soha! – tiltakozott a fiú.

- Em! Nyugi! – szólt Jasper, és láttam hogy bevetette a különleges képességét, mert már minden második ember minket figyelt.

Alec hirtelen lehajolt és matatni kezdett az arca körül.

- Te meg mivel foglalatoskodsz? – kérdeztem érdeklődve.

- Csak egy kis biztonsági óvintézkedés. – mondta, és egyenesen belenézett a szemembe.

A szemei most vörös helyett ibolyaszínben ragyogtak.

- Ez csodálatos. – mondtam ámélkodva.

A figyelmemet egyszerűen nem kerülhette el, hogy habár Alec eddigi életében emberi vért ivott, tehát egy bizonyos szinten  nomádnak számított, az arca egyszerűen csodálatos volt. Olyan mint egy tökéletes és ártatlan angyalkának. Nagyon jóképű volt. Ez tagadhatatlan.

- Bella! Na de kérlek! Azért ne legyél ennyire elragadtatva Alectől! – szólt rám Jasper.

- Tetszem? – kérdezte a fiú boldogan.

- Jasper! Törődj a saját dolgoddal! Inkább találj ki valami jó kis stratégiát Emmettel! Rendben?

- Elhallgattassam őket? – kérdezte Alec gonoszul.

Jazz és Em egyszerre mordultak fel.

- Fiúk! Csak vicc volt! – vágtam rá gyorsan.

- Örülnék neki ha nem lenne több ilyen vicc!  - morogta Emmett, és a grabancánál fogva megragadta Alecet.

Az egész repülő minket nézett.

- Fejezd be!  - sziszegtem Emmettnek és ő sértődötten húzódott el.

- Azért ennyire ne védd! – mondta szigorúan  - Ne felejtsd el, hogy ő egy átkozott Volturis! Az ellenségünk! Embereket öl, mert nem volt bátorsága, hogy megpróbálkozzon azzal, hogy állati vért igyon. Szánalmas és gyáva! Emellett egy zsarnokot szolgál!

- Most már aztán tényleg hagyd abba! Örülhetnél neki, hogy Alec segít nekünk!  - szóltam vissza Emmettnek.

- Hagyd Bella! Igaza van.  – suttogta Alec, és megfogta a kezemet, majd visszahúzott az ülésemre.

- Na tessék! Legalább bevallja!  - mutatott Em a fiúra, és  újra gyilkos dühvel méregette.

- Azt nem mondtam, hogy mindenben igazad van!  - csattant rá Alec hirtelen – Azt igaz, hogy emberi véren élek, de csak azért, mert egy nagy családhoz tartozom akik ezt az elvet vallják. Nekem nincs beleszólásom abba, hogy milyen életmódot folytassunk! Amikor vámpír lettem örültem neki, mert Aro a haláltól mentett meg engem és a testvéremet is! Neked lehet hogy ő zsarnok, de nekem az apám! Tartozom neki.

Jasper és én némán hallgattuk végig a fiút, de Emmett még most sem nyugodott.

- Mondtam már hogy nem izgat a lelki világod? – kérdezte az bosszúsan.

- Rendben. De akkor ne beszélj olyan dolgokról amiknek nem tudod az eredetét!  - válaszolta Alec, és részéről lezártnak tekintette a vitát.

Ekkor a repülő lassan a levegőbe emelkedett és én minden eggyes másodperccel egyre feszültebb lettem.

Vajon sikerrel járunk?  Látni fogom még valaha  is Edwardot? Lehetünk – e még  olyan boldogok mint régen? – ezek a kérdések kavarogtak bennem.

Jasper az ablak mellett ült és le nem vette a szemét a felhőkről. Ez csak még idegesebbé tett.

- Nem igaz, hogy ő ilyen nyugodt! – gondoltam bosszankodva.

Emmett és Alec a vitájukat követően egy szót sem szóltak, és úgy tűnt, hogy sosem fogják igazán megérteni a másikat.

- Itt átszállunk! – szólalt meg Jasper úgy kétórányi némaság után, amikor a repülő földet ért.

Én csak némán bólintottam és szinte már rutinosan követtem a Culleneket és Alecet a beszállókapu felé.

Ezen a repülőn is ugyanúgy foglaltunk helyet, mint az előzőn.

- Remek. Még több némaság. – gondoltam keserűen és én is kinéztem az ablakon.

- Szeretnél beszélgetni? – kérdezte Alec úgy, hogy csak én halljam.

Hirtelen ránéztem és megkönnyebbülten bólintottam.

- Akkor kérdezz!  - szólt és közben újra kontaklencsét váltott.

- Emlékszel még az édesanyádra?

- Csak halványan. Azt tudom, hogy ő nagyon szeretett minket, de  az apám már kevésbé. Már gyermekként is igen erőszakosak és magunknak valóak voltunk.

- Mármint te és Jane. – mondtam csak úgy megállapításképpen.

Alec bólintott.

- Sosem riadtunk vissza ha ételt kellett lopnunk, még akkor sem ha ezért bántottunk egy nálunk kisebb gyereket. De a szüleink szegények voltak.  Volt hogy napokig éheztünk. A faluban már mindenki félt tőlünk. Apánk viszont tisztességes felnőttet akart faragni belőnünk. Mi lázadoztunk ellene és folyton megszöktünk otthonról.

- Aztán jött Aro? – kérdeztem.

- Igen. Máglyán akartak elégetni minket.

A szemeim kitágultak a meglepetéstől.

- Téged és Jane-t is?

- Persze. Aztán Aro közbelépett és vámpírrá változtatott mindkettőnket. Soha többé nem láttam az anyámat. Tudod te nagyon hasonlítasz rá. Neki is ilyen barnai szemei voltak. Ő is állandóan elpirult és jól titkolta ha valami fájt neki. Erős asszony volt.

- Én nem vagyok erős! – tiltakoztam.

- De! Az vagy! Most is szenvedsz Edward hiányától mégis az én életemet hallgatod és semmit sem mondasz magadról vagy panaszkodsz! Én már sok emberrel találkoztam ezt elhiheted!

Elhúztam a számat.

Alec fancsali képet vágott, de folytatta:

- Szóval erős vagy! Jane-el ellentétben én egy cseppet sem csodálkoztam, hogy egy vámpír beléd szeretett! Tudod  amikor Marcus felmérte a köztetek lévő erős érzéseket és ezt megosztotta a Mesterrel, ő meg velünk!

- Ne is mond! Arra a napra sajnos igen jól emlékszem!

Alec szégyenlősen lehajtotta a fejét és beletörődve bólintott. Szerencsére megértette, hogy arról a szörnyű napról többet nem akarok beszélni.

- Amikor Carlisle kérte, hogy mesélj nekünk Alice-ről és Edwardról úgy láttam, hogy te elterelted a szót! Miért? – kérdeztem gyorsan.

- Te mindent észreveszel. – csóválta a fejét a fiú.

- Nos bosszantó egy tulajdonság, de ilyen vagyok. – vontam meg a vállam és kíváncsian fordultam felé.

- Nem akartalak még ennél is jobban elkeseríteni benneteket.

- Szóval van még valami amit eddig nem mondtál el?

- Sajnos van.

- Azonnal tudni akarom!

- De ….

- Semmi de! Kérlek!

Ibolyaszín szemeibe néztem, és úgy láttam, hogy egyetlen kérésemnek sem tudott volna nemet mondani.

- Nos azt tudod, hogy mi emberi véren élünk. És hát Edward és Alice csatlakoztak hozzánk…

- Szóval most már ők is embereket ölnek. – szóltam csalódottan.

- Igen. Sajnálom.

- Gondoltuk. Carlisle remélte, hogy Aro legalább az életmód változtatást figyelembe veszi, de tévedett.  – nagyot sóhajtottam.

- De ez nem minden.

- Még van valami ami ennél is rosszabb?

- Tudod Chelsea a nap huszonnégy órájában Edward és Alice mellett van. Így tudja rájuk gyakorolni a legnagyobb hatást. És hát mióta ti utoljára voltatok … - Alec hezitált.

- Mond már! – kértem.

- … Szóval Edward most Chelsea társa. Alice pedig Dimitrijjel van!

- Hogy mi?  - kérdezte dühösen Jasper, és felénk fordult.

- Ezek szerint mégsem beszéltünk olyan halkan mint hittük. - gondoltam bánatosan.

- Alice és Dimitrij egy pár?Az nem lehet! – tiltakozott Jazz. – Nem!

- Pedig így igaz.

- Ezt nem hiszem el! – füstölgött a fiú és visszaült a székére, hogy közölje ezeket a bosszantó tényeket Emmettel.

A gyomromban lévő nagy üresség most újra terebélyesedni kezdett, és hirtelen magam előtt láttam Edwardot, vörösen izzó szemekkel amint egy másik nőt ölel és csókol meg szenvedélyesen.

Megráztam magam, és kezeimet szorosan a hasam köré fontam.

- Rosszul érzed magad?  -kérdezte Alec.

- Az nem kifejezés. – mondtam és a könnyek kicsordultak a szemeimből.  – Iszonyatos ez az egész! Legyen már vége!  - mondtam akadozó hanggal.

- Látod én mondtam. Jobb lett volna ha semmit sem mondok.  – szólt Alec, és ő is egyre idegesebb lett.

- Nem! Jobb hogy tudom! Legalább nem ér felkészületlenül.  – tagadtam gyorsan.

- Itt vagyunk!  - jelentette be drámai hangon Emmett, és én úgy felpattantam a székemből, mintha áramot vezettek volna belém.

Leszálltunk a gépről.

 Jasper kölcsönzött egy autót és a sebességgel mit sem törődve kilőtt golyó módjára száguldottunk Volterrába.

A város semmit sem változott az elmúlt egy évben. Az időtlen  kőfalak még mindig bástyaként védték a várost. Az emberek még mindig boldogan jártak fel –alá, mit sem tudva arról, hogy a lábuk alatt egy egész királyi vámpírház bújik meg.

Jasper leparkolt a városba vezető út előtt, és feszült arccal fordult felénk.

- Most akkor úgy lesz, hogy …

Ám Alec közbevágott.

- Már megvan a tervem szóval most az egyszer bízzátok rám a dolgokat.

 - Ha –ha. – mondta Emmett és Jasperre meredt.  – Folytasd.

- Jó akkor legyen úgy ahogy te akarod.  – szólalt meg végül Jazz, és Emmett majdnem kiesett a kocsiból meglepetésében.

- A szokásos módón csináljuk. Semmi extra. Én beviszlek benneteket és közlöm, hogy Caius kérésére elhoztalak titeket, hogy majd itt végezzek veletek. Azt hazudom, hogy Carlisle, Esme és Rosalie már úton vannak kiszabadítani titeket.

Ezután tömlöcbe vetnek majd minhármótokat. Valószínűleg Edwardot és Alice- t is odarendelik az őrzésetekre. Ti ekkor jöttök a képbe. Én kikapcsolom Chelsea erejét, ti pedig kereket oldotok! De olyan gyorsan ahogy csak tudtok! Érthető?

Mindhárman bólintottunk.

- Akkor indulás!  - adta ki a parancsot Alec, és miután kinyitotta nekem az ajtót és előreengedett egy füstszürke köpenyt vett elő és kanyarintott a vállára.

- És veled mi lesz? – kérdeztem aggodalmasan.

- Mi lenne? – kérdezte a fiú miközben a már általam igen jól ismert csatornafedél felé tartottunk.

- Ha Aro vagy bárki más megtudja, hogy elárultad őket… - nagyot nyeltem  - Végeznek veled!

- Az már nem a te gondod!  - szólt Alec, de láttam rajta, hogy igazán jól esett neki, hogy így aggódom érte.