Másnap a saját kocsimmal mentem suliba. Szemerkélt az eső, és jó nagy köd volt. Betettem a kedvenc CD-met, és feltekertem max-ra, majd hátradőltem, és elindultam. A Linkin Park mindig kikapcsol, de még egy számot sem hallgattam végig már ott voltam az iskolában. Még bent maradtam egy kicsit az autóban, és kikapcsoltam magam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy fiú néz be a kocsim ablakán. - Hiába – gondoltam. Az ablak sötétített, be nem látni, csak ki. Aztán valami megragadott. A szeme. Furcsa, különböző színű a kettő. Az egyik mély kék, a másik, pedig világos szinte már fehér. Kiugrottam a kocsiból, és köszöntem neki.

- Hello, én Noah Gray vagyok, hát te? – Elmosolyodott, és így válaszolt.

- Cedric Flynn. Új diák vagy itt?

- Igen – hadartam –  Denaliból jöttem, 18 vagyok, és két napja költöztem ide – Aztán leesett. Atyaég mit művelek?! Mindent elmondtam neki, de minden hiába, ahogy ránéztem, nem tudtam parancsolni az agyamnak, ha lett volna szívem, alighanem újra elkezd dobogni, de most ezerszer gyorsabban, mint szokott. Nem tudtam megszólalni, csak bámultam, sose láttam még ilyen szépet, mint, ő. Kezdem érteni, mit érezhet Bella, amikor Edwarddal van.

- Hát, én mindig itt éltem, 18 éves vagyok, és eljössz velem vacsorázni? – kérdezte, egy sugárzó mosoly kíséretében. Én, pedig rávágtam.

- Persze! – Aztán már kicsit lassabban. – Mikor?

- Ma, nyolckor, és ha akarod érted, megyek. – mondta.

- Öhm… nem szükséges inkább találkozzunk az étteremnél. Oké? – kértem, mert valószínűleg nem nagyon találna oda Cullen-ékhez.

- És melyik étteremben? –  kérdezte

- Hát, mondjuk nekem a La Bella Italia, Port Angeles-ben tökéletesen megfelel.

- Akkor ott találkozunk. Viszlát, Noah. – elolvadtam, ahogy a nevemet kimondta.

- Szia! – leheltem, de még az se biztos, hogy meghallotta.