Mikor vége lett a sulinak, odarohantam az ezüst Volvo-hoz, és megvártam, amíg odaér Alice. Aztán robbantam.

- Mit látsz? – kérdeztem hangosan. Alice, és Edward vigyorgott. Rájuk szóltam.

- Edward, ne kutakodj Alice fejében, ahol a magánéletem van. Alice, te, pedig ne vigyorogj, hanem válaszolj!

- Oké, oké! Háát, jól fogjátok érezni magatokat, és újabb randira hív majd.

- Ez, az! Na, és te, Edward? Néz szét a fejében! – mondtam neki. Edward egy pillanatra koncentrált, majd magabiztosan elvigyorodott.

- Tetszel neki, és szeretne megismerni. Nagyon kedvel.

- Én, is – susogtam szemlesütve, és ha el tudtam volna vörösödni, most alighanem lángolna az arcom.

- De hát alig ismeritek egymást! – mondta Edward.

- Na, és? Akkor is kedvelem – mondtam neki. Beültünk a kocsiba, és a Cullen ház felé  vettük az irányt. Bellát, én vittem, ugyanis meg akartam kérdezni tőle egyet, s mást.

- Te, Bella… milyenek is, Öhm.... izé ezek az emberi, érzések, meg… hm…, vágyak? – Bella elnevette magát.

- Ezt, Én, honnan tudjam? – kérdezte még mindig kuncogva.

- Hát, talán, mert ember vagy? – mondtam kicsit méltatlankodva. Erre elkomolyodott.

- Még – mondta sötéten, aztán kicsit megenyhült. – Hát, abból, amit Edward tőle hallott, és nekem elmondott, szerintem nagyon is tetszel annak a srácnak, úgyhogy, én bevetnék mindent azon a randin, hogy a legjobbat mutassam magamból, és vegyél fel valami nagyon szexiset – mondta, és elvörösödött.

- Oké – mondtam – asszem ehhez Alice segítségére lesz szükségem, esetleg Rose-ra, és természetesen rád, Bella.

- Rendben, ahogy akarod –  mondta

   Mikor a Cullen házhoz értünk annyira fel voltam pörögve, hogy egyszerűen, csak felkaptam Bellát, és képzelet gyorsan futottunk be a házba.

- Alice, Rosalie! –  kiáltottam

- Itt vagyunk! – válaszolt Rose, szép dallamos hangján.

- Végre! – mondtam – Segítenétek ruhát választani az esti randimra, meg felkészülni, meg ilyesmik? – kérdeztem hadarva

- Hát persze! – mondta Alice, és teljesen belelkesült. – Gyertek a szobámba, ott majd kerítünk valami ruhát, sminkelünk, és megcsináljuk a hajadat! – mondom, hogy belelkesült. Felmentünk a szobájába mind a hárman, és nekem estek. Elsőször a ruhát választottuk ki. Felvettem, vagy ezret Alice holmijai közül, de egyik se tetszett nekik. Aztán végre, az egyik. Egy halványkék mini ruha. Pánt nélküli volt, szatén, és az alján volt egy kis tüll, amitől úgy néztem ki, mint egy tündér, aki egy mesekönyvből lépett ki. Aztán a cipőm, az is halványkék volt, és selyem pántok tartották össze, a bokámon kellett megkötni. Azért a szerelésem egy kicsit nyárias volt az évszakhoz képest, ezért felvettem egy ugyanolyan színű kardigánt, és kész is voltam. Már csak a sminkem, és a hajam volt hátra. Te jó ég! Nekem estek, újra. A szemem kék lett, hogy menjen a ruhámhoz, és így kiemelte a szemem zöldjét. A szám halvány rózsaszín lett, és csábosan vastag. Ennyi. Ugyanis többet nem engedtem. Aztán jött a hajam. Olyan kontyokat akartak, hogy egy menyasszony is megirigyelhette volna, még Bella is megkérdezte, miért utasítom vissza, pedig azt hittem legalább ő megért. De aztán, megálljt parancsoltam nekik, és kiengedet hajjal mentem, ami csak úgy csiklandozta a derekam.

Lementem a lépcsőn, és indulásra készen álltam. És akkor Emmett megállt előttem, és úgy vigyorgott, mint egy tejbetök.

- Vacsora? Biztos, hogy jó  ötlet? – kérdezte. – Ha, annyira kedveled, mi a francnak eszed meg? – És akkor megállt bennem az ütő. Atyaúristen, vacsorázni megyek! Rémülten néztem, a három lányra.

- Most mi lesz? – kérdeztem, úgy, mint, aki a kivégzésére készülődik. – Mit tegyek? – Most is Alice volta a legoptimistább mindegyikőnk közül.

- Egyél, nem fogsz bele halni egy tál spagettibe – mondta lazán. Én nagyot nyeltem.

- Mi az a spagetti? – Alice az égnek fordította a szemét, és elmagyarázta mi az a spagetti.

- Oké! – mondtam. – Akkor hajrá! – Elindultam kifele az ajtón, de ekkor valami a szemem elé került. Egy fiú, és egy lány egy asztalnál ülnek, és beszélgetnek, meg esznek, a lány kicsit furcsa képet vág. Aztán egyre közelebb hajolnak egymáshoz…, és megcsókolják egymást. Döbbenten vettem észre, hogy a lány én vagyok, a fiú pedig Cedric.

Aztán már, csak azt vettem észre, hogy az ajtóba kapaszkodom, és hogy az egyik falat nézem, mintha lyukat akarnák égetni bele. Alice pedig a semmibe réved. A Cullen család tagjai merően néztek ránk. Alice felállt.

- Mit csináltál? –  kérdezte kíváncsian, cseppet sem haragosan, pedig alighanem a történtek alatt nagy fájdalmai voltak.

- Bocsánat, kicsit izgatott voltam, és azt akartam bárcsak látnám a látomásodat, és elfelejtettem, hogy nekem, nem nagyon szabad kívánnom, mert az teljesül, mások kárára. – Furcsán néztek rám. – A képességem miatt! – mondtam nekik. – Erre felengedtek.

- Többször ilyet nem csinálok, csak véletlen volt, sajnálom – mondtam Alice-nek.

- Oké, felejtsük el! –  felelte. – Na, jó indulj, mert elkésel!

  Kiléptem az ajtón, beültem a kocsimba, és elsöpörtem Port Angelesbe.