6. rész: Újra Volterrában

- Szia Gianna! – köszönt Alec egy fél óra elteltével miután a mesterségesen megvilágított fogadócsarnokban találtuk magunkat.

- Szia Alec! Látom visszatértél!

- Igen. A Mester?

- Aro, Caius és Marcus most rendkívüli gyűlést tartanak.

- Oh értem. – Alec hátrafordult, és ránk kacsintott – Miért?

- Alice képessége valamiért nem a régi!  - mondta a nő.

- Hm. Érdekes. Akkor én beviszem a rabokat a cellákba! Létszíves küld le hozzám Edwardot, Chelseat és Alice-t is!

- Természetesen! – mondta Gianna, és már el is sietett a folyosó egyik másik végébe.

- Eddig simán megy! – suttogta Emmett a fülembe.

- Várd ki a végét! – mondtam feszengve – A Volturi nem arról híres, hogy könnyen meg lehet tőlük menekülni.

- Gyerünk! Irány a börtön! – mondta Alec fennhangon, és lökdösni kezdett, mert  egy csapat testőr ekkor vonult el mellettünk.

Mindenki elégedetten nézett a fiúra, és miután köszöntötték szerencsére  elmentek.

- Igazán jól hazudsz! – dünnyögte Jasper.

- A véremben van! – mondta mosolyogva Alec, és közben levezetett minket  egy hosszú és kacskaringós csigalépcsőn. 

Leértünk a Volturi börtönrészlegébe. Itt semmilyen fény nem volt. Nagyon nyomasztó volt. A falakról csöpögött a víz, és egyre hidegebb lett.

Alec kinyitotta nekünk az első cellát és miután mindannyian bevonultunk úgy tett mintha bereteszelné azt.

- Már jönnek! – mondta amikor meghallotta a közeledő léptek zaját.

És akkor megláttam.

Edward piros szemekkel, szürke köpönyegben belibbent a terembe. Amikor megláttam a szívem vadul meglódult és legszívesebben a karjaiba ugrottam volna.

Ám ekkor megláttam, hogy kézen fogva jön Chelseaval, és rögtön elmúlt minden jókedvem.

Őket követte Alice és …

- Oh nem! Dimitrij! – sziszegte Emmett feszülten.

- És Jane! – mondtam amikor megláttam az apró termetű lányt aki rögtön előrefurakodott, kikerülve  a boldogan turbékoló Alice és Dimitrij kettősét, majd odarohant Alechez.

- Hiányoztál! – mondta, és átölelte.

- Te is nekem!  - szólt Alec és adott egy – egy csókot a testvére orcájára.

- Szép fogás! Látszik, hogy testvérek vagyunk! – mondta elégedetten Jane, és most egyenesen rám nézett.

- Edward, Alice nézzétek kik vannak itt!

Az említettek felénk fordultak, és gyűlölködő pillantások kíséretében elhúzták a szájukat.

- Alice!  - mondta Jasper és elragadták az érzelmei.

A kezét kinyomta a rácsokon, hogy megérintse a szerelmét.

- Vidd innen a mocskos kezed!  - harsogta Alice, és közelebb húzódott Dimitrijhez.

- Nem hallottad?! Takarodj! – mondta a férfi és visszalökte Jasper kezét.

Emmett hangosan felmordult.

Chelsea közben engem vett szemügyre.

- Jane-nek igaza volt! Szánalmas kis ember vagy! Még jó hogy Edward engem szeret!

- Nem igaz! – sziszegtem – Edward még mindig belém szerelmes! Az hogy rajta gyakorlod a képességedet nem engem tesz szánalmassá, hanem téged! Hiszen mindketten tudjuk, hogy a hatalmad nélkül Edward nem lenne melletted, hanem már régen megölt volna!

Chelsea arcáról lefagyott a mosoly, és Jane felé fordult.

- Biztos, hogy nem tudod megkínozni?

-  Sajnos nem!  - szólt bosszankodva a lány, és durcásan maga köré fonta a kezeit.

- Alec végezz velük!  - szólt oda a fiúnak Chelsea.

- Nem! A Mester, Caius  és Marcus egyértelmű parancsot adtak!  Addig nem ölhetem meg őket, amíg ide nem jön a többi megmenteni őket!

- És az még sok idő?  - kérdezte Edward és én majdnem elájultam, amikor meghallottam a hangjában a kegyetlen élt.

- Pár óra! Legfeljebb egy fél nap! – válaszolta Alec.

- Unatkozom. Heidi éppen most jött meg! Felmegyek! Jön valaki? – kérdezte Dimitrij.

- Én megyek. – mondta Jane.

Nagyot sóhajtottam.

Dimitrij megcsókolta Alice-t ( Jasper vicsorgott), megeresztett  felénk egy elégedett mosolyt,  majd Jane kíséretében kivonult a teremből.  

Láttam hogy Alec feszülten figyel.

Aztán a szemeit Chelsea szemeibe fúrta és így szólt:

- Most!

Edward és Alice egyszerre vágtak zavart képet, majd pislogni kezdtek, és akkor Edward megtörte a csendet:

- Bella! Kicsim! Hogy kerülsz ide?

- Jasper! – kiáltotta Alice, és a fiú karjaiba omlott. - Úgy sajnálom. Én előre láttam de már későn! Mennyi idő telt el? – kérdezte a lány.

- Egy év. – mondta Jasper.

- Agya világ. – szólt szomorúan Alice, és bűntudatosan Jazz karjaiba fúrta a fejét.

- Edward! – mondtam megkönnyebbülten, és odarohantam  a szerelmemhez.

Ő a karjaiba zárt és miután meggyőződött róla, hogy elbírja viselni a közelségemet megcsókolt.

Egyetlen, hosszú, forró csókban forrtunk össze és úgy tűnt, mintha sosem lettünk volna távol egymástól.

Emmett eközben bezárta a megzavarodott Chelseat és miután elégedetten megnézett minket magának megölelte Alice-t, majd kezet fogott Edwarddal.

- Ugye nem bántottunk titeket? – kérdezte a szerelemem.

- Nem.  – mondta Jasper, és ő is kezet fogott Edwarddal.

- Alec segített! – mondtam jelentőségteljesen, és a fiúra mutattam aki időközben meghúzódott a sarokban és némán figyelt bennünket.

- Tényleg? – kérdezte óvatosan Edward, és láttam, hogy Alec gondolataiban olvas.  – Köszönjük! – mondta végül és kezet nyújtott a fiúnak.

- Alec! Te? – szólt egy döbbent hang a hátunk mögött.

Mindannyian egyszerre fordultunk meg.

Jane állt előttünk, és a szemei szikrákat szórtak.