Emmett 

Szörnyű nézni, ahogy testvérem egyre jobban „esik” darabokra. Alice hol vagy? Hiányzol az egész családnak és főleg Jaspernek.

Rám jutott az a feladat, hogy Richard Brandonnal közöljem a hírt, mi szerint lánya három hete nem nálunk tartózkodik. Mindenki Jasperrel foglalkozik és ez foglya elkergetni otthonról. Na legyünk túl rajta – mondtam magamnak biztatás kép s bekopogtam a már kastély szerű ház ajtaján. Nem telt el egy perc és egy ötvenes éveiben járó összes férfi nyitott ajtót.

- Igen, kit keres?

- Jó estét, Emmett Cullen vagyok. Richard Brandonhoz jöttem.

- Én vagyok Richard, miben segíthetek?

- Ezt inkább oda bent beszéljük meg. – Jobban kitárta a bejárati ajtót majd félre állva beengedet. Akárcsak kívülről belülről is gyönyörű volt a ház. De még sem Alice-hez illő. Elém sétálva mutatni kezdte az utat, lépcső felé vettük az irányt. A falon különböző festmények voltak mindenféle méretben és néhány helyen egy-egy családi fénykép. Ezeket jobban megnézve feltűnt az a furcsaság, hogy Alice egyik szülőjére se hasonlít igazán. Fent az első ajtónál megállt majd elővett egy kulcscsomót és kinyitotta.

- Foglaljon helyet – szólt már az íróasztala mögül.

- Köszönöm, de nem akarom feltartani.

- Nem tart fel, miben állhatok szolgálatára Mr. Cullen?

- A lányáról lenne szó… - vágott a szavamba egyszerre.

- A lányomról? Mi történt Cynthia-val? – állt fel a székéből idegesen.

- Nyugodjon meg uram, Alice-ről van szó.

- Bocsánat, azt hittem Cynthia-val történt valami. Tudja, már régen nem láttam és nem is hallottam róla semmit.

- Meg értem, de most fontosabb dolog is van, mint Cynthia… - sóhajtottam. Szegény lány, az apjával él, aki nem is törődik vele csak a kisebbik lányával.

- Akkor mi van azzal a semmire kelővel?

- Már elnézést de, hogy beszélhet így a saját lányával? – kezdtem dühös lenni. Ez a férfi semmit se tud a lányáról, és amint látszik, nem aggódik érte.

- Ahhoz magának semmi köze Mr. Cullen. Inkább mondja mit követet el az a fruska, hogy ki tudjam fizetni a károkat. – Ült vissza a székébe majd elővett egy csekkfüzetet.

- Észre se vette, hogy nincs itthon a lánya?

- Nem, csak pár órája értem haza Londonból. Miért kérdi?

- Semmi, nem érdekes. Sajnálom Mr. Brandon, hogy raboltam a drága idejét – azzal felálltam a székből és kisétáltam a szobából. Hogy lehetséges az, hogy egy olyan angyali teremténynek, mint elveszet hugicám ilyen apja legyen?

- Várjon Mr. Cullen sajnálom, ami történt. Kérem, jöjjön vissza és avason be a részletekbe.

- Tudja, mit nem kertelek tovább. Alice férjhez ment egy korcshoz név szerint Nicolas Ironheart-hez és lassan három hete nem hallottunk a lányáról semmit – köptem oda neki dühösen, majd becsaptam a bejárati ajtót. – Kellemes estét!

Futni kezdtem, minden erőmet összeszedve a futásnak éltem most. Jobb lesz, ha az itt történtekről nem számolok be a többieknek. Edwardot pedig megkérem, hogy ne áruljon el semmit, mert tuti nem tudom most elrejteni előle a gondolataimat. Otthon mindenki a nappaliba várt, megpróbáltam jó arcot vágni hozzá de észre vették, hogy valami nincs rendben.

- Mi történt Emmett? –  kérdezte egyből Carlisle.

- Ne haragudjatok, de nem vagyok olyan állapotban, hogy nyugodtan mindent elmondjak. Inkább kérdezzétek meg Edwardot. – majd elindultam a hátsó ajtó felé, ami az erdőre néz. Muszáj kiszelőztetnem a fejem, nem sokon múlt, hogy a düh miatt neki ugrottam a fickónak. 

Jasper 

Nem nagyon érzékeltem a külvilágot, de mikor fivérem haza ért egy kicsi kíváncsiság ott lapult bennem, hogy vajon szerelmem apja hogyan fogadta a hírt.

- Mi történt Edward? –  kérdezte aggódva Rosalie.

- Richard Brandon tiszteletlenül beszélt Alice-ről ezért Emmett elvesztette a türelmét és majd nem neki támadott a férfinek. Csak az állította meg, hogy tudta ezzel apánk részéről a tisztelet megszűnt volna és neked sem akart fájdalmat okozni Rose. – a mondat első részét hallottam csak meg. Éreztem, hogy a düh kezd körül ölelni. Felugrottam a kannapéról és követve Emmettet a Seattle felé vettem utamat.

Itt vagyok most Alice apjának irodájában. Alig van egy kép a családjáról, és ami van, azon sincs rajta Alice. A dühöm egyre jobban kezdet fokozódni s már ott tartottam, hogy szétverem az egész irodaházat és utána felhívva Richardot közölném vele, hogy a lánya szeretője vagyok. Egy vámpír, aki remekül ért a harchoz és hiába vagyok vegetáriánus most az egyszer kivételt, fogok tenni. Mire feleszméltem, már a kezemben volt a mobilom és körülöttem minden össze volt törve. A bútorok porrá zúzva, a falakon lyukak díszlettek. Kinéztem az ablakon, ami épp maradt és láttam, hogy vagy négy rendőrautó áll a bejáratnál. Tudtam itt az idő az utolsó feladat elvégzéséhez. Még régebben megnéztem szerelmem telefonjában a telefonszámot, és most vámpírgyorsasággal bepötyögtem a számokat. Nem akartam, hogy észre vegyenek a zsaruk, ha feljönnének, már ha ez lehetséges. Elindultam az épület másik felébe, ami egy zsákutcára nézet. Kirohanva az ablakon átugrottam a szemben lévő épületre, majd az épület tűzlépcsőjén lefutva a Brandon ház felé vettem az irányt. Mikor oda értem a házhoz megnyomtam a zöld gombot és vártam, hogy a fickó felvegye. A harmadik csörgés után Richard álmosan szólt bele a telefonba.

- Igen?

- Mr. Brandon, jó estét. Jasper Hale vagyok.

- Miben segíthetek… hajnali négykor Mr. Hale?

- Itt vagyok az ablaka alatt, de ha csak egy mozdulatot is tesz, megölöm. Azért jöttem, hogy néhány fontos dologba beavassam Mr. Brandon. A lánya szeretője voltam, amíg meg nem csalt azzal a korccsal.

- De hát, hogy… hisz erről sose beszélt Cynthia – nem tudtam tovább bírni. Eldobtam a telefont és felmásztam a tölgyfán, ami Alice ablakától ér el idáig, majd megérkezve az erkélyen, az ajtón szépen belépve a szobába.

- Jó estét ismét Mr. Brandon – mosolyogtam rá, de a düh és a vámpír beszélt belőlem. – Ha még egyszer elfelejti Alice-t akkor nem állók jót magamért.

- Mi-mit akar? – kérdezte remegve. Ez csak még nagyobb örömmel lepet el. Felkacagtam, és helyet foglaltam az egyik bőrfotelben a szóba közepén.

- Nos magától semmit, csak azért jöttem, hogy elmondjam magának az igazat.

- Az igazat? Miféle igazságot akar maga elmondani nekem?

- Inkább elkezdem az elejéről, úgy talán megérti még maga is egy semmire kelő ember fajzat, aki nem érdemli meg az életet.

- Mikor a családommal visszatértünk Forks-ba akkor ismertem meg a lányát Alice-t. Már az első alkalomkor mikor megláttam bele, szerettem. Ez az érzés a napok múlásával egyre jobban kezdet nőni bennem, míg Alice be nem vallotta, hogy ő is ugyan így érez irántam. Egyre többször találkoztunk a testvéreim és a szüleim is, megszerették. Még ha ő nem is ismerte őket igazán. Egyik nap írtam neki egy levelet, hogy találkozzunk este kilenckor az erdő szélén. A történet itt kezdődik el. Amikor megláttam, oda siettem hozzá és szerelmes csókban forrtunk össze. De egy ismeretlen személy is volt ott akkor az erdőben, ezért megragadtam és a házunkig kezdtem vele futni.

- Ez mind szép és jó  de kicsoda maga? – vágott a szavamba.

- Jasper Hale vagyok. Húsz éves és Carlisle Cullen a nevelő apám…

- Dr. Carlisle Cullen? Sokat hallottam már róla, mindig olyan különleges a kisugárzása és a bőre, szeme színe is.

- Ne vágjon közbe Mr. Brandon. Szóval Carlisle a nevelő apám de inkább már az apám. A lányát mindennél és mindenkinél még a családomnál is jobban szeretem. Épp ezért eltűnése előtt egy nappal megkértem a kezét és ő igent mondott.

- Micsoda? Maga megkérte a lányom kezét, aki még csak tizenhét éves?

- Igen így van uram. De higgye el nem ez lesz a legnagyobb gondja, ha befejezem a mondandómat. A lányát Nicolas Ironheart rabolta el, akinek az apjával maga jóban van, információim szerint. Ezért meg kell ölnöm magát.

- Várjon, az nem lehet, nekem családom van. Én nem követtem el maga ellen semmit.

- Ó dehogy is nem. Tudja uram én egy vámpír vagyok – megrettent és összezavarodott. Remek pont ezt akartam elérni. – De nem az emberölő fajta, bár ebben az esetben ellent mondok apám tanításának, és újra megkóstolom az emberi vért. A családom és én mind vegetáriánusok vagyunk, csak állati véren élünk ezért élhetünk az emberek közt. Mint mondtam maga miatt, eltaszítom apám fáradozásának gyümölcsét és elengedem a bennem élő szörnyeteget. – Érzései összezavarodtak, aggódott Alice miatt, hogy hagyta mind ezt megtörténi. De első sorban a saját mocskos életét féltette. Itt lett elegem és szabadjára engedve vámpír énemet rátámadtam a férfire.

Éles fogaim nem kímélve a bőrt szabta szét cafatokra. A vörös folyadék kibuggyant a helyéről bemocskolva nyugodt lelkemet és apám fáradozását irántam. Az emberi vér édes íze nektárként folyt a torkomba csillapítva ezzel szomjamat. Minden cseppet kiszívva az élettelen testből hajoltam fel és megtörölve a számat fordultam meg. Egy hatalmas tükör volt a másik oldalon. Az alak, aki visszanézet rám nem hasonlított rám. A szemei fekete és vörös színben néztek rám, száján egy gonosz vigyor lapult és testtartása is egy gyilkosé volt. De még is ez én voltam. Egy gyilkos vagyok, aki megölte szerelme apját és elárulta a családját. Nincs értelem többet Cullennek mondanom magam. Nem vagyok méltó, hogy a Cullen család közt éljek, mint Jasper Hale. Alice remélem egyszer mind, ezért megbocsátasz nekem, és engedni fogod, hogy újra őszintén és tiszta szívemből szeresselek téged. Még ha nekem nincs is szívem, mint kiderült.

- Szerelmem ne a félj megyek érted, és megmentelek – kiugrottam az ablakon és terv nélkül Alice Cullen keresésére indultam, hogy újra mellettem tudhassam.