Jasper 

Még egy levél érkezet Alice-től. Nem akartam egyedül kinyitni túlságosan fájna, ha amúgy is összetört szívem most porrá zúzná ez a levél. Megkértem a többieket, hogy nyissák ki előbb, és valamelyikük olvassa fel hangosan. Edwardra jutott a feladat. Lassan felolvasta a papírra írt szavakat és ilyen lassan is jutott el a tudatomig, hogy Alice-szel biztos történt valami. A tény, hogy Lionel - az idegen vámpír, akivel találkoztam – is ott van még jobban megrémisztett.

- Jasper, mit tegyünk? – kérdezte Carlisle.

- Elmegyek a találkozó helyre, még pedig egyedül! – döntöttem el.

- Ne csináld ezt fiam. Őrültség lenne egyedül menned, biztos egy csapda – próbált győzködni.

- Nem érdekel! Alice bajban van, nem ülhetek itthon öl betett kézzel várva, hátha egyszer kicsapódik az ajtó és belép rajta Alice nevetve. Te sem várhatod el tőlem, hogy ezt tegyem – vágtam vissza ingerülten.  

Felrohantam a szobámban, hogy kitaláljak valami tervet, miként hozhatnám haza Alice-t. Emmett kopogott az ajtón majd mikor nem feleltem semmit belépet.

- Öcskös, Carlise csak jót akar – ült le az ágyra velem szemben.

- Tudom, de értsétek meg… nélküle nem tudok élni – temetem az arcomat a kezeim közé.

- Akkor te is értsd meg, hogy nekünk is hiányzik, és vissza akarjuk hozni.

- Nem keverhetlek bele titeket.

- Már benne vagyunk. Egy családtagunk bajban van, ez mindenkire tartozik már. Nem csak rád – szorította meg a vállam mikor odaért mellém.

- Jazz gyere menjünk le! És találjunk ki valamit, hogyan menthetnénk meg az új hugicánkat –  húzott fel a fotelből.  

Mindenki az étkezőbe volt a saját helyén. Carlise az asztalfőnél, baloldalán Esme ül és két üres szék volt – ami a mi helyünk – míg jobboldalán Edward, Bella és Nessie foglalt helyet. Rosalie az asztal másik végénél dőlt neki a falnak keresztbe tett kézzel.

- Mi a baja? – súgtam oda Emmettnek amilyen halkan, csak tudtam.

- Rám van megsértődve, nem mentem el vele vásárolni – fintorgott el az arca.

Hangosan felnevettem, ahogy elképzeltem Emmettet amint végigjárja egy bevásárló központ összes butikját. Edward is felnevetett a képzeletemre és együtt nevettünk. Igaz nem szívből jövő volt de legalább láttam a többieken, hogy örülnek, hogy újra nevetek.

- Na akkor beszéljük, meg mit tegyünk az üggyel kapcsolatban? – kezdet neki Carlisle.

- Nem kell semmit megbeszélnünk! Én elmegyek egyedül a találkozóra és ti meg itthon maradtok!

- Jasper gondolj ránk is, bármi történhet veled. Nem élnénk túl, ha bajod esne – nézet rám könyörgő szemekkel anyám. 

Nem tudtam, nem akartam a szemébe nézni, mert akkor elvetve minden tervemet engednék nekik. De nem tehetem ezt, muszáj megmentenem az Angyalok hercegnőjét. Nélküle az angyalok se ugyan azok, mint régen. Kinéztem az ablakon, oda kint már javában sötétedet. Mit számít már a sötétség? A lelkem úgy sem változik már meg…

- Jasper bácsi kérlek, maradj! – jött oda hozzám Nessie és szorította meg a kezem.

Leguggoltam mellé és hagytam, hogy megérintése az arcomat. Az étkező kiürült és most az udvaron voltunk. Valaki az erdő szélén rejtőzőt a fák között. Nem láttam ki az, de mikor előjött a helyéről akkor megismertem a személyt. Nicolas volt az és Seth-tel körülbelül egy idős fiú sétált mögötte. Nicolas felugrott a szobánk erkélyére farkasként és betörve az üveget rontott be. Majd Alice-szel a kezében jött ki a házból és futott vissza az erdőbe.

- Köszönöm, hogy megmutattad ezt kicsim – öleltem meg gyengéden.

- Igaz ez? – fordultam immár Edward felé.

- Sajnos igen – hajtotta le a fejét szomorúan.

- Akkor ez már nem csak ránk tartozik – sóhajtottam.

- Végre, hogy rájöttél fiam, Nicolas még valakit belekevert, ezért muszáj lesz lemennünk, La Push-ba, hogy kiderítsük ki tűnt el mostanában. – szólt fel Carlisle. 
 

Alice 

Mikor felébredtem mindenem sajgót  és nem tudtam elfordítani a fejem.

- Hé-hé nyugalom hercegnő – fogott meg Nick, hogy ülő helyzetbe tudjon helyezni. Furcsálltam, hogy kedves velem azok után, ahogy viselkedet velem.

- Miért vagy ilyen kedves velem? - kérdeztem félve. Nem akartam, hogy megüssön esetleg valami rosszabbat, tegyen velem.

- Már nem is lehetek kedves azzal, akit szeretek? – húzta fel a szemöldökét.

- De… de csak… - kész ennyi volt eltörött a mécses. Sírtam, zokogtam semmi, sem hozhatja vissza a kedvemet. Tessék nézd, meg mit tettél velem Nicolas én, szerettelek és még vele is haragban voltam miattad. De te így hálálod meg ennyi volt, nem érdekel most, már ha meghalok.

- Sss… ne sírj!

Ellöktem magamtól és amilyen kicsire, csak tudtam, összezsugorodtam. Nem akarom, hogy hozzám érjen! Nem akarom, hogy itt legyen… én se akarok itt lenni. Jasper szerelmem siess… - álomba sírtam magam.  

- Kicsim gyere, indulunk! – szólt Bella a kislányának az ajtóból.

- Nem! – játszott tovább Emmettel.

- Renesmee nem érünk rá játszani – vette fel a szigorú anyai álarcot Bella.

- Nem!

- Ha nem, hát nem. Menjünk Alice,  ketten megyünk csak le, La Push-ba – Bella tudja, hogyan vegye rá valamire a lányát. Nessie egyedül hagyva szegény Emmettet rohant elénk boldogan.

- Anyaaa, miért nem mondtad, hogy Jake-hez megyünk? – ez a kislány mindenre képes.

- Mi az még is jössz?

- Igen, igen, igen, igen! – futott ki a garázsba.

- Nessie és velem mi lesz? – kiabált neki Emmett.

- Bocs, Emmett bácsi de most nem érek rá – mi csak nevetünk rajta.

Edward jött le az emeletről  és egy csókot adott felesége arcára.

- Vigyázatok magatokra.

- Mint ha nem jönnél utánunk – húzta fel a szemöldökét Bella és mosolygott hozzá. 

- Tudod, csak ellenőrzés  – mentegetőzőt Edward.

Még utoljára megbeszéltek mindent majd végre elindultunk mi is a garázs felé. Úgy beszéltek, mint mikor két szerelmes egy évre elbúcsúzik egymástól. Megmosolyogtam őket és eszembe jutott vajon mi is ilyenek, leszünk Jasperrel mikor vámpír, leszek.

- Melyikkel megyünk? – kérdeztem Bellatól a sok autó előtt állva.

- A Volvo-val.

- Hogy-hogy nem a tiéddel?

- Egy Ferrarival akarsz végig száguldozni az erdős úton?

- Ott a pont – nevettem el magam.

Nessie már az ezüst Volvo hátsó ülésén ült és várta mikor indulunk már. Lassan mi is beszálltunk majd elindultunk az indián rezervátum felé.  

- Ébredj, indulunk –  rázott fel Lionel.

Pár pislogás után kérdőn néztem rá. Mit akar tőlem egy vámpír és miért ébresztett fel, amikor kint még sötét van.

- Siess már, nem érünk rá  vacakolni – dobta oda a ruhákat az egyetlen szekrényből a szobában.

Nem értettem mit akar, de egy vámpírral veszekedésbe keveredni nem a kedvenc időtöltésem volt. Felvettem a ruhákat, amiket kaptam és öltözködés közben vettem észre, hogy a csuklóim be vannak kötözve.

- Gyere! – Lionel megragadott a karomnál fogva és húzni kezdet kifelé.

A lábaimat nem tudtam mozdítani annyira, elgémberedtek, és könnyezni kezdtem a fájdalomtól, amit a hasamban éreztem. Nem volt időm megfigyelni hol is vagyok, mert amint kiértünk az épületből a férfi a vállára dobot és futni kezdet velem.  

- Készen állsz? – nézet rám vigyorogva Jasper. Rá tudtam venni végre, hogy mutassa meg milyen is az ő szemükben a világ, futás közben.

- Azt hiszem-, kinyújtotta a karját, hogy könnyebben fel tudjak mászni a hátára. A lábaimat átkulcsoltam a dereka előtt és a kezeimmel szorosan öleltem a nyakát. Úgy lőtt ki, mint egy rakéta és szélsebesen futni kezdet a fák között. Fejemet oldalra fordítva lapockáján pihentettem és így néztem a tájat, ami egy narancssárga csíkká mosódót össze mikor az erdő szélén a tengerpart közelében. Gyönyörű látványt nyújtott és csodáltam a fényeket, de fáradtságom győzedelmeskedve rajtam álomba szenderültem. Mikor felébredtem még mindig a parton voltam de most szerelmem védő kajai közt feküdtem.

- Szia – vigyorgott szerelmem.

- Szia – megtöröltem a szemem, egy hatalmasat ásítottam majd egy apró csókot nyomtam ajkára.

- Gondolkoztam…  - elakadt a hangja és én megrémültem. – Gondolkoztam, mégpedig rajtunk. És, hogy a többiek mit mondtak mielőtt eljöttünk. – Értetlenül néztem rá, de nem akartam a szavába vágni.

- Szeretlek, és nem tudnék élni azzal a tudattal, hogy nem vagy már mellettem, kérlek, kezdjük újra az egészet és felejtsünk el minden rosszat, ami csak történt – nézet komolyan a szemembe. Felültem és felé fordulva megcsókoltam.

- Én is szeretlek, és el akarok minden rosszat felejteni – visszacsókolt.

Szenvedélyes csókolózásban törtünk ki, csodálatos pillanat volt és újra belé szerettem. Az én egyetlen hercegembe. Fázni kezdtem ezért jobbnak, láttuk, ha visszamegyünk a házba. Most nem a hátán utaztam, hanem a karjai közt. Útközben ismét elszundítottam és csak másnap reggel ébredtem fel.  

- Nem futhatsz el előlem te undorító vérszívó! – hallottam Nick kiabálását távolról.

Lionel levett a válláról és következő pillanatban éles fájdalmat éreztem a gerincemnél. Egy fa törzsének csapódtam neki és a fájdalom egyre erősödött. A fekete nyugodtság egyre jobban körbe kerített. De én küzdöttem ellene, nem akarok elájulni az senkinek nem lenne jó főleg nekem nem. A látásom kezdet elhomályosodni de minden erőmet összeszedve harcoltam az ájulás ellen. Nicolas farkas alakjában jelent meg és támadott rá a vámpírra. Lionel nem hagyva magát belerúgott a farkas oldalába és az, fájdalmasan vonyított fel. Összeszorult a szívem a hangjára. Becsuktam a szemem és csak a hangokra figyeltem. Még néhányszor felvonyított Nicolas mikor egy fához csapta a vámpír és a fa kettétört alatta. Majd hangos morgás hallatszott és egy utolsó kiáltás de ezt már csak halkan hallottam, mert a sötétség győzött felettem.  

- Bocsáss meg mindenért, amit tettem… kérlek, bocsáss meg és ébredj fel!

Hallottam, hogy valaki beszél valakihez. De a hangját nem ismertem fel az illetőnek. Hol lehetek? És mit keresek itt? Olyan sötét van, de még sem félek. Mi ez a hely és ki vagyok én? Nem élhetek, hisz nem tudok beszélni és a szemeim se nyílnak ki. Már ha nekem van olyanom, hogy szemem. De még is itt vagyok, mivel gondolkozok, vagy lehet nem is, gondolkozok csak valaki, írja helyettem a gondolataimat, amiről én azt hiszem, hogy a sajátjaim?

- Sajnálom Alice… annyira sajnálom – milyen szép név. Vajon kié lehet? Talán az enyém, de nem hisz akkor nem lennék, itt ahol most vagyok.

Villámcsapásként jöttek vissza az emlékeim. Jasper, Cullenék, a kisbabám, leánykérés, Jasper, Nicolas, Jasper, elraboltak, Nicolas, Jasper… Nicolas… Kinyitottam a szemem és Nick nézet vissza rám piros szemekkel és meggyötört arccal.

- Oh, Alice annyira sajnálok mindent. Nem tudom, mi üthetett belém, mikor elhoztalak tőle. Meg tudsz valaha bocsátani nekem minden bűnömért? – szemében sajnálatot és bűntudatott láttam. A szívem ketté tört volna, ha még tovább kell nézem, ahogy szenved.

- Tudom, hogy megbántál mindent és persze, hogy megbocsátok Nick! – valami érzés tört fel bennem és megcsókoltam.

Meglepődött egy pillanatra de aztán visszacsókolt. A vágy magával kerített és falni kezdtem az ajkait. De a könnyeim közben önálló éltre keltek és forrásként kitörve folyni kezdtek.

- Hé, nyugi – tolt el magától. – Ne sírj!

- De-de egy szörnyeteg vagyok – zokogtam fel hangosan.

Nem szólt semmit csak magához ölelt és hagyta, hogy kisírjam magam. Éreztem rajta, hogy a bűntudata sose fog elmúlni és örök időkig marcangolni fogja magát mind, azért amit tett.  

Kis idő múlva végre megnyugodtam és eleresztettem Nicolast. A fájdalom a szemeiből még most sem tűnt el de megpróbált mosolyogni, hogy jobb kedvre derítsen.

- Én tényleg nagyon sajnálok mindent, és holnap visszaviszlek a vérszívókhoz és megkérem őket, hogy öljenek meg! – pofon vágtam, és mérgesen néztem rá.

- Ne hogy meg merd próbálni, mert akkor én öllek meg! Még is, hogy gondoltad, hogy hagyni fogom? – újra könnyek szöktek a szemembe.

- De hiszen… - ráraktam az ujjamat a szájára és megöleltem.

- Szeretlek – egy szó de még is egy életeket változtat meg. Ez a szó többet ér mindennél. Egy szó ami magába foglalja mit is érzek most Nicolas iránt.

Örültem, mert végre itt a vége minden rossznak és holnaptól hercegem karjai közt lehetek újra. De fájt a szívem, mert Nicolast is ugyan úgy szerettem de még is az első, aki minden szeretettemet és bizalmamat kiérdemelte az, az én szőke hercegem. És a bronzvörös farkasomat meg el kell engednem örökre. Így lesz mindenkinek a legjobb.

Igaz ekkor még nem is sejtettem, hogy ami otthon rám vár sokkal rosszabb lesz minden kínnál és fájdalomnál. És a bizalmam egy részét valaki el fogja veszteni.