7. rész: Az áruló

Edward védelmezően lépett elém, és egy pillanatra meglepődtem. Már régen volt az amikor így voltunk együtt, és szinte már elszoktam tőle, hogy valaki is a védelmemre kelljen.

Jasper is maga mögé tolta Alice-t, még Emmett határozottan kihúzta magát és harci pózba merevedett.

- Alec! Ugye nem?  - kérdezte Jane, és most az egyszer sebezhetőnek láttam.  – Csak rosszul látok! Te nem vagy áruló! – nyugtatta meg magát a lány és a testén végigfutott a remegés.

Alec előrelépett és lehajtotta a fejét a testvére előtt. Úgy láttam, hogy nagyon szégyelli magát.

- Sajnálom, de ez pontosan az aminek te látod és gondolod!

- NEM!  - mondta határozottan Jane.

A szava még perceken át visszhangzott a teremben. A lábaival idegesen dobbantott.

- Tudod te hogy mit tettél? Elárulni a családodat? Elárulni a Mestert aki annyi mindent tett értünk?! Belegondoltál, hogy ennek mi lesz a következménye? Alec normális vagy te egyáltalán?

Jane már kiabált és a szemeit Alec szemeibe fúrta.

Ekkor a fiú a földre esett és fetrengeni kezdett. Közben folyamatosan üvöltött.

- Könyörgöm ne! Állj le!  - kiáltotta és a kezeit a testévre felé emelte.

- Jane! Ő a fivéred! – mondta Edward, és miután odavitt Emmett mellé leguggolt Alechez és felsegítette.

Ám ezzel csak azt érte el hogy ő is belekerült a lány erejének hatókörébe, így már ketten vonaglottak a földön.

- Könyörgöm kegyelmezz nekik! – kiáltottam, és Jane-re vetettem magam.

Nem is gondolkodtam csak cselekedtem.

- Bella! – kiáltotta Alice élesen és megpróbált elkapni, de én kitértem előle.

- Te meg mit akarsz itt? – kérdezte Jane meglepetten és a rám nézett. Ezzel sikerült elérnem, hogy Edward és Alec már nem szenvedett tovább.

- Alec csak jót akart! Az édesanyátokat látta bennem azért segített!

A lány megtorpant, és undorodva nézett rám.

- Az anyánkat? Nevetséges!

- Te is tudod hogy igazam van! – csattant rá Alec keserűen.

- Megbeszéltük, hogy nem foglalkozunk az emberi emlékeinkkel! Időpocsékolás! Mi vámpírok vagyunk! A Mester is megmondta hogy már annak születtünk, és ha tehette volna még kisbabaként átváltoztatott volna minket! Ne gyerekeskedj!

- Jane! Áruló vagyok! Itt az idő, hogy eldöntsd kihez vagy igazán hűséges! – mondta Alec, és határozottan odalépett a testvére mellé.

- Ez a Te hibád! – mutatott rám Jane, és erőszakosan megragadta a karomat és megrángatott.

Edward felmordult és rávetette magát a lányra.

- Hagyd békén!  - szólt dühösen és a  köpönyegénél fogva elhajította Jane-t a terem másik végébe.

- Ne!  - kiáltotta Alec – Ti tűnjetek innen! Meneküljetek! Jane- t bízzátok rám!

- Induljunk! – mondta Jasper, és megragadta Alice-t, majd elkezdte kifelé húzni a börtönből. Emmett követte őket.

Én még mindig ott toporogtam Alec mellett, és Edwardra vártam.

- Nem hagyhatunk itt! – mondta a szerelmem – Segítettél nekünk! Az a legkevesebb, hogy velünk jössz!

- Ez igazán kedves tőled, de engem itt a halál vár! És én felkészültem rá, hogy meghaljak!  - mondta Alec.

- Nem! – tiltakoztam, és könyörögve néztem a fiúra – Csatlakozz a Cullenekhez!

Jane eközben feltápászkodott, és miután összeszedte magát  beállt Alec és közénk!

- Nem bántalak benneteket!  - ígérte  -  De Alec nem megy veletek!  - szólt dühösen.

- Jane! Megbocsátasz nekem? – kérdezte a fiú, és megölelte a testvérét.

- Nem! – jelentette ki a lány, és eltolta magától Alecet. – A büntetésed halál lesz! Azonnal viszlek a Mester elé!

- Tudtam, hogy így fogsz dönteni! – szólt Alec beletörődve, és bólintott.  – Te egy igazi Volturis vagy!

- Ezt pedig nem is szégyellem! – jelentette ki Jane büszkén és öntudatosan, majd megfogta a fiút, és elrángatta mellettünk.

- Edward! – néztem könyörögve a szerelmemre – Nem engedhetjük! Én megszerettem Alecet! Kérlek! Segítsünk rajta!