Alice története - novella
Zsuzsii 2009.09.21. 11:00
Kinyitottam a szemem, és egy sötét erdőben találtam magam, sehol senki Éjszaka volt, de én mindent ugyan olyan jól láttam csak a színek változtak. Nem emlékeztem semmire, csak arra, hogy a nevem Alice. A családnevemet sem tudtam. Hogy van- e családom, férjem, szüleim, testvérem. Hogy hol éltem eddig, és hogy most márt látok és halok mindent ennyire tisztán. Az érzékeim fel erősödtek, de én azt sem tudtam egyáltalán melyik kontinensen vagyok.
Kinyitottam a szemem, és egy sötét erdőben találtam magam, sehol senki Éjszaka volt, de én mindent ugyan olyan jól láttam csak a színek változtak. Nem emlékeztem semmire, csak arra, hogy a nevem Alice. A családnevemet sem tudtam. Hogy van- e családom, férjem, szüleim, testvérem. Hogy hol éltem eddig, és hogy most márt látok és halok mindent ennyire tisztán. Az érzékeim fel erősödtek, de én azt sem tudtam egyáltalán melyik kontinensen vagyok.
Rá néztem a kezemre. Fal fehér volt, ettől meg rémültem. Valami égette a torkom, mintha forró, égető vasat nyomnának le rajta. Szomjas voltam, de víz biztos nem csillapította volna.
Fel álltam, és meg lepődtem magamon. Hogy lehetek ilyen gyors? El indultam kifelé az erdőből, és éreztem a fenyő szagát, aztán ahogy kezdtem közelíteni a város felé, még erősebb lett a szomjúság.
Emberek szagát éreztem, és már-már elviselhetetlen volt. Mikor el értem a város, meg láttam az első embert. És ösztönösen le guggoltam, láttam ahogy lüktet az ér a nyakán. Oda rohantam, le terítettem és ki ittam a vérét az utolsó cseppig. A torkom már nem égett annyira, de amint rá jöttem hogy mit tettem szörnyülködtem magamon. Úr isten, de hisz én… én meg öltem egy embert. Hogy tehettem ilyet? Hogy voltam erre képes?
Vissza rohantam az erdőbe, le ültem egy fa tövébe. Gondolkoztam, hogy mi vagyok én?
Fehér bőr, kiváló érzékek, vérivás és gyorsaság… én egy vámpír vagyok? De mitől, hogyan? Nem emlékszem semmire, hogy mi történhetett velem. De a szomjúságom oltására nem volt más út, csak az emberek megölése. Semmilyen más út nincs? Biztosan?
És akkor, egy teljesen más helyen találtam magam. Egy kávézóban voltam. A bárpultnál ült egy gyönyörű nő. Hasonlított rá de sokkal szebb volt. Nyílt az ajtó, és láttam hogy be lép egy magas, szőke férfi, a nő fel áll a székéből, oda megy hozzá és meg fogja a kezét. Ki mennek a kávézóból.
Majd újra az erdőben voltam a fa tövében ülve. Ez mi volt? Ez is a vámpírléttel jár? Nem tudtam mi lehetett ez. Látomás? Jövőbe látnék? És az a szép nő a bárpultnál én lennék? Hogyan? De hisz én nem vagyok olyan szép. Túl sok megválaszolandó kérdés volt, és én nem tudtam mihez is kezdjek.
Úgy döntöttem, hogy lefekszem aludni, de sehogyan sem ment, egyáltalán nem voltam álmos, ezért úgy döntöttem, elmegyek innen valahova, elegem volt ebből a helyből.
Mentem, nem mentem, rohantam át az erdőn még el nem értem a következő várost. 2napig folyamatosan futottam, meg állás nélkül. Éreztem az emberek szagát, aztán meg láttam a város tábláját amin ez állt: „Isten hozta Vancouverben”
Már megint égette e torkom a szomjúság, ami azt jelentette hogy megint embert kellett ölnöm. El mentem az erdőbe, hogy ne kezdjek öldökölni. Volt egy látomásom, a rám hasonlító nő, és a szőke férfi egy nagy fehér házhoz mentek, ami teli volt, azt hiszem vámpírokkal. Volt ott egy szőke hajú férfi köpenyben, mint egy orvos, egy nő akinek karamella színű haja van, még egy nő akinek szőke haja van, és gyönyörű volt, és még két férfi. Az egyiknek fekete haja volt és egy medvére emlékeztetett, a másik haja bronzvörös.
Odarohantam egy kis patakhoz, és láttam magam benne. Megdöbbentem. A tükörképem szép volt, mint a látomásaimban a lány, és ahol a napfény érte a bőrömet, ott úgy csillogott mintha ezer gyémánt lenne a bőrömön. A szemem pedig vörös volt. Én voltam a látomásban, én fogok találkozni a szőke férfival, és én megyek ahhoz a családhoz. Ez az én jövőm.
Volt az erdőben egy állat. Éreztem a szagát, hasonlított az emberekéhez. Mire észhez kaptam újra guggolásban álltam immár egy hatalmas medve előtt. Rá vetettem magam, és ki szívtam a vérét. Állatvéren is tudok élni, és nem kell embereket ölnöm. Ez remek.
Elindultam a városba, nem tudtam hova megyek, csak arra mentem amerre vitt a lábam.
Beléptem egy bárba. Pont úgy nézett ki, mint a látomásomban. Le ültem a bár pulthoz.
Odajött hozzám a pincér és meg kérdezte mit hozhat.
- Jó napot hölgyem! – köszöntött, és láthatólag zavarban volt.
- Jó napot! – köszöntem én is, és meg lepődtem mennyire más a hangom. Szebb volt, sokkal szebb.
- Hozhatok egy italt? – kérdezte még mindig zavart hangon
- Köszönöm, nem kérek semmit. Egy barátomat várom. – hazudtam. Bár ez nem is volt akkor a hazugság, az egészből csak a „barátom” szó nem volt igaz.
- Rendben van. – mondta, és vissza ment a pult mögé.
Egész este ott ültem zárásig, de ő nem jött. Mikor a pincér szólt hogy zárnia kell én ki mentem, és úgy döntöttem, hogy az éjszakát vadászattal töltöm el.
Mi után be értem az erdőbe megint látomásom volt. Ugyan az, a bárban ülök, és a fiú be jön az ajtón. Aztán be villant hogy Jaspernek hívják. Szóval Jasper, szép név, mindig is tetszett.
Egész éjjel vadásztam, és reggel nyitásra ott voltam a bárnál. A pincér kicsit meg lepődött mikor meg látott, de aztán rendezte a vonásait. Ki nyitotta az ajtót, fel kapcsolta a villanyokat, én pedig le ültem a helymre.
- Ma is őt várja? – kérdezte a pincérfiú csodálkozva
- Igen, ma is. És ne is kérdezze, nem kérek semmit, köszönöm. – válaszoltam
Este volt, már épp indultam volna amikor ki nyílt az ajtó, és a fény ugyan úgy szűrődött be az ajtón mint a látomásaimban. Be lépett Jasper, szőke, vizes hajjal. Én le pattantam a székről, és felé sétáltam. Először meg lepődött. Nem tudta mire vélni, hogy mit csinálok. Majd mikor oda értem hozzá meg szólaltam.
- Megvárakoztattál. – mondtam kicsit meg rovóan.
- Elnézést, hölgyem. – mondta kicsit zavartan, de déli úriember módjára.
Felé emeltem a kezem, ő pedig szó nélkül meg fogta azt. El indultunk az erdőbe, találtunk egy kis vadász szállást. Ott el meséltem neki a látomásaimat, és ő is el mondott sok mindent a vámpír létről. El mesélte a múltját, hogy délen háború dúl a vámpírok közt, és hogy ő már nem bírta tovább az öldöklést. Ezt nem értettem és el mondta hogy neki az a képessége,
Hogy tudja befolyásolni az emberek(és vámpírok) érzéseit, de ő is érzi azokat. Minden egyes kioltott emberi élettel érezte azt a félelmet, amit az emberek haláluk előtt éreztek. El mondtam neki, hogy én állatok vérével táplálkozom. Ettől meg lepődött de azt mondta ő is át fog térni erre az élet módra.
Közben volt egy látomásom, amiből meg tudtam, hogy a család akit láttam – és akikhez csatlakozni fogunk – állati vérrel táplálkoznak, Forksban laknak, és Cullen a család nevük. Carlisle a köpenyes szőke férfi, a karamella hajú asszony Esme, a gyönyörű szőke hajú lány Rosalie, a fekete hajú, medve szerű srác Emmett, és a bronzvörös hajú fiú Edward.
Elindultunk Forksba, hogy mi is a család tagjai legyünk.
|