• Ma is rá vár? – kérdezte a büfés fiú, mint minden nap.
• Igen, ma is. És ne is kérdezze, ma sem kérek semmit, köszönöm.
• Rendben, akkor sok szerencsét, remélem hogy ma már tényleg el jön.
• El fog jönni. Érzem. – mondtam, és le ültem meg szokott helyemre.

Vártam. Telt az idő. El telt  tíz perc. Húsz perc.. harminc perc.. egy óra..

És mikor már épp elindultam volna, kinyílt az ajtó, és a fény ugyanúgy szűrődött be a résen, mint ahogy a látomásomban. Ami azóta kísér, mióta vámpír vagyok. És ott volt ő. Szőke hajjal, és hófehér bőrrel. Lehuppantam a székről, ő pedig furán nézett rám. Nem ismertem fel az érzelmet az arcán. Felé mentem, és azt mondtam neki:

• Megvárakoztattál.
• Elnézést, hölgyem. – mondta déli úriemberhez méltóan.

Felé nyújtottam a kezem, ő pedig szó nélkül megfogta azt. Olyan kifejezés ült ki az arcára, mint aki nincs tisztába vele, mit is csinál igazából. El indultunk az erdőbe, én húztam magam után. El meséltem neki, hogy látom a jövőt, és hogy mióta „megszülettem” folyamatosan látom őt és Cullenéket, hogy velük fogunk élni.  

Mikor a Cullen házhoz értünk, futásból sétára váltottunk, és emberi tempóban haladtunk  a nagy, fehér ház felé. 

Kopogtam az ajtón. És egy kedves, színpatikus, nő nyitott ajtót. Esme, minden bizonnyal.

• Segíthetek? – kérdezte kedvesen.
• Oh, Esme, annyira örülök, hogy végre élőben is találkozunk! – örvendeztem, és megöleltem.

Esme kicsit meg lepődött, de nem volt semmilyen támadásra utaló reakciója.

• Hát gyertek beljebb! – invitált minket a nappaliba.
• Carlisle, vendégeink vannak! – kiabált a lépcső felé Esme.

Majd körülbelül 10 másodperc múlva meg jelent a lépcső tetején az aranyszőke hajú  doktor.

• Üdv idegenek! – köszöntött minket.
• Minek köszönhetjük a látogatásotokat? – kérdően nézett Esmére, de ő csak vállat vont.
• Ne tőlem kérdezd. – válaszolt a kimondatlan kérdésre Carlisle felesége.

Aztán meg jelen a lépcső  tetején Rosalie, és rosszalló pillantást lövellt felém, és Jasper felé. De nem foglalkoztam vele.

• Hol van Edward és Emmett? – kérdeztem izgatottan.
• Vadásznak. – szólalt meg Carlisle.
• De elmagyaráznátok mi ez az egész?

Elmeséltem nekik ugyan azt, mint Jaspernek.

Esme egyből mondta, hogy válasszunk magunknak szobát. Edwardéból volt a legszebb a táj, így az ő  cuccait lepakoltuk a garázsba. 

A nappaliban ültünk. Én Carlisle val beszélgettem, Jasper pedig Rosalie egyik könyvét olvasta. Jól összebarátkoztunk. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a garázsból valaki ordibál.

    - Hé, miért van minden cuccom a garázsban?!

Gyorsan odaszaladtam, merről a hang jött. Edward bambán bámulta a cuccait, Emmett pedig majdnem hogy már a földön fekve nevetett.

Odafutottam Edwardhoz, a nagykába ugrottam, és átöleltem.

Nekik is elmeséltem a történetem, és én is sok mindent tudtam meg róluk. Különösen Edwardról. Úgy nézett ki, hogy nagyon jól ki fogunk jönni vele.