Amikor felértünk a csigalépcső tetejére óriási káosz fogadott minket.

Görcsösen kapaszkodtam Edwardba, és a tekintetemmel Alecet kerestem. Ám eközben nem kerülte el a figyelmemet a harcoló párok tömkelege.

Jasper – Dimitrijjel, Emmett – Félixxel, Alice – az időközben kiszabadult Chelseával csatázott.

Aro, Caius és Marcus a többi testőr gyűrűjében állt és tehetetlenül nézelődtek.

Ekkor végre megláttam Alecet. Jane mellett haladt. A lány egyenesen Aro felé navigálta.

- Edward! Ott van! – kiáltottam, mert a hangomat elnyomta az a hirtelen támadt robaj melyet Emmett okozott azzal, hogy megragadta Félixet és a karjánál fogva kivágta a díszes ajtón. Az ajtó kidőlt a zsanérjából és Félix zihálva kuporgott a roncsok között.

- Ennyi? Már fel is adod? Gyáva! – hallottam Emmett hangját.

Alice és Chelsea egymást túlugrálva csapkodtak, és vicsorogtak.

- Gyere, gyere! – incselkedett a Volturis, és a kezét hívogatóan Alice felé emelte.

Az apró lány elrugaszkodott,  vízszintesen, orsóként pördült a levegőben, és jól gyomorszájba rúgta Chelseát. A nő döbbenten pislogott rá és elterült a földön.

- Ezt azért kaptad, mert elválasztottál Jaspertől! – kiáltotta Alice.

Eközben Jasper és Dimitrij még mindig egyenlő félként küzdöttek.

Aztán úgy láttam, hogy Jazz végül megelégelte ezt a számára unalmas csatát, és a nyakánál fogva megragadta Dimitrijt,  felemelte a levegőbe és a falhoz csapta.

- Erről ennyit! – szólt elégedetten és megdörzsölte a tenyerét.

Alice odarohant a fiúhoz és megcsókolta.

Emmett egy jutalom pacsival ajándékozta meg a testvérét.

- Elég legyen ebből! – kiáltott ki Aro a testőrei háta mögül.

- Már leálltunk!  - kiáltotta Emmett -  Ja és mi győztünk. - tette hozzá elégedetten.

- Az még korántsem biztos. – szólt cinikusan Caius.  – Alec még a mi kezünkben van!

Ekkor a testőrség kettévált, mint a Vörös – tenger, és mi mindannyian megláttuk Alecet, amint Aro előtt térdepel, és Jane lefogja.

- Eresszétek el! – kiáltotta Edward és felmordult.

- Soha! – mondta Aro – Aki egyszer elárulja a Volturit az halállal lakol!

Edward felém fordult az arcomat a tenyerébe vette, és így szólt:

- Szeretlek. Menj oda a többiekhez. Meneküljetek!

- Nem hagylak itt!  - mondtam.

- Muszáj lesz! Ezek itt már semmilyen eszközben nem válogatnak! – mutatott körbe a szerelmem  - Ígérem neked, hogy mindent megteszek Alecért!

Edward megcsókolt, majd odanyomott az időközben mellettünk termett Alice-nek.

- Siessetek!  - súgta, és elengedte a kezem.  

- Légy óvatos! – mondtam Edwardnak, majd hirtelen már semmit sem láttam, mert Alice a hátára kapott, és elkezdett velem kifelé suhanni a Volturi díszes terméből.

***

Miután elengedtem Bellát, már csak egyvalamire tudtam gondolni:

- Megtorolni mindazt amit az évek során Aro és a többi Volturis elkövetett ellenem és Alice ellen!  

Alec még mindig kiszolgáltatva térdepelt Aro és a másik kettő előtt.

Jane elégedetten fordult felém és én hirtelen úgy éreztem, hogy menten meghalok.

A szemeibe néztem és azonnal tudtam, hogy felhasználta az erejét ellenem. Kínzott a fájdalom, üvöltöttem és vonaglottam. Mintha újra átéltem volna azt a három és fél napot, amikor Carlisle vámpírmérget jutatott a szervezetembe. Szörnyű volt. Elviselhetetlen.

Aztán hirtelen minden megszűnt, és csak a saját zihálásomat hallottam, valamint a többi Volturis felhangzó kacaját.

- Még! – kiáltott Marcus, és a fájdalom újra fellángolt.

Miközben kínoztak tisztában voltam vele, hogy Jane újra és újra abbahagyja az elmém támadását,  de csak  egy pillanatra, hogy aztán újult erővel csapjon le rám.

- Fejezzétek be! Öljetek meg engem, de hagyjátok békén Edwardot! – kiabálta Alec.

- Mi történt? Mi ez az egész? – hallottam Jane elkeseredett hangját.

A fájdalom újra abbamaradt. Felnéztem, hogy miért kiabál a lány. Ekkor láttam, hogy még mindig engem néz, de már hatástalanul.

- Alec! – dörrent Jane a testvérére – Azonnal add vissza az erőmet! Gyerünk!

- Nem! – mondta elégedetten a fiú, és még azzal sem törődött, hogy Jane most odalépett hozzá és felpofozta. Még akkor is mosolygott.

- Esküszöm, hogy magam végzek veled! Átkozott! – sziszegte a lány.

- Nocsak?  A kis Jane tehetetlen lenne az ereje nélkül?  - incselkedett Alec.

- Ostoba! – dühöngött a lány és újra felpofozta a fiút.

Én kihasználtam az alkalmat és odaugrottam Aro elé. Már majdnem rátámadtam, amikor egy hollófekete hajú nő lépett elém vicsorogva.

Felálltam és megdöbbenve néztem rá.

- Renata! Állj félre! – szólítottam meg.

- Soha! Ha a Mestert  akarod bántani, akkor előbb velem kell elbánnod!

- Aro! – szólítottam meg a nő mögött meglapuló férfit – Ne légy ilyen gyáva! Egyszer az életedben te magad tégy valamit, és nem mással intéztesd el! Nőket nem bántok, csak ha nagyon muszáj!  - jelentettem ki fennhangon, és Jane-re néztem.

Egy ideig csend volt, majd Renata lassan félreállt. Láttam, hogy Aro kezei a vállán pihentek.

- Na de Mester? – nézett rá a nő kérdőn.

- Ezt most én magam fogom elintézni! Végleg! – köpte Aro, és vérvörös szemeit dühösen emelte rám.

- Mester ne tedd! – kérte Jane esedező hangon.

Aro csak intett egyet, és mindenki elhallgatott. Lassan és magabiztosan levette, elegáns köpenyét, lomhán leejtette a földre, majd felgyűrte az ingujját.

- Intézzük el a dolgot!  - szólt büszkén.

- Ha én győzök elengedet Alecet!

Jane megpördült, és gyűlölködve nézett rám, majd Aróra.

- Hm. Rendben!  - egyezett bele a férfi, majd felemelte az ujját – De ha én nyerek, akkor Alec meghal! És te végig fogod nézni! Csakúgy mint a kis barátnőd!

Megremegtem a dühtől, de azért bólintottam.

Aztán már csak annyit érzetem, hogy Aro nekem ugrott és ledöntött a lábamról. A kezeit a lábamra bilincselte, és körbe – körbe dobált a teremben, végül pedig elengedett.

Nekiütköztem a falnak és jól bevertem a fejemet. De nem pihenhettem!

Felugrottam és most én támadtam meg Arót. Megragadtam a grabancát és ott rúgtam ahol értem, végül pedig nekitámasztottam a falnak, és kibuktattam a lábammal.

Aro nagy robajjal hasalt el előttem. Jane és Renata már majdnem odajöttek, hogy felsegítsék, de az feltette a kezét és így szólt:

- Ne!

Várakozva néztem az idős vámpírra, aki még mindig ziháltan feküdt a földön. Mivel én tisztességesen harcoltam megvártam, hogy folytatni tudja a küzdelmünket.

Aro végül felugrott és a torkomhoz kapott. Én viszont lefejtettem a kezét a nyakamról, kitekertem azt, majd a háta mögé húztam, és újra  nekilöktem a falnak….  

***

Egyszerűen elviselhetetlen volt a néma várakozás.

 Jasper folyamatosan nyugodtság hullámokat küldött felém, de én mindig kitértem előlük.

Most egyszerűen nem volt nyugtom.

- Alice! Mit látsz? – kérdeztem könyörögve, és a lányra néztem.

Alice folyamatosan a jövő kémlelte, így aligha halotta, hogy mit mondok neki.

- Nyugi Bella! Edward simán lenyomja az összes Volturist!  - szólt Emmett, és megveregette a vállamat, én meg majdnem lefejeltem a falat.

- De ott van Chelsea!  - vetettem ellent  - Mi lesz ha újra a hatása alá vonja?! Azt nem élném túl!

- Ne felejtsd el, hogy Alec is vele van! Ő könnyen kikapcsolja bárki  erejét. – válaszolta Emmett, és úgy láttam, hogy végre valahára ő is megbékélt a fiúval.

- Már látom is! – hallottam Alice izgatott hangját, és mindhárman a lány felé fordultunk.

- Mi történt?  - kérdeztem.

- Edward jól elgyepálta őket? – kérdezte Emmett.

- Mit láttál? Baj van? – mondta Jasper.

- Nézzétek!  - mutatott Alice a csatornafedél felé.

A torkomban dobogó szívvel néztem arrafelé ahol két, közeledő alak sziluettjét láttam meg.