Reggel nehezemre esett elhinni, hogy ez tényleg megtörtént.
 
Viszont Sarah azt állította,hogy hallott valamit,de bemeséltem neki,hogy csak álmodott. Nem tudhatta meg, hogy Edward itt járt. Nálam.
 
Szinte egész délután kártyáztunk, mivel mást ezen a helyen nem lehet csinálni. A pakli hiányos, de a magunkénak mondhatjuk. Teljesen értelmetlen játékokat találunk ki, és néha meglepődünk a másik fantáziáján.
Rendhagyóan aludtam délután. Soha nem szoktam,de mivel Edward csak éjszaka jöhet, kell, hogy valamennyit tudjak pihenni. Sarah észrevette, hogy a kelleténél izgatottabb vagyok, de nem kérdezett semmit… szerencsére. Nem szeretek hazudni neki.
Imádom, amikor a nevelőnők iskolát tartanak, és olyan dolgokról beszélnek, mint a politika, és közélet. Mintha bármelyikbe részt tudnánk venni… de ők élvezettel mesélnek. Este már tülkön ültem, és próbáltam visszaemlékezni, hogy előző éjjel mikor jött, de hát időérzéke itt nincs az embernek.
- Jóéjszakát! – Köszönt Sarah.
Az biztos.
- Jóéjt! – suttogtam vissza az izgatottságtól.
Megpróbáltam minél kisebbre összehúzni magamat, és leállítani az őrülten verdeső szívemet. Majd úgy egy óra után átlibbentem a másik világba, ahol egy meglepő álom fogadott.
 
Egy erdőbe futottam, és valami megmagyarázhatatlan gyorsasággal követett. Nem kellett hozzá sok idő, hogy elém érjen, de valamiért nem támadott, csak tudtam, hogy engem vár. Egy közeli fa mögött volt, és csak pár centire hajolt ki, így nem láthattam, csak a barna haját. De olyan ismerős volt az a szín.  Pont mint…       
 
Kis híján szívrohamot kaptam, amikor úgy keltem fel, hogy valaki a számra tapasztotta a kezét. Aztán az egész testembe végigszivárgott a tudat, hogy Edward az. Azonnal felültem, és vettem pár nagy levegőt, hogy megnyugodjak.
- Megijesztettelek? – Kérdezte bocsánatkérően.
Megráztam a fejemet, de pontosan tudta, hogy hazudok.
- Sajnálom – Motyogta, és megfogta a kezemet.
Az érintése olyan gyengéd, kedves volt.
- Mehetünk? – Kérdezte, és a fejével lejjebb hajolt, hogy a szemünk egy vonalba legyen.
- Persze – Suttogtam, és felálltam.
Én még mindig nem tudtam, hogy merre is van az a hely, így a vezetést Edward-ra bíztam. Hamar odatalált, és mindketten leültünk.
- Hoztam neked valamit – Vigyorgott, és a zsebéből egy zacskót húzott ki, mely tele volt apró, átlátszó dolgokkal.
Bizalmatlanul méregettem.
- Ez mi? – Bukott ki belőlem a kérdés.
Elkerekedett a szeme.
- Soha nem ettél még cukrot?
Tétován megráztam a fejemet.
- Nem rémlik…
- Akkor kóstold meg, imádni fogod! – Biztosított róla, majd belenyúlt, és a szájába vett egyet.
Megnémulva vártam, hogy mi történik, de csak még szélesebben vigyorgott az arckifejezésemet látva.
Elém tolta a zacskót, én meg bátortalanul vettem egyet, és bekaptam.
- Ne nyeld le, szopogasd! – Utasított Edward, én meg tettem amit mondott.
Télleg nagyon finom volt, és úgy olvadt szét a számba mint a hó.
Edward-ra mosolyogtam.
- Nagyon finom! – Dícsértem, és vettem még egyet.
- Örülök, hogy ízlik. El tudod dugni?
Bólintottam.
- Rendben, ha akarod holnap is hozok! – Ajánlotta.
Holnap, holnap, holnap…
Hirtelen nagyon komoly lett az arca, és ez megijesztett. Közelebb húzódott hozzám, és megint megfogta a kezemet.
- Emma, mondanom kell valamit – Suttogta fájdalmas arccal.
Ó, ne, biztos valami rossz lesz. Behúnytam a szememet, mintha azzal tompítani tudtam volna az ütést, amit talán lelkileg fogok kapni a következő percben.
- Emma, kérlek nézz rám!
Eleget tettem a kérésének.
- Annyira sajnálom, mindent, ami eddig történt az életedbe! Hogy ide kerültél, az anyukádat – Nyelt egyet – de tudnod kell, hogy anyukád nem halt meg!
Egy pillanatra lemerevedtem, majd megráztam Edward vállait.
- Miket beszélsz? – Sikítottam halkan – miért csinálod ezt?!
Lefejtette magáról a kezeimet, és megszorította amikor el akartam húzni őket.
- Emma, te igazából én vagy. Én meg te. Minket elcseréltek.