De ha nem a Volturi, akkor kirabolta el Jacobot? Már egy ideje keresem a választ, még mindig nem mondtam el senkinek. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy elmondjam nekik, és amúgy is ezt egyedül szeretném elintézni.
Már lassan egy hete vagyok itthon, és még mindig nem beszéltem Jacobbal. Nem is tudom miért. Talán, mert mikor mindig megjelent az ajtóba én mindig eltűntem. De én nem bírok úgy a szemébe nézni, hogy meg ne öleljem, meg ne pusziljam az arcát, és hogy meg ne csók...
Megráztam a fejem.
- Nessie, ilyenekre nem is gondolhatsz! - szidtam le magam. Felálltam ülő helyzetemből, és járkálni kezdtem fel-alá.
Szemeim elé került Jake arcképe.
Ahogy mélyen ülő szemei a szemembe néz, ahogy ajka csókra nyílik, és arcom felé közeleg. Erős kezeit a derekam köré fonja, és magához húz, közbe nyelve találkozik az én nyelvemmel, együtt táncot járnak.
- Istenem... - sóhajtottam fel. - Milyen csodás lenne. De ilyen nem lesz, egyszerűen nem fog megtörténni velünk.
De mit szenvedek én itt?! Holnaptól iskola, és ott biztos lesz valaki, akit szeretni tudok. Nem hinném, hogy tudnék mást szeretni, mint őt! De fő a pozitív gondolkodás.
Ott ismerek mindenkit, de csak egy barátnőm van. Mindenki más mindenfélét gondol rólam.
A fiúk úgy néznek rám, mint akit most szeretnének felszedni az utcáról. A lányok pedig féltékenyek, mert a fiúk csak velem foglalkoznak. Egyszerűen nem bírom fel fogni, hogy lehetnek ilyenek a lányok.
- Nessie, gyere be! - kiabált Alice. - Most! - parancsolt rám, mikor látta, hogy nem indulok el.
Elindultam a ház felé a fejemet lelógattam. Egyszer csak megpillantottam egy sárga tulipánt.
- De szép - leszakítottam és rohantam is be, hogy vízbe tegyem, utána pedig a szobámba az asztalra.
Mikor feltéptem a bejárati ajtót, éreztem, hogy belerohanok egy meleg valamibe. Jacob.
Rápillantottam, az ajkát szólásra nyitotta, de mielőtt mondhatott volna valamit én már ott sem voltam.
Lélekszakadtából futottam fel a szobámba, hogy ne kelljen vele beszélnem. Tudtam, hogy ez nem mehet így sokáig, talán egy pár napig, de nekem addig csak jó.
Felkaptam egy vázát, elvittem a fürdőbe, ahol vizet töltöttem bele és már az asztalon is volt a tulipán. Gyönyörű - gondoltam.
Már egy ideje gyönyörködtem a virágom szépségébe, mikor kopogtak. Kiálltottam egy Szabad!-ot, és belépett az ajtón Jasper.
- Szia Nessie!
- Szerbusz, te izompacsirta - vigyorogtam nagybátyámra.
- Emmetthez képest csak egy csontváz vagyok.
- Na ebben egyet értünk. Na de mondjad milyen hátsó szándékkal jöttél.
- Rendben. Térjünk a lényegre. Miért kerülöd folyamatosan Jacobot? - tette fel a kérdést őszintén.
- Én nem kerülöm, csak - szabadkoztam -, csak nem vagyok a közelébe.
Válaszomra Jasper homlokán felszaladtak a ráncok.
- Tudtam, hogy kerülöd, de miért?
- Fáj nekem, ha a közelébe kell lennem, és nem emlékszik rám. Szörnyen rossz érzés. Te ezt nem tudhatod...
- Én nem tudhatom?! - kérdezte szemöldökőt felhúzva. - A családban pont én tudom, megérteni a fájdalmadat, mivel érzem, hogy nagyon fáj neked, és mivel ilyen már velem is megtörtént.
- Mi? - tátva maradt a szám. Jasperral is már megtörtént, de hát mikor, hol, kivel?
- Valamikor régen volt egy vámpír, aki el tudta venni az emberek emlékeit más emberről, és ez történt velem is. Mikor átváltoztam megismerkedtem egy vámpírlánnyal. Vonzódtunk egy máshoz, szerettük egymást, de nem volt szerelem, mint most Alice-cel - miközben kimondta Alice nevét csillogott a szeme. Istenem, nekem is csillog a szemem, mikor kimondom Jacob nevét?!
- Igen ott tartottam, hogy vonzódtunk egymáshoz - úgy folytatta, mint aki látta, hogy elkalandoztam. - Egyik nap külön mentünk el vadászni, és mikor visszaért, nem tudta, hogy ki vagyok. Szörnyen fájt, mert akkor még azt hittem, hogy szerelmes vagyok. Nagyon fájt, mikor láttam, hogy mindenkire emlékszik, csak rám nem. Olyan 10 évvel ezelőtt felkeresett annak a vámpírnak a társa, aki elvette a gondolatait Claudiának, merthogy így hívták azt a vámpírlányt, akivel egész közel kerültem egymáshoz. Elmondta Gemma, hogy a társa Tom vette el az emlékeit Claudiának.
- Azt nem mondta, hogy miért? - szakítottam félbe. A szemére fátyol borult. Láttam rajta, hogy a szeme előtt lejátszódik az egész történet.
- De igen. Azért tette, mert bosszút akart állni. Azért, mert mikor még ember voltam, megöltem az egyetlen fiút a háborúba - a mondat végére a hangja elcsuklott.
Nem tudtam mit kell ilyenkor mondani, ezért odamentem, és megöleltem. A szívem minden szeretetét beletettem ebbe az ölelésbe.
- Köszönöm - suttogta.
Nem is gondoltam volna, hogy egyszer ennyire közel kerülök a nagybátyámhoz. Eddig mindig olyan felszínes volt a kapcsolatunk. Megbeszéltük egymással, amit kellett, de soha nem többet.
Elhúzódott tőlem, odasétált az ajtóhoz, kezét rátette a kilincsre és mielőtt kilépet volna még hátra fordult.
- Egyszer ezt olvastam valahol: "
- Szerintem Jake nem tartozik csak a múltadhoz. Ő a múltad, jelened és jövőd.
Lefeküdtem az ágyamba és elgondolkodtam Jasper szavain.
- Igaza van! Jacob a múltam, jelen és a jövőm. Nélküle nem tudok létezni.
Egyszerűen minden gondolatom körülötte forog. Mikor eszembe jut ordítanék, sírnék valamikor pedig örömtáncot járnék, mert itt van...
Talán még fog rám emlékezni. Nagyon remélem, hogy fog rám emlékezni.
Ránéztem az asztalomon lévő tulipánra. Még ez is ráemlékeztet.
Miközben a virágot néztem, az jutott eszembe, amit még egy pár órával ezelőtt gondoltam, milyen lehet Jacobbal csókolózni.
Egy hangra riadtam fel. A becsukódott ajtó hangjára. Valaki volt bent a szobámban.
Körbenéztem, és nem láttam semmi szokatlant.
Vagy mégis...,a sárgatulipánom mellett egy másik vázában ott volt egy csokor rózsa. Nem is akár milyen, vörös rózsa volt.
- Mi a jelentése? - tettem fel magamnak a kérdést.
Odarohantam az ablakom alatt lévő író asztalomhoz és bekapcsoltam a számítógépem.
A keresőbe beírtam: a vörös rózsa jelentése.
"Rózsa: a szerelem virága.
Egy szál rózsát ajándékozni az egyértelmű szerelem jelképe, míg rózsát csokorban adni az áhított szerelemé, száz szál rózsát ajándékozni pedig a mindent felperzselő, olthatatlan vágyódás jelkép.
Rózsa (vörös) - a birtokló szerelem, a szenvedély virága."
De kiadna nekem vörös rózsát? A választ nem tudom, csak annyit, hogy hamarosan úgy is fény derül rá.
Ha már itt vagyunk, akkor megnézem a sárga tulipán jelentését is.
"Tulipán (általában) - a lángoló érzelmek és a nőiesség jelképének virága. Szív formája miatt a lángoló érzelmeket, a szerelmet mutatja.
A sárga tulipán a reménytelen szerelem kifejezője."
Ettől a mondattól eszembe jutott Jake. Tényleg reménytelen a mi szerelmünk?
Eljön egy pillanat az életedben, amikor rájössz, hogy ki az, aki igazán számít; hogy ki az, aki sosem számított; ki az, aki többé nem fog és ki az, aki mindig is számítani fog...ezért ne aggódj azok miatt, akik már a múltad részei: megvan az oka annak, hogy a jövődben ők miért nem szerepelnek."12. fejezet: Az új iskolatársak

- Szia Vick! Mi történt veled a nyáron?
- Nessie! - kiáltja el magát a barátném. - Annyira hiányoztál. Mi történt veled? Amúgy velem semmi sok. Voltunk anyuékkal Ausztriába. Nagyon szép hely, és annyi jó pasit láttam... - áradozott tovább vagy fél órán keresztül.
Már megszoktam, hogy mindig sokat beszél, ráadásul ezért ő a legjobb barátnőm. V is vámpír. Két évvel ezelőtt jöttek a szüleivel a városba. Miután bekerült az iskolába összebarátkoztunk. Tudtunk egymásról mindent. Egyszerűen imádom. Tud mindent rólam, kivéve persze, ami a nyáron történt.
- Tényleg és mi van Jacobbal, előkerült már? - hangjában kíváncsiságot és szomorúságot fedeztem fel.
- Igen, előkerült. Csak egy a baj, hogy nem emlékszik rám - egy könnycsepp bukott ki a szememből.
- Sajnálom - és megölelt. Ebben az ölelésben éreztem, hogy tényleg sajnálja és, hogy szeret.
Ekkor kicsengettek az első óráról, ami ráadásul matek volt, de mivel V-vel beszéltem, nem figyeltem oda.
Felálltam a padból és mikor már az ajtó előtt voltam, olyan két-háromméternyire, mikor megszólalt felettem a rádió.
- Minden diákot kérek, hogy menjen a tornaterembe! Valami fontos dolgok kell mondanom - azzal el is párolgott az igazgató szava.
- Mi történhetett? - szólalt meg hirtelen Vick.
- Nem tudom, de menjünk és nézzük meg.
Az ebédlő sarkánál járhattunk, mikor mellénk csapódott Dikson.
- Szia édes - csókolta meg a barátnőjét D.
- Szia Nessie - mondta nekem.
- Hello D - válaszoltam mosolyogva.
D és V voltak a suli álompárja. Mind a ketten tökéletesen néztek ki, nem is csodálom, mivel vámpír mind a kettő. (Ha lassan így folytatjuk ebből a suliból, egy vámpír tanya lesz.) Diksonnak gyönyörű barna haja és mézszínű szeme van, míg Vicknek okkersárga szeme és fekete haja. Mindkettő arca gyönyörű.
Körbenéztem és mikor megláttam a tornaterem előtt lévő tömeget leesett az állam.
- Nessie mit bámulsz? Csak nem egy rólam készült fotót? - vihogott Vick.
Fejemmel a tömeg felé böktem.
- Mi ez? - kérdezik a többiek. - Ennyien nem is járunk ide.
- Vagy mégis - mondtam.
Mikor közelebb értünk megkérdeztünk egy pár harmadévest, hogy mi történt.
- Nem tudom, de annyit már mondtak, hogy még nem mehetünk be.
Míg várakoztunk Vick újra felhozta a Jacobos témát.
- Na mond csak el, hogy mi az, hogy Jake nem emlékszik rád - parancsolt rám a holló fekete hajú lány.
- Édes istenem! Muszáj volt ezt most felhoznod? - nem szerettem, ha Dickson előtt beszélgetünk a csajos dolgainkról.
- Micsoda? Jake nem emlékszik rád? - csodálkozott D.
- Igen, jól hallottad. Nem emlékszik rám, és ebben az a pláne, hogy mindenkire emlékszik csak rám nem.
- Nagyon bírtam őt - mondta a barna hajú srác.
Tavaly a nyár minden egyes percét együtt töltöttük, mivel D és V már akkor is jártak, köztünk megkezdett alakulni a dolog, nagyon jól éreztük magunkat.
Lejártunk az öbölhöz úszni a melegebb napokon, vagy csak öltünk a fűbe és beszélgettünk. A fiúk nagyon el voltak, nagyon bírták egymást, hát nem volt minden napi vérfarkas-vámpír kapcsolat.
- Gyertek be - szólt Mr. Breen, a terem ajtaján kilépve.
Mindenki egyszerre indult meg, ezért nagy lett a hangzavar. Ide-oda lökdösték a másikat. Mikor már bent voltunk a helyekért tolakodtak.
- Istenem ezek a mai fiatalok - sóhajtottam. Mondjuk, nem mintha én idősebb lennék náluk, de hát akkor is.
Mikor már mindenki elfoglalta a helyét, az igazgató megszólalt.
- Diákok! Be kell mutatnom az új iskolatársaitokat - miközben kimondta az utolsó szavakat suttogás halk moraját lehetett hallani a teremben. - Csendet kérek! - parancsolt ránk. - Hol is tartottam? Ja, igen az új iskolatársaitoknál. Ők a La Push rezervátumbeli iskolából érkeztek, mivel ott történt egy kis baleset.
Itt tudtam, hogy már nincs menekvés.
- Na jó, most akkor mindenki menjen a következő órára. Ha valamelyik új tanulónak szüksége van valamire, csak szóljon bárkinek, diáknak vagy tanárnak.
A záró mondat végén mindenki felállt és elhagyta a termet.
Én direkt az utolsók közt mentek ki, hogy ne kelljen találkoznom vele.
Mikor kiléptem az ajtón megkönnyebbültem, mert sehol nem láttam, de a lelkem mélyén vágytam rá, hogy ott legyen.
Alig tettem meg pár lépést, mikor valaki elém állt. Felnéztem rá és láttam, hogy az óriás nem más, mint Jacob.
- Nessie, ez így nem folytatódhat tovább. Beszélnünk kell