A kezem elernyedt az övéibe.
- Hazudsz – Gyanúsítottam meg – hazudsz – Suttogtam.
- Emma, hinned kell nekem! Egy napon születtünk, és egy kórházba!
- Az nem jelent semmit! – Ordítottam a kelleténél hangosabban az arcába, és fel akartam állni, de nem engedte.
- Kérlek, Emma hallgass meg! Tudom, hogy nehéz felfogni, de el kell mondanom mindent. Elejétől a végéig.
Nem néztem rá.
- Anyám elejétől fogva sejtette, de nem tett semmit, és különben se lehetett biztos benne. Egyszer mesélte Apámnak, és én ezt kihallgattam. Azóta nem hagyott nyugodni a gondolat. Persze Anya ugyanúgy, teljes odaadással nevelt, és próbálta elfelejteni az érzéseit, és sikerült is neki, de én mindig tudtam, és láttam a fájdalmat az arcán. Egyik nap beszöktem a kórházba, és az ősrégi akták között megtaláltam a tiedet! Az, hogy a parkba voltam akkor, amikor ti is, puszta véletlen volt. De aztán megláttam. A vonásaid mögött Anya volt. Azonnal tudtam, hogy te vagy az, aki igazi gyereke a szüleimnek. Akkor nem is tudtam, hogy mit higgyek, amikor megpillantottalak. Persze meg akartalak ismerni, de az ördög bennem azt mondta, hogy talán elárulod, és akkor… máig nem tudom megbocsátani magamnak. De amikor eljöttem, és megláttalak… nem tudom, mintha már évek óta ismertelek volna. A vonzalomnak, amit irántad érzek, nincs köze ehhez. Magadért szeretlek, és nem is a bűntudat vezérel. Persze előbb is megkereshettelek volna, és már rég el kellett volna mondanom Anyának, de valami belűl mindig megakadályoz. Nem tudom, hogy micsoda. – Gyónta meg Edward.
Könnyes szemmel hallgattam végig. Hát mégis csak tévedés történt, és van egy szerető családom? Egy ápolónő miatt szenvedek itt? Helyettem Edwardnak kellett volna…?
Amikor nem figyelt kiszakítottam a kezeimet, és felálltam. Ő villámgyorsan követett, és elállta az ajtót, nehogy ki tudjak szökni.
- Edward ez… ez sok nekem! Én… nem tudom, gondolkoznom kell!
Megrázta a fejét.
- Most már semmin sem kell gondolkoznod, érted? Holnap megszöktetlek innen, akár az életem árán! – Közölte harciasan.
Leesett az állam. Megszöktetni? Legyek bujdosó?
- Megőrültél? És mond csak, utána mihez akarsz kezdeni? Hazamész, én meg maradjak az utcán? Vagy hogy képzeled?
- Természetesen hazaviszlek. Anyáéknak már épp itt az ideje, hogy megismerjék az igazi gyermeküket!
- És akkor veled mi lesz? Kirúgnak?
Vállat vont.
- Nem hiszem. Jó gyerekük voltam… ha nem is vérszerinti.
Megráztam a fejemet.
- Edward ez nem fog menni! Figyelj, két év múlva úgyis kikerülök innen, onnantól meg majd csak boldogulok egyedül! 
Erősen megrázta a vállaimat.
- Emma, tizenhat éve szenvedsz itt! Egy perccel többet se fogsz, ha rajtam múlik, és pedig ez rajtam múlik! Ha kell leütlek, és úgy vonszollak ki!
- Edward – Motyogtam.
- Meg kell értened. Biztos vagyok benne, hogy hasonló helyzetbe te is ezt tennéd!
- Abba ne legyél olyan biztos – Morogtam halkan.
- Dehogynem! Te jó vagy!
Nem tudtam a szemébe nézni, majd eszembe jutott egy dolog, ami talán elvehette egy kicsit a kedvét.
- Edward, én nem hagyom itt Sarah-t! – Jelentettem ki határozottan.
- Ki az a Sarah? A barátnőd?
Bólintottam. Dühösen morgott egyet.
- Mi lenne, ha nem most jönne rád a baráti összetartás?
Megbántottan néztem rá, mire azonnal megbánta amit mondott.
- Jajj, sajnálom, nem úgy értettem!
- Edward, ezt a helyet nem lehet túl élni, ha nincs baráti összetartás!  
- Tudom, nagyon sajnálom! – Mentegetőzött.
- Képzeld el, milyen érzés lenne neki, ha egyik nap úgy kelne fel, hogy én nem vagyok az ágyamba! Összeroppanna, ráadásul megfogadtuk egymásnak, hogy mindig együtt maradunk! És ez neked talán csak valamiféle buta, gyerekes, és lányos dolog, de minket ez tart életbe! Te ezt nem értheted, soha nem voltál ilyen helyzetbe!
- Igazad van, tényleg nem voltam, de olyanba már igen, hogy mindebből ki akarlak venni, de te meg makacsul csak azért is tovább akarod pusztítani magadat!
- És mi értelme van annak, ha engem kihúzol, de a másik felemet otthagyod? Nem érted, hogy mennyire fontos a barátság? Ezen a helyen csak ezt tudjuk megtanulni! Nekem nem az a fontos, hogy pénzem, vagy életem legyen, hanem egy ember, akire bármilyen helyzetbe számíthatok!
- Rám mindig számíthatsz! – Kiáltotta az arcomba Edward – Hát nem érted? Felemészt a tudat, hogy helyettem te „bűnhődsz” itt! Neked milyen lenne?
- Nem tudom! Nyilván rossz, de meg kell értened, és el kell fogadnod az itteni szabályokat!
- Pontosan – Krákogta egy gúnyos hang. Villámgyorsan kihajoltam Edward mögül, és megláttam  Ms.Petter-t, Ms.Meckenzee-t és Ms.Pollock-ot az ajtóba állni.
- Emma, uram, most szépen jöjjenek velem! – Kérte Ms.Meckenzee bájvigyorral, és előreengedett az ajtóban.
- Annyira sajnálom – Suttogta a fülembe Edward, de már nem hallottam semmit.
Mereven bámultam magam elé, ahogy az irodájukba mentünk, majd az ajtó nagy csapódással bezárult mögöttünk.