Rohantam, olyan gyorsan, hogy megtörtem az erdő ködös, félelmetes csendjét. Minden akadály, mi elém állt abban a pillanatban szűnt meg létezni. Az agyamat elterítette a köd, és én csak Bellára tudtam gondolni. Alice látomása után, miszerint Bella leugrik egy szikláról, és meghal, egy szó nélkül törtem ki az ajtó keretet, és kezdtem rohanni Forksba. Öngyilkos lesz. Miattam. Egy szörnyeteg vagyok, sosem éreztem ezt a tényt még ennél erőteljesebben. Szinte lehengerlő volt, azt tudni, hogy akit a legjobban szeretek a világon, és a védelme érdekében mindent megteszek, miattam hal meg. Nem tudtam arra gondolni, hogy mi van, ha elkések. Tudtam, hogy nem lenne akkor erőm semmihez Itt helyben összeroskadnék. De nem tehetem. Mennem kell, Bella vár rám, szüksége van rám. Erre a gondolatra gyorsabban futottam. Úgy, ahogy még sosem. Az erdőn át, mindenen keresztül. Forks határához értem, Bella pedig a La Push – i strand egyik sziklájáról ugrik le. Remélem nem késtem el. Bella, Bella, Szeretlek – hajtogattam magamban. Újra rohanni kezdtem, mikor elértem a határvonalat megtorpantam fél másodpercre, de aztán újra teljes sebességgel száguldottam. Az idő csigalassúsággal telt, egy évnek éreztem még végre a sziklához értem. Bella már nem állt ott. Minden gondolkodás nélkül ugrottam a vízbe. A szikla elég magasan volt, hogy egy ember az ugrásba belehalhasson… Nem! Nem gondolhatok erre. Mikor a vízbe értem, semmivel nem foglalkozva kutattam a lány után, kit soha nem tudnék elfelejteni, kinek a vége az én végemet is jelentené. Küzdve a hullámok ellen, néha a felszínre jőve kerestem Bellát. Már-már kétségbe esve, lélekszakadva úsztam a fagyos vízben. Másodpercenként cikáztam a felszín, és a víz alatt, és egy hang egyre hangosabban férkőzött a tudatomba. Elvesztetted, meghalt. – a hang már ordított, fizikai fájdalmat okozva mélyen a fagyos szívemben. Mikor már feladtam volna, megláttam egy alakot a vízben, és ez új erőt adott. Bella alakja volt, a teste élettelenül lebegett a víz felszínén, és a tenger kegyetlen hullámai egyre beljebb, és beljebb sodorták azt. A látványtól egy pillanatra összetörtem, és minden reményem elveszett. Majd minden lelki erőm összeszedve a teste után úsztam, és kihúztam a partra. A teste jéghideg volt, és fehér. Csak úsztam, és úsztam. Nagyon hosszú időnek hatott még a partra értem Bellával. A homokra fektettem, és szólongatni kezdtem.

• Bella, Bella – suttogtam kétségbeesetten – kelj fel, itt vagyok, nem megyek el, kelj fel. – nem éreztem a pulzusát, és nem is lélegzett.
• Szerelmem, kérlek, kelj fel – már zokogtam, a szemem viszketett, de mivel vámpír voltam nem könnyeztem. Óvatosan nyomtam meg a tüdejét, amitől köhögni kezdett, és elkezdett lélegezni.
• Bella, Bella hallasz engem? – a hangom végtelenül kétségbeesett volt
  
• Edward – suttogta, emberi fülnek nem is hallhatóan
• Szerelmem, itt vagyok – mondtam
• Szeretlek – mondta még mindig nagyon halkan, majd egy pillanatra kinyitotta a szemét, majd újra becsukta, és már nem lélegzett, a pulzusa újra leállt.
• Bella – ráztam meg az élettelen testet. Akkor tudatosult bennem: Meghalt.

Feordítottam a fájdalomtól, mely gyötrően, egyre nagyobb hullámokban kínzott, belülről tört össze, lassan, őrjítően kínzóan. Fel álltam Bella teste mellől. Ránéztem, és Ő már nem Bella volt. Elindultam, még egyszer a teste felé nézve, majd rohantam. Újra a ködös erdőben suhanva, most ezerszer nagyobb lelki fájdalommal terhelve, mely fizikailag is kínzott. Egész testemben fizikai fájdalmat éreztem. Meghalt az, amit Bella ébresztett fel bennem. De ennek halálával én is meg haltam, kiveszett belőlem minden, ami valaha voltam. Rohantam, kínok között. A három napos őrjítő futás után végre esélyem volt arra, hogy a kínjaim megszűnjenek. Volterra falai fölém magasodtak, de én nem álltam meg. Senki nem látott meg, mivel emberi szemnek láthatatlan sebességgel futottam. Pontosan délben, az ingemet magamról  letépve kiléptem a tér közepére. A szemem csukva volt, és Bella boldog arca jelent meg előttem. Ajkam halvány mosolyra húzódott, és pár ordítás és sikítás után nem érzékeltem semmit. Kinyitottam a szemem, és Bella állt előttem, magához hívva. Szótlanul rohantam hozzá, és omlottam szerelmem oltalmazó ölelésébe.