Két hónap telt el a Volturi távozása óta. Azóta a Denali klán tagjai közül Irina távozott, arra hivatkozva, hogy hiányzik neki Tanya és Laurent társasága. Azonban Kate, Carmen és Eleazar továbbra is a Cullenek vendégszeretetét  élvezték.

Ezt egyikük sem bánta, főleg nem Bella, aki miden alkalmat megragadott, hogy gyakorolhasson Kate-tel. Szerette volna tökéletesre elsajátítani a képességét, hogy ne lehessenek olyan pillanatok a jövőben, amikor nem tud uralkodni természetének ezen részén. Legfőképp a Jane-től szerzett képessége miatt aggódott. Undorodott attól, hogy ezt is a magáénak tudhatta; legszívesebben eldobta volna magától, ám erre nem volt lehetősége.

Kate ezer örömmel gyakorolt vele, heti háromszori alkalommal rendszeresen. Ugyan ő és Bella legszívesebben minden nap gyakoroltak volna, de ezt Edward mindkét lánynak megtiltotta.

A fiú továbbra is aggódott szerelme miatt, hiszen még ennyi idő elteltével is mutatkoztak a lányon olyasfajta jelek, amik a kimerülésre, fáradtságra hivatkoztak, holott vámpírként nem érezhetett volna ilyet.

Bella ugyan mindig dacoskodott azzal a témával kapcsolatban, miszerint a képessége felemészti az energiáit, vagy túl sok neki, esetenként már ő maga kérte Kate-t, hogy aznapra fejezzék be. Ilyen alkalom igaz, csak akkor volt, mikor a lány már úgy érezte, hogy pillanatokon belül annyira elgyengül, hogy úgy esik össze, mint egy rongybaba; akár az első próbálkozás alkalmával.

Edward minden ilyen „próbán”  ott volt, felügyelte a két lányt, és olykor ő is besegített Bella pajzsának a felmérésébe, mint ahogy a család többi tagja is.

Ez annyiból állt, hogy különböző, távolibb helyekre futottak az erdőben, lehetőleg minél messzebb Bellától. Majd mindannyian jelt adtak a lánynak, miután elérték helyüket, mire az elkezdte kiterjeszteni a pajzsot. Minden egyes alkalommal más és más távolságokra, illetve formába rendeződtek a többiek, így Bellának mindegyik próbálkozásával fel kellett mérnie, mennyire vannak messze, pontosan hol helyezkednek el.

Azonban mikor Edward az első jeleket észrevette Bella arcán, amelyek mind arra utaltak, hogy gyötri a lányt a sok koncentrálás, rögtön befejezettnek nyilvánította az aznapi edzést. Bella nem igen volt oda ezekért az alkalmakért, így próbálta egyfajta maszk mögé rejteni érzéseit. Ám mint ahogy azelőtt mindig is, egyik alkalommal sem sikerült megtévesztenie Edwardot.

Bella nem csupán Kate-tel gyakorolt; továbbra is eljárt Jasperrel és Edwarddal együtt az erdőbe, hogy fejleszthessék az önuralmát. Egyre jobban haladt ebben is, ám egy-egy hiba még mindig becsúszott. Bár ezek csakis akkor fordultak elő, ha hirtelen a semmiből keresztül szaladt a lány előtt egy erdei állat, Bellát mégis zavarta. Ráadásul, eddig még nem is volt rá példa, hogy emberi vér közelébe menjen, hogy megtapasztalhassa, annak milyen illata van.

Mikor ezt finoman felhozta Edward előtt, a fiú azt felelte, hogy mind ő, mind Jasper úgy tartja jobbnak, ha újszülött évében nem is megy emberek közelébe.  

Egyik délután Bella, Edward, Jasper és Emmett a nappaliban ültek, TV-t nézve. Legalábbis a fiúk mind a képernyőt bámulták egyfolytában, kivéve Edwardot, akinek ölében Bella ült, így időről időre vagy megsimogatta annak arcát vagy megpuszilta őt.

Emmett és Jasper viszont teljes beleéléssel követték nyomon az egyik baseball meccset, amit aznap adtak. Igaz, mindkettejüket bosszantotta a tény, hogy mennyire lassan és másképp játsszák ezt a játékot az emberek, mégis jót nevettek rajta.

Bella is figyelemmel kísérte az eseményeket, ám ő többször azon kapta magát, hogy Edward arcát pásztázza szemeivel, mintsem a képernyőt.

Mikor kezdett kényelmetlenné  válni az, hogy egyre sűrűbben néz oldalra, úgy helyezkedett, hogy rögtön Edward mellett ült, lábait annak combjai fölött átvetette, míg ő maga lefeküdt a hátára, a kanapéra. Jobb kezét lelógatta a földre, simogatva az ottani szőnyeget, míg a balt a hasán pihentette. Fejét jobbra fordította, hogy megnézze, hol tart az állás.

– Kész! Bella kifeküdt, nem bírja tovább – röhögött fel Emmett, mikor a soron levő  ütő már harmadjára vétette el az ütést.

– Valahogy unalmasabb. Lassabb – válaszolt a lány mosolyogva, szemeit továbbra is a TV-n tartva.

Edward Jasperrel együtt felkuncogott.

– Fél éve még te is ilyen lassan mozogtál – piszkálta őt az utóbbi.

– Ne is mond – sóhajtott fel Bella. – Sose értettem, mit szerettek annyira a gyorsaságban vagy a száguldozásban, de azt hiszem, kezdem kapizsgálni.

– Csak kezded? – vigyorgott Edward.

Bella a fiú felé  fordult, és játékosan kinyújtotta rá a nyelvét, mire az egy tized másodperc alatt két ujjnyira lett arcától. Halkan suttogva szólalt meg.

– Vigyázz, mert bekapom! – mosolyodott el csibészesen, megsimítva a lány oldalát.

– Félnem kellene? – vigyorgott pimaszul Bella.

– Hé! Legalább ne előttünk – nyögött fel Jasper.

– Jasper, szerintem jót tenne nekik egy olyasmi gyakorlás is, amiben nem lenne szabad egymáshoz érniük semmilyen módon legalább egy napig – ötlött eszébe Emmettnek.

– Nem rossz ötlet – helyeselt bólogatva Jasper.

Edward visszahelyezkedett előbbi pozíciójába, úgy nézett rá testvéreire.

– Kibírnánk – válaszolta könnyedén.

– Nem hiszem én azt – mosolygott ördögien Emmett.

– Emmett, ne tévessz össze minket magaddal és Rose-zal – Ült fel kuncogva Bella.

A fiú megjátszott sértődöttséggel karba tette kezeit.

– Mi igenis kibírjuk egy napig. Már többször volt rá példa.

– Az lehet, de annál több ideig sem bírjátok ki – nevetett Jasper.

Emmett morgott valamit, aztán kihívóan Edwardra és Bellára meredt.

– Fogadok, hogy egy hétig ti sem bírnátok ki!

– Megegyeztünk – bólintott Edward, és már fogta volna meg Emmett felé kinyújtott tenyerét, mikor Bella elkapta karját.

Kérdőn nézett rá.

– Egy egész hétig?

– Hoppá! – nevetett fel Emmett. – Bella, én úgy látom, rád tényleg rád férne ez az egy hét „diétázás”! Megártott a jóból!

Jasper is csatlakozott bátyja nevetéséhez, és Edward is féloldalasan elmosolyodott.

– Legalább bebizonyítjuk Emmettnek, hogy mi ezt is kibírjuk – kacsintott rá.

Bella nyelt egyet.

– És mi van akkor, ha bebizonyítjuk?

– Akkor Emmett két teljes hétig nem nyúlhat Rose-hoz – fordult vissza testvére felé Edward.

Emmett nevetése rögtön abbamaradt.

– Viszont ha ti vesztetek, akkor én Isten bizony visszahívom Tanyát, hiába nem kedvelem őt.

Bella megrezzent, míg Edward arca elszánt lett.

– Áll a fogadás!

Majd mindketten kezet ráztak, ahogy felálltak.

– Egy hét múlva, este hatkor kiderül, melyikünk győzött – vigyorgott rá Emmett. – Addig is, minden pillanatban veletek kell lennie valakinek, hogy felügyelhessük a fogadás tisztaságát.

– Rendben – bólintott Edward.

– Bella? – nézett rá kérdőn Jasper.

A lány kelletlenül bólintott.

– Nagyszerű – csapta össze tenyereit Emmett.

Edward visszahuppant a kanapéra. Már éppen át akarta karolni Bellát a vállainál, mikor a lány a dívány másik végébe húzódott hihetetlen sebességgel. A fiú pár pillanatig döbbenten nézett rá, majd észbe kapott.

Jasper és Emmett halkan kuncogtak.

– Mégse olyan könnyű, Edward? – vigyorgott pimaszul Emmett.

– Könnyű – szűrte fogai közül amaz.

– Oh, igen, azt látjuk.

Bella sóhajtott, majd felállt, és elindult a lépcsők felé.

– Hova mész, Bella? – szólt utána Jasper.

A lány tovább ment, úgy válaszolt.

– Az emeletre.

– Nem mehetsz.

Bella megtorpant, és egy fél másodperc alatt fordult Jasper felé, aki csak sejtelmesen mosolygott. A lány hitetlenkedve nézett rá.

– Mi az, hogy nem mehetek?

– Egy légtérben kell lennetek Edwarddal a fogadás befejeztéig. Máskülönben úgy értelmét veszítené az egész. Hiszen, ha te a ház egyik végében, míg Edward a másikban van egy teljes hétig, akkor semmi nehézség vagy poén nincs benne. Igazam van, Emmett?

– Teljesen – bólogatott hevesen az.

Bella dühödten nézett Edwardra, aki roppant ártatlan arcot vágott.

– Mikor akartad elmondani?

– Sajnálom.

Bella nem szólt semmit, csak dühösen leült a lépcső aljára. Rákönyökölt térdeire, és mereven bámulta a TV képernyőjét.

Edward viszont felállt, és szerelme elé térdelt, ügyelve rá, hogy ne érjen hozzá.

Mikor amaz már legalább egy perce nem adta semmi féle jelét, hogy tudatában van annak, hogy ott van, halkan megszólította.

– Kedvesem?

Bella ráemelte szemeit.

– Haragszol?

Majd újból a TV-t kezdte nézni.

Edward felsóhajtott.

– Tehát haragszol… – motyogta, mintegy megállapításként.

– Én nem haragszom senkire sem, Edward. Csak ez a fogadás…

– Sajnálom – mondta újból Edward.

Hangjában ott volt a bűntudat, mire Bella ismét ránézett. Szemeikkel a másikat pásztázták; a lány úgy érezte, hogy Edward perzselő pillantása menten felemészti őt.

Edward egy fél centivel közelebb hajolt hozzá, mire Bella lesütötte szemeit.

– Nem szabad – motyogta.

– Jól mondod – vigyorgott Emmett.

Edward bosszúsan felsóhajtott.

– Hát jó. De ha vége ennek a fogadásnak, én bizony legalább egy hétig elrabolom Bellát.

Jasperék felkuncogtak, míg Bella zavarba jött. Újból érezte, amint arca bizseregni kezd, és újfent hálát adott, hogy már nem képes elvörösödni.

Edward felállt a földről, és visszasétált a kanapéhoz, hogy ismét a TV-zésbe merüljön.

Esme sétált le a lépcsőn. Mikor észrevette Bellát, amint az ott ül az alsó fokon egymagában, letelepedett mellé.

– Mi a baj, drágám? – szólította meg.

Bella rámosolygott.

– Nincs baj, Esme.

– Nem úgy nézem.

– Csak egy fogadás, anya – vigyorgott rá Emmett.

– Megint? – sóhajtott fel a nő. – És ezúttal miben fogadtatok?

– Edward és Bella egy teljes hétig nem érintkezhetnek semmilyen módon, de egy légtérben kell maradniuk.

A lépcső irányából kuncogás hallatszódott, mire mindannyian odanéztek.

Rosalie állt ott, Alice-szal karöltve. Mindkét lány szélesen mosolygott, ám Rosalie szemében idegesség is csillant.

– Emmett, azt ugye tudod, hogy Edwardnak nagy önuralma van? – kérdezte Alice mosolyogva.

– Nincs nagy önuralmam – dünnyögte a fiú.

– Tudom – válaszolt Alice kérdésére Emmett.

– És azt tudod, Alice, hogy Bellának meg igen labilis? – jött a következő kérdés Jaspertől, mire Edward felmordult. – Bocsánat.

– Tévedsz, Jasper.

A fiú meghökkenve nézett a pöttöm lányra, aki most boldogan vigyorogva ugrált lefelé a lépcsőn.

– Bellának már majdnem mindegyikünk képessége a birtokában van.

– Ez most hogy jön ide? – zavarodott össze az érintett.

– Úgy, kedves Bella –  ült le Alice a lány mellé –, hogy Carlisle önuralmát, illetve Esme szenvedélyes szeretetét is képviseled.

A szobában egy hosszabb csönd állt be.

Bella kitágult szemekkel nézett Alice-ra, aki csak vigyorgott, míg Edward, Jasper, és Emmett döbbenten néztek hol Bellára, hol Alice-ra.

Mikor Alice észrevette Edward döbbenetét, megrovón szólt hozzá.

– Nem igaz, hogy pont te nem vetted ezt észre nála. Hiszen egyrészt te éltél több évtizedig Carlisle-lal és Esmével együtt, valamint azt hittem, hogy feltűnt, hogy Bella…

– Jól van, jól van, Alice! – fojtotta bele a szót testvérébe Edward.

– Tehát feltűnt? – mosolyogva húzta fel szemöldökét a lány.

– Igen.

– Micsoda? – kérdezte mohón Emmett.

– Sajnálom, Emmett, de ezt nem tudod meg. Ez túlságosan… személyes.

– Szóval túl személyes? – vigyorgott mindentudóan.

– De hát… mégis… hogyan? Úgy értem… a tiedet, Alice… na, meg Kate és Eleazar képességét sem… – motyogta zavartan Bella.

– Úgy vélem, előbb-utóbb a mienkét is megkapod.

Bella vágott egy fintort.

– Nem biztos, hogy örülnétek, ha folyton megráználak titeket, mikor hozzátok érek.

Alice megölelte Bellát.

– Most se ráztál meg – kuncogta, elengedve őt.

Bella elmosolyodott.

– Egy pillanat! – szólalt meg Rosalie. – Miben fogadtatok? Mi a tét? – nézett idegesen Emmettre.

– Nem lényeges – mondta gyorsan Emmett.

– Igen, tényleg nem. Majd meglátjátok, ha vége.

– Nagyon remélem, Emmett Cullen, hogy értelmes fogadást kötöttetek, nem valami hülyeséget, mint a múltkor! – figyelmeztette őt Rosalie.

– Rose, ismered a férjed…

Rosalie-nak sem kellett több: szemei haragosan megvillantak a fiú irányába, aztán dühöngve felment a szobájukba.

Emmett sóhajtott egy apróbbat.

– Kösz, Edward… most mehetek kiengesztelni! – állt fel.

Edward rávigyorgott.

– Mintha ez neked olyan kínzó vagy fáradalmas lenne!

Emmett viszonozta a vigyort, majd ő is eltűnt az emeleten.

– Erről jut eszembe! – sikkantott fel hirtelen Alice.

Mindannyian rákapták tekintetüket, aki éppen felráncigálta Bellát, majd a karjánál fogva a kanapéhoz húzta, ahova leültette.

– Ne mozduljatok, mindjárt jövök!

Azzal ő is eltűnt az emeletre vezető lépcsők felé.

Bella összezavarodva nézett Edwardra, aki úgy nézett ki, mintha felettébb koncentrálna valamire.

– Nem tudom, mit forgat a fejében… Jasperre gondol.

Még mielőtt bárki bármi mást mondhatott vagy tehetett volna, Alice már vissza is ért, kezei közt tartva jó pár papírlapot, amit meglobogtatott a többiek felé.

– Tudjátok, mik ezek itt a kezemben? – vigyorgott.

– Nem igazán – válaszolt Jasper, próbálva elolvasni a legfelső papírról valamiféle utalást.

– Már a múltkor, mikor felvetődött ez a kérdés az időponttal kapcsolatban, lerendeztem a papírmunkát.

– Te már megszervezted az esküvőt? – kérdezte megrökönyödve Bella.

Alice lázas izgalommal a szemeiben nézett barátnőjére.

– Tudtam, hogy te jössz rá a leghamarabb!

– Alice… – kezdte volna Edward, ám a lány félbeszakította.

– Tudom, hogy ti még nem terveztetek semmiféle időpontot, mert mindig mással foglalatoskodtatok…  – hallgatott el jelentőségteljesen, mire mind Bella, mind Edward a földet kezdte pásztázni. – Azonban én bátorkodtam felhívni például a virágost, és megrendelni pár szál gyönyörű szép virágot. Valamint összeírtam egy listát, hogy mit kellene beszereznünk az esküvőig, illetve, milyen feladatokat kell véghez vinnünk addig.

– Vagyis gyakorlatilag mindent elintéztél – kotyogott közbe halkan Edward.

– Nem, nem mindent.

Alice most a lapokra nézett, majd a legfelső lapot átnyújtotta Bellának.

Edward közelebb húzódott hozzá, hogy lássa, mit is tart a kezében a lány.

Jasper apró köhintésére azonban egy fél centit azért távolabb húzódott.

– Vendéglista? – kérdezte meglepetten Bella.

– Igen – vigyorgott Alice – Ha nem bánjátok, akkor én a többit elintézem, illetve megszervezem, de a vendéglistát ti állítsátok össze.

– Van valami oka, hogy pont most jutott ez eszedbe? – nézett rá vesébe látóan Edward.

Alice mosolya kissé lelohadt.

– Annyira nem szeretem, mikor ilyen is tudsz lenni, Edward…

– Tehát van. Akkor ki vele! Halljuk!

– Rendben. Szóval, van ez a fogadás… és ugye esküvő előtt a vőlegénynek távol kell tartania magát a mennyasszonytól bizonyos szinten… Tehát arra gondoltam, hogy talán nem bánnátok, ha én most megszervezném nektek az esküvőt, míg tart a fogadás. Legalább lesz valami haszna is Emmett ötletének – forgatta szemeit Alice.

– Egy hét alatt pedig meg is tudnád szervezni? – nézett rá kétkedően Edward.

Alice büszkén kihúzta magát.

– Már épp elégszer szerveztem esküvőket ahhoz, hogy tudjam, mivel is jár együtt, és mi mennyi időbe telik – mosolygott negédesen.

Bella szemöldök ráncolva nézett fel Alice-ra.

– Pontosan… ?

– Az teljesen lényegtelen – hadarta gyorsan Edward, és átvette a lapot Bella kezéből.

A lány felé fordult.

– Edwardnak igaza van. Még rengeteg a dolgunk, és ez most lényegtelen.

– Nem az előbb mondtad, hogy már mindennel készen vagy? – kérdezte értetlenül Jasper.

Alice legyintett, majd újból a papírok közt kezdett keresgélni.

– Nem mondtam ilyet. Azt mondtam, hogy pár dolgot megbeszéltem az illetékesekkel, hogy számítsanak ránk, de semmi konkrétat. Így, ha nem bánjátok, hogy szervezkedek… – hallgatott el hirtelen, és befejezve a keresgélést, Bellára és Edwardra pillantott.

– Persze, Alice, felőlem nyugodtan megszervezheted.

– Alice, nálad jobb esküvői szervezőt keresve se találnék! – mosolygott rá Bella.

A pöttöm lány örömében felsikított, és Jasper ölébe hullajtva a sok papírt, Bella nyakába vetette magát.

– Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – énekelte vidáman.

Bella felnevetett, és viszonozta Alice ölelését.

– Annyira hálás vagyok, Bella! Jaj, el sem hiszem! Végre valahára összeházasodtok, és még én is szervezhetem meg! Jaj, Bella!

Edward halkan megköszörülte a torkát, de azért féloldalasan mosolygott húga reakciója láttán.

Alice elengedte Bellát, hogy aztán Edward nyakát ölelgethesse.

– És neked is roppant hálás vagyok, Edward!

– Talán kételkedtél abban, hogy a család esküvői és más rendezvények szervezőjét pont mi fogjuk lecserélni Bellával? – nevetett a fiú.

– Egy percig sem – vigyorgott vissza Alice.

Elengedte Edwardot is, és ismét felnyalábolta a papírokat a kezei közé, amiket Jasper nyújtott át neki.

– Még rengeteg dolgunk van. Ott van például az esküvői ruhád, Bella. Le kell, hogy vegyem ahhoz a méreteidet, valamint fel is kell próbálnod azt; többször is. Egészen addig, míg tökéletesen nem fog állni. Hidd el, gyönyörű leszel, csak bízz bennem!

Bella félénken bólintott, látva Alice elszántságát, valamint azt az átszellemült fejét, amivel magyarázott nekik.

– Aztán ott van még Edward öltönye is… neki persze sokkal egyszerűbb és gyorsabb ez az egész, mint neked, Bella. De azért a vőlegénynek is tökéletesen kell mutatkoznia az esküvőn. Ha csak az egyikőtök ruhája nem lesz tökéletes, elromlik az összhatás, vagyis az egész katasztrofális lesz! Ezt pedig ugyebár nem engedhetjük meg…

– Jól hallottam, hogy az esküvőről beszéltek? – futott le a lépcsőről csillogó szemekkel Rosalie.

Megállapodott Alice mellett, belekukkantva annak jegyzeteibe, amiket az előbbi percekben irkált fel, miközben magyarázott.

– Tökéletesen hallottad, Rose – válaszolt neki Edward.

– Ezek szerint Emmett ötlete a fogadással kapcsolatban mégis csak hasznos volt?

– De mennyire!

– És már eldöntöttétek, milyen lesz Bella ruhája? – kérdezte mohó izgatottsággal Rosalie.

Amint ezt a kérdést feltette, már az említett személy előtt állt a szőke lány, felállítva őt a kanapéról. Alice másik oldalán Esme jelent meg, akinek a kezei közt egy újabb papírköteg volt megtalálható. Amint Bella alaposabban megnézte, látta, hogy az egy kifejezetten mennyasszonyi ruhákkal foglalkozó magazin.

Közben Alice előkerített valahonnan elképesztő sebességgel egy mérőszalagot, és Rosalie segítségével elkezdték felvenni Bella méreteit. Esme közben szorgosan jegyzetelte, amit a két lány diktált neki.

Bella segélykérően pillantott Edwardra.

– Nem tudom, hogyan is segíthetnék most rajtad, kedvesem… – motyogta halkan a fiú, látva a lány szenvedését.

– Most sehogy se tudsz. Annyit viszont megtehetnél, ha már úgyis unatkozol, hogy elkezded összeírni a vendéglistát – szólt oda neki Bella könyöke alól Alice.

Edward felsóhajtott, majd a kezei közé vette az előbbi papírt, amit húga adott nekik, és egy tollat.

– Hát jó… Bella, a Denali klánhoz mit szólsz?

– Amikor azt kértem, hogy kezd el összeírni a vendéglistát… akkor mit nem értettél meg ebből?

– Bella nélkül nem döntök!

– Nem is arra kértelek, hogy dönts, hanem, hogy kezd el összeírni. Ha te végeztél vele, akkor majd Bella is ír egy sajátot, és közösen megbeszélitek. De Bella most amúgy sem ér rá.

– Egy pillanat, Alice! Bella az estéket kizárólag velem fogja tölteni. Ebből nem engedek.

– Majd meglátjuk – kacsintott rá Alice.

– Edward, az utolsó két éjszakát úgysem töltheted Bellával – szólt közbe Esme.

– Mi az, hogy nem tölthetem vele? – kérdezett vissza hirtelen idegességgel hangjában.

– Lehet, hogy te még nem házasodtál össze senkivel sem… de már egy ideje velünk élsz, így tudhatnád, hogy az esküvő előtti éjszakán a vőlegény és a mennyasszony nem töltheti együtt az estét, de még az azt megelőző éjszakát sem – darálta neki Rosalie, akár egy jól betanult szöveget.

– Én erre valahogy másképp emlékszem nálatok – utalt Edward arra a legutóbbi esetre, mikor Rosalie és Emmett az esküvőjüket megelőző éjszakán bezárkóztak a hálószobába, hogy kettesben lehessenek.

Rosalie zavarba jött, így Alice-nak kellett kimentenie őt a kínos helyzetből.

– Az más.

– Már miért lenne az?

– Edward, ezt te nem értheted!

– Nem is értem. Úgyhogy, kérlek, magyarázd el!

– Neked ez az első esküvőd lesz, míg Emmettéknek már a hatvanötödik volt. A különbséget te is láthatod.

Edward nem szólt semmit, csak a hirtelen elképedt és megdermedt Bellára nézett. Egy lépéssel átszelte a köztük levő távolságot. A két keze közé akarta venni annak arcát, de a fogadás megkötése miatt ezt nem tehette meg. Így inkább halkan megszólította, szemeivel megkeresve annak tekintetét.

– Bella? Minden rendben?

– Igen, persze… Edward? – kérdezte egy kisebb szünet után suttogva.

– Igen?

Bella idegesen beharapta alsó  ajkát, miközben Alice és Rosalie a csípőjének szélességét mérték le.

– Te is hatvannál több esküvőt szeretnél? – tette fel végül a kérdését, nehezen forgó nyelvvel.

Edward először döbbent-értetlen arcot vágott, ám ezt a kifejezést hamar felváltotta a megkönnyebbülés, illetve boldogság.

– Nekem az is tökéletesen megfelel, ha egyszer hozzám jössz. Én nem óhajtok majdnem minden évben paphoz rohangálni a világ különböző pontjain – vetett oldalpillantást nővérére Edward.

Bella megrökönyödve nézett Edwardra, amit a fiú is észrevett.

– Persze, ha neked ez a kívánságod, akkor örömmel teljesítem… – fűzte hozzá.

– Nem, dehogyis! Valahogy nem szeretem ezeket a nagy… felhajtásokat – motyogta Bella.

Edward arcán boldogság, míg az épp betoppanó Emmettén irigység tükröződött.

– Említettem már, öcskös, hogy mennyire szerencsés vagy? – kérdezte iróniával a hangjában, helyet foglalva a kanapén Jasper mellett.

Edward kuncogni kezdett, míg Rosalie felszisszent.

– Csak vicceltem, Rosie, tudod jól! – vágta rá Emmett.

– Ajánlom is!

Edward helyet foglalt fivérei mellett, mire meghallotta Emmett gondolatait, melyek kifejezetten neki szóltak most.

„Bella tényleg jó választás volt. Bírom a kiscsajt. Ő legalább megelégszik egyetlen esküvővel, és nem kell minden évben elvenned. Bár, én kifejezetten szeretem Rose-t mennyasszonyi ruhákban látni, félre ne érts… de az idők során Alice buzgósága is, meg ez az egész esküvő előtti felhajtás is az agyamra fog menni! Bella pedig nem is óhajt újból házasodni. Micsoda mázlista vagy te!”

– Az bizony – vigyorgott szélesen Edward, felírva a vendéglistára még egy klán tagjait.

– Hogyan? – kérdezte Jasper.

– Megint gondolatban kommunikálnak – legyintett Rosalie.

– Dehogyis! Kikérem magamnak! – védekezett Emmett.

– Ugyan! Mindannyian tudjuk, hogy rendszeresen beszélsz Edwarddal ilyen módon. Leginkább akkor, ha az érintett, akiről szó van vagy a helyiségben tartózkodik, vagy csak szimplán kizárólag Edwarddal akarod megosztani a véleményed. Igazam van? – vigyorgott Alice.

– Ha azt mondom, nincs, elhiszed? – kérdezett vissza Emmett felé fordulva.

– Nem – nevetett fel Alice.

– Akkor nem is mondom – dünnyögte az orra alatt a fiú.

Majd, hogy elterelje a figyelmet, Bellához intézte szavait.

– Jól nézel ki, Bella!

Edward kérdőn bátyja felé  fordult, miközben Bella megviselt fejjel közelített feléjük, hogy ő is leülhessen.

Ugyan a lány tisztában volt vele, hogy egy vámpír nem fáradhat el, ő most mégis úgy érezte, mintha az összes energiáját leszívták volna.

– Valóban? – kérdezte sután, lehuppanva Edward mellé.

Fejét bal oldalra fordítva a kanapé támlájának döntötte, lábait felhúzta, majd térdeinél  összekulcsolta kezeit.

Rosalie és Alice Esmével diskurálva indultak fel az emeletre, hogy alaposabban kielemezhessenek egy-egy mennyasszonyi ruhát.

– Melyiket fogadnád jobban? Az igazságot vagy a hazugságot? – kérdezte együtt érző mosollyal Jasper.

– Most egyiket sem… 

– Akkor jobb, ha nem mondunk semmit – vigyorgott rá Emmett.

Edward könnyed, lendületes kézírásával még egy utolsó nevet leírt a papírra, majd átadta a listát a lánynak.

Bella átfutotta szemeivel a felsorolt vendégeket, majd homlokráncolva nézett Edwardra.

– Én ezek közül csakis a Denali klánt ismerem.

– Akkor nézd a jó oldalát az esküvőnek! Megismersz több mindenkit – kacsintott rá Jasper.

– Csak idegesebb leszek attól, hogy ennyi ismeretlennel leszek körülvéve – olvasta végig újból a lapot.

– Bella, nyugalom. Nem lesz semmi baj. Ők családi barátok. Általában mindannyian el szoktak jönni az esküvőkre.

– Ettől sem érzem jól magamat, hiszen egyikőjüket sem ismerem… még.

– Nem muszáj ennyi vendéget – kapta ki a lány kezei közül Edward a lapot, és már épp tépte volna szét, mikor Bella hangosabban felszólalt.

– Ne! Én nem azt mondtam, hogy nem szeretném, ha jönnének, csupán azt jegyeztem meg, hogy még nem ismerek senkit sem közülük, a Denali klánon kívül. Még egyszer sem említette egyikőtök sem, hogy ilyen sok ismerősötök van.

Edward könnyedén vállat vont.

– És te kiket szeretnél meghívni?

– Kiket is hívhatnék meg? – kérdezett vissza szemlesütve.

– Akit csak szeretnél, szerelmem – suttogta Edward pár centire Bella arcától.

Édes lehelete bekúszott a lány orrába, mire egy nagyot szippantott a levegőből.

– Nincs kit meghívnom. Ez a vendéglista így tökéletes.

– Ugyan már! És mi van a barátaiddal? – kérdezte Emmett.

Bella kérdőn pillantott rá.

– Kikre is gondolsz pontosan?

– Mondjuk a forksiakra! Ott van például az az idegesítő kiscsaj… azt hiszem, Jessica a neve. Meg valami Angela és Eric. Ja, és persze Mike Newtonról se feledkezzünk meg!

Edward felmordult, míg Bella csak megcsóválta fejét.

– Őket már elfelejtettem. Nem akarom meghívni egyikőjüket sem. Különben is fura lenne, ha semmit sem változtunk volna fél év alatt, nem gondolod?

– Na, és mi van azzal a Black fiúval?

Edward ledermedt.

– Jacob Blackre gondolsz?

– Pontosan.

– Félek, Jacob akkor sem jönne el, ha köteleznénk őt. Az apja sem engedné meg. És nem hiszem, hogy jó ötlet lenne közülük bárkit is meghívnom…

– Valaki csak van, akit meg akarsz hívni! Gondolkodjunk csak…

– Hidd el, Emmett, senki nincs.

– Félix! – kiáltott fel Emmett.

– Félix? – kérdezett vissza Bella értetlenül.

Edward teljes testével Emmett felé fordult, halkan morogva.

– Nyugalom, Edward –  árasztott felé nyugalmat Jasper.

– Tudjátok, a Volturis Félix! Láttam ám, hogy legszívesebben itt maradt volna – vigyorgott mindentudóan Emmett.

– Emmett, ez most valami hülye vicc? – sziszegte Edward.

– Nem.

– Ez a vendéglista így tökéletes, téma lezárva – döntötte el Bella, még mielőtt Emmett újabb „jó” ötleteket hozna fel.

– Ahogy gondolod – rántotta meg vállait Emmett. – De kérdezhetek még egy utolsót?

– Nem! – kiáltott egyszerre Edward és Bella, mire Jasper elmosolyodott.

– Hogy megy a „fogyókúra”? – kérdezte Emmett roppant ártatlan képet vágva.